Víz és salak


Sikerült előre kiválasztanom a kajak-kenu világbajnokság magyar szempontból legsikeresebb napját. Csak aznap, pénteken három arany, egy ezüst és két bronz érmet szerzett a magyar csapat!

Élőben láttuk, amint Csipes Tamara és Vajda Attila lehagyták a mezőnyt a célhoz közeledve:





és a női kajaknégyes örömét is:



Tiszta örület volt, hogy a három arany három egymás utáni számban, mindössze fél óra leforgása alatt került begyűjtésre! Tán kicsit még be is rekedtem. Bővebb fotóriportunk az eseményről itt.

További sport izgalmaknak voltunk tanúi Szegeden, ahol Pálmának szurkolhattunk az OB-n. Szerencsére Lola mindig engedélyt kért a "Hajrá, Pálma!" beordításához, meg a fiúk is csak az egyik páros meccs alatt léptek zajosabb akcióba, szóval még ennyien sem tudtuk a húgomat eltéríteni az újabb országos bajnoki címtől. :)



Teniszes képeink is vannak ám!

Mindenkinek ezúton is gratuláltunk és továbbra is hajrá!

KütyüM


Van nekünk sok kütyünk, de valahogy legtöbbjüket mégis főleg Gyuszkó szokta kez(el)é(s)be venni. Na de mostantól nekem is van saját nyomokodási fennhatóság alá tartozó kütyüm!

Tatararárará:



Lehet rajta sokat olvasni, ülni, meg még egy-két dolgot, amikkel kapcsolatban a tesztüzem folyik.

Köszönöm az ötletet és az ajándékot is!

Ui: És ha valaki megmondja, hogy most épp mit olvasok, alkalomadtán megnyomhat rajta 1-2 gombot, vagy gyorsan lekottázhat bele egy dalt. Ha olyan kedvem lesz legalábbis.

Háziverseny


Néha még szoktak mászni a fiúk, ezért megpróbáltunk egy "ikres" videót csinálni erről a korszakról. Íme:



Olasz módra


Még az olasz módra is gyorsabban kitölthető, ha van segítség:



A kezdeti sikereken felbuzdulva vettem egy olasz módra rejtvényújságot a nyaralás alatt (néha bizony húderáérek), aztán égnek állt a hajam, amikor megláttam, hogy tele van olyan faladattal, ahol nem csak hogy azt nem tudod, hogy hány betűs a megfejtés illetve hogy az az adott soron/oszlopon belül hol kezdődik, hanem az összes vízszintes és/vagy függőleges meghatározást is ömlesztve közlik. Ezt meg vajon ki tudja megcsinálni? Mondjuk gyanítom, nem túl sokan, mert csak gagyi hajnyíró készletet meg NEGYEDÉVES(!) újság előfizetést sorsolnak. Régen milyen menőnek tűnt, amikor a Fülesben egy TV volt a fődíj - bizonyára jóval nagyobb példányszám mellett.