Sokszor voltunk júniusban a bölcsiben. Nem csak azért, amiért szoktunk, azaz hogy egyedül még nem teheti meg Lola oda és vissza az utat, hanem mert ritka események zajlottak.
Egyik nap berobbantunk mind az öten a gyereknapi rendezvényre. Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere, sőt, tavalyhoz képest is csomó újdonsággal rukkoltak elő. (Jó, pónik csak az ovis gyereknapon voltak, ez igaz, de nyerő helyzetben van az, aki mindkettőre hivatalos.)
A bölcsis gyereknapon két dologra csodálkoztunk rá. A fontosabbik, hogy Lola már egész bátran mászókázik. A másik témán a tombolavásárlók nem elhanyagolható része hozzánk hasonlóan meglepődhetett. Merthogy nyertünk eeegy: pálinkáspoharat!
A tombola úgy zajlik, hogy a szülőket kérik meg, arra, hogy vigyenek a bölcsibe játékokat, ezeket ott rendszerezik, becsomagolják, aztán aki akar, vesz tombolát, ezzel támogatva a bölcsit. Tavaly kifejezetten meglepődtem, hogy milyen jó dolgokat sorsoltak ki, így idén még értelmesebb dolgokat emeltem le a játékbolt polcáról. Tippem szerint egy kedves merketinges szülő pedig csak a homlokára csapott, hogy "Ja, mára kellett volna tombola-ajándékot hozni?", azzal kinyithatta a céges kocsija csomagtartóját, és amit ott talált, behajította a bölcsibe, hiszen kisorsolásra került számtalan (különböző, de nem meglepő módon ugyanazon céghez köthető) pálinkáspohár, likőr logós pincér-tálca, ilyesmik. A gyerekek meg ott rohangáltak a nylonzacskókba csomagolt üvegpoharakkal az udvar kövén. Ezúton is köszönjükszépen / mondjon le. 
A másik nagy esemény az volt, hogy Lola elballagott a bölcsiből. A batyuban kapott gyűszűnyi pogácsát már aznap este benyomta, a batyu másik kincséből, a jövőben nélkülözhetetlen buborékfújóból pedig még a bölcsiben begyűjtött egy extra darabot a vezetőnőtől. Így kell ezt csinálni. (Egyúttal belátom, semmire nem megyek azzal, hogy az én ballagási pogácsáim évtizedek óta a tarisznyáikban porosodnak.)
Búcsúzunk a bölcsitől. Olyan nagy gyereknek éreztem Lolát, amikor először léptünk be oda, de tagadhatatlan, most, másfél év elteltével már sokkal nagyobb, sokkal ügyesebb, sokkal cserfesebb, és sokkal önállóbb. Köszönjük mindenkinek, aki ebben segített. Szerettünk pont oda járni, és remélhetőleg még fogunk is.
És is elégedett vagyok magammal. Az első ovis szülői végén rásasoltam a jelekre az óvónénink papírján. Tudjátok, tavaly még dilemmáztunk az ilyesmin. Most pedig a "jaajj, valami lányosat" keresgélő anyukák között gondolkodás nélkül lecsaptam a kockára. Most már tudom, hogy jó az nekünk.
Természetesen Lola is szokott az ún. "kisbaba játékok"-kal játszani. Egyik reggel a következő képen látható formációt rakta ki egy szempillantás alatt az EGRES-től kapott építőjátékból: 
- Lola, ez mi? - kérdeztem ártatlanul, kb. csak hogy beszéltessem.
- Hát kocka. - válaszolta ő a lehető legtermészetesebb módon.
Megint odanéztem, és láttam, hogy végül is tényleg.
A kocka - újratöltve
Ajándék
Idén ma mentem be utoljára az irodába. Tudjátok mit kaptam? Egy emeletes tortát. 
A poén a dologban az, hogy a torta minden emelete pelenkákból van kirakva :). A tetején a marcipán figurák szerepét pedig egy-egy adag popsitörő és hintőpor tölti be. Eléggé meghatódtam, nem gondoltam, hogy miattam, aki idén épp hogy csak odacsöppentem meg elég hamar ki is csöppentem onnan, ekkora szervezkedés van a háttérben. Dehát a miénk most egy ilyen aktív csoport, sok spontán sütizéssel, ünnepléssel, stb.
Szóval jó poén volt, főleg, hogy én még nem láttam ilyet korábban. Külön köszönet a kivitelezőknek, azért ilyet mégsem lehet levenni a polcról a boltban!
A kollegáim is meglepődtek egy kicsit. Ugyanis kérdezték, hogy ez a mennyiség hány napra lesz elegendő, én meg mondtam, hogy kb. háromra-négyre. Dehát tényleg...
Szavazás!
Jelentem, családunk eddigi legbonyolultabb, nyugati-parti nyaralása után ismét Ithacában van. Mi most kicsit regenerálódunk, átfésüljük memóriafogasainkat, rendszerezzük a látott érdekességeket. Tehát rajtatok a sor, válaszoljatok!
Válaszaitokat köszönjük! Persze az, hogy mennyire lehet minket ilyen módon befolyásolni, még nekünk sem tiszta.
Azt mondjátok, begolyóztam a kérdőív-fordítási alkalmi melótól? Lehetséges.
Jó hírek
Száz viccben fordul elő az a mondat, hogy "Van egy jó meg egy rossz hírem, melyiket mondjam először?" Ezen a problémán segít, ha az ember kizárólag a következő újságot olvassa:
Positive News, azaz jó hírek. Semmi olyasmi, hogy gazdasági válság, lövöldözés, sikkasztás, államadósság, terrorizmus, atomhatalom, lezuhant repülő, hanem önkéntesek házépítése, bohóckommandó, esőerdők megmentése, legkedvesebb középiskola, új halfaj.
Hja, így könnyű!?
Szépségek
Most, hogy a távirányító-monopólium pár napja rám szállt, tegnap bekapcsoltam a TV-t. Nem volt különösebb célom, csak Lola aludt, a lakás ragyog, én pedig kiolvastam a könyvem, és kivételesen a netről is le tudtam akadni.
Egy este 11 táján babás műsorokat sugárzó adón ragadtam le. Épp gyerek-szépségversenyre készülő családokat mutattak be. Honnan máshonnan, mint Texasból. Na, gondoltam, ennél nagyobb felhajtást úgysem láthatok a témakörben, és nem is csalódtam, az biztos! Sőt, a dolog minden képzeletemet felülmúlta.
Természetesen (illetve tökéletesen természetellenesen) ez manapság nem úgy megy, hogy valaki szép (vagy valakit szépnek gondolnak), kinéznek neki egy versenyt, rádobnak egy ruhát, és megjelenik. A frászt. A dolog sokkal összetettebb. Hatalmas előkészületek folynak, amit elsősorban a jómódban otthon ülő anyukák irányítanak. Hogy néz ez ki extrém esetben?
1. Kellenek ruhák, pontosabban komplett szerkók, több is, mert néhány versenyen több számban (itt szépség, szerkó, tehetség- ami ált. tánc volt) is el kell indulni, ha az ember a fődíjat is meg akarja nyerni! Nyilván a potenciális nyeremény nincs köszönőviszonyban sem a tetemes ruha-, felkészülési-, nevezési-, utazási stb. költségekkel. Pl. egyetlen komplett ruhakollekció ezer dollár. Ugyanakkor persze reklámok, fotók miatt adott esetben gyerekként is lehet pénzt keresni, főleg errefelé.
2. Kellenek parókák/póthajak, ezek nélkül az esély nulla. Kivéve a kisfiúk között. A nagy móka az volt az egyik családnál, hogy anya + a 4 éves lánya együtt mosták a fellépéshez elengedhetetlen parókákat. Persze az biztos jó, hogy együtt csinálják, na de hogy pont ezt???
3. De voltak még közös programok, pl. irány együtt a szolárium. A kiscsajt mindenhol lefújták valamilyen speckó ipari barnító spray-vel. Ezután nagy mosolygás és boldogság, egészen addig, amíg a verseny napján sminkesük el nem kezdte sminkelni a kiscsajt, a kislánynak viszont nagyon égett és izzadt az arca a smink alatt. A műszempilla felragasztása alatt már nagyon kétségbe volt esve. Dehát úgy tűnik, a szépségért van aki már négy évesen is parancsszóra visszafolytja a sírást.
4. Mint az előbb kiderült, nem árt a saját sminkes, esetleg fodrász, aki utazik a családdal a versenyre, és minden versenyszám előtt nekiesik a versenyzőnek. Ez nem kritérium, tapasztaltabb anyukák is próbálkozhatnak a dologgal.
5. Az egyik anyuka vett a kislánynak egy "fogsort". Nem igazit, csak egy műanyag valamit, amit rá lehet húzni az eredetire, tudjátok, mint régen a vámpírfogak. Hogy jobban látszódjon messziről is a rivaldafényben a szép kis mosoly.
6. Ezek persze mind nem elegendők, mert produkció is kell. Ehhez a pózokat, táncokat, bevonulást, integetést, puszidobást is gyakorolni kell, többféle koreográfia, többféle zenére. Van, aki minden nap ezt gyakoroltatja a gyerekkel, hogy szemefénye ne felejtse el. (Ennek ellenére azért elfelejtik, esetleg nem az adott zenére szóló táncot kezdik, vagy nem a zsűri felé adnak elő, hanem hátrafelé:)
Hogy milyen változást lehet elérni külsőleg, arra itt két fotó. Előtte-utána, mint a fogyókúrás szerek esetén, avagy hogy lesz egy átlagos öt éves kislányból szépségkirálynő:
Bár kicsit hihetetlennek tűnik, tényleg ugyanaz a gyerek van mindkét fotón. Tudjátok mi történt vele azon a versenyen, amit láttam? A három kategóriából kettőt megnyert, de a fődíjat ennek ellenére nem ő kapta. Így aztán következett a "soha abba nem hagyom" fajtájú bőgés, hiszen legyőzték. Szegény gyerek. No meg szegény nézőközönség, mert a nyertes is egy nem kevésbé fel/ki/elkészített csajszi lett.
Lehet, hogy itt az a fő mozgatóerő, hogy az anyukák talán még felkészüléssel sem lennének nyerők egy hasonló versenyen? Azért azt bevallották mindannyian, hogy "sose gondolták", hogy ennyire belemélyednek majd ebbe az iparágba. Meg azt, hogy az életben úgyis minden a prezentáción múlik. Talán azért mégsem.
Dragon Day
A Cornell Töke után egy másik Cornelles diákcsínyről írok, a Dragon Day-ről (a Sárkány Napjáról), mely egy több mint 100 éves hagyomány a Cornellen. Idén épp péntek tizenharmadikán történt, általánosságban szólva pedig a tavaszi szünet előtti péntekre szervezik.
1901-ben Willard Straight, egy végzős építészhallgató kitalálta, legyen egy ünnepnapja az építészhallgatóknak, és építettek egy Sárkányt, amivel felvonultak a kampuszon. Megjegyzés: róla van elnevezve a Willard Straight Hall, a kampusz közepén található diákklub, menzával, könyvtárral, bálteremmel. Nem a Sárkány miatt, hanem mert az ő pénzéből épült. Straight felnőttként sikeres üzletember volt a J.P. Morgannél, és híres diplomata a pekingi USA nagykövetségen. Tanulságos, hogy egy ilyen rosszcsont diák milyen elismert emberré nőtte ki magát.
Straight fiatalkori diákcsínye a mai napon többet jelent minden szakmai sikerénél. Többszáz hallgató farsangi jelmezbe öltözött, és a Sárkányt végigkísérték portyázása alatt a kampuszon. Ezalatt a Sárkány "megküzd" a műszakisok Főnixével, a műszakis diákok ugyanis megirigyelve a Sárkányt, megteremtették a maguk hagyományát. A műszakis Főnix sajnos nyomában sincs a Sárkány hatalmas méreteinek. A felvonulás végén a Sárkányt rituálisan elégetik a kampusz központi tisztásán.
A felvonulás alatt be kellett mennem egy szemináriumra, úgyhogy kicsit hiányosak a feljegyzéseim. Egy biztos, idén New York Állam egy új rendelete alapján nem engedték elégetni a Sárkányt. Diákcsíny ide vagy oda, az állami és egyetemi rendőrség, tűzoltóság, környezetvédelmisek, és további biztonságiak jelenléte mellett nem merte senki áthágni a törvényt, így a Sárkány a lángok helyett rendhagyó módon csavarhúzó általi halált halt a menet végeztével. Vannak saját fotóim és videóim is.
A Sárkány Napját beharangozó események sorozatáról is be kell, hogy számoljak, bár ezeket csak a hírekből ismerem. Kicsit olyanok, mint amikor a Griffendél megvicceli a Hugrabugot. Vagy fordítva. Korábban olyan is volt, hogy egy élő malacot engedtek szabadon a teázóban, de most az idei események a fontosak.
Két nappal a Sárkány Napja előtt ötven építészhallgató jelent meg az egyetemi könyvtárban, az Olin Library-ben, mondván, szeretnének kivenni fejenként kilencvenkét könyvet, köztük egy-egy MatLab példatárat, de majd holnap visszahozzák. Közben az épületet nem hagyták el, és hangoskodtak.
Egy nappal korábban pedig zöldre festett, félmeztelen, eszement építészhallgatók rohantak át a Duffield Hall-on, a műszakisok főhadiszállásán (pont ahol én is dolgozom), azt ordítva, hogy "Dragon Day":
És még egy ráadás, egy a 20-as évek elejére tett fotó az akkori Sárkányról. (Fotó a wikiről lopva.) Figyelitek a parkoló kocsikat?
Vizit Déj
Ma volt a tanszéken a "PhD Visit Day", vagy jó parasztosan mondva "vizitdéj". Itt még nem törölték el. Elmondom mi ez.
Mennek a végzős diákok doktorálni, csak még nem tudják hova, ezért az egyetemek versengnek a legjobbak kegyeiért. A Cornell Számítógéptudományi Tanszékének ki kell tennie magáért, mert olyan vetélytársai vannak, hogy MIT, Berkeley, Stanford, Carnegie Mellon. Erre van a nyílt nap, egy két napos rendezvény, amikor körbevezetik a potenciális jelentkezőket a tanszéken, a kampuszon, a kollégiumokon, és a városon. Összesen vagy 25 diák jött nézelődni, olyan egyetemek végzősei, mint Yale, Princeton, Chicago, Kanpur (India), Tel Aviv (Izrael). A poén az, hogy a tanszék fizeti a diákoknak az ideutazást, szobát a Hiltonban, teljes ellátást, közös ebédet az oktatókkal, esti bulit. Sőt még ingázó buszt is rendelnek a hotel és a tanszék között. Pedig még nem döntötték el, hogy hova mennek doktorálni. A tanszéki oktatók és kutatók egyéni fogadóórát tartanak, továbbá prezentációt a kutatócsoportok munkájáról (grafikai labor, természetes nyelvek, mesterséges intelligencia, elmélet), az ipari kapcsolatokról, pályázati tevékenységről. Aztán témák szerinti bontásban beszámolnak a tanszéki doktoranduszok a tanulmányaik alakulásáról, és válaszolnak a vendégek olyan kérdéseire, hogy "Heti hány órát foglalkozik veled a témavezetőd? Hol érdemes lakni? És milyen szórakozási lehetőségek vannak?". Egy ilyen kérdezz-felelek szessönre engem is meghívtak. A végén még egy poszter-szessön is volt a főépület aulájában, ahol kábé minden doktorandusz bemutatta az aktuális munkáját, közben mindenféle finomságot rágcsálva.
És senki nem mondta, hogy ezek a vendégek ide fognak jönni doktorálni. Tegyük fel, elmegy a Berkeley nyílt napjára. Ott a kaliforniai nappal sütteti a hasát az egyetem teraszán, és nem a párás ablakon és a ködön át lesi, hogy most hó esik-e vagy eső. Ez is bele tud szólni egyesek preferenciáiba. Hogy a jó franc esne a hőmérőbe.
Wow
Egy nem mindennapi esemény történt tegnap Ithaca, NY-ban (van Ithaca Michigan és Nebraska államokban is, de mindkettő icipici falu, egyikben sem lehet olyat csinálni, hogy): Olgi moziba ment! Tulajdonképpen ennyi, amit írni akarok. Nem tűnik valami nagy dolognak, de higgyétek el, már nagyon vártam!
Semmi különös nem történt. Egy viszonylag puttó artmoziba mentünk a belvárosban, aminek szokatlan módon egy sikátorban nyílt a tűzlépcső-szerű ajtaja, és kb. 25 lefelé tartó lépcsőn lehetett megközelíteni. Nem volt szükség helyre szóló jegyre (na nem is ilyet adtak), mert a terem nagy része üresen maradt. Legviccesebb, hogy igaziból bárki bemehetett volna, akár jegy nélkül is, mert nem volt a terem előtt jegyszedő. Egyrészt mert low budget hely, másrészt meg biztos azért, mert ez az eshetőség főleg magyar embernek tűnik fel, és azok meg itt kevesen vannak.
A filmről is írok egy kicsit, bár hogy őszinte legyek, nem érdemli meg. Persze fogalmam sincs, hogy mi alapján ítéli oda az Akadémia az Oscar-díjakat, ez számomra a sokadik díjazott film megnézése után is egyre homályosabb. A magyarul Gettómilliomos címen futó filmhez képest a Disney Csipkerózsikája szinte dokumentumfilm. Persze korántsem azért jó egy mozi, mert megtörténhet az eset, de ez nekem túl sok volt. Két mellékszereplő alakítását és néhány rövidebb jelenetet viszont érdekesnek találtam, de a két órás filmhez képest ez harmatgyenge, 8 Oscarhoz meg végképp.
Amúgy életünkben most először néztük a pár hete zajlott Oscar-díj átadót. Így, hogy főműsoridőben láthattuk, adtunk neki egy esélyt, és kifejezetten szórakoztatónak találtuk. Kicsit furának tartottam ugyan, hogy a színészek nagyobb része annak ellenére, hogy egész életükben szövegeket bifláznak, mégis papírról olvassa a díjazotti beszédét... Persze a spontán dumák sokkal jobbak voltak, nem vitás. Icipicit én is érdekelt voltam a dologban, mert angol órán tippjátékot játszottunk, hogy ki/mi fog díjat nyerni. Képzeljétek, a leghíresebb díjakat, a legjobb film + legjobb színészi alakításokért (fő- és mellékszereplő) járó díjakat mindet eltaláltam, bibi! Tekintve, hogy addig egyik filmet sem láttam, érdekes eredmény. Szerintetek vegyek lottót?
Ezt a filmet a csütörtöki angol órai "kemény maggal" néztük, és forró csokizós-teázós-kávézós-tacós estébe torkollott. Hol vannak már azok az idők, amikor hetente jártunk moziba Gyuszkóval... messze :)
Legalább négy helyen lehet filmet nézni Ithacában, úgyhogy most kitűzöm a célt: mindegyiket fel kell deríteni kettesben!
Ipszilon
Van egy labdajáték, az a neve, hogy racquetball. Az általunk ismert játékok közül legjobban a squash-ra hasonlít, mert ütővel kell ütni a labdát egy zárt, magas, fehér- ill. üvegfalú téglatest alakú teremben. Egy érdekesség: szemüvegben kell játszani, "csak" amiatt, hogy a nagyon gyors labda ne nyomja ki a szemed. A profik akár 200 mérföld per órával ütik, minket meg még nem mért senki. :) Egyébként mind az ütő, mind a labda természetesen speciálisan ehhez a sporthoz van gyártva. Tessék nézni, ilyen alakváltozásokra képes a gömb alakú labda a falon pattanva: 
A sport szabályainak további alapos ismertetésétől eltekintek, hiszen be kell valljam, fogalmunk sincs az egészről. De egy ilyen apróság minket egyáltalán nem akadályoz meg a kiteljesedésben.
Szabadidős sporttevékenységünk rusnya téli időben helyileg egy YMCA-re korlátozódik, ami épp egy köpésre van hozzánk. Pár hónapja személyes tapasztalattal tudjuk alátámasztani, amit a Village People már megénekelt. Tudjátok, hogy "It's fun to stay at the Y.M.C.A." - és mindenki mutogatja közben a disco-ban ugrálva a kezével a betűket. (Mások kedvéért ez az Irígy hónaljmirígy himnusz alapját képező dal, megint mások kedvéért ... na jó, ebbe most ne menjünk bele.)
Az YMCA (Young Men's Christian Association, kb. Fiatalemberek Keresztény Szövetsége), amit ma mindenki csak úgy emleget, hogy "the Y" [/d̪iː waɪ/], eredetileg egy keresztény szervezetként indult Angliában: 150 éve az utcán lézengőknek adtak meleg helyet és kedves szavakat. Azóta "kicsit" kinőtte magát a szervezet: az USA-ban 2686 darab YMCA van, ezek összesen 21 millió (!) tagot számlálnak, valamint fél millió önkéntes is segíti a munkát az alkalmazottak mellett. Céljuk manapság egy olyan hely biztosítása BÁRKINEK, aki a szabadidejét hasznosan szeretné eltölteni.
Én eddig még csak a mi "Y-unkban" voltam, ez egész egyszerűen ez semmi más, mint egy sportcentrum. Beiratkozhatsz bérletesnek, vagy olyat is lehet, hogy pl. egy órára szóló jegyet veszel, és a következő dolgokat csinálhatod akár a hét minden napján: kosár, pingpong, biliárd, úszás, szauna, kondi, futógépek, egyéb cardio-gépek, meg van rakás csoportos óra is, pl. biciklizés, karate, yoga, pilates, step, triatlon, kick box, úszásoktatás, ilyesmik, a legtöbb különböző szinteken is fut. Emellett gyerektorna, gyerekbalett, gyerekkarate, stb. És remélem, a racquetball-t már írnom sem kell. Ennyi, erről szól, semmi másról. Azaz ezeken kívül jeles napok alkalmával összejöveteleket is szerveznek a tagoknak. Legutóbb talán Valentin-napi muri volt. 
A hab a tortán, hogy két gyerekmegőrző is működik a komplexum területén, egy kisebb, egy nagyobb gyerekeknek. Ez nagyon nagyon király, hogy egy helyen vagyunk mi meg a kölök, a sport meg a játszás. ((Tessék nekem megírni, hogy van ilyen hely Budapesten? Ha nincs, csináljunk!)) Az meg csak az eper a torta habjának tetején, hogy Lola imádja az egészet, alig lehet hazarobbantani. Ha beviszem a játszóba, egy másodperc múlva már nem létezem számára. Ha érte megyek, ugyanez: felkutatom a teremben, odamegyek, köszönök neki, végül is néha talán észrevesz, de csak játszik tovább.
Az YMCA jelmondata: Activate America! És ez nem kamu, komolyan mondom, sikerül is nekik. Mindenki ide jár: kicsi, sovány, magas, kövér, még kövérebb, csecsemő, nyugdíjas, fiatal. Komplett osztályok suli után, családok, diákok. Mindenki. A faliújságon láttam, hogy Ithacában egy 98 éves bácsi is tag. :)
Valentin
A Valentin-nap elsősorban itt is a szerelmesek ünnepe - tömve vannak a TV-k az olyan agyatlan reklámokkal, mint pl. hogy "vegyél tőlünk plüssmacit", meg "febr. 14-ig garantáltan házhozszállítjuk a megrendelt pizsamát". A szórólapok minden oldala piros szívekkel és rózsákkal tömött. Marha jó, hogy ilyeneket nem kapunk a spam-mentes postaládánkba! A szórólap-hegyek tuti nem hiányoznak otthonról. Nem hiába nyomakodnak ám a marketingesek ilyenkor, általában kiugró a forgalom: egy kisker kimutatás szerint tavaly átlagosan 123 dollárt költöttek el az amerikai emberek ezen a napon. 
Azonban van egy olyan vonulata a Valentin-napnak, ami nálunk ismeretlen: a kisiskolások is nagy lázban vannak ilyenkor, apró mütyűröket, leggyakrabban képeslap-szerű üdvözlőlapokat adogatnak egymásnak. Van, ahol a "népszerű" gyerekek halmoznak fel ilyeneket, több helyen pedig gondolom az ebből eredő lelki sérülés elkerülésére mindenki visz MINDEN osztálytársának valamit ajándékba! Ebből is látszik, hogy itt is dúl a nagy egyenlősdi néha, nem csak a kapitalizmus.
Nekem nem szívügyem a Valentin-nap, viszont ma van Bálint-nap, aminek annál több értelme van! Sok puszit küldök és jó egészséget kívánok otthon egy icipici és egy idősebb Bálintnak is! Érdekességként megjegyzendő: olyan, hogy névnap, sok másik országhoz hasonlóan az USA-ban sem létezik, ez csak néhány európai és dél-amerikai országra jellemző hóbort.
Családfázás
Nem vitás, hogy nagy divat mostanában a családfa kutatás. Főleg persze azok körében, akik nagyon ráérnek és/vagy nincs egyéb kilégítetlen kívánságuk. Még gondolkozom, hogy én melyik csoportba tartozom. :)
Gyakran belefutottam kölönféle honlapokon hirdetésekbe, továbbá TV reklámokba, melyek mind-mind ide vezettek. Ingyenes próba, hát ez kell nekem, nincs mese! Regisztráltam a legbővebb szolgáltatásra, ami szerényen a "világ" címszó alatt fut, a kisebb, USA csomaggal ellentétben. A több az jobb, nem? (Szóban persze hallanátok az iróniát a hangomban az ilyesféle kérdéseknél.)
És elkezdtem építeni a családfámat, elsősorban nevek megadásával haladtam. Igen ám, de meddig? Be kell látni, hamar elakadtam. Persze egy részről valami, hogy három nagyszülőm testvéreinek nevét fejből tudom, de a negyedikük tesóit miért nem? És egyáltalán, a testvérek mikor, hol születtek? Jajjaj. Őrült nagy fát nem építettem, ez van.
Na de ezek után jön az izgalom: meg kell nézni, hogy mit tud a csodahonlap ezekről a nevekről. "World deluxe" tagság ide vagy oda, leginkább semmit. Azaz majdnem minden felmenőm esetén ajánlott olyan (félrevezető) nyomokat, hogy ilyen nevűek mikor mit csináltak az USA-ban. Na persze. Nem lepődtem meg, hogy semmilyen magyar adatbázisuk nincs, bár bevallom, így a téma hevében talán csalódásnak is lehetne nevezni. Próbálkozás a fenti linken főképp akkor ajánlott, ha nektek esetleg német, brit, vagy svéd adatok érdekesek lehetnek. De leginkább, ha amerikai.
Ó, hát semmi gond, megyünk tovább, engem nem abból a fából faragtak, illetve nekem ilyen is van ám! Ha "ő" nem ajánl semmit ehhez a névhez, majd én, majd én rákeresek. Mit lehet tenni a magyar nevekkel, főleg ha azok "czy"-re végződnek? Hát rákeres az ember ci-re, czi-re, czy-re és cy-re is, plusz ezek kombinációjára magyar és azok "angolos" keresztnevével is. Izgulás, egyre inkább, aztán egyszer csak azt mondom, hogy "Tandara-rá-ra-rá"!
Jön a csodálkozással vegyes döbbenet, hogy egy ilyen honlap most valóban mond nekem újat egy dédnagyapámról? Tudja, hogy mikor érkezett? Hol lakott (utca, házszám), hol dolgozott? Dehát ezeket az égvilágon már senki nem tudja! Mindenféle doksik vannak beszkennelve, pl. 18. századi adófizetők listája adott államban, és hasonlók. Ami nekem fontosabb volt: például egy oldal az 1920-as pittsburgh-i népszámlálásról, (a felsorolt emberek nevei a lapokhoz rendelve!). És igen, rajta van a neve, biza: 
Aztán jön az a fázis, hogy ez mind-mind király, de akkor meg miért nem tud többet? Óóó, lécci, én többet akarok! Na, nem. Az már nincs. Ennyi van, örülj neki. Én meg örülök. Aztán bosszankodok, hogy két itt töltött évtizedről csak ennyit tudtatok összeszedni? Na ne már! Aztán megint talán inkább öröm, hogy hűha, hát ez tök jó volt! Valami ilyesféle érzelmi hullámvasúton mentem át.
Egyik anyai dédnagyapám után tehát éppen 100 évvel érkeztünk ebbe az országba. Vajon mennyire másnak láthatta! És a többiek, ők vajon hogy éltek 100 éve? Érdekes lenne egy-egy napra beugrani hozzájuk. Kár, hogy nem lehet.
Közérdekű csalás?
Egy indexes cikk - "Lakást akartak, mindent aláírtak" - alapján kicsit elgondolkodtam, hogy ki is járt rosszul ebben a csalásban? Senki. És az érintettek? Mindenki jól járt! Kérdőjel.
A cikk alapján kábé a következő történt. Négy résztvevő van, egy panellakását eladni kívánó tulaj, egy nincstelen család, egy bank, és egy csaló. A csaló jövedelemigazolást hamisít, hogy a nincstelen család tízmillió forint hitelhez jusson, amiből a csaló zsebrevág kétmilliót, és nyolcmilliót megkap a volt tulaj. És mindenki örül: a volt tulaj a nyolcmilliónak, a csaló a kétmilliónak, a bank pár hónap nemfizetés után lefoglalja és értékesíti a lakást, ahonnan a nincstelen család visszaköltözik a faluba. Mindenki pluszban van, kivéve a nincstelen család, aki visszajut kiinduló állapotába, bár egy pár hónapig a panelben lakhattak. Szóval mindenki nyert egy kicsit az ügyön! Énisénisénis!
Ilyen csalók vezetésével talán az egész országot fel tudnánk virágoztatni! Vagy mégsem? Szóval ki veszített az ügyön? Várom a megfejtéseket!
Minden amerikai...
Minden amerikai hülye? Két eset.
A kocsinkat az éjszaka közepén megszólaló riasztója miatt múlt héten el kellett vinni egy Saab szakszervízbe, találtam is egyet vagy tizenöt kilométerre a várostól. Az egész mintha egy tanya lenne a puszta közepén, még cégtáblájuk sincs az út szélén, amatőr családi biznisz. A város rég eltűnt a horizont mögött, itt már a republikánus szavazótábor uralja a tájat, tán még sarkantyús cowboyok is vannak, á, nincsenek előítéleteim... 
A műhely irodája egy bútorlappal burkolt ex-istálló, a tulajdonos pedig egy borostás vietnámi veterán, akinek a háborús ereklyéi lógtak a falon, közte egy fotó, amin gépfegyverrel a kezében félig kilóg egy helikopter nyitott ajtaján egy vietnámi rizsföld felett repülve, meg ez a repcsis poszter itt. Az irodában rajtam kívül egy angol öregúr volt, neki is már rég elvették a slusszkulcsát. Miután az angol úr elment, velem is beszélgetni akart a veterán-autószerelő, és meglepett, mennyire értelmesen, érdeklődően reagált. Kiderült, hogy az angol úrtól harminc éve antropológiát tanult a főiskolán. Öt perc után is emlékezett a nevemre, és megkérdezte, helyesen ejtette-e ki. A rendszerváltás előtti időkről érdeklődött, hogy milyen rossz lehetett az ő korosztályának Magyarországon a szocializmusban, aztán meg elkezdte szidni az amerikaiakat, hogy sosem őszinték, bizalmatlanok, nem hiszik el, hogy érdemes lenne lecserélni ezt meg ezt az alkatrészt a kocsiban, és inkább hagyják szétesni a kocsijukat. Meg beszélt valami vietnámi barátjáról, akivel a háború óta tartja a kapcsolatot. Kiderült, hogy a felesége, aki úgy nézett ki, mint egy parasztasszony, egyszer járt Budapesten, harminc éve. Nice city - mondta. Aztán megadta egy ithacai magyar barátjuk telefonszámát, és elmondta, hogy pár éve volt egy magyar autószerelő munkatársuk. Végül egy fél óra után visszakaptam a kocsit, átprogramozták a riasztót. Plusz adtak egy öt oldalas saját készítésű tanács-gyűjteményt, hogy mire érdemes odafigyelni a Saabok esetén. És adtak számlát. Itt ez még az istállóban is szokás ám.
Másik eset, bevásárláskor. Pénztáros felismeri Olgit, hogy helló, na végre látom a férjedet is. Ez csak azért érdekes, mert ez egy nagy bolt, van vagy húsz pénztár. Kábé egy ötven éves bácsi volt a pénztáros, aki tippünk szerint főállásban dolgozik a boltban. Megkérdezte tőlem, hogy mivel is foglalkozom? -Posztdok vagyok a computer sciencen, mondtam. -Jó, de azon belül mivel foglalkozol? -Algoritmusokkal, mondtam, miközben a kosárba raktam vissza a cuccokat. -Aha, mondja a pénztáros, -engem a genetikus algoritmusok érdekelnek, mert jól használhatók a mesterséges inteligenciában a tanulás modellezésére. - mondta a pénztáros, miközben lehúzta a virsli vonalkódját. Itt egyre nagyobbra tátottam a számat, és megkérdeztem, hogy -Miért is foglalkozik mesterséges inteligenciával? -Ja, van egy Ph.D.-m kognitív pszichológiából, és érdekel a dolog. Ott nálatok a tanszéken ki foglalkozik tanuló algoritmusokkal? Még vagy öt percet beszélgettünk, mert jó sok vonalkódot kellett lehúznia. Elmagyarázta, hogy szerinte a sakkprogramok nem okosak, mert nem értik amit csinálnak, hanem csak végignéznek egy csomó állást, és bezzeg az ember okosan értelmezi a helyzeteket, az sokkal hatékonyabb. Egész szabatos tudományos nyelvezettel fejezte ki magát.
Tanulság? Egy autószerelő vietnámi veteránnak is lehet nyitott gondolkodásmódja, és egy ötvenéves pénztáros bácsinak is lehet doktorija. Még próbálom emésztgetni ezt az információt.
NORAD figyeli Santát
Itt Jézuska helyett a Santa Claus hozza az ajándékokat huszonötödikére virradó éjjel, ő egy Mikulás-Télapó-féle fazon, állandóan azt hajtogatja, hogy Ho-Ho-Ho, repülő szánon közlekedik, nyolc rénszarvas húzza, Dasher, Dancer, Prancer, Vixen, Comet, Cupid, Donder, és Blitzrn, plusz ott van még Rudolph, akinek pirosan világít az orra, azzal vezeti fel a Santa szánját. Hát efféle mesékkel már nehéz meggyőzni a mai amerikai gyerekeket, akik űrhajókról, banki tranzakciókról álmodnak és akiket a Bahamákra visznek nyaralni. Ezért fel lehet hívni a NORAD-ot, az amerikai légvédelem központját, hogy a radarjaik szerint éppen hol jár Santa. A NORAD onnan lehet ismerős, hogy a nájnilevön után azzal vádolták őket, hogy lassan reagáltak. De karácsonykor mindig toppon vannak, le sem veszik radarjaikat a Santa pályájáról, és közvetítik a betelefonáló gyerekeknek. Tavaly 94000 gyerek telefonált be. Most, mikor ezt írom, éppen Új Zélandon repült át Santa:
Az egész 1955-ben kezdődött, mikor a Sears áruház egyik újsághirdetésében megadtak egy telefonszámot, hogy "kedves gyerekek, ezen meg ezen a számon elérhetitek a Santát". A telefonszámban egy számjegyet elírtak, így nem náluk, hanem az amerikai légvédelem központjában csöngött a telefon, a piros telefon, amin vagy a Pentagon vagy a tábornok hívja őket. A hívásra válaszoló ezredes először meglepődött a kisgyerek hangján, de végül eljátszotta, hogy ő a Santa. Aztán újra és újra csöngött a telefon, így beosztott egy csapatot a hívások fogadására, és Santa radarral való észlelésére. Ez a hagyomány él a mai napig, lásd itt és itt.
Mint a filmekben, a legtöbb amerikai házban van kandalló, tehát Santa a kéményen át érkezik a házba. 24-én este illik kint hagyni a konyhában egy kis kekszet Santának, továbbá répát a rénszarvasoknak, akik ezt köszönettel elfogyasztják, miután lerakták az ajándékokat, és már rohannak is tovább a következő kéményig.
Na itt ilyen a karácsony.
Kellemes Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek!
Olvasmányélmény
Egy kortárs ír szerző, John Boyne ifjúsági regényét olvastam el a napokban, címe: The boy in the striped pajamas, magyarul is kapható A csíkos pizsamás fiú néven. Olyan hamar befejeztem, hogy csak na. Mert jó a stílusa, olvastatja magát. A cselekmény röviden arról szól, hogy egy kisfiú megpróbálja megérteni a körülötte zajó világot, ami nem könnyű eset, hiszen az ezerkilencszáznegyvenes évek elején járunk, Németországban és Lengyelországban. Egyedülálló megközelítés gyermeki szemmel, hibátlannak tűnő gyermeki logikával közvetíteni a történéseket. A könyv a szimpla eseményeknél azonban jóval többet üzen. Hogy mit? Olvassátok el, ti, felnőttek is, megéri!
A könyv alapján filmet is forgattak, méghozzá Magyarországon. (Mégis csak van értelme a filmes adókedvezménynek!) Vajon Budapest melyik része lett Berlin? Az otthoni mozikban ezen a héten kezdték el vetíteni, a film a magyar könyvcímmel azonos néven fut. Ha valaki nagyon kíváncsi, itt találja a film hivatalos honlapját. De ha rám hallgattok, először irány a könyvesbolt, csak aztán a mozi!
Sztereotípiák
Otthon sok emberben leegyszerűsítve az a kép él az USÁ-ról, hogy itt kövérek és buták az emberek. Eddigi tapasztalataim alapján határozottan kijelentem, hogy ez nem így van. Igaz, Ithaca nem valami reprezentatív környezet egyik tényező pontos megítéléséhez sem, mivel onnan indulunk, hogy a város kb. negyede csúcsértelmiségi, fele pedig a világ egyik legjobb egyetemén tanul.
A kövérségről most csak annyit, hogy a legtöbb ázsai származású nő mellett 120 kilósnak érzem magam. Szó mi szó, fincsik a sütik a boltokban, meg én is kifejlesztettem egy almás édességet, és ezek mellett nincs mérlegünk se. Azért ennyire csak nem lehet rossz a helyzet...
A másik téma, azaz hogy "a közérthetőség jegyében mindent jól rágjunk szájba" azonban létezik, és ma találtam rá egy remek példát, amit gyorsan meg is osztok veletek. Itt most hétvégén kell az órákat átállítani, egy órával vissza. A szomszéd házak lépcsőházaiban található postaládákra a következő lapot ragasztotta ki a közös képviselő:
A szöveg szerint egy órával kétféleképp(!) lehet visszaállítani az órákat, vagy vasárnap hajnali kettőkor, vagy pedig lefekvés előtt, szombaton. Világos. A legjobb azonban maga az ábra, ugye? Eleve, hogy rajzoltak egy ilyet, amit utoljára kb. elsőben kellett, csupa vicc. A rajzot követve, lehet, hogy az a szabály vonatkozik az átállításra, hogy csak az óra kismutatóját szabad mozgatni, a nagyot nem? Hmm, akkor ez mégis csak trükkös. Vasárnap hajnal kettőig hátha kitalálom a megoldást. :)
Ha már itt járunk, jön a másik kedvencem erről a hétről, a mikrós pattogatott kukorica csomagolásáról idézek: "Popping may take more or less than 2 minutes 30 seconds", azaz a kukorica 2,5 percnél hosszabb vagy rövidebb idő alatt készül el. Be kell látnunk, hogy ez egészen valószínű.
Dokinál
Mi ma nem virágkarnevált vagy tűzijátékot néztünk, hanem dokinál voltunk. Nem kell megijedni, senkinek semmi baja, csak Lolát végre elvittük az esedékes ellenőrzésre.
Az USÁ-ban sokféle egészségbiztosítás létezik, azaz különböző havidíjakért több szolgáltató több szolgáltatáscsomagja közül lehet választani. Tehát ez valóban többiztosítós rendszer, nem csak névleg. A szolgáltatások igénybevételekor - azt hiszem, bár pár hónap biztos lenne alaposan tanulmányozni a prospektusokat - mindegyik csomag esetén fizetni kell valamennyit a biztosítási díjon felül (minimum vizitdíjat, vagy a szolgáltatás árának adott százalékát). Ami még speckó, hogy az egészségbiztosítás nem a munkáltató terhe, hanem a biztosított magánszemélyé, tehát az összeg az ember - ill. családtagja - nettó fizetéséből fizetendő. Összegzésképpen sok olyan elv érvényesül, ami nálunk Magyarországon nem. Lehet tippelgetni, hogy ez így jobban vagy rosszabbul működik-e. Persze nehéz és kicsit értelmetlen két ilyen eltérő hagyományokon, elveken működő rendszert összehasonlítani.
Természetesen a Cornellen többféle egészségbiztosítást lehetett kötni, Gyuszkó ügyesen kiválasztotta az egyiket, kitöltögette a papirokat, és pár hetes várakozási idő után megkaptuk a kártyánkat, amivel dokihoz lehet menni. (Kiküldött kártya nélkül is érvényes volt már a biztosításunk, csak ennek birtokában egyszerűbb volt intézkedni.)
Ithacában nem gond a dokiválasztás, csomó cég van, és bárhova lehet menni, ami szimpatikus, semmi körzetezés vagy ilyesmi nincs. Verseny van. A nagyobb cégeknek a városban akár több helyen is van rendelője. Mi amellett, hogy legyen gyerekorvos, leginkább a rendelő közelsége alapján választottunk, a kiszemelt 2 lámpás kereszteződésre van tőlünk. Felhívtuk őket, kaptunk időpontot 10 nap múlvára, valamint megmondta az orvosunk nevét. Le lehet minden dokit ellenőrizni a neten (pl. hova járt egyetemre, milyen munkatapasztalatai vannak). A kitűzött vizsgálat előtti napon kaptunk tőlük egy telefont, csak hogy ne felejtsük el a dolgot. Ha egyáltalán nem jelenik meg az ember, vagy akár több mint 15 percet késik, van bünti fizetés, ne raboljuk egymás idejét, kérem.
Egy olyan háziorvosnál jártunk, aki felnőtteket és gyerekeket is tud vizsgálni. Az otthoni futószalag-gyerekrendelés után kicsit meglepő, hogy 1. azonnal sorra kerültünk, talán még pár perccel hamarabb is, mint az időpontunk, 2. egy órán át ültünk egy rendelő-szobában, ennyi ideig foglalkoztak velünk különböző illetékes emberek. Rezidens doki méregetett, fődoki vizsgált, elemzett és döntött, nővérke szúrt. Persze volt ismerkedési beszélgetés, de nem arra ment el az idő, hogy anyja neve, meg ilyesmi, mert azt írásban közöltük.
Lolával miden rendben. Néha nevetgéltünk, főleg, amikor közölték a súlyát, hogy "17 pounds 8 ounces", aztán a végén volt bőgés, oltásokat kapott ugyanis. Ez itt sztenderd, otthon nem, így aztán Lola pár újabb szuri után védett lesz a Hepatitis B és a Pneumococcus okozta betegségek ellen is. Az adminisztratív feladatokat (új időpont megbeszélése, karton elpakolása, díjbeszedés, számlázás) külön személyzet végzi, se a doki, se a nővérek nincsenek ilyesmivel terhelve. Ami még király, hogy üzemeltetnek egy telefonvonalat, amin bármiféle kérdés esetén ügyeletes orvos érhető el, a nap 24 órájában. (Persze van ügyelet, meg kórház, meg a hagyományos bejelentkezéses játék, amit játszottunk, de ez köztes megoldásnak remekül hangzik.) Összességében jól sikerült az első itteni orvoslátogatásunk, ennek ellenére reméljük, gyakran nem kell mennünk.
Olimpia
Az egyik amerikai TV társaság majdnem 1 milliárd dollárt fizetett a kínaiaknak azért, hogy bizonyos eseményeket, pl. az úszás döntőket és tornát úgy igazítsák a programba, hogy az amerikai nézők otthon kényelmes esti órákban élőben tudják követni ezeket a fontos eseményeket. Ez persze azt jelenti, hogy Pekingben reggel kell versenyezni a sportolóknak, ami számukra nem optimális...
Így aztán van olimpia a tévében dögivel. Az igaz, hogy mivel 12 óra az időeltolódás Pekinghez képest, az élő adás (eddig úszás, torna) itt este 10 táján kezdődik, így sok versenyszám szintén hajnalra esik, mint otthon, de van mit nézni, napközben is megy olimpia több adón is. A közvetítések érthető módon főleg a hazai sportolókat követik, akik szinte minden sportágban szerepelnek, de úgy, hogy a legtöbb helyen a versenyszám után egyből tudnak a sportolókkal interjút készíteni még a helyszínen. Azt gyorsan megjegyezném, hogy itt elégedett, boldog a versenyző, ha mindent kiadott magából, és mondjuk egyéni vagy országos csúccsal hatodik / tizedik lett. És alapvetően a sajtó is. Persze ha reális (!) esélyes betlizik, kicsit lehúzzák.
[Gyuszkó: Cseh Lacinak a fontos úszásait élőben láthattuk, persze mert a Phelps ellen úszott. A kommentátorok jól ejtették ki a nevét, és dícsérték, a döntő előtt és a döntő után is, mint Phelps méltó vetélytársa. Amikor a második döntőjében a rajtkövön rajta időzött a kamera egy pár másodpercig, kábé így szólt az amerikai kommentátor: "A familiar face, Hungarian László Cseh, who beat Lochte in the 400 medley to win a silver medal behind Phelps a couple of days ago." Szóval szerintem tök jó fejek az amerikai kommentátorok, és nem azon bosszankodnak folyton, hogy ki doppingolt, és melyik bíró csalt. Személyes megjegyzés: ha valaki a Csehvel kapcsolatban arról beszél, hogy Phelps biztos csak azért verte meg, mert doppingolt, az implicite azt is elismeri, hogy Cseh is doppingolt. Én ehelyett inkább azt látom, hogy csodálatos sportemberek életük legjobbjával küzdenek egymás ellen, és köztük van a Cseh is. Láttuk még Gyurtát, meg a magyar női 4x200 váltót, meg egyszer véletlenül odakapcsoltak a magyar női vizilabda válogatott meccsére. Kábé ennyi magyart láttunk, de talán majd mutatnak egy kis kajak-kenut is jövő héten.]
Most jön a lényeg, ami miatt elkezdtem ezt a bejegyzést: van egy kedvencem, tegnap óta. Úgy hívják, hogy Uchimura Kohei. Japán tornász, tegnap az egyéni összetettben ezüstérmet nyert. Vicces a - japán módra vagány - szemébe lógó haja, és azért szimpi még, mert nem úgy néz ki, mint a többi - papírforma szerint esélyesebb - tornász, akik elmennének bérgyilkosnak, olyan kafferek és olyan vérszomjasan néznek minden pillanatban. Ő mosolyogni is tud. Persze lehet hogy segít a dolgon, hogy ő még fiatal, 19 éves. Annyira magasra tud emelkedni ugrás közben és talajon is, hogy csak na. Nagyon látványosak a magas elemei! A 24 versenyzőből tegnap ő kapta a legmagasabb pontszámot talajon, remélem, egyéniben a szerenkénti döntőben még szerez egy szép érmet! És persze hajrá magyarok!
Ti kinek szurkoltok?
U.i.: Tegnap megjelent egy érdekes cikk dopping témakörben.
Lake Placid és környéke
Mi Lake Placid táján kirándultunk. Ha valakinek ismerős ez a név, bizonyára az itt rendezett téli olimpiák miatt (1932, 1980).
A település Mátrafüred méretű, tehát egy kis falu, mégis, annyira végiggondoltan pörgetik most is ezt a környéket, hogy a kétezer lakos a turizmusból él a mai napig. Nem csak az olyan trivialitásokra gondolok, hogy ott a hegy, hát akkor lehet hegyet mászni, meg ott a tó, lehet pecázni, hanem ennél sokkal merészebbek.
Mi tetszőleges nyári napon érkeztünk, mégis volt miből válogatni. Most csak ami eszembe jut: bobozás az olimpiai pályán, síugróverseny zajlott az egyik sáncon, a csarnokban az USA-Svédország ifi hoki válogatott meccselt, kisvonatozni lehet a hegyekben, mozi, lovak, múzeumok, korizás, biathlon, síliftezés. És persze vannak kevésbé rendszeres események is, téli sportok világbajnokságai, ironman, Oktoberfest (ha-ha), stb. Ismét megállapítottam, hogy ez az ország a marketing szülőhelye, de ezúttal szerencsére pozitív élmények hatására. :)
Volt még egy rendkívüli helyszíni versenyszám, erről Gyuszkó videót készített. Mit írnátok negyediknek ahhoz a felsoroláshoz, hogy bukósisak, napsütés, síléc? Én biztos nem azt, hogy medence, de nézzétek, érdekes lehet bakancsban és lécben úszni:
Az Adirondacks-ben sok hasonló tóparti kis település van, kellemes pihenőhelynek tűnik mind, még lehet hogy megyünk errefelé. A hétvégén készített fotóink egy részét itt lehet megnézni.
Men in Black
És akkor elgurult mellettünk egy sötétített ablakú fekete kocsi...
Éppen Thanh-jal sétáltunk a Cornell kampuszán, és ezt a kocsit láttuk. A tetején gyorsan forgott az a semmire sem hasonlító fittyfene, és maga a kocsi alig mozgott, szinte egy helyben topogott. Mi és más járókelők is felfigyeltünk a dologra, és pontosan emlékszem a történtekre, legalábbis arra, ami a piros villanás után történt. Odamentünk többen a kocsihoz, és egy másik járókelő megkérdezte, hogy hi wassup, micsoda ez a bigyó? Azt mondta a kocsiban ülő, de a kormányt nem fogó fiatalember, hogy ez egy Cornell Racing fejlesztésű robotvezérlésű kocsi és a tetején egy lézersugár forog, azzal tájékozódik. Találtam egy videót is, de nem túl izgi.
Utánanéztem, mert valami versenyre készülnek. Tavaly egy robotvezérlésű kocsival egy utcai pályát kellett teljesíteni a 2007 Urban Challenge elnevezésű versenyen, melyet a Pentagon szponzorál, fődíja kétmillió dollár. Évente rendez egy ilyen versenyt a DARPA. A következő futam sivatagban lesz.
Ezen a honlapon úgy látom, hogy a tizenegy döntős versenyző kocsi közül hat ért célba, közte a Cornellé. A győztes Carnegie Mellon négy óra alatt, kábé húsz kilóméter per órás átlagsebességgel teljesítette a távot. Persze ez csak játék, szerintem, de magas szinten. A versenyen volt egy kisebb incidens, összeütközött a Cornell és az MIT kocsija. Egy másik kép alapján talán kimondható, hogy az MIT kocsija valósággal felölkelte a Cornellét, ezzel szemben a kissé röhejes videó azt bizonyítja, hogy jól "összevesztek", és sarokba szorították egymást. Mindegy, mert egy másik csapat teherautóját diszkvalifikálták, mert nekiment egy plázának.