Idén október 31. hétvégére esik, ilyenkor van a legnagyobb készülődés, felhajtás. A plázákban időszakosan nyíló boltok elképesztő mennyiségben kínálják a különféle rémisztőbbnél rémisztőbb kellékeket, jelmezeket, maszkokat, lakásdíszeket, sírköveket, csontvázakat, ki tudja még miket. Lehet, hogy érdemes próbálkozni, az idei becslések szerint 6 milliárd dollárt költ el a jónép ilyenkor. Igaz, ennek kb. a harmada nem jelmezre, hanem édességre megy! Mindenféle édességek kaphatóak, mindenféle kiszerelésben, Gombóc Artúr is találna kedvére valót. Az egyik hagyományos cukorkával, a candy corn-nal valahogy csak ezen a héten futottam össze, alakra olyasmi, mint egy kukorica szem, azonban ezen kívül túl sok egyéb jót róla -pl. az összetevőiről- nem lehet elmondani: 
Szinte mindenki vesz cukorkát, édességet, mert ha a jelmezes házalók nem kapnak cukorkát, akkor bizony alkalmazzák a trükkjeiket, már ha vannak. Mivel ilyet még nem láttam, megkérdeztem az ismerősöket, hogy milyen trükkök szoktak lenni, és azt mesélte Cheryl, hogy kifejezetten nehéz volt a kertjükben álló fa ágairól leszedni a rátekert WC-papír darabokat az egyik évben. Nem volt gonosz, egyszerűen csak nem volt otthon. 
Egyébként teljesen mindegy, hogy milyen napra esik az ünnep, gyakorlatilag már egész héten mindenféle beöltözős program közül lehetett választani, illetve a szokásos programjaink mindegyikén jelmezes gyerekek szaladgáltak össze-vissza. 
Lolát ez az egész felhajtás a lehető leghidegebben hagyta, egészen ugyanúgy viselkedett, mint a nem jelmezes napokon - amíg mások felvonultak, ő inkább letelepedett a szokásos játékokkal játszani. De azért hajlandó volt egy pár fénykép erejéig tigrissé meg pingvinné válni. Szombat este igazi "trick or treat" körútra is indultunk a környéken. A biztonság kedvéért beraktam egy tubus fogkrémet, hogy ne legyünk nagyon tanácstalanok, ha esetleg a trükközést választaná valaki, de erre semmi szükség volt, mert mindenhol, ahova mentünk (bár tény, hogy csak tökkel jelzett helyekre mentünk) már a köszönés elhangzása előtt hatalmas tál édességet nyújtottak felénk. Lolát a cukorkagyűjtés sem hozta különösebben lázba, legkevésbé pedig konkrétan akkor, amikor egy szakállas bácsi nyitott ajtót.
Idén végre én is faragtam tököt. Semmi különöset nem alkottam, de mégis örülök, hogy ez nem maradt ki. Tudom, hogy máshol is lehet, és egyre divatosabb is tököt faragni, de valahogy mégis csak itt a legigazibb a dolog. És ha nem illik ilyen mosolygósat, hát nem illik. Az enyém most ilyen lett. Holnapra ígyis-úgyis eltűnnek a szellemek a legenda szerint. 
A sok program miatt idén kicsit talán érdekesebbek a fotóink, nézegessetek, ha még van kedvetek!
Ismét Halloween
Október huszonhárom
Különösebben sokat nem töprengtem eddig azon, hogy ma október huszonharmadika van, bár eszembe jutott, hogy otthon eljött egy újabb hosszú hétvége.
Aztán minden kicsit megváltozott, amikor egy kedves barát Ithacából elküldte többek között nekem is a következő verset. És amikor elolvastam, rájöttem, hogy ez pontosan róla (is) szól, azokról az emberekről, akiknek a szülei az '56-os események miatt vándoroltak ki az USÁ-ba, azokról az emberekről, akiknek egy szabad országban akartak életet adni, azokról az emberekről, akiket már valóban nem anyának és apának szólítanak a gyerekei. Ők itt vannak, és így emlékeznek.
David Copperfield
Két híres David Copperfield is van. Kicsit szégyellem kimondani, de nekem a név hallatán először Claudia Schiffer vőlegénye szokott beugrani, és csak utána jut eszembe az árvagyerek Dickens regényéből. Úgy szoktunk blogot írni, hogy kicsit kutatunk a témában, így tudtam meg most a wikipédia jóvoltából a regény eredeti címét:
"The Personal History, Adventures, Experience and Observation of David Copperfield the Younger of Blunderstone Rookery (which he never meant to publish on any account)"
A másik David Copperfieldet, az illuzionistát gyerekkorom óta figyelemmel követtem, hiszen mindig megnéztem a tévében, ahogy lezúg a Niagarán egy hordóban, átmegy keresztül a Kínai Nagy Falon, eltünteti a Szabadságszobrot, kettévágják egy körfűrésszel, kiszabadul egy kényszerzubbonyból egy égő kötélen függve, vagy egy széfbe zárva a sokadik emeleten várja ahogy felrobbantják körülötte a toronyházat. Olyan csúcsokat tart, és nem szégyelli őket felemlegetni, mint például legnagyobb heti jegybevétel a Broadwayn (a futottak-még listán vannak a Macskák és az Operaház Fantomja), és 40 millió eladott jegy a viágon (legtöbb eladott jegy egy szólóelőadótól).
Két estét töltöttünk Las Vegasban a nemrégi nyaralásunk során, és Olgi nagyon ügyesen kifigyelte, hogy David Copperfieldnek pont előadásai vannak az MGM Grand színháztermében. Lolát nem engedik be az ilyen showműsorokra Las Vegasban, de azt találtuk ki, hogy egy-egy show-t meg tudunk nézni, miközben a másikunk vigyáz Lolára. Las Vegasban a szállodákban a hatalmas kaszinók mellett színháztermeknek is szorítanak egy kis helyet, minden komoly szállodában minden este többféle showműsorból - esetleg profi boxból - lehet választani. Nekem David Copperfield előadását, Olginak pedig a Cirque du Soleil egyik produkcióját választottuk. Kis szerencse is kellett, mert Copperfieldnek nem állandó produkciója van, hanem most csak egy három hetes sorozatot tart.
Egy normál méretű, 3-400 fős színházteremben volt az előadás, és a második sorban ültem, ami bűvésztrükkök esetén különösen értékes. Eddig a tévéműsorok alapján gondolhattam volna, hogy az élő kacsa biztos úgy kerül bele a vödörbe, hogy hátulról valaki belerakja, csak egy vizuális trükk miatt nem látjuk, és az élő közönség be van avatva. Így a második sorban ülve, és végignézve a számtalan trükköt, már minden okom meglenne kételkedni a természet törvényeiben, mert az a vödör TÉNYLEG ÜRES VOLT :)
Copperfield előadásából egy kis beszámolót is összeállítottam, bár vizuális anyag nélkül nehéz elképzelni:
1. Illuzionistához méltó módon úgy vonul be, hogy kibújik egy statiszták által tartott vaslap tetején meglibbentett lepedő alól. Még szelet is csinálnak a kedvéért, hogy a haját lobogtassa.
2. Amíg a színpadot rendezték a függöny mögött, mindig bejött egy hülye kacsa.
3. Odaad egy üres vödröt egy nézőnek, aki 1 méterre állt tőlem, a vödör tényleg üres volt, csak a színpad túloldalán a Copperfield valami dobozba tömött egy élő kacsát, amit a végén a vödörből vettek elő. A trükköt eljátszották "lassított felvételben" is egy plüss-kacsával, ami egy ideig inkább csak vicces volt, csak a "lassított felvétel" végén a plüss-kacsa helyett megint egy élő kacsa jött elő a vödörből.
4. Aztán elment a sorban előttem, akár el is gáncsolhattam volna, olyan közel. Még bele is nézett a szemembe, de hamar abbahagyta, mert nem elég szőke, és nem nő voltam.
5. Bemutatta a híres turbinás trükkjét, amiben egyszerűen átmegy egy forgó ventillátoron. Igaz, hogy letakarják egy lepedővel a szerkezetet, de közben néha kilógatja a kezét, bizonyítván, hogy még mindig ott van a lepedő alatt. Aztán az egyik keze még a forgó ventillátor egyik oldalán van, a másik pedig már a túloldalt. Ebben a trükkben volt egy súlyos baleset egy tavalyi előadás során, mikor egy munkatársa beleesett a ventillátorba.
6. Egy néző kiválaszt egy kártyalapot, visszarakja pakliba, megkeveri, elővesz egy élő skorpiót, majd a skorpió előveszi az adott lapot. Ezalatt Copperfield szemei el vannak kendőzve, és azon poénkodik, hogy a skorpióét is el kellett volna kendőzni.
7. Elkéri egy néző (természetesen egy fiatal szőke nő) karikagyűrűjét, kicsit megsuhogtatja felette a kezét, majd elővesz a saját farzsebéből egy gyerekcipőt, aminek a cipőfűzőjébe kötve találja a karikagyűrűt. Ezt a nézőtéri sorok között, pár lépésre tőlem.
8. Belemászott egy dobozba, amiből kilógtak a kezei, lábai, feje. A doboz egy emelvényen volt, és át lehetett látni alatta, még körbe is forgatták, hogy hátul sincs semmi turpisság. Elmentek a statiszták, és ő maga, a kilógó kezeivel elkezdte a dobozt valami csavarszerkezettel egyre kisebbre és kisebbre csavarni. A végén a doboz kábé egy átlagos postaláda méretűre zsugorodott össze, pedig Copperfield kezei, lábai, feje még mindig kilógtak, és mozgatta őket, beszélt. Ott voltam 3 méterre, és egyetlen megfejtést tudok kitalálni: Copperfield össze tudja húzni magát olyan kicsire, mind egy postaláda. Ez a képesség jól jöhet bárkinek, ha repülőn turista osztályon utazik...
9. Átbújik egy két centi vastag vaslemezen. Kábé 3-4 méterre voltam, a vaslemezt a sarkainál alátámasztották egy pár téglával, ő bebújt alá, az egészet leborították egy lepedővel, aztán alulról átnyomta a lepedőt, majd megjelent a tetején.
Tanulság nincs, minden csak illúzió, de nagyon állat volt.
Kandírozott alma
Elég feltűnő jelenség az ABC-kben, vásárokon, valamint csilivili édesség-szakboltokban kapható candy apple, azaz cukros/kandírozott alma. Már rengetegszer láttuk, de csak a napokban raktam be egyet a kosárba. Biztos most az őszi almaszezonban, illetve Halloween közeledtével még a szokásosnál is többet pakoltak ki, vagy csak megszállt az ihlet, hogy "ezt márpedig sürgősen meg kell kóstolni". Az általam választott példány megtévesztésig hasonlított a fotón láthatóra, azaz piros máz borította (ez a leggyakoribb szín), majd mogyoródarabokba forgatták.
Annyira tömény cuccnak néz ki, lehet, hogy ez tartott vissza eddig? Mindenesetre nagyon kellemesen csalódtam, mert a tömeg nagy része mégis csak a hámozatlan alma, és összességében az édes és savanykás íz remekül kiegészítette egymást. Egyszóval ízlett. Úgyhogy nagy dilemmában vagyok a jövőt illetően.
Elég régi termék a candy apple, 101 éve készült az első adag a keleti parton, New Jersey-ben, azóta pedig töretlen karriert fut be. Arra, hogy meddig lehet a témakörben merészkedni, példaként csatolok egy honlapot. Úgy tűnik, bizonyos almaköltemények 13-19 dolláros darabáron is kelendőek!
Szolgálati közlemény
Két hónap múlva indulunk, és remélhetőleg december 16-án érkezünk mindannyian Budapestre. Juhéjjjjjjj!
Sziklák nyugaton
A Grand Canyon a világ egyik legismertebb látnivalója, körülbelül évente ötmillió ember kerekedik fel, hogy megnézze. Az idei számokban már benne vagyunk mi is. Még az is lehet, hogy viszonylag pontos adatokkal rendelkeznek a látogatók számáról, mert ugyan autónként egy belépőjegyet kell csak venni, mint az összes nemzeti parkban, de itt még azt is megkérdezték, hogy hányan ülünk a kocsiban. És ha már megkérdezik, gyanítom, fel is írják valahova.
Szóval. Azért nem évente negyven millióan látogatnak el ide, mint a Times Square-re New Yorkban, mert eléggé eldugott helyen található a kanyon. Persze az eldugott szó teljesen félrevezető. Hogy lehetne már eldugni egy 443 kilométer hosszú, helyenként akár 29 kilométer széles, valamint egy kilométer mély szurdokot? Hát sehogy. Talán helyesebb kifejezés, hogy messze van minden nagyvárostól, és közlekedési csomóponttól.
A hatalmas méret ellenére az egész kanyont csupán három helyen lehet látogatni, megnézni. Mi a - remélhetőleg nem véletlenül - leglátogatottabb déli peremre (south rim) autóztunk. Már itt meglepődtünk, mert abból a sztereotípiából indultunk ki, hogy Arizona csupa sivatag meg kaktusz, a kanyon pedig csupa kő, így aztán gondoltuk, hogy nem nagyon fogunk növényt látni útközben. Na ez nem nagyon stimmelt, egyrészt nem volt sivatag, másrészt nem volt kaktusz. A perem szélén és az oda vezető úton pl. tűlevelű fákkal találtuk szembe magunkat. De az tény, hogy a kanyon csupa kő :).
Természetesen ami ezután jött, az is említést érdemel. Hiába látott már az ember korábban szép fotókat a tájról, a kanyon valós méretei teljesen őrjítőek. Mivel a hosszát úgy sem látjuk, főleg a mélysége, különösen abban az esetben, ha egy szaladgáló kétévessel sétálgatunk... De viccet félretéve, az egész ISZONYAT NAGY, és még annál is nagyobb. Pedig a déli perem látogatható rész mindössze egy harminc kilométeres szakasz. És az egy dolog, hogy gigantikus méretű, de még szép is! 
Mi 7-8 órát töltöttünk a parkban, különböző kilátópontok buszos valamint autós látogatásával, valamint a perem közelében húzódó gyalogúton sétálva, viszont ez sem volt elegendő arra, hogy az összes kilátópontról kinézzünk. Vállalkozó szelleműek és túrázó kedvűek egyéb, akár több napos programokat is kipróbálhatnak, pl. le lehet mászni a kanyon aljába, a Colorado folyóhoz, de ennek megvan az a hátránya, hogy valahogy vissza is kell jönni.
Fotózgattunk, bár be kell látni, ez sajnos nem az a téma, amit "le lehet fotózni". A linkről elérhető fotóalbum elején a legendás U.S. Route 66-ről találtok képeket. Ez a négyezer kilométeres út Chicagótól egészen Los Angelesig vezetett, évtizedekkel ezelőtt fő közlekedési csomópont volt, majd új utak építése miatt elvesztette jelentőségét. Erről szól a Verdák c. nagyon édi mozifilm is, egyik kedvencem. Ugye láttátok? 
A sziklák kapcsán még egy helyet említek meg, a kisváros neve Sedona. Minden irányban vörös sziklák övezik. Ezek közül mi a képen látható Bell Rock-ra másztunk fel. Jó, nem a tetejéig, hanem kb. csak a közepéig. Eddig tudtunk és bírtunk a nagy hőségben. Csodaszép volt minden. Phoenix-ben is másztunk sziklát, méghozzá egy lyukasat. Ez utóbbi két helyről fotók egy új albumban találhatók, itt. Örülünk, ha minél többen megnézegetitek a fotókat! Ha valaki véletlenségből unatkozik, nagyobb mennyiségben találhat fotókat a hatalmas fákról és sok minden másról is, amiről nem írunk bejegyzést. Például dagi fókákról.
Tűzálló óriásfenyők Kaliforniában
Annyi mindent elterveztünk. Aztán két héttel az utunk előtt kiütöttek a menetrendszerű erdőtüzek Kaliforniában. 
És nem a nagy los angeles-i erdőtűzre gondolok, amiről a tévében beszéltek, hanem egy kisebb erdőtűzre, ami pont a Yosemite Nemzeti Park közepén tombolt vagy tíz napon át. Sajnos pont azt az utat, ahol be akartunk menni a parkba, lezárták a tűz terjedése miatt. Ami borzasztóbb, hogy pont a tűz útjában volt egy völgy százméteres óriásfenyőkkel.
Már egy hete égett az erdő, és egyre közelített az óriásfenyőkhöz. Csak akkor jöttem rá, a park prospektusának szavaival élve, hogy "AZ ÓRIÁSFENYŐK TŰZÁLLÓAK". Nem mondom, hogy megnyugodtam. Az viszont elgondolkodtatott, hogy ha ezek a fák átvészelnek 2-3000 évet, akkor kell legyen ötletük párszáz komolyabb erdőtűz esetére. Szőrös a kérgük, és ha tűz éri, akkor csak egy kicsit megpörkölődik a felszíne, amiből simán kigyógyul. Van még mögötte pár méter élő faanyag, ami segít neki.
A tűzoltók aztán sikeresen eltakarították a romokat az útról, így az érkezésünkkor már járható volt. A kidőlt/megbillent fák odébb tessékeléséhez az erdészek robbanóanyagot is használnak. Ja! Az erdőtüzet is ők indították, - ilyet rendszeresen tesznek - hogy "karbantartsák" az erdőt, mert különben elburjánzik az aljnövényzet, és egy véletlenszerű erdőtűz sokkal csúnyább pusztítást végezne. Ez a szándékosan rakott tűz viszont váratlanul elszabadult, és sokkal nagyobb területet érintett, mint amire eredetileg gondoltak.
Beszélgetés, mikor elindultunk az óriásfenyőkhöz vezető gyalogúton:
- Fú de nagy, Olgi, nézd már ez milyen nagy! És kicsit máshogy néz ki, mint a többi, ez már tuti mamutfenyő!
- Nem, Gyuszkó, még menni kell egy fél mérföldet, ott lesz az első mamutfenyő.
- Oké, de talán ez is mamutfenyő, és a térképen csak a legnagyobbakat jelölték be.
(Nem volt igazam...)
A lényeg, hogy többféle nagyon nagy fenyő is van. Amik közt először mentünk el, azokat úgy hívják, hogy cukorfenyő (sugar pine). Ezeknek van a világon a legnagyobb toboza, mint amit a fenti fotón a kezemben tartok. Egy másik fajta nagyon nagy fenyő az óriás mamutfenyő (giant sequoia), amit csak fél óra séta után láttunk. Ezek a NAGYON VASTAG fenyők, a világ legnagyobb súlyú élőlényei, mint például a jobboldali fotón Olgival és Lolával a tövében. Hasonlítsátok méretileg a körülötte lévő fákhoz! Egy harmadik fajta nagyon nagy fenyő, az örökzöld mamutfenyő (california redwood), amiket később a tengerparthoz közeli Big Sur erdőben láttunk. Ezek az örökzöld mamutfenyők pedig a legmagasabb fák a világon, van köztük 115 méteres is, így kicsit magasabbak az óriás mamutfenyőknél is, melyek legmagasabbika 85 méter. Az óriás mamutfenyőkben a poén viszont a vastagságuk, mely általában 6-8 méter szokott lenni, de állítólag van egy 17 méter vastag is, sőt, 4 méter vastag ága is tud lenni. Szóval még az 50 méter magasan lévő "vékonyabb" ágak külön-külön önálló faként is megállnák a helyüket.
Felraktam fotókat az első három napról, a Yosemitén kívül van benne San Francisco is. Erről a városról most részletesen nem írunk (egyetlen nem-mel szavazónk is örvendezhet kicsit, mindent az olvasókért, ugyebár), bárkit megkérdeztek, úgyis csupa szépet és jót fog mondani róla.