NORAD figyeli Santát


Itt Jézuska helyett a Santa Claus hozza az ajándékokat huszonötödikére virradó éjjel, ő egy Mikulás-Télapó-féle fazon, állandóan azt hajtogatja, hogy Ho-Ho-Ho, repülő szánon közlekedik, nyolc rénszarvas húzza, Dasher, Dancer, Prancer, Vixen, Comet, Cupid, Donder, és Blitzrn, plusz ott van még Rudolph, akinek pirosan világít az orra, azzal vezeti fel a Santa szánját. Hát efféle mesékkel már nehéz meggyőzni a mai amerikai gyerekeket, akik űrhajókról, banki tranzakciókról álmodnak és akiket a Bahamákra visznek nyaralni. Ezért fel lehet hívni a NORAD-ot, az amerikai légvédelem központját, hogy a radarjaik szerint éppen hol jár Santa. A NORAD onnan lehet ismerős, hogy a nájnilevön után azzal vádolták őket, hogy lassan reagáltak. De karácsonykor mindig toppon vannak, le sem veszik radarjaikat a Santa pályájáról, és közvetítik a betelefonáló gyerekeknek. Tavaly 94000 gyerek telefonált be. Most, mikor ezt írom, éppen Új Zélandon repült át Santa:



Az egész 1955-ben kezdődött, mikor a Sears áruház egyik újsághirdetésében megadtak egy telefonszámot, hogy "kedves gyerekek, ezen meg ezen a számon elérhetitek a Santát". A telefonszámban egy számjegyet elírtak, így nem náluk, hanem az amerikai légvédelem központjában csöngött a telefon, a piros telefon, amin vagy a Pentagon vagy a tábornok hívja őket. A hívásra válaszoló ezredes először meglepődött a kisgyerek hangján, de végül eljátszotta, hogy ő a Santa. Aztán újra és újra csöngött a telefon, így beosztott egy csapatot a hívások fogadására, és Santa radarral való észlelésére. Ez a hagyomány él a mai napig, lásd itt és itt.

Mint a filmekben, a legtöbb amerikai házban van kandalló, tehát Santa a kéményen át érkezik a házba. 24-én este illik kint hagyni a konyhában egy kis kekszet Santának, továbbá répát a rénszarvasoknak, akik ezt köszönettel elfogyasztják, miután lerakták az ajándékokat, és már rohannak is tovább a következő kéményig.

Na itt ilyen a karácsony.

Kellemes Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek!

Death By Chocolate


A jégkrém neve: "Csokoládé Általi Halálra Ítélve". Nyammm.

Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény


Megnéztük "Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény" című gyermekdarabot az ithacai Hangar Theatre előadásában. Az eredeti regényt Lewis ír író írta vagy ötven éve a "Narnia Krónikái" fantasy sorozat második részeként, és gyermekmeseként olyan sikeres lett angol nyelvterületen, mint nálunk a Süsü. A mozijáróknak talán ismerősen csenghet a "Narnia Krónikái": pár éve ment ezzel a címmel egy hollywoodi film. Mi csak az előzetesét láttuk, melyben egy beszélő oroszlán hátán repülnek a havas táj felett a gyerekek. A kezdeti sokkot nehéz volt kiheverni. Akkor jöttünk rá, hogy mindenképp meg akarjuk nézni Narniát, amikor Olgi észrevette, hogy csak egy 45 perces színdarabról van szó, és délután kettőkor kezdődik, amikor Lola sosem alszik. A regénynek egy különös feldolgozását láthattuk, melyben két színész játszotta el a történet összes szereplőjét, nagyon kevés kelléket használva. Színész legyen a talpán, aki ezt elvállalja, de ügyesek voltak, összeállt a kép.

Az előadás után jött a legszokatlanabb rész: a színészek felajánlották a gyerekeknek, hogy kérdezzenek tőlük bármit, ami a darabbal kapcsolatban érdekli őket. És kérdeztek is, folyton kezek lendültek a magasba! Kérdezték, például, hogy te voltál-e az oroszlán, miért hallottam ilyen távolról is a hangodat, mennyit gyakoroltatok, hány évesek vagytok, hányszor olvastad a könyvet, stb? Az oroszlános kérdésre azt mondták, hogy azt szerették volna bemutatni, hogy a gyerekek otthon, bonyolult kellékek nélkül is eljátszhatnak egy történetet. Még én is ihletet kaptam, asszem este bábozunk egyet Lolával!

Hószünet


Egész éjjel esett a hó, kb. 20 centi. A helyi iskolák vezetőjének hatásköre eldönteni, hogy mikor van hószünet. Na, ma volt. Azt mérlegelik, hogy az iskolabuszok biztonságosan el tudnak-e jutni a suliba. Ha nem, valóban bezár az egész suli, semmi napközi vagy hasonlók, úgyhogy mókás lehet helyet keresni reggel hirtelen az iskolás korú kisgyerekeknek. Persze mindjárt megkérdezem Gyuszkót: lehet az is mókás volt, ahogy kiásta a kocsit a fehér buckából, és megpróbált a hókupacon át kitolatni.

Mi ismerünk egy iskolást, aki kivételesen nem örült a mai hószünetnek. Katharinának, német barátunknak ugyanis nyolc év után ez lett volna az utolsó napja amerikai iskolában, mert jövő héten Németországba költöznek. Minket is elért tehát a búcsúzkodás. Irtó fura dolog, hogy ebben a városban nem csak mi, hanem az összes ismerősünk, továbbá a város lakosságának nagyobbik fele is ideiglenesen tartózkodik.

Ha nincs suli, és van hó, akkor legalább lehet Lolával szánkózni:



A hó olyan reakciókat váltott ki Lolából, mint a Mikulás - semmi különöset. Szerintetek vajon minek kell a szánkón ülni, amikor már menni is lehet?



Babajel


Megpróbáltam kiléptetni Lolát az általa már jól begyakorolt és sok különféle helyzetben alkalmazott "mama-papa-baba-pápá-vauvau-dukkádukká" szövegkörnyezetből, és képzeljétek, sikerült!

Mert az a helyzet, hogy Lola már sok mindent megért, csak még nem tudja érthetően elmondani, hogy miket is gondol. Ezért aztán egy hete bevetettem az első babajelet.

Hogy mik is azok a babajelek? Egy amerikai könyv szerint, aminek az első nyolcvan oldalát akár két bekezdésben is meg lehetett volna írni- de tudom, akkor nem lett volna mit kiadni, különféle jelek halmaza, amiket a babák mutatni tudnak, és jelentés is kapcsolódik hozzá. Egy jelnyelv tehát, kb. mint a siketeknél, csak sokkal egyszerűbb, mert ugye parlamenti közvetítést nem kell tolmácsolnunk a gyereknek, de egy-két jel azt hiszem, ugyanaz. A könyv végében azonban a jelek leírása egész hasznos, olyan jeleket mutatnak be, amely mozdulatok a tapasztalatok alapján nem bonyolultak a babáknak, tehát könnyen utánozhatók és egyértelműek, de saját kútfőből is lehet jeleket alkotni. Nem a jelek dömpingje/mennyisége a lényeg, hanem a kommunikáció intenzívebbé tétele.

A sapka jelét kezdtem el először tanítani Lolának. Sapka úgyis van a könyvekben valakin, és hát köztudott, hogy Lola minden nap sokat olvas, meg sapkát minden nap felveszünk, ha kimegyünk, úgyhogy relatíve gyakran említhető tárgy. (Persze nem ez tűnik a legfontosabbnak, dehát az Lolánál a legtöbb esetben egyértelmű, ha éhes, vagy álmos, meg ilyesmik.) Egy hét után, naponta párszor mutatva a sapka jelét, ami a saját fejünk kézzel paskolása, odáig juttott Lola, hogy:
- ha a könyvben sapkás figurákat lát, néha paskolja a fejét,
- ha Gyuszkót meglátja sapkában, paskolja a fejét,
- ha meghallja azt a szót, hogy "sapka", úgy, hogy nem mutatjuk a jelet, néha paskolja a fejét!
- és a kedvencem, hogy magától asszociálni is elkezdett, vagyis megmutatja, hogy a babák gondolatvilága még nincs számunkra, felnőttek számára nyilvánvaló sablonokba rendezve: a jelet nem csak sapka értelemben használja, hanem amikor a kedvenceit, a két henger alakú csörgős Lego elemet egymás tetejére tette, megpaskolta a fejét, aztán rögtön világos lett számomra is, hogy a felső darab az valaminek a teteje, tehát sapka. Jó, mi?

Úgyhogy ezek után van kedvem további jeleket kipróbálni, csak még nem találtam ki, melyike(ke)t.

Skit


Hétvégén két buliban is jártunk, az egyik a tanszéki évzáró buli, a másikat pedig a múzeumban rendezték. A tanszéki buli "Holiday Party" néven futott, semmi mikulás vagy karácsony, nyilván mert sokféle ember van itt, akinek a karácsony nem jelent semmi különöset, például buddhista, hindu, zsidó. Hogy tévedés ne essék, ott állt egy jókora karácsonyfa a teremben. Az ünnepélyes vacsorára eljöttek a felsőéves hallgatók, doktoranduszok, kutatók, egyetemi tanárok, és családjaik, összesen vagy kétszázan. Finom volt a kaja is, a legérdekesebb viszont a hallgatók "skit"-je volt, ami egy amatőr jellegű tréfás színpadi produkció szokott lenni, például zene, színjáték. Idén ismert zeneszámoknak költötték át a szövegét, így mondták el milyen a diákélet a tanszéken. Szabad fordításban néhány részlet a darabból: "Hey Jude" helyett "Free Food" címmel, bővebben "Emailben szólnak, hogy ingyen kaja van a szemináriumon, és rohanok, hogy még jusson nekem is. Végigülöm az előadást, bólogatok, pedig nem értek semmit, de megéri, mert a végén leléphetek egy pár szelet pizzával, és megmelegítem a mikróban. Megyünk a folyosón, pizzásdobozzal a fejünk tetején, pályázati pénzből, juhé." Aztán a diáklányok körbeugrálják Bobby Kleinberg adjunktust azt énekelve, hogy "Oh, Bobby, Bobby", a szokásos számra mikor Britney Spears azt énekli eredetileg, hogy "Oh, Baby, Baby". Szintén klasszikus szám, hogy "Cikket írunk, juhé, és beküldjük, nem baj, ha nem igaz amit írunk, cikket írunk, beküldjük, hadd örüljön a témavezető." Na ilyesmik voltak a skit-en, összesen vagy 7-8 szám, és eltartott vagy húsz percig.

Az előadás azzal folytatódott, hogy két professzor, egyik gitározva, másik énekelve előadta a tanszéki életet az ő szemszögükből: "Ő volt a legjobb tanítványom, bekopogott, de elküldtem, mert órára készültem, de megegyeztünk, majd kutatunk, és dolgozunk, legközelebb. Bekopogott pár hét múlva, de elküldtem, mert dolgom van, konferenciára utazom, de legközelebb, majd kutatunk, dolgozunk. Aztán megvolt a védése, és most már biztosan tudom, ő volt a legjobb tanítványom. És most látom utoljára, eljött ajánlólevelet kérni, és bizton mondhatom, ő a legjobb tanítványom, olyan lesz, mint én." Végül ez a gitáros professzor két tanítványával folytatta késő estig Oasis meg GnR számokkal, amire elkezdtek felszabadultan tombolni a diákok, és senkit nem zavart, hogy ezt a tanszék összes dolgozójának szeme láttára teszi. Ez volt szombaton.

Vasárnap a múzeumba mentünk, mert valami mikulásféle programot hirdettek meg. Hát süti az mindig van, nem is tudom meddig bírom még. Itt zöld süti volt (ja, meg fehér meg sárga, meg barna is). És volt egy fuvola koncert, meg egy multikulti énekkar. Lola találkozott végre a Mikulással is, csak úgy nézegette, méregette, se nem sírt, se nem vigyorgott rá, és nem is mondott neki semmit. Maga a múzeum sem rossz, de az énekkar eltakarta a festményeket, nekem pedig vigyáznom kellett, nehogy nekidőljek egy Kandinskynek. A végén még láttunk, hallottunk egy fúvósötöst, nyilván karácsonyi dallamokat játszva. A tubás fickó nagyon nagy, ugye?

A hét videója


A dal címe: "The Mom's Song". Íme mindaz három percbe sűrítve, amit egy anyuka 24 óra alatt összehord:



Talán egyszer én is ilyen leszek?

Gázolás


Tegnap találkoztam egy nyúllal. Amikor megláttam, akkor kb. két méterre volt tőlem, de köztünk volt a kocsink karosszériája, úgyhogy az pontosabban leírja a helyzetet, hogy ekkor szegény a jobb első keréktől csak vagy 30 centire volt. És nem jól mérte fel a helyzetet, tehát nem volt kedve irányt váltani, én meg már hiába fékeztem, elütöttem. Ez persze nem egyedi eset, mert gyakran vannak szőrcsomók az utakon Ithacában, de nekem mégis csak ez az első gázolásom.

Emlékszem, régen nem igazán értettem, hogy lehet az, amikor viccesnek kikiáltott fotók között olyat találtunk, hogy egy személyautó nekiment egy őznek, ami végül ott figyelt a szélvédő közepén. Na, most már értem. Ez bizonyos helyeken egész könnyen előfordulhat az emberrel. Ami segít, hogy itt a városon belül legalább nem halad túl gyorsan kocsival az ember, de az többször megesett így is, hogy csak 5 méterről vettem észre az őzeket. Már én is engedtem át őzet magam előtt az úton, sőt, 4 tagú őzcsaládot is. Eddig mindig lassan haladtak azok az őzek, akiket láttam, sosem ugrándoztak ki az útra, mint a nyulak. Tartsák meg ezt a jó szokásukat.