Itt Jézuska helyett a Santa Claus hozza az ajándékokat huszonötödikére virradó éjjel, ő egy Mikulás-Télapó-féle fazon, állandóan azt hajtogatja, hogy Ho-Ho-Ho, repülő szánon közlekedik, nyolc rénszarvas húzza, Dasher, Dancer, Prancer, Vixen, Comet, Cupid, Donder, és Blitzrn, plusz ott van még Rudolph, akinek pirosan világít az orra, azzal vezeti fel a Santa szánját. Hát efféle mesékkel már nehéz meggyőzni a mai amerikai gyerekeket, akik űrhajókról, banki tranzakciókról álmodnak és akiket a Bahamákra visznek nyaralni. Ezért fel lehet hívni a NORAD-ot, az amerikai légvédelem központját, hogy a radarjaik szerint éppen hol jár Santa. A NORAD onnan lehet ismerős, hogy a nájnilevön után azzal vádolták őket, hogy lassan reagáltak. De karácsonykor mindig toppon vannak, le sem veszik radarjaikat a Santa pályájáról, és közvetítik a betelefonáló gyerekeknek. Tavaly 94000 gyerek telefonált be. Most, mikor ezt írom, éppen Új Zélandon repült át Santa:
Az egész 1955-ben kezdődött, mikor a Sears áruház egyik újsághirdetésében megadtak egy telefonszámot, hogy "kedves gyerekek, ezen meg ezen a számon elérhetitek a Santát". A telefonszámban egy számjegyet elírtak, így nem náluk, hanem az amerikai légvédelem központjában csöngött a telefon, a piros telefon, amin vagy a Pentagon vagy a tábornok hívja őket. A hívásra válaszoló ezredes először meglepődött a kisgyerek hangján, de végül eljátszotta, hogy ő a Santa. Aztán újra és újra csöngött a telefon, így beosztott egy csapatot a hívások fogadására, és Santa radarral való észlelésére. Ez a hagyomány él a mai napig, lásd itt és itt.
Mint a filmekben, a legtöbb amerikai házban van kandalló, tehát Santa a kéményen át érkezik a házba. 24-én este illik kint hagyni a konyhában egy kis kekszet Santának, továbbá répát a rénszarvasoknak, akik ezt köszönettel elfogyasztják, miután lerakták az ajándékokat, és már rohannak is tovább a következő kéményig.
Na itt ilyen a karácsony.
Kellemes Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek!
NORAD figyeli Santát
Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény
Megnéztük "Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény" című gyermekdarabot az ithacai Hangar Theatre előadásában. Az eredeti regényt Lewis ír író írta vagy ötven éve a "Narnia Krónikái" fantasy sorozat második részeként, és gyermekmeseként olyan sikeres lett angol nyelvterületen, mint nálunk a Süsü. A mozijáróknak talán ismerősen csenghet a "Narnia Krónikái": pár éve ment ezzel a címmel egy hollywoodi film. Mi csak az előzetesét láttuk, melyben egy beszélő oroszlán hátán repülnek a havas táj felett a gyerekek. A kezdeti sokkot nehéz volt kiheverni. Akkor jöttünk rá, hogy mindenképp meg akarjuk nézni Narniát, amikor Olgi észrevette, hogy csak egy 45 perces színdarabról van szó, és délután kettőkor kezdődik, amikor Lola sosem alszik. A regénynek egy különös feldolgozását láthattuk, melyben két színész játszotta el a történet összes szereplőjét, nagyon kevés kelléket használva. Színész legyen a talpán, aki ezt elvállalja, de ügyesek voltak, összeállt a kép.
Az előadás után jött a legszokatlanabb rész: a színészek felajánlották a gyerekeknek, hogy kérdezzenek tőlük bármit, ami a darabbal kapcsolatban érdekli őket. És kérdeztek is, folyton kezek lendültek a magasba! Kérdezték, például, hogy te voltál-e az oroszlán, miért hallottam ilyen távolról is a hangodat, mennyit gyakoroltatok, hány évesek vagytok, hányszor olvastad a könyvet, stb? Az oroszlános kérdésre azt mondták, hogy azt szerették volna bemutatni, hogy a gyerekek otthon, bonyolult kellékek nélkül is eljátszhatnak egy történetet. Még én is ihletet kaptam, asszem este bábozunk egyet Lolával!
Hószünet
Egész éjjel esett a hó, kb. 20 centi. A helyi iskolák vezetőjének hatásköre eldönteni, hogy mikor van hószünet. Na, ma volt. Azt mérlegelik, hogy az iskolabuszok biztonságosan el tudnak-e jutni a suliba. Ha nem, valóban bezár az egész suli, semmi napközi vagy hasonlók, úgyhogy mókás lehet helyet keresni reggel hirtelen az iskolás korú kisgyerekeknek. Persze mindjárt megkérdezem Gyuszkót: lehet az is mókás volt, ahogy kiásta a kocsit a fehér buckából, és megpróbált a hókupacon át kitolatni.
Mi ismerünk egy iskolást, aki kivételesen nem örült a mai hószünetnek. Katharinának, német barátunknak ugyanis nyolc év után ez lett volna az utolsó napja amerikai iskolában, mert jövő héten Németországba költöznek. Minket is elért tehát a búcsúzkodás. Irtó fura dolog, hogy ebben a városban nem csak mi, hanem az összes ismerősünk, továbbá a város lakosságának nagyobbik fele is ideiglenesen tartózkodik.
Ha nincs suli, és van hó, akkor legalább lehet Lolával szánkózni:
A hó olyan reakciókat váltott ki Lolából, mint a Mikulás - semmi különöset. Szerintetek vajon minek kell a szánkón ülni, amikor már menni is lehet?
Babajel
Megpróbáltam kiléptetni Lolát az általa már jól begyakorolt és sok különféle helyzetben alkalmazott "mama-papa-baba-pápá-vauvau-dukkádukká" szövegkörnyezetből, és képzeljétek, sikerült!
Mert az a helyzet, hogy Lola már sok mindent megért, csak még nem tudja érthetően elmondani, hogy miket is gondol. Ezért aztán egy hete bevetettem az első babajelet. 
Hogy mik is azok a babajelek? Egy amerikai könyv szerint, aminek az első nyolcvan oldalát akár két bekezdésben is meg lehetett volna írni- de tudom, akkor nem lett volna mit kiadni, különféle jelek halmaza, amiket a babák mutatni tudnak, és jelentés is kapcsolódik hozzá. Egy jelnyelv tehát, kb. mint a siketeknél, csak sokkal egyszerűbb, mert ugye parlamenti közvetítést nem kell tolmácsolnunk a gyereknek, de egy-két jel azt hiszem, ugyanaz. A könyv végében azonban a jelek leírása egész hasznos, olyan jeleket mutatnak be, amely mozdulatok a tapasztalatok alapján nem bonyolultak a babáknak, tehát könnyen utánozhatók és egyértelműek, de saját kútfőből is lehet jeleket alkotni. Nem a jelek dömpingje/mennyisége a lényeg, hanem a kommunikáció intenzívebbé tétele.
A sapka jelét kezdtem el először tanítani Lolának. Sapka úgyis van a könyvekben valakin, és hát köztudott, hogy Lola minden nap sokat olvas, meg sapkát minden nap felveszünk, ha kimegyünk, úgyhogy relatíve gyakran említhető tárgy. (Persze nem ez tűnik a legfontosabbnak, dehát az Lolánál a legtöbb esetben egyértelmű, ha éhes, vagy álmos, meg ilyesmik.) Egy hét után, naponta párszor mutatva a sapka jelét, ami a saját fejünk kézzel paskolása, odáig juttott Lola, hogy:
- ha a könyvben sapkás figurákat lát, néha paskolja a fejét,
- ha Gyuszkót meglátja sapkában, paskolja a fejét,
- ha meghallja azt a szót, hogy "sapka", úgy, hogy nem mutatjuk a jelet, néha paskolja a fejét!
- és a kedvencem, hogy magától asszociálni is elkezdett, vagyis megmutatja, hogy a babák gondolatvilága még nincs számunkra, felnőttek számára nyilvánvaló sablonokba rendezve: a jelet nem csak sapka értelemben használja, hanem amikor a kedvenceit, a két henger alakú csörgős Lego elemet egymás tetejére tette, megpaskolta a fejét, aztán rögtön világos lett számomra is, hogy a felső darab az valaminek a teteje, tehát sapka. Jó, mi?
Úgyhogy ezek után van kedvem további jeleket kipróbálni, csak még nem találtam ki, melyike(ke)t.
Skit
Hétvégén két buliban is jártunk, az egyik a tanszéki évzáró buli, a másikat pedig a múzeumban rendezték. A tanszéki buli "Holiday Party" néven futott, semmi mikulás vagy karácsony, nyilván mert sokféle ember van itt, akinek a karácsony nem jelent semmi különöset, például buddhista, hindu, zsidó. Hogy tévedés ne essék, ott állt egy jókora karácsonyfa a teremben. Az ünnepélyes vacsorára eljöttek a felsőéves hallgatók, doktoranduszok, kutatók, egyetemi tanárok, és családjaik, összesen vagy kétszázan. Finom volt a kaja is, a legérdekesebb viszont a hallgatók "skit"-je volt, ami egy amatőr jellegű tréfás színpadi produkció szokott lenni, például zene, színjáték. Idén ismert zeneszámoknak költötték át a szövegét, így mondták el milyen a diákélet a tanszéken. Szabad fordításban néhány részlet a darabból: "Hey Jude" helyett "Free Food" címmel, bővebben "Emailben szólnak, hogy ingyen kaja van a szemináriumon, és rohanok, hogy még jusson nekem is. Végigülöm az előadást, bólogatok, pedig nem értek semmit, de megéri, mert a végén leléphetek egy pár szelet pizzával, és megmelegítem a mikróban. Megyünk a folyosón, pizzásdobozzal a fejünk tetején, pályázati pénzből, juhé." Aztán a diáklányok körbeugrálják Bobby Kleinberg adjunktust azt énekelve, hogy "Oh, Bobby, Bobby", a szokásos számra mikor Britney Spears azt énekli eredetileg, hogy "Oh, Baby, Baby". Szintén klasszikus szám, hogy "Cikket írunk, juhé, és beküldjük, nem baj, ha nem igaz amit írunk, cikket írunk, beküldjük, hadd örüljön a témavezető." Na ilyesmik voltak a skit-en, összesen vagy 7-8 szám, és eltartott vagy húsz percig.
Az előadás azzal folytatódott, hogy két professzor, egyik gitározva, másik énekelve előadta a tanszéki életet az ő szemszögükből: "Ő volt a legjobb tanítványom, bekopogott, de elküldtem, mert órára készültem, de megegyeztünk, majd kutatunk, és dolgozunk, legközelebb. Bekopogott pár hét múlva, de elküldtem, mert dolgom van, konferenciára utazom, de legközelebb, majd kutatunk, dolgozunk. Aztán megvolt a védése, és most már biztosan tudom, ő volt a legjobb tanítványom. És most látom utoljára, eljött ajánlólevelet kérni, és bizton mondhatom, ő a legjobb tanítványom, olyan lesz, mint én." Végül ez a gitáros professzor két tanítványával folytatta késő estig Oasis meg GnR számokkal, amire elkezdtek felszabadultan tombolni a diákok, és senkit nem zavart, hogy ezt a tanszék összes dolgozójának szeme láttára teszi. Ez volt szombaton.
Vasárnap a múzeumba mentünk, mert valami mikulásféle programot hirdettek meg. Hát süti az mindig van, nem is tudom meddig bírom még. Itt zöld süti volt (ja, meg fehér meg sárga, meg barna is). És volt egy fuvola koncert, meg egy multikulti énekkar. Lola találkozott végre a Mikulással is, csak úgy nézegette, méregette, se nem sírt, se nem vigyorgott rá, és nem is mondott neki semmit. Maga a múzeum sem rossz, de az énekkar eltakarta a festményeket, nekem pedig vigyáznom kellett, nehogy nekidőljek egy Kandinskynek. A végén még láttunk, hallottunk egy fúvósötöst, nyilván karácsonyi dallamokat játszva. A tubás fickó nagyon nagy, ugye?
A hét videója
A dal címe: "The Mom's Song". Íme mindaz három percbe sűrítve, amit egy anyuka 24 óra alatt összehord:
Talán egyszer én is ilyen leszek?
Gázolás
Tegnap találkoztam egy nyúllal. Amikor megláttam, akkor kb. két méterre volt tőlem, de köztünk volt a kocsink karosszériája, úgyhogy az pontosabban leírja a helyzetet, hogy ekkor szegény a jobb első keréktől csak vagy 30 centire volt. És nem jól mérte fel a helyzetet, tehát nem volt kedve irányt váltani, én meg már hiába fékeztem, elütöttem. Ez persze nem egyedi eset, mert gyakran vannak szőrcsomók az utakon Ithacában, de nekem mégis csak ez az első gázolásom.
Emlékszem, régen nem igazán értettem, hogy lehet az, amikor viccesnek kikiáltott fotók között olyat találtunk, hogy egy személyautó nekiment egy őznek, ami végül ott figyelt a szélvédő közepén. Na, most már értem. Ez bizonyos helyeken egész könnyen előfordulhat az emberrel. Ami segít, hogy itt a városon belül legalább nem halad túl gyorsan kocsival az ember, de az többször megesett így is, hogy csak 5 méterről vettem észre az őzeket. Már én is engedtem át őzet magam előtt az úton, sőt, 4 tagú őzcsaládot is. Eddig mindig lassan haladtak azok az őzek, akiket láttam, sosem ugrándoztak ki az útra, mint a nyulak. Tartsák meg ezt a jó szokásukat.
Thanksgiving
Elérkezett november negyedik csütörtöki napja: itt a thanksgiving (magyarul hálaadás), ami talán a legnagyobb ünnep ebben az országban. A filmekből ismerős lehet, hogy egy család vagy baráti társaság minden tagja az asztal körül ülve elmondja, hogy idén mi miatt különösen hálás.
Miket szoktak csinálni ilyenkor az emberek? Hát tévézni meg enni. Reggel indul a műsor a sok rajzfilmmel, pl. kengyelfutó gyalogkakukk, csőrike, direkt ilyen családiak, aztán pedig lehet nézni a három órás Macy's Thanksgiving Parade-et, ami egy nagy felvonulás mindenféle hatalmas lufik formájában megjelenő figurákkal, tánccsoportokkal, zenekarokkal és énekesekkel egyenesen New York Cityből. Aztán hogy Gyuszkó is találjon valami nézhetőt a TV-ben, ilyenkor játszanak le 3 NFL (amerikai foci) meccset is. Nem kell tudnotok, de amúgy "csak" vasárnap és hétfőn este vannak meccsek. Focimeccs alatt nyomták ezt a reklámfilmet is, Gyuszkó kedvenc rajzfilmfigurájával, Stewieval. Amúgy már jópár éve tilos szabadon engedni a lufikat.
Az első ünnep, amire most hivatalosan emlékeznek, az 1621-ben volt, amikor is az egyik európai bevándorlócsoport Plymouth, Massachusetts-ben az első sikeres szüretüket ünnepelte meg az indiánokkal közösen, akik megtanították őket gazdálkodni. De az indiánoknak ezen apropóból már nincs kedvük ünnepelni.
Valószínűleg akkor még nem ettek pulykát, viszont manapság ez a fő fogás, töltve, húsízű mártással leöntve, törtkrumplival tálalva. Az éves pulykafogyasztás 20%-a esik erre a napra. Elég vicces a boltokban a hatalmas egyben lefagyasztott pulykákat látni, de ez itt nem gond, a méretes tűzhelyekbe lazán befér a 9 kilós is.
További ünnepi hagyomány 1947 óta, hogy két szervezet egy pulykát ad ajándékba az elnöknek. Persze itt nem áll meg a történet: a biztonság kedvéért kijelölnek előre egy helyettes pulykát is. A pulykák nevére lehet szavazni a neten (a Fehér Ház oldalán... - biztosítandó hogy legalább évente egyszer tévedjen oda a T. állampolgár), aztán az elnök bejelenti, hogy mi volt a nyerő. Idén Pumpkin és Pecan. Pumpkin 20 hetes és 45 fontot nyom. Miután az elnök ceremoniális körülmények között "megkegyelmezett" neki, a pulyka Washington D.C.-ből első osztályon Kaliforniába repül, ahol ő lesz a Disneyland fő utcáján tartott karnevál sztárvendége. Tiszta Amerika...
Mi az ünnepi ínyencségeket egy Cornelles szervezésű eseményen próbáltuk ki. Jó kaják voltak, úgy tűnik Lola is imádja a pulykát és az édesített yam-ot is, ami valami fura fajta krumpli. Usain Bolt is állítólag a yam miatt futotta a világcsúcsokat.
Aztán akinek van kedve és ereje korán kelni másnap a nagy lakomázás után, például shoppingolni, akkor itt a Black Friday. Nem mintha amúgy nem akarna minden bolt a kedvünkbe járni, holnap mindenféle extra árengedmények lesznek, és hajnalban, a szokásosnál sokkal korábban nyitnak a boltok.
Csomagok
Bármennyire is koncentrálunk, hogy ne vegyünk túl sok cuccot - azt szem előtt tartva, hogy legyen esélyünk valahogy hazaköltözni -, azért természetesen becsúsznak vásárlások. Ezek néha netes rendelések. Mi is történik itt, ha az ember csomagot kap?
A postás fogja, és leteszi az ajtód elé a csomagot. Ha kertes házban laksz, akkor a kert elejébe, a fűbe. (Kerítés ugyanis sehol nincs.) Nem csenget be, még véletlenül sem: ha otthon vagy, ha nem vagy, egyszerűen csak leteszi. Nem kell aláírni semmilyen papírt az átvételről. Esetleg felhívnak telefonon, hogy ott a csomag. Aztán este, amikor az ember hazamegy, csodák csodája: ott a csomagja, ahova a postás letette. Legyen az DVD lejátszó, szőnyeg, vagy akár hűtőszekrény.
Pézsé
Megfáztam. Ha Magyországon bemegyünk egy déembe, vagy akár csak egy ábécébe, akkor egy-két méter polc csak velem foglalkozik, és orrfújásra tökéletesen alkalmas, puha, strapabíró zsebkendőket kínál. De mi a helyzet a fogyasztói társadalmak netovábbjában, itt Amerikában? Bemegyünk egy Walmartba, Targetbe, Topsba, csordultig a polcok, három-négy méter csak velem foglalkozik, és tele van - de itt a bökkenő - orrfújásra teljesen alkalmatlan kleenex papírzsebkendővel. És sokféle van: van piros papírdobozban - tudjátok az a kihúzós fajta, hogy ha kihúzod, már ott fityeg a következő zsepi - és van kék dobozban, van nagy dobozban és még nagyobb dobozban, van kék dobozban, thanksgiving témájú mintával, sőt, karácsonyi, talán húsvéti mintájú fém díszdoboz is akad. De több alapvető fícsör sem stimmel: vékony és átszakad, durva anyaga bántja a bőrt, és nem tudod magaddal vinni, mert a legkisebb kiszerelés egy 12 centiszer 12 centiszer 12 centis kocka, tehát a papírZSEBkendő kifejezés valahogy nem stimmel. Mellesleg, ha valaki egyszer külföldön zsebkendőt akar venni, angolul úgy van, hogy facial tissue. Fél éve nem tudtam, és nem ismertem fel ebben az idétlen dobozban, de simán elpantomimeztem az eladónak, és megmutatta.
Nemrég még volt otthoni 10 darabonként zacsiba csomagolt szoftisz zsebkendőm, és egy magyar ismerős, aki már három éve itt lakik, meglátta, és egyből rákérdezett, hogy - "Az honnan van, még otthonról?" Szóval itt tényleg nem kapható normális zsepi. Tuti.
Angolozás
Valahogy fel kellett dolgoznom azt a mosolyogtató kudarcélményemet, hogy nem vettek fel az egyik nyelviskolába, úgyhogy gyorsan kerestem másik helyet magamnak még augusztusban.
A Cornell University természetesen nem hagy agóniában senkit, még a dolgozói családtagjait sem. A Campus Club szervezésében többféle, a szorgalmi időszakban futó rendszeres programot ajánlanak. Mint például madárelemző klub, varrás, könyvklub, színjátszó klub, golf, bridge, hegymászás, ilyesmik. Én nyelvórákat kerestem, és találtam is. Van pl. baba-mama óra, amin még egyszer sem voltunk, mert akkortájt Lola aludni szokott. Persze ez inkább a mamáknak lehet valami szociális foglalkozás, dehát ha őszinte vagyok, bevallom, talán azoknak is ez a legfontosabb szerepe, amikre járok.
Jelentkezésor önkényesen úgy döntöttem, hogy én bizony advanced szinten vagyok, és ezt a adminisztráló tanárnő is jóváhagyta, miután az "Érted a TV adásokat?" kérdésre sikerült igennel felelnem. : ) Igaz, ember legyen a talpán, aki Gyuszkó kedvenc rajzfilmjében, a Family Guy-ban Stewie minden szavát megérti, de ez egy spec. eset.
Az órákat látogatók dominánsan hozzám hasonlóan PhD-seknek vagy postdoc-oknak a feleségei, de vannak barátkozni vágyó PhD-sek, vendégkutatók is. Az első egy hónap úgy telt el, hogy mindegyik csoportban én voltam az egyetlen európai a sok kínai, koreai, és tajvani között. Érdekességnek azért nem csak én voltam, hanem egy mexikói és egy dél-afrikai csaj is. Végül felébredtek vagy megérkeztek az európaiak is, megismerkedtem az órákon két francia és egy német lánnyal, valamint egy cseh sráccal is.
Egész jók az órák, szeretek járni. Három turnust nyomok egy héten, különboző tanárokkal. A hétfői tanár egy kicsit fennhordja az orrát. Számomra nem túl szimpatikus azzal indítani az első órát, hogy "ti itt úgysem fogtok megtanulni angolul", még akkor sem, ha ez igaz. Na meg lehet arra a kérdésre ötször "kikérem magamnak" stílusban nemet ismételgeni, hogy "Nem orosz vagy szláv-e?", ezt egyszer bátorkodtam megkérdezni, mivel -eva végű a családneve, aztán pedig egy hónap múlva kiderült, hogy amúgy bolgár származású.
A szerdai tanáromról, Jacqueline-ről már említést tettem. Ő belevaló, kedves, fiatal amerikai vegyész csaj, sokat játszunk az óráin. És teljesen hihetetlen, de mindig, minden egyes órára hoz - sokszor saját készítésű - sütiket!!! Az első órán activity-ztünk, azt a szót kellett elmutogatnia egy ázsai lánynak, hogy "farmer" (nem a nadrág, hanem a gazdálkodó értelemben). Mutatta, mutatta nagyon, fogalmam sem volt, hogy mi ez, dehát a csapattársaim tudták: rizstermesztést mutogatott. Nekem a farmer százszor inkább malac meg csirke vagy ló lett volna, mint rizsültetés... 
A csütörtöki órán jött össze a legjobb társaság, a legbarátkozósabb hangulat. Két nő viszi az órákat egyszerre, egyikük amerikai, másikuk is, de ő Ausztráliában született. Különféle dolgokat csinálunk, talán itt beszélünk a legtöbbet. Az első órán nagy ováció tört ki az ázsaiak között a teremben az egyik koreai lány bemutatkozása után, amit nem tudtam mire vélni, de segítséggel kiderült, hogy ugyanúgy hívják, mint egy híres ázsiai színésznőt. Mindig tanul az ember. Remélem ők is tudják a tegnapi buli óta, hogy mi az a paprikás csirke! Főztem az arra érdemeseknek, vacsi után pedig játszottunk egy jót.
Olvasmányélmény
Egy kortárs ír szerző, John Boyne ifjúsági regényét olvastam el a napokban, címe: The boy in the striped pajamas, magyarul is kapható A csíkos pizsamás fiú néven. Olyan hamar befejeztem, hogy csak na. Mert jó a stílusa, olvastatja magát. A cselekmény röviden arról szól, hogy egy kisfiú megpróbálja megérteni a körülötte zajó világot, ami nem könnyű eset, hiszen az ezerkilencszáznegyvenes évek elején járunk, Németországban és Lengyelországban. Egyedülálló megközelítés gyermeki szemmel, hibátlannak tűnő gyermeki logikával közvetíteni a történéseket. A könyv a szimpla eseményeknél azonban jóval többet üzen. Hogy mit? Olvassátok el, ti, felnőttek is, megéri!
A könyv alapján filmet is forgattak, méghozzá Magyarországon. (Mégis csak van értelme a filmes adókedvezménynek!) Vajon Budapest melyik része lett Berlin? Az otthoni mozikban ezen a héten kezdték el vetíteni, a film a magyar könyvcímmel azonos néven fut. Ha valaki nagyon kíváncsi, itt találja a film hivatalos honlapját. De ha rám hallgattok, először irány a könyvesbolt, csak aztán a mozi!
Választás
Akár hamarosan kiderülhet, hogy ki lesz az USA új elnöke. De nézzünk most egy kicsit a kulisszák mögé!
Arra vonatkozóan, hogy milyen módon adhatják le szavazataikat a választópolgárok, nincs egységes szabály, minden állam saját hatáskörben dönt. Vannak már csilivili érintőképernyős szavazógépek is, de New York államban még a sokat vitatott mechanikus gépeket alkalmazzák. Láttam egyet én is, az egyik egyetemi közösségi ház nagytermében találkoztam vele, a csütörtöki angol órám alatt. Még le volt lakatolva.
Itt nincs papír, meg toll, meg ikszelés vagy plusz jel rajzolás, mint nálunk, hanem a következő történik: a szavazógép elé járul az ember, elhúzza a piros kart, függöny be, majd ott a számára szimpatikus személy(ek) neve feletti pöckö(ke)t elmozdítja, piros kar vissza, ezáltal a szavazatait leadta, függöny ki, és kész.
A bal oldali fotón láthattok egy ilyen gépet. Mellette pedig azt az ívet, amivel megegyezően a gépet "feltöltik". Ezen azok a jelöltek vannak, akikre a "town of Ithaca" nevű választókörzet szavazópolgárai szavazhatnak. 
Néha engem is meglepetés ér, amikor otthon szavazni megyek, hogy olyan pártok/szervezetek neve van a lista végén, akikről még soha nem hallottam. Bizonyára hasonlóképp van ezzel az amerikaiak egy része is, a vízszintes sorok azt mutatják, hogy nem csak demokrata és republikánus párt van, hanem nyolc másik is. A tíz párt hét különböző elnök- és alelnökjelöltet támogat. Hogy egy füst alatt lemenjenek dolgok, a további oszlopokban egyéb országos, állami, és helyi szintű vezetőkre is lehet szavazni.
Halloween
A keltáknak, valamint az ír és skót bevándorlóknak hála, a mai napon is van mit ünnepelni: itt a Halloween, a szellemek napja! A szellemeket pedig el kell ijeszteni. 
Ennek megfelelően Lola ma egy kis sárkány mellett hintázott. Mert többek között a következő szokások terjedtek el: a kölkök (egészen kis csecsemőktől a tinikig, meg esetleg az őket kísérő felnőttek is) jelmezbe öltöznek, házról házra járnak, és begyűjtik az édességeket, ellenkező esetben megtréfálják a házigazdát. Sokan tököt faragnak, bele mécsest tesznek. Gyuszkó is kipróbálta a dolgot, mint látjátok, nagyon fegyelmezetten dolgozott :). Idősebbek szórakozása, hogy erre az alkalomra kísértetkastélynak öltöztetett házat járnak végig, esetleg máglyát raknak, vagy jelmezes házibulit tartanak. Vettem édességeket, és kint a tök az ajtó előtt, remélem, páran beugaranak hozzánk is! Az ide vágó fotóinkat itt nézegethetitek meg. Ugye jópofát faragott Gyuszkó?
A tök legendája
Legenda született 1997. október 8-án: a Cornell töke. Mindenki látott már tököt: itt Halloween közeledtével nem lehet nem belebotlani. De ez a tök felkerült egyenesen a Cornell legmagasabb pontjára, a McGraw Tower tetejére. Máig nem derült ki, hogyan került oda. És ott maradt vagy öt hónapon át. Nyomozott az egyetemi rendőrség. Közvetítette a CNN, NBC, MTV, cikket írt a New York Times, de persze legtöbbet a helyiek foglalkoztak vele: a Cornell Daily Sun külön "Pumpkin Watch" rovatot nyitott. Beindult a találgatás, hogy hogyan lehet oda felmászni, és még az igazgató is tréfálkozott, hogy biztos földönkívüliek voltak. Felrakni sem lehetett könnyű, de az "partizánakció" volt, levenni viszont nem merte senki, mert a torony 53 méter magas, így egy ideig talán abban bíztak, hátha lepottyan. Vajon tényleg tök-e, vagy ha hónapokig bírja, talán csak egy műanyag figura? 
1998. márciusában még mindig fent volt a viseltes tárgy a torony tetején, és kiírtak egy pályázatot a diákoknak a tárgy pontos azonosítására. A győztes csapat madzagokkal háromszögelve felküldött egy meteorológiai ballont, rajta egy kamerát és egy tüskés bigyót, amivel mintát vettek a tökből, végül azt elektronmikroszkóppal vizsgálták, de a 30 oldalas jelentésükben pontos következtetést nem tudtak levonni.
Az egyetem felállított egy ötfős bizottságot növénytani, biológus és botanika professzorokból, akikre az a feladat várt, hogy ha majd lekerül a tök, megvizsgálják. A tök sorsa akkor pecsételődött meg, amikor egy daruval mentek fel a toronyba, azzal az egyértelmű céllal, hogy véget vessenek a mókának. Az egyetem attól tartott, valakinek a fejére fok esni egy darab tök, ezért lekerítették a területet. Az egyetem igazgatója már készült a daruval a magasba libbenni, de a próbamenet során a daru tévedésből nekilökte a kabint a torony tetejének, és a tök 1998. március 13-án délelőtt 9:18-kor leesett. A lepottyanó tököt így is többszázan várták, sokan a tornyot és a tököt mutató pólóban.
Egy fellépése azonban még volt a töknek, mert mindenki a bizottság bejelentésére várt. A kiváncsi tömeg előtt a boncolást levezető bizottság elnöke, egy botanika professzor bejelentette, hogy "Ez egy cucurbita pepo, azaz egy tök." Erről ki is adott egy tanusítványt, hozzátéve, hogy a tök hiányos állapota - nem voltak benne magok - miatt nem lehetünk teljesen biztosak a dologban, valamint hogy az egész vizsgálat alatt azzal a hipotézissel élt, hogy a tárgy a Földről származik. Az ünnepségen átadták a diákpályázat fődíját, egy könyvutalványt és egy, a tököt ábrázoló rézkarcot, majd egy fúvósnégyes előadása kíséretében felavatták a tök egy darabját kiállító vitrint. A tökdarab a biológusok minden igyekezete ellenére bomlásnak eredt, és később felismerhetetlenné vált. A maradványok ma a tököt dicsőítő iromány társaságában az egyik pszichológia professzor szobájában találhatók.
Csíny letudva! Whodunit? Még mindig nem tudni. Mindenesetre most már ti is hallottatok a Cornell kampuszon elkövetett leghosszabb és legrejtélyesebb trükkről.
Sztereotípiák
Otthon sok emberben leegyszerűsítve az a kép él az USÁ-ról, hogy itt kövérek és buták az emberek. Eddigi tapasztalataim alapján határozottan kijelentem, hogy ez nem így van. Igaz, Ithaca nem valami reprezentatív környezet egyik tényező pontos megítéléséhez sem, mivel onnan indulunk, hogy a város kb. negyede csúcsértelmiségi, fele pedig a világ egyik legjobb egyetemén tanul.
A kövérségről most csak annyit, hogy a legtöbb ázsai származású nő mellett 120 kilósnak érzem magam. Szó mi szó, fincsik a sütik a boltokban, meg én is kifejlesztettem egy almás édességet, és ezek mellett nincs mérlegünk se. Azért ennyire csak nem lehet rossz a helyzet...
A másik téma, azaz hogy "a közérthetőség jegyében mindent jól rágjunk szájba" azonban létezik, és ma találtam rá egy remek példát, amit gyorsan meg is osztok veletek. Itt most hétvégén kell az órákat átállítani, egy órával vissza. A szomszéd házak lépcsőházaiban található postaládákra a következő lapot ragasztotta ki a közös képviselő:
A szöveg szerint egy órával kétféleképp(!) lehet visszaállítani az órákat, vagy vasárnap hajnali kettőkor, vagy pedig lefekvés előtt, szombaton. Világos. A legjobb azonban maga az ábra, ugye? Eleve, hogy rajzoltak egy ilyet, amit utoljára kb. elsőben kellett, csupa vicc. A rajzot követve, lehet, hogy az a szabály vonatkozik az átállításra, hogy csak az óra kismutatóját szabad mozgatni, a nagyot nem? Hmm, akkor ez mégis csak trükkös. Vasárnap hajnal kettőig hátha kitalálom a megoldást. :)
Ha már itt járunk, jön a másik kedvencem erről a hétről, a mikrós pattogatott kukorica csomagolásáról idézek: "Popping may take more or less than 2 minutes 30 seconds", azaz a kukorica 2,5 percnél hosszabb vagy rövidebb idő alatt készül el. Be kell látnunk, hogy ez egészen valószínű.
A zidőjárásról
Ma elkezdett esni Ithacában a hó. Olyan nagy valamit azért (még) nem kell elképzelni, mert a földön nem maradt meg, de akkor is. Talán tényleg itt a tél. Amiről annyit kell tudni, hogy a tél meteorológiailag ugyan itt is csak három hónapig tart, de a télre hasonlító időjárás akár fél évig is elhúzódhat. Van, aki ezen szeret viccelődni, hogy ennyi meg ennyi hó esett tavaly ekkor meg ekkor, van, aki csak annyit mond, hogy annyira azért nem kell megijedni, mert teljesen kibírható. Mint mindenhol máshol, itt is vannak enyhébb és durvább telek, kíváncsian várjuk, az idei milyen lesz.
Eddig egyébként várakozáson felül alakult az idő, nyáron volt 90 fok is, mármint Fahrenheit, (amit néha sokkal többnek éreztünk). Amin még mindig meglepődök, az az, hogy itt nagyon nagyon nagyon változékony az időjárás. Szóval az nem túlságosan jó módszer, ha az ember kinéz reggel az ablakon, és ez alapján eldönti, hogy pl. mit vegyen fel, mert a semmiből egy perc alatt bármikor jöhet egy hatalmas eső, szél, stb. De ugyanígy, rossz időből is lehet jó, akár rövid időre, akár hosszabbra, így szerencsére vénasszonyok nyarát is élvezhettünk októberben.
Időjárás-jelentést egyáltalán nem nézek, legalábbis a TV-ben, ezek a Fahrenheit-fokok annyira nem hoznak lázba, nekem aztán mindegy, hogy 40, 57 vagy 68 van. így aztán a legbiztosabb, ha itt a meleg nappaliban az asztalnál ülve nézem az olvadó hópelyheket, meg hallgatom a szelet, ami néha bizony eléggé belengeti a fákat. (Ez persze jól hangzik, de azért annak ellenére, hogy semmi kedvem nem volt reggel kimenni a lakásból, ma már voltam pénzügy meg magyar órán is.)
Hogyan járjunk százezer dolláros suliba?
Van a kampuszon egy - természetesen Cornell égisz alatt működő - menedzserképző suli, az a neve, hogy Johnson School (lásd fotó). Ezen intézmény működési elve a következő: diplomások jelentkezésést várják, és kemény, 2 év folyamatos tanulással és vizsgázással járó, úgynevezett MBA programot (ez olyasmi, mint egy közgázos főnök/vezetőképző) kínálnak a hallgatóknak kb. százezer dollár tandíjért cserébe. Persze ezen az összegen túl még meg kell venni a szakkönyveket, itt kell lakni, biztosítást kell kötni, stb. stb., szóval egyéb költségek is felmerülnek, de a tandíj a legnagyobb kiadás. Hamar betelik minden hely egy évfolyamban ebben a suliban, olyannyira, hogy a suli válogathat a leendő hallgatók között, a diákoknak (vagy a szüleiknek, és/vagy az itteni tanulmányokat diákhitel formájában finanszírozó banknak) pedig a potenciális fizu reményében ez "lazán megéri".
Amikor augusztusban angol nyelvtanfolyamot kerestem magamnak, elmentem egy nyelviskolába tesztet írni. A másfél órás erőfeszítésemnek az lett a vége, hogy nevetve megköszönték a részvételem, és közölték, hogy esetleg tanárnak felvesznek, ha ráérek. Van önkritikám, szóval nyugi, nem vettem őket komolyan, de viccesek. A tesztemet javító néni javasolta, hogy a nyelvsuli helyett esetleg járhatnék a Cornellen valamilyen órára. Így aztán a Johnson School órarendjének tanulmányozása során kiválasztottam egy sávot, amikor ráérek (ez persze megegyezik azzal, amikor Gyuszkónak nincs időhöz kötött dolga), és még a téma is érdekel: számvitel meg vállalati pénzügyek típusú dolgok. Kicsit korán kell kelni, de sebaj.
Tegnap volt az első pénzügyes óra, és a hivatalos órakezdet előtt szépen végigsétált a tanár úr a teremben. Hozzám közeledve már 3 méterről mosolygott, és az első kérdése azt volt, hogy ugye te nem vagy diák? Annak ellenére, hogy kb. velem egykorúak járnak ebbe a suliba, és kinézetre és nemzetiségre is sokféle ember ül a teremben, belátom, hogy elég könnyű volt külső jegyek alapján engem nem oda tartozónak definiálnia. Ugyanis pl. a felelősség és az üzleti világ hangulatának jegyében mindenki hatalmas, csilivili, sulilogót is felvillantó, kb. A5-ös méretű névtáblákkal ül az órákon, a padon kiterített, nagy mapákkal, melyek az előadás kinyomtatott anyagát tartalmazzák és rajtam kívül senki mellett nincs ott a kabátja, mert mindenkinek van saját cuccok tárolására alkalmas szekrénye a folyosón. Aztán kedvesen vázoltam a szitut a professzor úrnak, hogy ez meg ez vagyok, ilyen meg ilyen helyzetben, és hogy szereték ide bejárni. Ő meg, még az utolsó mondatot be sem fejeztem, mosolyogva igent mondott. Úgyhogy szinte hivatalosnak érzem magam. :)
Jó, nyilván, így nem lesz ilyen menő diplomám, de nekem már az is jól esik, hogy szakmai szókincset hallgathatok. És amikor bejelenti a tanár az óra elején, hogy melyik vasárnap(!) milyen vizsga lesz, akkor én, a többiekkel ellentétben, csak mosolygok egyet magamban.
Cornell Big Red
Kimentünk a stadionba megnézni, ahogy a Cornell focizik a Colgate ellen. 
A Colgate University neve nem hazudik, ugyanis a fogkrémmel közös őse egy bizonyos Bill Colgate. De nekünk ők csak a vendégcsapat, még a becenevüket sem tudom. A Cornell becenevét viszont tudom, Cornell Big Red, és a kabalafigurájuk egy maci. Egy régi fotón látszik is egy kölyökmedve, amint a focipályán pacsizik a játékosokkal. Most csak jelmezes maci volt, bár nem kellett volna messzire menni egy igazi medvéért, ugyanis New York államban több ezer medve él vadon, csak tavaly lőttek vagy nyolcszázat. By the way, őzet tavaly kétszázezret lőttek, de ez sem "segít", egyre többen vannak, állítólag vagy húszmillióan.
A meccs kicsit egyoldalú volt, és magyarázkodhaték, de minek, tény ami tény, kikaptunk 38-22-re, meg sem izzadtak a Fogkrémesek. 
Pedig ők csak vagy ötven játékossal jöttek, míg a Cornell több mint százzal. De mért is ne magyarázkodjak? Tök igazságtalan volt az egész! A Cornellen nincs sportösztöndíj, a Colgate hallgatóinak pedig nyolcvan százaléka sportösztöndíjas. És a Fogkrémesek eleve két osztállyal feljebb szerepelnek, az egyetemi elsőosztályban, míg a Cornell a harmadosztályban, az Ivy Leagueben. Az Ivy League-et amerikai futballban az NCAA III-ba sorolják, a Fogkrémesek pedig NCAA I. Mellesleg az Ivy League - bár a legtöbb sportágban elmarad az országos élvonaltól - nagyon híres, ugyanis a következő egyetemek játszanak benne: Princeton, Harvard, Yale, Cornell, Brown, Columbia, Dartmouth, UPenn. Két hete a Harvardot verte meg Cambridgeben a Big Red. Jégkorongban az Ivy League az elsőosztályban van, tavaly például egyszer a Cornell a Madison Square Gardenben játszott, ma pedig az USA junior válogatottal 3-3-at. Nem valami könnyű jegyet venni a hazai meccseikre sem, de majd igyekszünk. 
Mi maradt meg a mecccsől? Folyton elejtették a labdát, a Fogkrémesek pedig elfutottak vele. A lényeg viszont a körítés volt, mint mindig, ha nem a hazai csapat nyer. Egy durván százötven fős zenekar kísérte a meccset, mind Cornelles egyenruhában. Félidőben a pályán, különben a pálya szélén és a lelátón mászkálva játszottak, himnusz, birodalmi induló, Indiana Jones, ilyesmi. Volt hot-dog. Voltak pom-pom-lányok, vagy ha úgy tetszik, chearleaderek, akik néha háromemeletes piramisba álltak, és onnan a magasból potyogtak le a kevésbé ügyesek. Szerencsére készen állt a pálya szélén a hordágy és a mentőautó, bár valszeg inkább a focistákra gondoltak. Mögöttünk két nyugdíjas néni ült, őket is alig lehetett visszatartani, úgy szurkoltak és/vagy szidták a csapatot. Összehasonlítva a Buffalo Bills meccsével: itt jobb volt az idő, sokkal jobb volt a zenekar, de béna volt a csapat, és nem repült el vadászgép a stadion felett. Illusztrációként néhány fotó és videó:
A csapat:
A zenekar, mely a bemondó szerint a világ legjobb sétáló zenekara:
A chearleaderek két emeletes piramisa:
Megbizatás
Képzeljétek, megint önkénteskedhetek. Az egyik angol tanárom, Jacqueline egy kéréssel fordult hozzám tegnap, kérésének tárgya pedig egy szakácsköny lefordítása. 
De hogy hogy is? A tanáromnak van egy kedves barátnője itt Ithacában. Egy idős néni, aki magyar származású. A második világháborúban menekült el Magyarországról a családjával, végül az USÁ-ban telepedtek le. A szakácskönyv az övé, az édesanyja receptjeivel van teleírva több mint száz oldal, magyarul. Jacqueline azt szeretné, ha ezek a receptek megmaradnának az utókornak. Végül is ez jó gondolat, támogatom. A néni már nem tudja elolvasni a könyvet, mert nagyon rossz a látása, és a családtagjai sem, mert ők nem tudnak magyarul.
Így aztán bekapcsolódtam a megmentő akcióba. Most első lépésként megpróbálom magyarul begépelni a szöveget. Azt kell mondjam, hogy nem kis feladat már ez sem. Legalább 60 éves a könyv, benne többféle kézírás. A tinta néha kicsit elmosódott, esetleg a túloldalról átüt, a papír néhol a szöveget elhalványítva megsárgult, a széleken helyenként töredezett. Eddig az első gyors nekifutásra az első 10 receptet néztem meg, de mindegyikben vannak számomra kérdőjeles (olvasás alapján, az összefüggések keresése nélkül egyelőre felismerhetetlen) szavak. És a használt terminológia sem semmi (pl. "20 dkg czukorpor" -ez még megy, de mi az, hogy "a lisztet leforrázzuk"?), de nem baj, mert a fordítást még nem vállaltam el...
Szülinap
Lola baba egy éves nagylány! Két bulija is volt, az első most vasárnap, magyar társaságban, a másodikat pedig sikerült az igazi szülinapra szervezni, a lakóparkban lakó kedvenc játszótársakkal. Így Lolának már három tortája is volt, azzal a rendhagyó elvvel, hogy háromszor egy az is egy, ugye? Babánk az első gyertyájának eloltását nem bízta a véletlenre, sajátkezűleg intézte, így a mai tortánál már nem volt ennyire lelkes. Na dehát miért lett volna, ha - mint kiderült - a marcipános baracktortáért jobban megéri küzdeni, mert finomabb, mint a feketeerdő. Van ilyen.
Pici Lola baba nagyon ügyes volt az elmúlt egy évben, nőtt több mint 20 centit, hízott több mint 6 kilót, növesztett 7 fogat (nem fogacskát, ezek bizony veszélyes fogak már), rengeteget okosodott és rengeteget ügyesedett, valamint már 365 napja napról napra egyre csak szebb és szebb. Egyetlen egyszer sem esett le se az ágyról, se a pelenkázóról, se sehonnan, egyszer sem ijesztett ránk semmilyen betegséggel vagy valami egyéb akcióval. Rendes gyerek, de a lényeg, hogy jók vagyunk együtt. Mi hárman. :)
Lolának három cipője is van, bár még csak a bentit használjuk, mert még nem szaladgál. Már várom, hogy mikor fog. Viszont a mászást tökélyre fejlesztette, nagyokat lehet vele kergetőzni egy-két pelenkacsere alkalmával, komolyan mondom, ha nem koncentrálok ezerrel, nem érem utol...
Az alvás a rekordokról szóló bejegyzés óta szuperül megy, az éjszakák legkésőbb este 8-tól reggel hétig tartanak, és ezeken kívül még napi két pihi van.
Jöjjenek akkor most is a kedvenc dolgok, mint a hírességek esetén:
- kaja: csirkehusi, sajt, kenyér, ebben a sorrendben, mindegyik az önálló falatozás módszerével, a fél évvel ezelőtt említett banán már a fasorban nincs ezekhez
- mondóka: egy, megérett a meggy...
- dal: egy kismalac, röf, röf, röf
- játék: nincs kiemelkedően kedvenc, hacsak nem az a képződmény, amit Gyuszkó választott tegnap a Cornell Store-ban
- nem játék: kulcscsomók, szemüveg, fényképezőgép
- ujjak: ha szopizásról van szó, a legfinomabbak a bal kéz mutató és középső ujjai egyszerre
- mondás: bralölalölalölalööö, vagy valami ilyesmi, nézzétek meg az új videókat, valamint pápápápápápáááááááá.
A mumus az továbbra is a körömvágás. De én álmában ilyesmivel nem akarom zavarni.
És mik még a menő dolgok mostanában? A séták alkalmával Lola már érdeklődve figyeli az állatokat, mutatóujjal mutatja a mókusokat, és követi őket a szemével. De a UPS-es meg a FedEx-es csomagkihordó autók is érdekesek. A haverokkal szokott pacsizni, és csúszdázni is szeret. Na meg majmoskodni a tükörben, és egy helyben támaszkodva állva fel-le mozogva ugribugrizni. Valahol itt tartunk most, hogy ismét október elseje van.
Ithacai körkép
Mostanában nyugisabban töltjük szabadidőnket gyakran ugyanazokat a köröket járva Ithacában, ezért izgalmas úti élmények helyett a város apróbb részleteit fedezzük fel. A hivatalos kategóriákat felborítva mi a következő részekre osztjuk a várost:
- Lakóparkok, mint például ahol mi lakunk őzek társaságában a város szélén.
- Könnyűszerkezetes családi házak az erdőben.
- Egyetemi kampusz háromszázévesnek kinéző százéves épületekkel.
- Commons, a belváros játékbolttal, éttermekkel, hippikkel, koncertekkel.
- Egy downtownnak nevezett rész, ahol régi, fából épült lakóházak vannak.
- A város szélén bevásárlóközpont, gyorsétterem, autószerelő.
Én és a nyelvészet
De mit kerestem én a kampuszon tegnap? És mi közöm van a nyelvészethez? Most végre mesélek. Úgy kezdődött ez a nagy kapcsolat, hogy Gyuszkó az egyik egyetemi levelezőlista tagjaként kapott egy mailt, amiben egy Cornelles nyelvészprofesszor Magyarországon iskolázott és magyarul tökéletesen beszélő segítséget keresett maga mellé a 2008. őszi szemeszterben tartandó "Structure of Hungarian" című tantárgyához. Nagyon tetszett a dolog, azon nyomban jelentkeztem is. Levelezésünk során kiderült, hogy hivatalos óradíjas alkalmazottnak nem tud felvenni, mert ahhoz az én vízumom mellé külön engedély szükséges. Ha megadják, akkor is a 4 hónapos átfutási idő hosszabb annál, minthogy augusztus végén kezdeni tudjak. Kicsit csalódott voltam, amikor ez kiderült. De végül minden jóra fordult, mint a mesékben.
Egyszer a nyár folyamán személyesen is találkoztunk a professzor bácsival, mivel ő volt az illetékes magyar nyelvű okirataink fordításában. (Azért megjegyzem, hogy Lola születési anyakönyvi kivonata már háromnyelvű, azt nem kellett lefordíttatni.) Gyuszkóval még matekról is beszélgettek. Kiderült, hogy az MIT-n Chomsky óráira is járt (fejből tudta a Chomsky-féle normálforma elméletét), valamint hogy egy nyelvésznek is lehet Erdős-száma. Neki is van, csak már nem emlékszünk pontosan, hogy 4 vagy 5 :). Nagyon nagyon okos a bácsi, amerikai, de ő a szláv-felelős a Cornellen, a következő idegen nyelveken beszél: orosz, szerb, horvát, macedón, cseh, szlovák, lengyel, német, spanyol, török, svéd, finn, magyar. De egyszer egy perzsa-angol szótárt is elővett, ahhoz is volt lövése. Nem is tudom, minek neki segítség, magyarul is tök jól tud.
Amikor elkezdődött a tanév, megírta nekem a magyar órák időpontját - heti két 75 perces sáv van - valamint azt, hogy szeretettel vár, amikor csak ráérek. Így aztán szeptember elejétől önkéntesként veszek részt az órákon. El sem tudjátok képzelni, milyen szuper érzés az elmúlt hónapokban babázással eltelt lelkemnek, hogy süt a nap, én pedig a sok Cornelles diák között órára igyekszem. Azért a biztonság kedvéért még egyszer ideírom, hogy marha jó!!!
Az órákon családias a hangulat, ugyanis mindössze négy hallgató vesz részt rajtuk, de a segítség-csapat is erős, egy másik magyar lánnyal, Otíliával dugjuk össze a fejünket a kérdések esetén. Néha nem árt a konzultálás, mert olyan trükköseket tudnak kérdezni a hallgatók...
Az órák koncepciója az, hogy a hallgatók (aki közül ketten mellesleg törökök) nem magyarul szeretnének megtanulni, hanem nyelvészeti szempontból akarják elemezni a nyelvet. Olyan dolgok érdeklik őket, mint pl. alaktan meg fonológia, meg egyéb hasonlóan komoly nyelvészeti fogalmak, aztán az eredményeket jól össze lehet majd hasonlítani más nyelvekkel. Azonban ezeket nem olyan egyszerű feltérképezni.
Tehát az órákon nem csak arra irányulnak a kérdések, hogy milyen formában, szórenddel legfrappánsabb magyarul egy mondat, hanem őket azok az esetek / nyelvtani szerkezetek is nagyon érdeklik, amelyeket senki sem mondana, egy magyar ember sem használná manapság, de mindenki megérti, mert nyelvtanilag helyesek. Pl. megkérdezik tőlünk birtokos szerkezet kapcsán, hogy azt, hogy "Istvánnak ez a könyve" lehet-e úgy is mondani, hogy nem toldalékoljuk a birtokost. Ilyenkor ha jók vagyunk, bemondjuk, hogy igen, "István eme könyve". Mindegy, hogy ez nem gyakori, ők megjegyzik a szerkeztet, és örülnek. Mi is, hogy tudtunk határozott választ adni. De ezután jönnek a további kérdések. Mondunk-e olyat, hogy "ez Istvánnak a könyve", "ez a könyve Istvánnak" vagy "ez könyve Istvánnak", "eme István könyve", és ha igen, mást jelent-e, mint az előző, miben, stb, stb. Nem olyan könnyű ám mindig kapásból pontosan angolul válaszolni, a különbségeket jól érzékeltetve.
Vajon minden földrajzi tulajdonnév után lehet-e -i képzőt tenni pl. Budapest -> budapesti módjára? Mondom két másodpercen belül, aha, szerintem igen. A következő órán persze azzal szembesültem, hogy az eredendően i-re végződő szavak után nem lehet, mert nincs se olyan, hogy helsinkii, se olyan, hogy hawaiii...
És ti tudjátok, hogy mi a különbség a között, hogy Ön meg Maga? (Más nyelvben nem nagyon van többféle magázó forma.) És azon kérdőszavak használatában, hogy hány meg mennyi? Vagy azok között a birtokos névmások között, hogy az enyéim - az enyémek?
Olyan is volt már az órákon, hogy hangosan felolvastam az abc-t, pár szót vagy mondatot, a kiejtés illetve a hanglejtés érzékeltetése miatt. Persze ez az én Kazinczy-versenyes múltammal jól megy. :)
A professzor bácsinak a szobája eleve úgy néz ki, mint egy könyvtár, van pl. oroszul meg németül írt magyar nyelvtanról szóló könyve, de most egy különleges szótárat szeretnék még megemlíteni. Ez pedig a magyar nyelv szóvégmutató szótára. A könyvben minden magyar szó benne van, és nevéből eredendően jól sejtitek, a szavak az utolsó betűjük szerint vannak benne sorba állítva. A szavak mellett egyéb tulajdonságok is fel vannak tüntetve, mint pl. a szó szófaja, összetett-e vagy nem, képzett-e vagy nem, meg egyéb fontos tulajdonságok. Hogy mennyi mindent ki tudnak olvasni a nyelvészek egy ilyen szótárból, csak ámulok-bámulok! Bár én leragadtam az olyan egyszerű dolgoknál, mint hogy nincs zs-re végződő magyar ige (ez nekik nagyon fontos volt az igeragozás kategorizálásánál), meg hogy 4201 szó végződik a-ra (ez a leggyakoribb szóvég), 124 szó u-ra, 437 ü-re és csak 48 h-ra.
Úgyhogy érdekes a dolog, nagyon élvezem. Egyrészt gondolkodtató a trükkös kérdésekre válaszolni, másrészt bővül az angol szókészletem, harmadrészt végre valahol kicsit angolul beszélek, negyedrészt olyan dolgokat tudok meg a magyar nyelvről, amiket a tizenkét év számtalan magyar órája alatt nem sikerült otthon még csak megemlíteni sem, ötödrészt megismerkedtem Otíliával, aki már negyedik évét kezdte Cornell Phd-sként, mint a zebrapintyek idegsejt-működésének nagy szakértője.
Óóóóóóóó, már előre sajnálom, hogy a tavaszi félévben nem lesz ilyen óra.
Pillanatkép a kampuszról
Tegnap a kampusz legszebb és legrégibb épületei között sétálva arra lettem figyelmes, hogy mintha egy nagy bagoly ülne a fűben, tőlem kb. 4 méterre. Valami ilyesmi, de fotót készíteni sajna nem volt időm, olyan gyorsan történtek az események.
Szerencsére épp egy magyar ismerős állt mellettem, aki állatorvos - madarász, ezért hamar beavatott, hogy egy piros farkú ölyvöt látunk. Tovább figyeltük a madarat, ekkor észrevettük, hogy a karmai között már ott lapul egy mókus. (Régi olvasóink kedvért: nem pici chipmunk, hanem rendes mókus.) Az ezt követő két másodpercben pedig felszállt a madár az egyik közeli épület ereszére. Eléggé meglepő volt egy nagyobb testű madarat látni, aminek a csőréből kilógott egy mókus. Mintha valami természetfilmben lettem volna.
Hm, még jó, hogy nem engem nézett ki magának...
Tailgating
Megnéztük a Buffalo Bills - Seattle Seahawks amerikai futball meccset. Már évek óta követem (felszínesen) az NFL eseményeit, és Buffalo nincs is messze ide, így mindenképpen meg akartunk nézni egy meccset.
"Tailgate" azt jelenti, hogy kocsinak, pl. pickup trucknak a hátsó csomagterének az ajtaja. "Tailgating" pedig azt jelenti, hogy a parkolóban kinyitják a tailgate-et, előkerül a grillsütő, kerti bútor, napernyő, és beindul a piknik. Na, ezt csinálja mindenki a meccs előtt. Leparkol a stadion melletti parkolóban mondjuk 30.000 kocsi, és ki-ki benyom a kedve szerint egy kis barbecuet, burgert, steaket, bőségesen leöblítve sörrel. A kocsik, hűtőtáskák, grillsütők között pedig 20-30 méterről dobálják egymásnak a tojáslabdát, frizbit, gyakorolják a csapatnak szóló szurkoló nótákat, egyesek a kocsi tetején állva. Már öt órával a kezdőrugás előtt megnyitják a parkolókat, már értjük miért. Mi akkor még úgy nyolcvan kilométerre voltunk egy autópálya melletti pihenőhelyen, de már ott is mindenki Bills mezben volt, a meccsre igyekezett, és kérdezték, mi is oda megyünk-e.
A meccset a Buffalo Bills 74.000-es stadionjában játszották, cseppet sem részrehajló közönség előtt... Bevonuláskor értelemszerű fújolás illetve ujjongás a vendég és a hazai csapatnak, vadászgép a stadion felett, pompomlányok, kifestett szurkolók. Elszórtan egy-egy vendégszurkoló, akiket a hazai szurkoló tömeg nem kímélt beszólásokkal, mutogatásokkal, de ők nem szégyelltek, és nem is féltek hasonló mocskos szavakkal és gesztusokkal visszavágni. Bunyónak viszont nyoma sem volt. A hazai csapat nyert. Tévében a játékot jobban lehet követni, de a hangulat miatt megérte elmennünk, még az eső ellenére is.
US Open
Zanza: pénteken a US Open teniszversenyen voltunk New Yorkban, az Arthur Ashe stadionban, mely a világ legnagyobb teniszstadionja, kb. 22500-as. Másnap megnéztük a Szabadságszobrot és az Ellis Islandet.
Fotóink a picasa albumban. Majd felteszek egy-két vicces videót is, például ahogy "tengerészgyalogosok" sikálják a nedves teniszpályát.
Reggel indultunk Ithacából, és odaértünk kora délután. Mivel este hattól mehettünk be a jegyünkkel, megpróbáltunk nappali jegyet is szerezni, kevés sikerrel. Így volt vagy két óránk körbejárni a Men in Blackből ismert Flushing Meadows Parkot, tudjátok, ahol a Bogár a kilátótoronynak álcázott ufóval akar menekülni, de Jé és Ká ügynök keresztbetesz neki, és belecsapódik a földgömböt ábrázoló szoborba, ami amúgy egy világkiállításra épült, és még megvan, mert a filmben csak trükkfelvételben zúzta szét az ufó.
A US Open a legnagyobb nézőszámú évente megrendezett sportesemény. Már júniusban, mikor Amerikába jöttünk, megvettük a jegyet, mert elég nehéz hozzájutni. Ekkor még csak 5 napja árulták őket, de így is csak egy másik napra kaptunk, mint amit terveztünk, és az esti meccsekre, nem a nappali szakaszra. Ez persze csak az internetes jegyüzérek miatt van, nem volt teljesen tele a stadion, pedig kint vártak sokan jegy nélkül. Ők csak az edzőpályákat láthatták, amiken junior meccsek mentek.
De mi bejutottunk bentre is. És fura, azok után amit a tévében láttam. Olyan kicsi az egész versenyközpont, össze van zsúfolva benne a három stadion és vagy tizenöt kisebb pálya. Alig fér el a sok néző, mert amíg nincs meccs, addig kint mászkálnak, vacsoráznak. Mozdulni alig lehetett, pedig a döntő napján talán kétszerannyian is megfordulnak ott. Bekukkantottunk a 11-es pályára, ahol Verdasco az ötödik játszmában járt, és végül megnyerte a meccset. Aztán hétkor mindenki bement az Arthur Ashe stadionba, mert kezdődött az első esti meccs, Davenport és Bartoli. Volt több mint egy óra esőszünet két felvonásban, de be tudták fejezni ezt a meccset is, és jöhetett Roddick és Gulbis este fél tizenegykor. 
Roddick amerikai, nyolcadik a világranglistán, korábbi US Open bajnok, Gulbis pedig az egyik kedvencem, egy fiatal lett tehetség. Gulbis nagyon jó kezdett, és elhúzott 6-3 5-3-ra, és Roddick már tördelni kezde az ütőit, de aztán összeszedte magát, és végül négy játszmában megnyerte a meccset. Emlékezetes mégis Gulbis változatos játéka volt, csak nem bírta végigvinni, így nyerhetett a tapasztaltabb Roddick, éjjel kettő körül.
Másnap, mielőtt Ithacába hazamentünk, megnéztük a Szabadságszobrot és az egykori Bevándorlási Hivatalt az Ellis Islanden, mert júniusban kimaradtak. Ezek Manhattennel szemben egy-egy kisebb szigeten vannak, melyek között komp jár. A Szabadságszoborról mindenki hallott egyet s mást, a Bevándorlási Hivatal (Ellis Island Immigration Station) talán kevésbé ismert. 1892-1954 között engedtek be vagy utasítottak ki itt bevándorolni szándékozókat, miután átnézték irataikat, és átestek orvosi valamint pszichológiai vizsgálaton. Hogy hívnak, vannak-e tetveid, mennyi egy meg egy, puzzle kirakása időre. Összesen 12 millió bevándorló ment át ezen a kis szigeten, köztük a Don Corleone...
Lola végig velünk volt, és nagyon édi volt, a női meccs végén elaludt a vállamon. Megtanult integetni, ha jó kedve van, akkor mindenkinek integet aki szembejön, még a villanypóznának is. Hajnalban a stadionból kifelé hömpölygő tömegben egy vadidegen megállított minket, hogy Lola olyan édi, le akarja fotózni.
Egyéni rekordok
A pekingi olimpia jegyében jelentem, a családunkban is sorra dőlnek meg az egyéni rekordok.
A legfontosabb az éjszakai (kaja, és ébredés nélküli) egyhuzamban alvás csúcsa: Lola este fél kilenctől reggel fél hétig aludt.
Ezzel párhuzamosan nekem is sikerült megjavítanom az elmúlt több mint háromszáz napra jellemző alvásidőmet: este 10-kor lerogytam a kanapéra a nappaliban, és - hihetetlen, de igaz - fél hétig megszakítás nélkül aludtam. Meg egy kicsit délelőtt is...
Házi nevetés-rekordot is tart Lola, egy pár napja történt nagy attrakció egyik részletét itt találjátok, a folytatást pedig, aki még bírja, a videók link alatt:
Mint négy éve
Novemberben elnököt választanak az amerikaiak, a győztes január elsején veszi át a Fehér Házat, és lassan kezd élesedni a küzdelem. Mindkét nagy párt kongresszust rendez a napokban, ahol hivatalosan elnökjelöltté avatják az eddigi elnökjelölt-jelöltet. A republikánus elnökjelölt-jelölt John McCain egy sokszor leadott tévéhirdetésében a következő csattanós szöveggel állt elő: "...We're worse off than we were four years ago..." Ez szabad fordításban kábé úgy szól, hogy "...Rosszabbul élünk mint négy éve..." Ezt valahogy össze lehet kapcsolni a hírrel, hogy Orbán Viktor kiutazik és részt vesz a republikánusok jövő heti elnökjelölt-jelölő kongresszussán. Képzelem, ahogy összepacsiznak, és odaszól, hogy "Te, John, ez a duma már nekünk sem jött be..."
Icewine
Jégbor! Aha-élményt szerzett nekünk a jégbor amit két hete a Niagaránál vettünk. Most kóstoltuk meg és nagyon különleges, nem is hasonlít egy szokásos borra, édes, szinte nektár. Így képzeltem el gyerekként a bort amit a görög istenek szürcsölnek az Olümposzon. Tavaly Szegedy Balázstól hallottam először, hogy rengeteg bort készítenek Kanadában, és hogy mennyire híres a niagarai jégbor. Valóban, az országút mellett mindkét oldalt szőlőtőke amíg a szem ellát. (Megjegyzés: németek is készítenek jégbort.) A lényeg az, hogy a nyári 25-30 fokos meleg után megvárják az őszi fagyokat, törvény szerint -8 fok alá kell mennie, és csak akkor szüretelik le a szőlőt, és még fagyott állapotban préselik. Így a termesztés egész folyamata nagyon kockázatos. De én mondom, megéri, csodálatos!
Dokinál
Mi ma nem virágkarnevált vagy tűzijátékot néztünk, hanem dokinál voltunk. Nem kell megijedni, senkinek semmi baja, csak Lolát végre elvittük az esedékes ellenőrzésre.
Az USÁ-ban sokféle egészségbiztosítás létezik, azaz különböző havidíjakért több szolgáltató több szolgáltatáscsomagja közül lehet választani. Tehát ez valóban többiztosítós rendszer, nem csak névleg. A szolgáltatások igénybevételekor - azt hiszem, bár pár hónap biztos lenne alaposan tanulmányozni a prospektusokat - mindegyik csomag esetén fizetni kell valamennyit a biztosítási díjon felül (minimum vizitdíjat, vagy a szolgáltatás árának adott százalékát). Ami még speckó, hogy az egészségbiztosítás nem a munkáltató terhe, hanem a biztosított magánszemélyé, tehát az összeg az ember - ill. családtagja - nettó fizetéséből fizetendő. Összegzésképpen sok olyan elv érvényesül, ami nálunk Magyarországon nem. Lehet tippelgetni, hogy ez így jobban vagy rosszabbul működik-e. Persze nehéz és kicsit értelmetlen két ilyen eltérő hagyományokon, elveken működő rendszert összehasonlítani.
Természetesen a Cornellen többféle egészségbiztosítást lehetett kötni, Gyuszkó ügyesen kiválasztotta az egyiket, kitöltögette a papirokat, és pár hetes várakozási idő után megkaptuk a kártyánkat, amivel dokihoz lehet menni. (Kiküldött kártya nélkül is érvényes volt már a biztosításunk, csak ennek birtokában egyszerűbb volt intézkedni.)
Ithacában nem gond a dokiválasztás, csomó cég van, és bárhova lehet menni, ami szimpatikus, semmi körzetezés vagy ilyesmi nincs. Verseny van. A nagyobb cégeknek a városban akár több helyen is van rendelője. Mi amellett, hogy legyen gyerekorvos, leginkább a rendelő közelsége alapján választottunk, a kiszemelt 2 lámpás kereszteződésre van tőlünk. Felhívtuk őket, kaptunk időpontot 10 nap múlvára, valamint megmondta az orvosunk nevét. Le lehet minden dokit ellenőrizni a neten (pl. hova járt egyetemre, milyen munkatapasztalatai vannak). A kitűzött vizsgálat előtti napon kaptunk tőlük egy telefont, csak hogy ne felejtsük el a dolgot. Ha egyáltalán nem jelenik meg az ember, vagy akár több mint 15 percet késik, van bünti fizetés, ne raboljuk egymás idejét, kérem.
Egy olyan háziorvosnál jártunk, aki felnőtteket és gyerekeket is tud vizsgálni. Az otthoni futószalag-gyerekrendelés után kicsit meglepő, hogy 1. azonnal sorra kerültünk, talán még pár perccel hamarabb is, mint az időpontunk, 2. egy órán át ültünk egy rendelő-szobában, ennyi ideig foglalkoztak velünk különböző illetékes emberek. Rezidens doki méregetett, fődoki vizsgált, elemzett és döntött, nővérke szúrt. Persze volt ismerkedési beszélgetés, de nem arra ment el az idő, hogy anyja neve, meg ilyesmi, mert azt írásban közöltük.
Lolával miden rendben. Néha nevetgéltünk, főleg, amikor közölték a súlyát, hogy "17 pounds 8 ounces", aztán a végén volt bőgés, oltásokat kapott ugyanis. Ez itt sztenderd, otthon nem, így aztán Lola pár újabb szuri után védett lesz a Hepatitis B és a Pneumococcus okozta betegségek ellen is. Az adminisztratív feladatokat (új időpont megbeszélése, karton elpakolása, díjbeszedés, számlázás) külön személyzet végzi, se a doki, se a nővérek nincsenek ilyesmivel terhelve. Ami még király, hogy üzemeltetnek egy telefonvonalat, amin bármiféle kérdés esetén ügyeletes orvos érhető el, a nap 24 órájában. (Persze van ügyelet, meg kórház, meg a hagyományos bejelentkezéses játék, amit játszottunk, de ez köztes megoldásnak remekül hangzik.) Összességében jól sikerült az első itteni orvoslátogatásunk, ennek ellenére reméljük, gyakran nem kell mennünk.
Olimpia
Az egyik amerikai TV társaság majdnem 1 milliárd dollárt fizetett a kínaiaknak azért, hogy bizonyos eseményeket, pl. az úszás döntőket és tornát úgy igazítsák a programba, hogy az amerikai nézők otthon kényelmes esti órákban élőben tudják követni ezeket a fontos eseményeket. Ez persze azt jelenti, hogy Pekingben reggel kell versenyezni a sportolóknak, ami számukra nem optimális...
Így aztán van olimpia a tévében dögivel. Az igaz, hogy mivel 12 óra az időeltolódás Pekinghez képest, az élő adás (eddig úszás, torna) itt este 10 táján kezdődik, így sok versenyszám szintén hajnalra esik, mint otthon, de van mit nézni, napközben is megy olimpia több adón is. A közvetítések érthető módon főleg a hazai sportolókat követik, akik szinte minden sportágban szerepelnek, de úgy, hogy a legtöbb helyen a versenyszám után egyből tudnak a sportolókkal interjút készíteni még a helyszínen. Azt gyorsan megjegyezném, hogy itt elégedett, boldog a versenyző, ha mindent kiadott magából, és mondjuk egyéni vagy országos csúccsal hatodik / tizedik lett. És alapvetően a sajtó is. Persze ha reális (!) esélyes betlizik, kicsit lehúzzák.
[Gyuszkó: Cseh Lacinak a fontos úszásait élőben láthattuk, persze mert a Phelps ellen úszott. A kommentátorok jól ejtették ki a nevét, és dícsérték, a döntő előtt és a döntő után is, mint Phelps méltó vetélytársa. Amikor a második döntőjében a rajtkövön rajta időzött a kamera egy pár másodpercig, kábé így szólt az amerikai kommentátor: "A familiar face, Hungarian László Cseh, who beat Lochte in the 400 medley to win a silver medal behind Phelps a couple of days ago." Szóval szerintem tök jó fejek az amerikai kommentátorok, és nem azon bosszankodnak folyton, hogy ki doppingolt, és melyik bíró csalt. Személyes megjegyzés: ha valaki a Csehvel kapcsolatban arról beszél, hogy Phelps biztos csak azért verte meg, mert doppingolt, az implicite azt is elismeri, hogy Cseh is doppingolt. Én ehelyett inkább azt látom, hogy csodálatos sportemberek életük legjobbjával küzdenek egymás ellen, és köztük van a Cseh is. Láttuk még Gyurtát, meg a magyar női 4x200 váltót, meg egyszer véletlenül odakapcsoltak a magyar női vizilabda válogatott meccsére. Kábé ennyi magyart láttunk, de talán majd mutatnak egy kis kajak-kenut is jövő héten.]
Most jön a lényeg, ami miatt elkezdtem ezt a bejegyzést: van egy kedvencem, tegnap óta. Úgy hívják, hogy Uchimura Kohei. Japán tornász, tegnap az egyéni összetettben ezüstérmet nyert. Vicces a - japán módra vagány - szemébe lógó haja, és azért szimpi még, mert nem úgy néz ki, mint a többi - papírforma szerint esélyesebb - tornász, akik elmennének bérgyilkosnak, olyan kafferek és olyan vérszomjasan néznek minden pillanatban. Ő mosolyogni is tud. Persze lehet hogy segít a dolgon, hogy ő még fiatal, 19 éves. Annyira magasra tud emelkedni ugrás közben és talajon is, hogy csak na. Nagyon látványosak a magas elemei! A 24 versenyzőből tegnap ő kapta a legmagasabb pontszámot talajon, remélem, egyéniben a szerenkénti döntőben még szerez egy szép érmet! És persze hajrá magyarok!
Ti kinek szurkoltok?
U.i.: Tegnap megjelent egy érdekes cikk dopping témakörben.
Lake Placid és környéke
Mi Lake Placid táján kirándultunk. Ha valakinek ismerős ez a név, bizonyára az itt rendezett téli olimpiák miatt (1932, 1980).
A település Mátrafüred méretű, tehát egy kis falu, mégis, annyira végiggondoltan pörgetik most is ezt a környéket, hogy a kétezer lakos a turizmusból él a mai napig. Nem csak az olyan trivialitásokra gondolok, hogy ott a hegy, hát akkor lehet hegyet mászni, meg ott a tó, lehet pecázni, hanem ennél sokkal merészebbek.
Mi tetszőleges nyári napon érkeztünk, mégis volt miből válogatni. Most csak ami eszembe jut: bobozás az olimpiai pályán, síugróverseny zajlott az egyik sáncon, a csarnokban az USA-Svédország ifi hoki válogatott meccselt, kisvonatozni lehet a hegyekben, mozi, lovak, múzeumok, korizás, biathlon, síliftezés. És persze vannak kevésbé rendszeres események is, téli sportok világbajnokságai, ironman, Oktoberfest (ha-ha), stb. Ismét megállapítottam, hogy ez az ország a marketing szülőhelye, de ezúttal szerencsére pozitív élmények hatására. :)
Volt még egy rendkívüli helyszíni versenyszám, erről Gyuszkó videót készített. Mit írnátok negyediknek ahhoz a felsoroláshoz, hogy bukósisak, napsütés, síléc? Én biztos nem azt, hogy medence, de nézzétek, érdekes lehet bakancsban és lécben úszni:
Az Adirondacks-ben sok hasonló tóparti kis település van, kellemes pihenőhelynek tűnik mind, még lehet hogy megyünk errefelé. A hétvégén készített fotóink egy részét itt lehet megnézni.
Kanadai kirándulás
A múlt héten egy nagyobb kirándulást csaptunk: Kanadába utaztunk. Az Ontario tavat kerültük meg, de volt az út végén egy vargabetű, így Montréalt is megnéztük.
Sok-sok élmény ért minket, nem célom most egyesével mindent leírni. Voltunk nagyvárosban (pl. Toronto), kisvárosban (Kingston, Niagara on the Lake). Jártunk felhőkarcolók között, zsúfolt belvárosban, és csendes országúton, szép természetben. Egyszer kisebb időutazáson vettünk részt, egy erőd látogatásakor, máskor pedig bedugult a fülünk a "nemrég még a világ legmagasabb épületébe" szállító liftben. A föld alatt is sétálgattunk, Montréalban az Underground City-ben. Ez egy egész nagy összefüggő rendszer, épületeket, tereket, utcákat köt össze.
Hogy még kalandosabb legyen a városnézés, egy új játékot is játszottunk, Lola fejlesztette ki. Az a forgatókönyv, hogy ráadunk Lolára két zoknit. Itt rontjuk el a dolgot, tudom én. Lola egy idő után elkezdi fogdosni a zoknikat, és az egyiket megkaparintja. Kicsit rágcsálja, majd egy óvatlan pillanatban megválik tőle. Nekünk ekkor az a feladatunk, hogy megtaláljuk a zoknit... Izgalmas feladat ez egy három milliós városban. Eddig egész jók vagyunk, mert az óvatlan pillanat utáni 1 km-en belül rájöttünk, hogy rajtunk a sor, visszamenni a zokniért. Bár Lola nem mondta meg, hogy mi a cél a játékban, lehet, hogy másra kell hajtanunk.
Kanadára visszatérve még pár dolog. Amin meglepődtem, hogy az államformája alkotmányos monarchia, az uralkodó II. Erzsébet. Ezt ti tudtátok? Amin nem lepődtünk meg, az az, hogy nyáron is tud cudar idő lenni, pl. belekeveredtünk egy egészen hatalmas jégesőbe az autópályán. És útravalónak minden kedves olvasónak: ha az ember Kanadában magyarul beszélget, tegye kellő körültekintéssel, mert egy ismeretlen vissza fog válaszolni, természetesen magyarul.
Men in Black
És akkor elgurult mellettünk egy sötétített ablakú fekete kocsi...
Éppen Thanh-jal sétáltunk a Cornell kampuszán, és ezt a kocsit láttuk. A tetején gyorsan forgott az a semmire sem hasonlító fittyfene, és maga a kocsi alig mozgott, szinte egy helyben topogott. Mi és más járókelők is felfigyeltünk a dologra, és pontosan emlékszem a történtekre, legalábbis arra, ami a piros villanás után történt. Odamentünk többen a kocsihoz, és egy másik járókelő megkérdezte, hogy hi wassup, micsoda ez a bigyó? Azt mondta a kocsiban ülő, de a kormányt nem fogó fiatalember, hogy ez egy Cornell Racing fejlesztésű robotvezérlésű kocsi és a tetején egy lézersugár forog, azzal tájékozódik. Találtam egy videót is, de nem túl izgi.
Utánanéztem, mert valami versenyre készülnek. Tavaly egy robotvezérlésű kocsival egy utcai pályát kellett teljesíteni a 2007 Urban Challenge elnevezésű versenyen, melyet a Pentagon szponzorál, fődíja kétmillió dollár. Évente rendez egy ilyen versenyt a DARPA. A következő futam sivatagban lesz.
Ezen a honlapon úgy látom, hogy a tizenegy döntős versenyző kocsi közül hat ért célba, közte a Cornellé. A győztes Carnegie Mellon négy óra alatt, kábé húsz kilóméter per órás átlagsebességgel teljesítette a távot. Persze ez csak játék, szerintem, de magas szinten. A versenyen volt egy kisebb incidens, összeütközött a Cornell és az MIT kocsija. Egy másik kép alapján talán kimondható, hogy az MIT kocsija valósággal felölkelte a Cornellét, ezzel szemben a kissé röhejes videó azt bizonyítja, hogy jól "összevesztek", és sarokba szorították egymást. Mindegy, mert egy másik csapat teherautóját diszkvalifikálták, mert nekiment egy plázának.
Filmesek nyomában
Keleti parti látogatásunk alkalmával gyűjtött újabb élményeinket osztjuk meg veletek szöveg, fotók és videó formájában.
Pennsylvania állam fővárosában, Philadelphiában utunk a leghíresebb szoborhoz vezetett, mert erről a városról nem csak egy sajtkrém jutott Gyuszkó eszébe, mint nekem, hanem Rocky is.
Van ugyanis egy képzeletbeli, na jó, filmbeli figurát ábrázoló szobor - no comment, hogy ilyen is van - , ahova szinte mindenki elmegy. Ez pedig a jelenleg Philadelphia Museum of Art jobb sarkában felállított Rocky szobor, mely természetesen Stallone fizimiskája alapján készült. A múzeum lépcsői ugyanis megegyeznek a legtöbb Rocky (konkrétabban 1, 2, 3, 5, és Balboa) filmek legendás edzéshelyszínével. Szóval itt szaladgált rendszeresen Stallone tréningruhában.
Azóta meg itt szaladgál mindenki, aki csak teheti. Azt hittem, hogy ez tök hülyeség, de Gyuszkó ösztönzésére én is felszaladtam a lépcsőkön, és nagyon élveztem a dolgot, főleg mivel a nap korábbi részében történelemórán vettünk részt, és kizárólag Függetlenségi Nyilatkozat, britek vs. amerikaiak, Liberty Bell, szenátus, ilyesmik körül forgott a fejem.
Most itt egy új változat debütál a kedvetekért, nevetni pedig szabad:
A Nemzet Aranya 1-et is újra nézzük, mert abban meg az Independence Hall tetején futkorásznak a színészek. Na, minket oda a tetőre nem is engedtek fel!
Ezután elmentük a keleti parti szórakozó / kaszinó városba, Atlantic City, New Jersey-be. Ha valakinek régi amerikai kiadású monopoly-ja van, akkor az utcaneveket is biztos sorolni tudja. Ide jár szórakozni sok mindenki, pl. Butch Cassidy és Sundance kölyök, a csajok a Szex és New Yorkban, Matt Damon és Edward Norton a Pókerarcokban, a Simpson család, stb. stb.
Meglepődtem a fényes kaszinók között a szemetes foghíjtelkeken, meg a Brazíliára emlékeztető bazársoron, de biztos ez a poén az egészben.
Washington D. C.
Látom, már unjátok a szövegelést, de jó hírem van, nézegethettek fotókat!
Elutaztunk kirándulni a keleti partra, először Washington D. C. - be. 
A város, illetve lényegében városállam eredetileg négyzet alakúra tervezett területét a szomszédos két állam dobta volna össze, Maryland és Virginia, de Virginia meggondolta magát, és nem adott semmit. Ezért az állam alakja valami ilyesmi:
Washington District of Columbia önmagában nem kifejezetten érdekes, nem testesíti meg az amerikai város sztereotípiáját, pl. nincsenek felhőkarcolók. Inkább minden sarkon sok nagy, egy-kétszáz éves épület van, ezekben kormányhivatalok, esetleg múzeumok.
Mi rövid látogatásunk alatt sok ismert helyet próbáltunk megnézni, van, amit kívülről, van, amit belülről.
A legérdekesebb a National Air and Space Museum volt az összes látnivaló közül. Annyi minden űrrepüléses igazi dolog volt benne, hogy csak csuda. Elsősorban Apolló program. Pl. kiállítottak egy olyan holdkompot, amivel Armstrongék a Holdra szálltak. Hihetetlen belegondolni, hogy ez volt a legalkalmasabb jármű, stílusában gyakorlatilag úgy néz ki, mint amit az ember valamiféle farsangi jelmeznek csinálna, alufóliából. Mondjuk annál azért jóval nagyobb, mint amit egy gyerekre rápakolnék... Megcsodáltuk a Wright testvérek repülőgépét is.
Itt láttam az egyik - ha lehet ilyet mondani - legszebb emlékművet a világon, ezt a Vietnámban harcolt katonáknak állították. Nagyon egyszerű, de mégis kifejező.
Ami csalódást okozott, az az egyik leghíresebb turista látványosság, az úgynevezett National Mall (a Washington emlékműtől a Capitol-ig tartó hatalmas park) viszonylagos elhanyagoltsága: gondozatlan pázsit, irtó hepehupás burkolt és burkolatlan járdák, ösvények. Mégis csak ez a főváros, nem?
Sebaj, majd legközelebb jobban megrázatjuk Lolával a Fehér Ház kerítését, és előadjuk a panaszunkat.
Indiánok földjén
New York államban ma is élnek indiánok. Mi az elvileg 80,000 fős Onondaga törzs (ők nemzetnek hívják magukat) központi rezervátumában jártunk, ahol 1,500-an laknak. Most róluk mesélek, elsősorban a honlapjukról származó információk alapján.
Réges rég az indián törzsek sokat harcoltak egymással, majd közülük öt (Cayuga, Mohawk, Oneida, Onondaga, Seneca) nagyságrendileg ezer éve megalakította az Irokéz Konföderációt. Ez ma is létezik. A részt vevő törzsek szuverének, de hoznak közös döntéseket is, a hagyományos rendet követve: az idős, okos öregasszonyok, a "Clan Mother"-ek kijelölik a törzsek főnökeit (Chief), melyekből 50 alkotja a Nagy Tanácsot (Grand Council), és ők "a következő 7 generáció jövőjét szem előtt tartva" hoznak döntéseket.
De miről is? Ők fizikailag az USA területi határán belül élnek, de álláspontjuk szerint teljesen függetlenek az USÁ-tól is. Önálló nemzetként / kormányzatként szerződéseket kötöttek több száz éve a britekkel, franciákkal, az Amerikai Egyesült Államokkal, tehát az nem oké, hogy az USA kijelenti, hogy ők az USA állampolgárai (egy 1924-es törvényben), mert ilyet egyoldalúan, az indián törzsek vezetőségének beleegyzése nélkül nem lehet.
A Nagy Tanács tehát sok mindenről határoz, törvényt hoz, kereskedelmet szabályoz, földhasználatot engedélyez. Az onondagák nem fizetnek semmilyen adót, (se jövedelem-, se közvetett adókat), ugye egy másik állam nem hozhat rájuk vonatkozó törvényeket, és mivel nem fizetnek, cserébe nem is kapnak semmilyen apanázst. Maguk oldanak meg mindent. Ennek forrása elsősorban a tanács engedélyével egy non-stop működő dohánybolt, ahol adóktól és vámoktól mentes, tehát kedvezményes áron "import" dohányárukat (pl. kubai szivarok, meg mindenféle dobozos cigit, kartonszámra) árulnak amerikai dollárért bárkinek, aki arra jár. Ezen kívül a másik üzleti vállakozásuk: építettek pár éve egy fedett csarnokot maguknak, ahol nyáron lacrosse, télen hoki edzéseket, bajnokságokat játszanak, de igény szerint mások is használhatják (bérbe vehetik). ((A térképek alapján az USÁ-ban és Kanadában is több indián rezervátum van. Egy bevett gyakorlat, hogy a "native american"-ek kaszinókat üzemeltetnek speciális területükön, ebből származik jelentős jövedelmük. Az onondagák a kaszinók és az alkohol ellen vannak.))
A terület, ahol élnek, egy kb. 30 km2-es terület, mely állításuk szerint korábbi életterüknek mindössze 5%-a. Gyakorlatilag olyan, mint egy kis falu. Van benne templom, iskola, egészségház, és házak, autók. Tehát nem állt meg az idő. A házak olyasmi könnyűszerkezetes házak, mint bárhol az USÁ-ban, csak talán kisebbek, mert egyetlen amerikai bank sem ad nekik jelzáloghitelt, ha később nem tud rajtuk pénzt behajtani. A faluban napközben jártunk, alig láttunk embert, biztos a legtöbben dolgoztak. Van, aki a faluban, van, aki a közeli városokban dolgozik. Láttunk indiánokat, pl. a dohánybolt polár pulcsis eladóit, vagy a faluban babakocsit toló asszonyt.
A faluban semmiféle, csupán a kívülállók, turisták kedvéért rendezett program, látványosság, bemutató nincs. Ők azonban ezt az indiánosdit nem kifelé csinálják, hanem befelé: ápolják a saját nyelvüket, sok daluk él, és a törvényjavaslatokat ma is onondagául kell felterjeszteni a Nagy Tanács elé. Hagyományos ünnepeiket is megtartják maguk között.
Nagyon szövevényes a történelmük, nem írok le mindent, de talán érthető, hogy ennyire ragaszkodnak a függetlenségükhöz, meg - ha jól értem - az irokéz útlevelükhöz, ha még az első amerikai elnök, George Washington is le akarta őket igázni, küldte a csapatokat ellenük...
Két nagy terve van az onodagáknak, az egyik egy, a területükön mindenhol iható, tiszta vizet garantáló rendszer befejezése, a másik pedig egy per kb. New York állam ellen, harcoli akarnak a jog mezején, hogy a hajdani területeiket visszakaphassák. Szerintük ez következik a szerződéseikből. Olyan furcsa érzései vannak az embernek, hogy lehet itt igazságot tenni?
A faluban tett látogatásunk után olvasgattam a témakörről, de izgalmasabb, mint elsőre gondoltam. Akit érdekel, látogasson el a fenti honlapjukra, néha még a blogjukat is frissítik.
Automata
Vezettetek már automata váltós kocsit? Ha nem, akkor ki kell próbálni. Mert nagyon jóóóó!!!
Amikor megvettük a Saabot, kicsit izgultam, hogy na, automata váltós, tehát meg kell tanulnom vezetni. Mondta Gyuszkó, hogy körülbelül két perc lesz, de gondoltam, biztos nem. Pedig de. Irtó könnyű!
Az van, hogy mondjuk berakod előrementbe, és akkor már megvolnánk. Amíg előre megy a kocsi, ott kell hagyni, és egész idő alatt nem kell semmi mást csinálni a sebváltóval. Hiába megállsz a lámpánál, vagy elindulsz, vagy kanyarodsz, hozzá sem kell nyúlni. Olyan okos a váltó, hogy egyrészt tudja magától, mi a dolga, másrészt meg el is végzi. Teljesen hihetetlen, ugyanakkor gyakorlatban kifejezetten meggyőző.
Ha megállsz, akkor azért nyomni kell a féket, de amikor indulni akarsz, akkor felengeded a lábad a fékről, és már megy is előre a kocsi. Magától. Na jó, azért a gázt is lehet / kell nyomni. De a lábhasználatot teljesen ki lehet kerülni a tempomat (itt csak úgy hívják, hogy cruise control) alkalmazásával, csak egy bökkenő van, hogy azt még nem tanította meg nekem Gyuszkó.
De mindegy, úgy tűnik, enélkül is nagyon könnyű vezetni az automata váltós kocsikat. Azt, hogy nem kell kuplungolni, elég hamar meg lehet szokni. Végül is azt is, hogy nem kell sebességet váltani, bár eleinte egy - két kanyarban még kicsit kaparásztam, kaparásztam, most már nem kaparászok. :)
A kocsi ezt leszámítva is király, háromezres a motorja, úgyhogy tudja cipelni magán a kasznit. Ami pedig akkora, hogy nem tudom kitenni a könyökömet az ablakba - nem is szokásom, de ez más kérdés -, mert egyszerűen nem ér el az ablakig a könyököm. Nem a méret volt a szempont a kocsivásárlásnál, csak éppen sokkal kisebbet nem nagyon árulnak.
Hú, annyira nagy autók vannak itt, hogy nem igaz! Bár egyszer láttam egy régi Suzuki Swift alakú kocsit, meg elvétve van egy-két új VW bogár, vagy Mini, de ezek csak a "kivétel erősíti a szabályt" juttaták eszembe. Meg egész sok hibrid hajtásút lehet látni az utakon.
A Saab-ban persze van sok állítgatnivaló, mint pl. megjegyzi a kis okos, hogy Gyuszkó milyen üléspozícióban szeret vezetni, meg én milyenben, és szépen beállítja azt. Egy gombnyomásra. GPS-t is vettünk, USA meg Kanada térképekkel, rajta Homer Simpson hangja, úgyhogy autós kirándulószezon indul!
Telemarketing
Még New Yorkban vettünk magunknak mobiltelefont. Nem mondom, hogy túl sok ember lenne a kapcsolati listámon, ennek ellenére rengeteg hívásom van. Ma eddig négy.
Akaratom ellenére belekerültem valamiféle adatbázisba, és csak úgy hívnak, hívnak, hívnak. Nem tudom kik. Azaz eleinte felvettem egy-két hívást, utána viszont úgy döntöttem, hogy ezzel nem strapálom magam, mert semmi értelme.
Néha nem is szólnak bele a vonalba, csak megcsöngetnek (ennek ha jól gondolom, még marketinges szempontból sincs semmi értelme, bár régen tanultam én már ilyesmit), a legtöbb esetben pedig azonnal valamilyen automatára kapcsol a hívó fél. Fantasztikusan értelmetlen dolgokat tudnak mondani, mint pl. lejár a kocsid garanciája, egy új étteremlánc költözik a környékedre, esetleg csökkentsd a törlesztőrészletedet.
Ezeket az okosságokat nem hallgattam végig, hanem mivel a hívó számát legtöbbször kijelzi a készülék, csak rájuk keresek a neten. Komoly "irodalma" van már ennek, néha több száz ember beír egy adott számhoz, hogy mekkora szemétség ez. Nyilván a témák fele nem releváns a legtöbb embernek, mert pl. nincs is kocsi a nevén. A hívások látszólag az USA mindenféle tagállamából érkeznek, dehát ez a legkevesebb. Az olvasottak alapján van, aki megpróbálja visszahívni a számokat, hogy leiratkozzon a listájukról, de gyakorlatilag lehetetlen. Általában nem veszi fel senki, esetleg egy automata, amivel nem lehet sehova kilyukadni, még akkor sem, ha az ember az utasításnak megfelelő gombokat nyomogatja.
Eddig csak úgy értetlenkedtem a hívásokon. Néha pedig bosszankodtam, főleg, ha véletlenül abban a szobában hagytam a telefont ahol Lola aludt, és megcsörgettek. Mivel "kártyás" telefonunk van, nekem pénzbe kerül, ha felveszek egy ilyet, de mondom, erről egyébként is hamar leszoktam.
Ma azonban végképp betelt a pohár. Ugyanis hajnali háromnegyed kettőkor hívtak. Meg utána pontosan egy perccel még egyszer, biztos ami biztos. Ez a dupla hívás is gyakori, nyilván automatikus. Nem vettem fel, de ettől függetlenül eléggé kellemetlen, hogy erre ébred az ember. Ezúton is üzenem ezeknek a nyavalyásoknak, hátha véletlenül olvasnak (miért ne olvasnának, ha a nevemet is tudják...), hogy lassan le lehet rólam szállni!
Tudom, hogy otthon is van hasonló, de talán inkább a vezetékes telefonokon: pl. közvéleménykutatások, meg néha egy-két politikus beszél a pórnéphez, de vigyázni kell ezzel, mert a jelek szerint ebben az országban már túlságosan nagy vadhajtásokat növesztett ez az iparág.
Egynek örülünk, mégpedig hogy Gyuszkó kimaradt a szórásból. Legalábbis eddig.