Képriport

Gondoltuk, andalgunk kicsit a karácsonyi díszekbe öltöztetett bécsi belvárosban. Ez rajtunk kívül pár embernek még eszébe jutott, mint hétvégi programlehetőség:


Teljesen felesleges volt világnyelveken próbálkozni, ha németül kértünk meg valakit minket fotózni, olyasmi volt a válasz, hogy "ööö, ungáris, megy a buszom, bocs, sietek" :)

Kicsit meglepő, de igaz, hogy ebben a forgatagban kettesben ebédeltünk az egyik (japán) étteremben!

Nem vettünk fenyőfát,


sem csillárt Lobmeyr-től,


vagy karórát csillió-millió forintért,


és Az utolsó vacsora ÁFÁ-ját sem igényeltük vissza.


Viszont kellemesen sétálgattunk, és teszteltünk, hogy a spittelbergi vásárban a legfincsibb (és a legnagyobb adag) a forrlat bor és a puncs!


Aki nem hiszi, járjon utána!

Víz és salak

Sikerült előre kiválasztanom a kajak-kenu világbajnokság magyar szempontból legsikeresebb napját. Csak aznap, pénteken három arany, egy ezüst és két bronz érmet szerzett a magyar csapat!

Élőben láttuk, amint Csipes Tamara és Vajda Attila lehagyták a mezőnyt a célhoz közeledve:





és a női kajaknégyes örömét is:



Tiszta örület volt, hogy a három arany három egymás utáni számban, mindössze fél óra leforgása alatt került begyűjtésre! Tán kicsit még be is rekedtem. Bővebb fotóriportunk az eseményről itt.

További sport izgalmaknak voltunk tanúi Szegeden, ahol Pálmának szurkolhattunk az OB-n. Szerencsére Lola mindig engedélyt kért a "Hajrá, Pálma!" beordításához, meg a fiúk is csak az egyik páros meccs alatt léptek zajosabb akcióba, szóval még ennyien sem tudtuk a húgomat eltéríteni az újabb országos bajnoki címtől. :)



Teniszes képeink is vannak ám!

Mindenkinek ezúton is gratuláltunk és továbbra is hajrá!

Yokohama és Marék Veronika

A Yokohama mellett konferenciáról különösebbet nem tudok írni, bár ha valakit érdekel, csatolom a félórás előadásom slide-jait.

A CP+-on kívül volt még egy magán jellegű programom. Még Amerikában ismerkedtünk meg egy japán családdal, mert ők is Ithacában laktak, egy szomszéd lakásban. Hirominak és Daisukénak egy Lolával kábé egyidős kislányuk van, akit Miyukinak hívnak. Jól összebarátkozunk, azóta is tartjuk a kapcsolatot velük. Szerencsére ők most egész közel laknak Yokohamához, nagyon örültek, hogy összefuthatunk.


És milyen ajándékot visz az ember egy négyéves japán kislánynak? Na, ezzel a kérdéssel bajlódtunk utazásom előtt pár héttel. Megkérdeztem ezt egy jó barátomtól is, aki japán tolmács lévén járatos Japánban, és egyből adta az ötletet, hogy Marék Veronika könyvet kellene vinni. Marék Veronika (http://www.marekveronika.hu/) már jó harminc éve rajzolja a gyermekkönyveket, ő alkotta meg a Kockásfülű Nyulat, a Kipp-Kopp gesztenyéket, és Lacit és az Oroszlánt. Azt viszont csak most tudtam meg, hogy Marék Veronika könyvei nagyon népszerűek Japánban, olyan szinten, hogy Laci és az Oroszlán már másfél millió eladott példánynál jár japánra fordítva. Az említett barátom ráadásul ismeri is Marék Veronikát, így egy Miyukinak dedikált japán nyelvű "Öcsi és Bátyó"-t kaptam személyesen a csodálatosan rajzolni tudó szerző kezéből. És ezt tudtam odaadni Yokohamában Miyukinak. Ezúton is köszönet és hála az írónőnek.


Hiromiéktól is kaptunk egy csomó ajéndékot, és egyet kell itt most megemlítenem. Mert ők is pont Marék Veronikára gondoltak, és Hiromi készített egy kis táskát egy Laci és az Oroszlán motívummal díszített szövetből. Ők is jól ismerték Marék Veronikát, főleg Hiromi, aki már korábban is olvasgatta könyvtárakban a könyveit.


Később egyszer magamban bementem egy könyvesboltba, ahol sikerült meggyőződni a könyvek népszerűségéről. Marék Veronika könyve egyszerűen ott volt elől, egy könyvesboltban, egy "szigeten". Az a fekete könyv a következő fotón Laci és az Oroszlán.


Ha már ott jártam, teszteltem a zsonglőrködő matematikus, Frankl Péter ismertségét is. Ki volt írva a könyvesboltban angolul is, hogy hol vannak a matekkönyvek, de ott a könyveken már csak japán betűk voltak, így hamar fel kellett adnom Frankl Péter, azaz ピーター・フランクル könyveinek keresését. Egy eladó azonban azonnal megértette, kinek a könyveit keresem, sajnos egy perces keresés után azt mondta, éppen nincs. Amúgy vagy ötven könyve, tíz dvd-je, és pc-s oktatójátéka is kapható amazon.co.jp/ピーター・フランクル

CP+ 2011

Két hete egy konferenciára utaztam Japánba, és volt előtte másfél szabad napom, így elindultam Yokohama belvárosában valami random irányban. Rossz idő volt, de mindenféle plázák és csarnokok voltak a környéken, a Minato Mirai 21-en. Szombat reggel lévén minden üres volt. Egyszercsak, számomra meglepetésszerűen egyre nagyobb tömeg alakult ki, és mindenki egy irányba fejlődött, nyilván én a nyomukban. Mint aztán megtudtam, a közelben lévő óriási Pacifico Yokohama csarnokban rendezték a háromnapos CP+ 2011, azaz Camera and Photo Imaging Show (http://www.cpplus.jp/en/) bemutatót, ahol a legnagyobb fényképező-, videókamera-, és kellékgyártók bemutatták újdonságaikat. Nem néztem utána ez-e a témában a legnagyobb bemutató a világon, de sokkal nagyobb nem tud lenni. Aznap több mint 15000 látogatója volt a bemutató csarnoknak, amit úgy kell elképzelni mintha egy teljes IKEÁ-nyi területet oszlopok nélkül egybenyitnánk. A bejáratnál majdnem lepattantam, mert többszáz fős sor állt, és előzetesen is lehetett regisztrálni. Végül pár perc alatt könnyen bejutottam, csak be kellett ikszelnem, hogy európai középkorú férfi vagyok, és kaptam visitor kártyát a nyakamba. Felsorakoztak az ismert nagy gyártók, Canon, Nikon, Sony, Epson, Olympus, JVC, Hasselblad, Sigma, satöbbi. De hatalmas standjai voltak a jelentéktelen kellékek gyártóinak is, mint mondjuk az állványokat gyártó Velbonnak.

Nyilván nálam volt a jókora tükörreflexes gépünk, így ahhoz vagyok szokva, hogy mindig nálam van a legnagyobb, sőt, kapom a tekinteteket, hogy ki ez a barom aki két kiló vasat a nyakában lógatva járkál. Itt viszont a sokezer látogató nagyobbik fele elhozta a saját, ennél még nagyobb fényképezőjét, és állandóan fotózott. Mondtam már, hogy a látogatók 99%-a középkorú japán férfi volt? Ennek megfelelően az egész csarnok tele volt feltűnően felöltöztetett hostessekkel, rájuk aggatva az adott cég logója, és így osztották a szórólapokat. És minden ilyen szórólapot osztó hostess körbe volt véve őt fotózó látogatóval, néha 20-30 egyszerre. Pedig szórólapokon kívül nyilván volt más érdekes látnivaló is. Mint például a baloldalt látható fotón a retró Hasselblad CW503, amit akár az edigitalban simán meg lehet rendelni ötmillióért. Vagy a repülőgépeken szokásos kézipoggyász méretet bőven meghaladó Sigma objektív, a jobboldali képen egy csigamenettel állítható állványra gyutacsolva. Ez már akkora, hogy nem ezt rakod rá a vázra, hanem a vázat rakod rá erre.

Voltak mindenféle prezentációk, és egy kukkot sem értettem, de az egész látvány lekötött vagy 2-3 órán át. A többezer fényképezőgéppel kezében járkáló látogató kedvéért mindenféle látványossággal készültek, hogy lehessen min kipróbálni a saját gépet, vagy esetleg a lánccal lekötött mintapéldányokat. A Sony például bmx halfpipe-pal készült, ahol megállás nélkül nyomták az amúgy alacsony sportértékű ugrásokat a bringások. És sok apró (és hatalmas) érdekesség volt, amit élőben még nem nagyon láttam. Volt például tükörreflexes gépre csatolható mikroszkóp és teleszkóp objektív is, meg volt többféle technológiájú 3D kamera és monitor. Akit érdekel még több részlet, nyitottam erre egy külön fotóalbumot: http://picasaweb.google.com/gyuszko2011/201102CP.

Staycation

"Staycation" egy angol szó arra, hogy vakáció, csak nem utazunk el. Ma például Lolával felmentem a budai várba. Hétköznap Lola bölcsiben van, így Olgival néha el tudunk menni helyekre - egészen olyan messzire, ameddig Olgi el tudja cipelni az egyre nagyobb pocakját. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hétvége általában a vakáció mínusz egyszerese, mert olyankor naphosszat szórakoztatnunk kell Lolát olyanokkal, hogy játszótér, legózás, rajzolás, bolt vagy mese. Amiatt nem izgulok, hogy majd három gyerekkel egy hétvége a vakáció mínusz háromszorosa lenne, mert három gyerek majd egymást elszórakoztatja, így a mínusz háromnál egy sokkal kisebb abszolútértékű negatív szorzóra számítok. Ezt a sejtésemet egyelőre semelyik háromgyerekes ismerősünk nem tudta megerősíteni.

Visszatérve a vakációnkra: három hete egyszer elmentünk moziba, múlt héten az úszó EB-n voltunk egy délelőtt, ezen a héten pedig a szentendrei skanzenben voltunk.

Az Úszó Európabajnokságot a Margitszigeten rendezték idén, pont úgy mint 2006-ban. Akkor szinkronúszókat néztünk meg a tütüjükben kalimpálva bohóckodni a vízben. Idén meg a rendes úszók és a műugrók délelőtti futamjait láttuk, amiken érmeket nem osztottak, csak a továbbjutásért küzdöttek. Ekkor is megteltek a többezres lelátók, és óriási szurkolást nyomtak a szurkolók. Hihetetlen látni, hogy ezek háromszor olyan gyorsan tudnak úszni mint egy normál ember.


Ilyenkor nem is Európa ötvenedik legjobb úszóját érdekes nézni, mert egyrészt kit érdekel, másrészt a tévében jobban lehet látni. Viszont olyat is láthat az ember, amit a tévében nem mutatnak. Például ahogy a műugrók a tízméteres torony tetején megtörlik magukat egy törülközőben, és aztán ledobják a három emelettel lentebb a földre, a medence mellé - a törülköző néha pedig fennakad egy korláton vagy egy tévékamerán. Aztán ott vannak a hatalmas kábelkötegek összebarmolva a sarokban, és a műholdas közvetítőkocsi a kavicságyas parkolóban kitámasztva.




További fotóink az úszó EB-ről szóló albumban.

A szentendrei skanzenben kábé húsz éve voltam nagyszüleimmel. Mivel akkor nem voltam fogékony az ilyesmire, emlékeimben a skanzen azóta kábé öt darab primitíven berendezett ház formájában élt. Most megelőlegeztem a bizalmat, hogy ennél biztosan sokkal érdekesebb lesz. Az, hogy skanzen azt jelenti, hogy régi, máshol épült házakat szétszednek, és a skanzenben újra összerakják, majd korhű berendezéssel bemutatják.


Szentendrén több mint 200 épületet lehet látni, köztük lakóházak, iskola, kovácsműhely, istálló, temető, templom, kisvonat, borospince, pékség, kékfestő műhely, polgári lakás, vízimalom, szélmalom. Nagyon tetszettek a gyerekjátékok. Ezek az elmúlt 2-300 év életmódját mutatják be, az ország minden szegletéből, sőt, az adott kor Magyarországának területéről. Így például a mai Szolvákia területén, Nemesradnóton szedtek szét pár éve egy házat, ami most itt Szentendrén van kiállítvan, a két hónapja átadott, észak-magyarországi falvakat bemutató egységben.



Ha van bármi hiányérzetem, akkor az az, hogy inkább csak távolról lehetett nézegetni a dolgokat, és nem nagyon lehetett bemenni a szobákba. Ez persze érthető, hiszen főleg eredeti tárgyakkal rendezik be, amiket nehéz lenne pótolni. Talán azzal lehetne a fiatalabb generációhoz is közelebb hozni a kiállítást, ha némelyik házat, műhelyt utángyártott alkatrészekkel raknának tele, amiket nem kellene ennyire sajnálni. Megjegyzem, lehet, hogy ilyenek vannak is, csak nem tűnt fel nekünk.




Erről is vannak további fotóink.

Lolával pedig a budai várban voltunk. Babahordozóval, kettes villamossal, és gyalogosan. Érintőlegesen láttunk valamit a Mesterségek Ünnepéből is, de a lényeg az volt, hogy kiránduljunk egyet, mert neki minden új. Próbált kútból inni, na az még nem ment. A macskakő viszont nagyon tetszett neki. A szőnyeg-, csipke-, és kosárkészítés nem érdekelte, és a kilátás sem, hanem mikor kimentünk a várfalhoz, akkor meglátott egy legyet, és azt kellett volna elkapnunk. (Beszélgetés vázlata: "Nézd, Lola, az ott a parlament." Mire Lola: "Nézd, apa, itt egy légy. Kapd el!")



A turizmus itteni helyzetéről egy pozitív szituáció: Lolával csak úgy simán a várba akartunk felmenni, mit sem tudva a Mesterségek Ünnepének pontos helyéről, és hogy belépőjegyet kell rá venni. És mikor megmásztuk a vár keleti lejtőjét, akkor szólt egy biztonsági őr, hogy mehetünk is vissza lefele, mert csak belépőjeggyel lehet bemenni. Mi igazából csak még 20 métert akartunk továbbmenni, át a vár többi részébe, ahova már nem kell jegy. Ekkor a biztonsági őr észrevette Lolát a hátamon, és belépőjegy nélkül átvezetett azon a 20 méteren. Ez volt a pozitív történet, ugyanis egy biztonsági őr jófejségből megspórolt nekem egy csomó szintkülönbséget.

Hortobágyi kirándulás

Egy baráti társasággal töltöttük az időt a Hortobágyon múlt hétvégén, ahol élvezhettük a bográcsban főtt ételeket, a városok fényszennyezésétől mentes csillagos eget, és a Szent György-napi Kihajtási Ünnepet. Ezúton is köszönet a Soundria-klánnak a szervezésért.



A fesztivál keretében Országos Biovásárt is rendeztek, amibe errefelé belefér a füstölt kolbász, szalonna. Láttunk szürkemarhát, rackanyájat átmenni a Kilenclyukú hídon, hatalmas bivalyokat, mutatványos lovakat, pusztaötöst, ökrösszekeret, láttuk a Szaturnusz felénk fordulni kezdő gyűrűit egy amatőr csillagász távcsővel, Debrecen polgármesterét egy fagyizó csikóssal beszélgetni (fotó alább), és fellépett a Hajdú Néptáncegyüttes. További fotóink a szokásos albumunkban.



A kirándulás miatt nyílt alkalmunk először hosszabb úton kipróbálni új autónkat, egy Citroën Grand C4 Picasso-t. Elég hamar rájöttünk ugyanis, hogy nehezen fogunk beférni fél év múlva a három babával (lásd előző bejegyzés...) az eddigi jól bevált kölcsönbekapott Nissan Micra-ba. Három gyerekülés bekötése még egy tipikus ötüléses autót is zavarba hozhat, ugyanis ezek a gyerekülések kb. 45 centi szélesek, és az ötülésesek többségében nincs meg a 135 centi a két hátsó karfa között. További nehézséget okozhat az övcsatok elhelyezése, és az üléssor közepén lévő domborulat. Én bizony mérőszalaggal mentem autót választani. És az egyetemre menet mindig cikkcakkosan mentem át a parkolón, hogy ötleteket szerezzek a kapható típusokat illetően. Amúgy május/június magasságában gondoltunk autót venni, de aztán szembejött egy túl jó ajánlat. 5+2 üléses, automata váltós (rászoktunk...), 1.6 dízel, 5,7 kombinált fogyasztás, továbbá a francia autókra jellemző sok apró kényelmi bigyó. És a lényeg, hogy a második sorban három darab független ülés, mindhárom isofix babaülés-csatlakozóval.

Hétvége

Igaz, még senki nem lázadozott, hogy milyen régen írtunk, most mégis jelentkezem. De csak egy kis magyarázatot fűzök ahhoz, hogy milyen témájú új fotókat találtok az albumunkban, tudjátok, jobbra az első fotós link alatt.

Például szentendrei képeket, ahol Gyuszkóval andalogtunk,



meg a Pál utcai fiúk grundján is jártunk, ahol lehet szaladgálni, csúszni, libegni, homokozni, olvasgatni, hintázni, sőt, ha nem húsvétkor megy az ember, koktélozni is,



valamint idén kék tojásokat festettünk és matricáztunk nyuszisra, Lola nagy örömére.



Ha ezeknél izgalmasabbat akartok olvasni, nézzetek be jövő héten is, hátha!