December

Viszonylag elavultak a blogunk fejlécének képei, így az alábbi fotóval kívánunk minden olvasónknak kellemes ünnepeket:


Jövőre is gyertek, ugyanitt találkozunk! Még azt is elárulhatjuk, hogy mit dobott ki a DNS teszt. :)

Képriport

Gondoltuk, andalgunk kicsit a karácsonyi díszekbe öltöztetett bécsi belvárosban. Ez rajtunk kívül pár embernek még eszébe jutott, mint hétvégi programlehetőség:


Teljesen felesleges volt világnyelveken próbálkozni, ha németül kértünk meg valakit minket fotózni, olyasmi volt a válasz, hogy "ööö, ungáris, megy a buszom, bocs, sietek" :)

Kicsit meglepő, de igaz, hogy ebben a forgatagban kettesben ebédeltünk az egyik (japán) étteremben!

Nem vettünk fenyőfát,


sem csillárt Lobmeyr-től,


vagy karórát csillió-millió forintért,


és Az utolsó vacsora ÁFÁ-ját sem igényeltük vissza.


Viszont kellemesen sétálgattunk, és teszteltünk, hogy a spittelbergi vásárban a legfincsibb (és a legnagyobb adag) a forrlat bor és a puncs!


Aki nem hiszi, járjon utána!

Előadáson

Voltunk az Operában! Így hitelesebb:


Azóta komolyzenét szeretne hallgatni itthon Lola, vagy balettot néz a videómegosztókon. :)

Cirkuszt a népnek!

Akár ez is lehetett volna a mottója a kedvenc munkahelyem által tegnap estére szervezett ünnepségnek. De nem csak erről volt szó, hiszen a Mikulás is ellátogatott a gyerekekhez.
Lola nem csak jó gyerek volt (naná, egész évben), hanem eddig valaha a leglelkesebb és legizgatottabb, továbbá bátor is, nem volt szüksége szülői kíséretére a színpadra lépéshez. Ezt alátámasztó képeket is találtok itt:

Ismeretterjesztő

Bejegyzésemben az egypetéjű ikrek egyik speciális esetéről, a tükörkép-ikrekről lesz szó. Nem tagadás, művelődünk a témában...

Egypetéjű ikrek kialakulására a fogantatástól számítva kb. két héten át nyílik lehetőség. Ezen intervallumon belül bármikor kettéválhat az osztódásnak/növekedésnek indult zigóta. Minél később történik meg ez a szétválás, annál nagyobb, fejlettebb sejtcsomó válik szét két, már jobban kialakult magzattá. A két hét vége felé kettévált magzatok között találhatóak a tükörkép-ikrek. Az egypetéjű ikrek kb. negyede ilyen.

Hogy ez többek között mit is jelenthet a gyakorlatban? Leginkább érdekes, aszimmetrikus külső, fizikai tulajdonságo(ka)t, mint például hogy:

- az egyik ember jobb, a másik balkezes lesz, (ez egy kis beépített segítséget jelenthet, hogy a világ legjobb páros teniszezőjévé váljon egy testvérpár - lásd Bryan fivérek)
- az ikrek hajforgói ellentétes irányokba csavarod(hat)nak,
- egy embernek két különböző cipőmérete van (de a testvérek ellentétes lába egyező méretű),
- hasonló helyen vannak anyajegyeik, csak az ellenkező oldalon,
- fogászati gondjaik az egymással tükörképben álló fogaiknál merülnek fel,
- nagyon ritkán akár bizonyos belső szerv(ek) a szimmetrikus oldal(ak)on helyezkednek el, pl. szív a jobb oldalon, stb.

A mi fiainkra az igaznak tűnhet, hogy ha a tükörképeikre nézek a tükörben, mintha kicsit kihúzták volna alólam a talajt - sokkal nehezebb megmondani, hogy ki kicsoda. Úgyhogy ez akár egy előjel is lehet.

Nem azért írok ilyeneket, mert tudjuk, hogy tükörkép-ikrek. Továbbra sincs fogalmunk még arról sem, hogy egy- vagy kétpetéjűek-e.

Ezzel elvan az ember egy ideig. Akár minden nap lehet erről beszélni, hogy most aztán már húdehasonlítanak, vagy nem is annyira, mint egy hónapja. Persze csak nekünk elemi érdekünk, hogy meg tudjuk különböztetni őket, és ez - főleg szemből - remekül megy is.

Sokan kérdezik az utcán, hogy "ugye egypetéjűek?". Látni kellene az emberek arcát, amikor azt válaszoljuk, hogy "Hááát, lehet, nem tudjuk - de valószínűbb, hogy kétpetéjűek". Sokan visszakérdeznek, hogy "jéé, hát ezt nem lehet tudni?"

Hát bizony marhára nem.

De jelentem, a kíváncsiságunk győzött, és megrendeltünk egy (azaz két) DNS tesztet. Két nyál- (pontosabban szájnyálkahártya-) minta összevetéséből ki fog derülni, hogy mennyire is hasonlítanak egymásra a fiaink. Juhé!

Tévedtem

Méghozzá akkor, amikor azt írtam a legutóbbi kommentben, hogy Lola nem emlékszik a nevében szereplő betűkre, illetve hogy nem használja azokat.

Bizonyítékul itt egy spontán mű, amit az oviban készített, csak úgy, a kupacnyi angyalka és autó rajza között fogadott:



Vagy itthon egy másik permutáció is előfordult:




Sokszor mennyivel többet tudnak a gyerekeink, mint gondoljuk...
Például Márkó és/vagy Kende is tud(nak) titokban, tehát feltűnés nélkül függönyt kiharapdálni.

Ui: Ez a 200. bejegyzésünk! Ennyit írni!?

Alkotások

Lola rajzol. Sokszor, sok érdekeset. Néha alig akarja abbahagyni. A hét terméséből szemezgetünk. Lola azt üzeni, hogy ő már ovis, szóval már nem csak irkafirkákat tud. Na, nézzük!

Elsőnek jöjjön egy katica. Szigorúan 4-3 megosztásban kerülnek a pöttyök a katica kitinszárnyára. Az, hogy az alsó szárnyak is pöttyösek, legyen művészi szabadság. Megjegyzem, hogy az egyik alsó szárny körvonalát én rajzoltam, de csak felszólításra, és csak azután, hogy Lola megmutatta a másik szárnnyal, hogy is kell...



Balra hóember, virágos fátyolban. A jobb oldalit Gyuszkó rajzolta, de a lábait annak is Lola. A végén természetesen azt magyarázta, hogy ez a hármas "anya-apa-Lola".



Feketével egyik kedvencem, egy egyperces művelet eredménye, a királylány és a királyfi. De a rózsaszín embereknek is van története.



Hú, itt van minden. Hóemberek, felhők, nap, a jobb szélen a felhőkből kiadós eső is esik. Középen autó és virág, felettük, a felhőkhöz közel LABIRINTUS. Nem, nem azt mondta, hogy fagráf, hanem határozottan azt, hogy labirintus.



Középen, satírozott kék színnel látható a kör alakú medence, amibe balról - a naphoz hasonló alakú CSAPból - befolyik, jobbra pedig kifolyik a víz. A medence partján piros fürdőruhás kislány. A kép bal sarkában, a pillangó alakhoz hasonlító képződmény az alkotó szavaival "CSÚSZDÁK CSAK FELNŐTTEKNEK". A kép jobb sarkában, a nyomtatási dátum felett pirossal és narancssárgával ábrázolódik ki a FAGYIOSZTÁS jelenete. Pirosban a fagyis és kezében a tölcsér. Narancssárgával a székek, mert hogy oda mennek az emberek, nekik bizony sorba kell ülni a fagyiért. Megvan?

Betelt

Bizony, betelt a jelenlegi (eredetileg az idei naptári évre szánt) fotós tárhelyünk kapacitása, így nyitottunk egy újat: http://picasaweb.google.com/gyuszko2011b.

Szokás szerint tele van a kölkeinkről készült képekkel. Itt egy példa:



Kellemes böngészést mindenkinek!

Víz és salak

Sikerült előre kiválasztanom a kajak-kenu világbajnokság magyar szempontból legsikeresebb napját. Csak aznap, pénteken három arany, egy ezüst és két bronz érmet szerzett a magyar csapat!

Élőben láttuk, amint Csipes Tamara és Vajda Attila lehagyták a mezőnyt a célhoz közeledve:





és a női kajaknégyes örömét is:



Tiszta örület volt, hogy a három arany három egymás utáni számban, mindössze fél óra leforgása alatt került begyűjtésre! Tán kicsit még be is rekedtem. Bővebb fotóriportunk az eseményről itt.

További sport izgalmaknak voltunk tanúi Szegeden, ahol Pálmának szurkolhattunk az OB-n. Szerencsére Lola mindig engedélyt kért a "Hajrá, Pálma!" beordításához, meg a fiúk is csak az egyik páros meccs alatt léptek zajosabb akcióba, szóval még ennyien sem tudtuk a húgomat eltéríteni az újabb országos bajnoki címtől. :)



Teniszes képeink is vannak ám!

Mindenkinek ezúton is gratuláltunk és továbbra is hajrá!

KütyüM

Van nekünk sok kütyünk, de valahogy legtöbbjüket mégis főleg Gyuszkó szokta kez(el)é(s)be venni. Na de mostantól nekem is van saját nyomokodási fennhatóság alá tartozó kütyüm!

Tatararárará:



Lehet rajta sokat olvasni, ülni, meg még egy-két dolgot, amikkel kapcsolatban a tesztüzem folyik.

Köszönöm az ötletet és az ajándékot is!

Ui: És ha valaki megmondja, hogy most épp mit olvasok, alkalomadtán megnyomhat rajta 1-2 gombot, vagy gyorsan lekottázhat bele egy dalt. Ha olyan kedvem lesz legalábbis.

Háziverseny

Néha még szoktak mászni a fiúk, ezért megpróbáltunk egy "ikres" videót csinálni erről a korszakról. Íme:

Olasz módra

Még az olasz módra is gyorsabban kitölthető, ha van segítség:



A kezdeti sikereken felbuzdulva vettem egy olasz módra rejtvényújságot a nyaralás alatt (néha bizony húderáérek), aztán égnek állt a hajam, amikor megláttam, hogy tele van olyan faladattal, ahol nem csak hogy azt nem tudod, hogy hány betűs a megfejtés illetve hogy az az adott soron/oszlopon belül hol kezdődik, hanem az összes vízszintes és/vagy függőleges meghatározást is ömlesztve közlik. Ezt meg vajon ki tudja megcsinálni? Mondjuk gyanítom, nem túl sokan, mert csak gagyi hajnyíró készletet meg NEGYEDÉVES(!) újság előfizetést sorsolnak. Régen milyen menőnek tűnt, amikor a Fülesben egy TV volt a fődíj - bizonyára jóval nagyobb példányszám mellett.

A kocka - újratöltve

Sokszor voltunk júniusban a bölcsiben. Nem csak azért, amiért szoktunk, azaz hogy egyedül még nem teheti meg Lola oda és vissza az utat, hanem mert ritka események zajlottak.

Egyik nap berobbantunk mind az öten a gyereknapi rendezvényre. Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere, sőt, tavalyhoz képest is csomó újdonsággal rukkoltak elő. (Jó, pónik csak az ovis gyereknapon voltak, ez igaz, de nyerő helyzetben van az, aki mindkettőre hivatalos.)

A bölcsis gyereknapon két dologra csodálkoztunk rá. A fontosabbik, hogy Lola már egész bátran mászókázik. A másik témán a tombolavásárlók nem elhanyagolható része hozzánk hasonlóan meglepődhetett. Merthogy nyertünk eeegy: pálinkáspoharat!

A tombola úgy zajlik, hogy a szülőket kérik meg, arra, hogy vigyenek a bölcsibe játékokat, ezeket ott rendszerezik, becsomagolják, aztán aki akar, vesz tombolát, ezzel támogatva a bölcsit. Tavaly kifejezetten meglepődtem, hogy milyen jó dolgokat sorsoltak ki, így idén még értelmesebb dolgokat emeltem le a játékbolt polcáról. Tippem szerint egy kedves merketinges szülő pedig csak a homlokára csapott, hogy "Ja, mára kellett volna tombola-ajándékot hozni?", azzal kinyithatta a céges kocsija csomagtartóját, és amit ott talált, behajította a bölcsibe, hiszen kisorsolásra került számtalan (különböző, de nem meglepő módon ugyanazon céghez köthető) pálinkáspohár, likőr logós pincér-tálca, ilyesmik. A gyerekek meg ott rohangáltak a nylonzacskókba csomagolt üvegpoharakkal az udvar kövén. Ezúton is köszönjükszépen / mondjon le.

A másik nagy esemény az volt, hogy Lola elballagott a bölcsiből. A batyuban kapott gyűszűnyi pogácsát már aznap este benyomta, a batyu másik kincséből, a jövőben nélkülözhetetlen buborékfújóból pedig még a bölcsiben begyűjtött egy extra darabot a vezetőnőtől. Így kell ezt csinálni. (Egyúttal belátom, semmire nem megyek azzal, hogy az én ballagási pogácsáim évtizedek óta a tarisznyáikban porosodnak.)

Búcsúzunk a bölcsitől. Olyan nagy gyereknek éreztem Lolát, amikor először léptünk be oda, de tagadhatatlan, most, másfél év elteltével már sokkal nagyobb, sokkal ügyesebb, sokkal cserfesebb, és sokkal önállóbb. Köszönjük mindenkinek, aki ebben segített. Szerettünk pont oda járni, és remélhetőleg még fogunk is.

És is elégedett vagyok magammal. Az első ovis szülői végén rásasoltam a jelekre az óvónénink papírján. Tudjátok, tavaly még dilemmáztunk az ilyesmin. Most pedig a "jaajj, valami lányosat" keresgélő anyukák között gondolkodás nélkül lecsaptam a kockára. Most már tudom, hogy jó az nekünk.

Természetesen Lola is szokott az ún. "kisbaba játékok"-kal játszani. Egyik reggel a következő képen látható formációt rakta ki egy szempillantás alatt az EGRES-től kapott építőjátékból:


- Lola, ez mi? - kérdeztem ártatlanul, kb. csak hogy beszéltessem.
- Hát kocka. - válaszolta ő a lehető legtermészetesebb módon.
Megint odanéztem, és láttam, hogy végül is tényleg.

Mikro csodák - és a valóság

Mit csinálnak a nyugdíjas ithacai ismerőseink? Angolt tanítanak (pl. nekem), önkénteskednek pár további jelentőségteljes szerepben, a nyári lazaságban pedig azzal tuningolják magukat, hogy utazgatnak szerte a világban.

Másfél éve költöztünk haza, és már ennyi idő alatt is egy tavalyi, Julie-vel töltött kellemes este után idén Sue társaságában terveztünk meg egy egész napot. Teljesen hihetetlen, hogy miket nem találnak ők ki?
Nem elég, hogy a barátnőikkel átrepülnek az óceánon, de itt sem csak Hévízen csücsülnek napokig, hanem egy több országot érintő, elég pörgős körút részeként látogatják meg Magyarországot. Most akkor hozzátenném, hogy Sue 86 éves... Nem kell nagy következtetéseket levonni, természetesen ők nem átlagos emberek, őszintén örülök, hogy megismerhettem őket. ((Tagadhatatlan, valahogy ez a generáció jött be nekem. :))



Mivel tudtuk, hogy találkozásunk idejére Sue a budapesti városnéző körút kötelező tartalmi elemein már túl lesz, a tervezés idején bedobtam Szentendre nevét, mint célpontot. Aztán jött ő, hogy jó, jó, de tudom-e, ott hova kéne menni. Mondom hova? Mire ő: a Mikro Csodák Múzeumába! Na az meg mi? - gondoltam, és rákerestem. Találtam egy évek óta nem frissített honlapot - hát végül is lehet, hogy létezik. Sue megnyugtatott, hogy á, ez nincs benne az útikönyvekben sem, viszont az egyik főnöke ajánlotta... Micsoda hatalma van a szóbeszédnek!

Így aztán belőttük a címet, és jelentem, a múzeum létezik. Kicsi, mint Szentendrén minden múzeum, galéria, kiállítás. Három szobányi a hely, ahol Mikola Szjadrisztij, ukrán művész 15 alkotását lehet megtekinteni. Olyan icipici, aranyből készült mini szobrokat lehet megnézni, amik közül némelyik esetén még akár az alapanyag sárga pacáját sem látod szabad szemmel. Vagy csak egy icurpicur foltot. De ha belenézel a mikroszkópba, egy fél mákszembe költöztetett fecskecsalád, egy szeg hegyére épített sakktábla, vagy egyetlen tű fokába pakolt piramis, pálmafa, ÉS tevekaraván néz vissza... Na, ilyesmit még nem láttunk! Gyerekbarát, mert olyan múzeum, ahol húsz perc alatt végzel, másrészt pedig elárulom, hogy Lola is nagy élvezettel kukucskált. Ha arra jártok, és eddig kimaradt, ugorjatok be! Érdekesség: a mini méret miatt akkora precizitás szükségeltetik a készítés során, hogy már az alkotó szívdobbanása is bekavar - ezért lelassítja a pulzusát, és két szívdobbanás között dolgozik.

Ha most abbahagynám, lehetne ez egy szimpla programajánló is. De sajnos még írok...

A körút miatt gyorsan megy ám az összehasonlítás. Elmondták, hogy Budapest mennyire szemetes város, főleg Pozsonyból érkezve, ahol civil ruhás rendőrök szabnak ki a hatalmas összegű büntetést a helyszínen, ha valakit szemetelésen fognak.

Nem lehet ismerőseinket azzal vádolni, hogy nem pörgetik a magyar GDP-t, mert bizony a szándékoltnál is jobban pörgetik - egyiküktől (aki szintén egy sokkal fiatalabb, több földrészen élt, hihetetlenül tapasztalt utazó) szép kis summát loptak el a tárcájával együtt a villamoson... Most mit mondjak, nagyon égett a bőr a képünkön.

Olyan is volt, hogy nem tudtunk a szentendrei Dunakorzón kártyával fizetni egy étteremben. Hanyadik században élnek ők vajon?

Ezt szó szerint ugyan nem mondták, de szerintem tán még várták is kedves amerikai barátaink, hogy este továbbvigye hajójukat a Duna a Balkán-félsziget felé.

Kiállítás

Art on lake - ez a címe és a honlapja annak az új kiállításnak, amit a Városligetben nyitott a napokban. Méghozzá a tavon!

Mi rögvest teszteltük is a terepet.

Mindenféle modern, leginkább a szobor szóval illethető alkotás került a tóba, eléggé szellősen elosztva. Magyar, de többnyire külföldi képzőművészek munkái. Csak most, csak ide tervezve. :)

Meg lehet nézegetni a szobrokat a parton sétálva, a hídról, vagy akár csónakázás közben is. Mivel 12 év alatt tán még soha nem csónakáztunk együtt, kipróbáltuk ezt is. Poén, hogy senki nem aggódik, hogy esetleg nekimégy az alkotásoknak, lényegében ezt is szabad. (Persze ez nálunk szóba sem került, hiába fújt a szél...)

Még szembeötlő, hogy friss a kiállítás, egyrészt egy-két alkotáson még dolgoztak a vízhatlan horgásznacis melósok, továbbá a Prizma bárban épp előttünk tesztelték VPOP-s pólóba bújt, magukat bizonyára NAV-osnak valló egyének a pénztárgépet, akik majd lehet, rájönnek, hogy a csónakosok nyugtaadási szokásai is vizsgálatra érdemesek.

Teljesen mindegy, hogy ez-e soros EU elnökségünk legnagyobb eseménye, meg azon sem fontos agyalni, hogy az ötlet mennyire egyedi, sok körbeevezhető kiállítás bizonyára nincs. Már csak ezért is bátran ajánlom, hogy mindenki menjen el, aki épp Budapesten jár. Szeptemberig él a lehetőség. Megemlítendő, hogy (fél órát nyugton ülni tudó) gyerekekkel is jó program lehet, a bátor kiskölköknek mentőmellényt is kínálnak, babakocsit pedig a mólón lehet hagyni.

Kedvcsinálónak, és az otthon maradóknak küldjük városligeti fotóinkat új formában (de a szokásos helyen és formában is elérhető):

Ikertalálkozó

Gyakran megesik, hogy az emberek elsütik a szokásos frázisokat: "majd fussunk össze"/"majd dumáljunk", aztán a megvalósítás várat magára.

Így történt ez a legutóbbi pocakos időszakomban a kórházban megismert csajokkal is. Volt, akivel csak napokon, volt, akivel hosszú heteken át éltünk összezárva. Együtt vadásztuk a szabad CTG gépeket, vártuk a viziteket, együtt álltunk sorba vérvételért, ebédért, végighallgattuk a másik számtalan telefonbeszélgetését, fájdalmát, örömét, betéve ismertük a másik látogatóit, kedvenc színét, tusfürdőjét.

Összefonódott a sorsunk tavaly ősszel, egy közös cél miatt: mindannyian azt az ismeretlent vártuk és vágytuk, hogy egyszer csak betoljanak az ágyunk mellé két egészséges újszülöttet (jaa, egyikőnknél a szám háromra módosítva!), és a lehetőségekhez mérve minél hamarabb hazajussunk mi is és a babák is.

Jó, hogy ott voltunk a Sotén, örülök, hogy pont ők voltak ott, és irtó szuper, hogy mindannyiunknak hiba nélkül megvalósult a fent említett cél.

Most már nem csak mi ismerjük egymást, hanem az ikreinket is összehoztuk. Kisebb feltűnést keltettünk a parkban, dehát ez van, mi már mindannyian tudjuk, hogy színes, izgi és szép az élet ikrekkel.

Fél évesek. Fél évesek? Fél éveseeek!!!

Nagyjából ennyi idő kellett ahhoz, hogy ne ámuljak-bámuljak rá minden nap többször is arra, hogy egyszerre két picibabánk van. Most már ((kb.)) természetes.

Ikrekkel vannak érdekes pillanatok. Pl. kicsit lassabban lehet haladni az utcán - pedig még nem indultak el a fiúk két különböző irányba. Apropó, utca. Viszonylag egyszerűen ki tudunk menni az utcára, mert mérőszalaggal mentünk babakocsit venni, és egy átment a vizsgán. Így gyerekestül, tehát a kocsi összecsukása nélkül is kiférünk az ajtókon. Visszatérve a lassabban haladásra, az van, hogy az emberek nagyságrendileg 10%-a odajön, és kíváncsiskodik. Az érdeklődők között legjelentősebb számban a nagymama-korosztály képviselteti magát. A skála egyik vége az, hogy "Két fiú? - Igen. - Te jó Isten!", de ennél sokkal gyakoribbak a kedves nénik, akik fürkészik a babáinkat és gratulálnak, majd egy részük elmeséli, hogy az ő saját, esetleg ismerősei iker unokáival mennyire szörnyű volt x évig. Az (ismeretlen) ikres szülők nem annyira dumálósak, általában valamiféle "egy csónakban evezünk", somolygós, részvétteli nézéssel egyszerűen csak ráköszönnek az emberre, és mennek tovább.

Mit is mondhatnék, nem könnyű az alaphelyzet, az biztos. Két csecsemő, akikre nem hatnak az érvek, és egy anya két kézzel, az bizony kevés. Itthon is, orvosnál is, gyakorlatilag bárhol. Mindent meg lehet persze oldani, de nagyon könnyen lehetnek mellékhatásai a helyzetnek. Én szerencsére nem tudlak benneteket olyan sztorikkal feltartani, hogy milyen az, ha harminc percig egymás kedvére üvöltenek, vagy hasonlók, mert csak a napok töredék részében vagyok velük hármasban. Így szerencsére elmondhatom, hogy elég nyugis, mosolygós fiaink vannak.

Különböznek, aha, igen. Néha ezerrel magyaráznám ezt az ismerősöknek, hogy na, itt van a két gyerek egymás mellett, hiszen látod, hogy mennyire ... na és ilyenkor - meg pár fényképen - én is látom, hogy külsőleg iszonyatosan tudnak hasonlítani egymásra. Azért a nagyszülőkkel és a tesómmal számolva már legalább heten stabilan meg tudjuk őket különböztetni egymástól, de tudom, hogy még néhány hűséges fotónézegetőnk is keni-vágja a témát.

Márkó és Kende teljesen hasonló fizikai paraméterekkel rendelkeznek, általában nagyon hasonló fejlettségi szakaszban vannak, így eddig mindig nagyon hasonló dolgokat csináltak. Azért a miképpben, a gyakoriságban, az intenzitásban vannak felfedezhető különbségek, de oké, néha az időzítésben is. Lelki rezdülésiekben természetesen vannak eltérések, asszem egyikük sokkal zsiványabb gyerek lesz, mint a másik. Van konkrét jelöltem is, nem csak úgy általánosságban dobálózom az ilyesféle mondatokkal.

Gondolom, nem túl meglepő, de mindenképpen specialitása a helyzetnek, hogy mivel eddig őket csak az 5 centi - 10 méteres intervallumban mozgattuk egymáshoz képest, jelenleg a fiú-kisbabás élmények leginkább mindkettejükhöz egyszerre kapcsolódnak a fejünkben.

Ők is kapcsolódnak egymáshoz, a szó szoros értelmében, megfogják a másik kezét, és azt tömködik rövidebb-hosszabb szkanderozás után a saját szájukba. De ilyenkor nincs tiltakozás... Viccesek. És nagyon édik, nagyon szépek, nagyon erősek, nagyon jó kölkök. Külön-külön is, de együtt meg aztán totál kész vagyok tőlük. :)

És mint említettem, fél évesek. Hurrá! Vége a macerás elejének. De jó! Persze majd meglátjuk, hogy ezután könnyebb, vagy nehezebb lesz-e.

Íme a bejegyzés főszereplői:



(Az ötletet Kata Lackónak sütött negyedéves tortájából merítettem.)

Ez nem áprilisi tréfa

Addig jár Gyuszkó és Lola a szemészetre, míg ki nem írnak egy szemüveget. Nagyokos szülők pedig annak ellenére meglepődnek, hogy ők kezdeményezték az egész odajárkálást.

Íme egy friss tavaszi kép, épp három és fél évesen:


Szép, ugye?

Yokohama és Marék Veronika

A Yokohama mellett konferenciáról különösebbet nem tudok írni, bár ha valakit érdekel, csatolom a félórás előadásom slide-jait.

A CP+-on kívül volt még egy magán jellegű programom. Még Amerikában ismerkedtünk meg egy japán családdal, mert ők is Ithacában laktak, egy szomszéd lakásban. Hirominak és Daisukénak egy Lolával kábé egyidős kislányuk van, akit Miyukinak hívnak. Jól összebarátkozunk, azóta is tartjuk a kapcsolatot velük. Szerencsére ők most egész közel laknak Yokohamához, nagyon örültek, hogy összefuthatunk.


És milyen ajándékot visz az ember egy négyéves japán kislánynak? Na, ezzel a kérdéssel bajlódtunk utazásom előtt pár héttel. Megkérdeztem ezt egy jó barátomtól is, aki japán tolmács lévén járatos Japánban, és egyből adta az ötletet, hogy Marék Veronika könyvet kellene vinni. Marék Veronika (http://www.marekveronika.hu/) már jó harminc éve rajzolja a gyermekkönyveket, ő alkotta meg a Kockásfülű Nyulat, a Kipp-Kopp gesztenyéket, és Lacit és az Oroszlánt. Azt viszont csak most tudtam meg, hogy Marék Veronika könyvei nagyon népszerűek Japánban, olyan szinten, hogy Laci és az Oroszlán már másfél millió eladott példánynál jár japánra fordítva. Az említett barátom ráadásul ismeri is Marék Veronikát, így egy Miyukinak dedikált japán nyelvű "Öcsi és Bátyó"-t kaptam személyesen a csodálatosan rajzolni tudó szerző kezéből. És ezt tudtam odaadni Yokohamában Miyukinak. Ezúton is köszönet és hála az írónőnek.


Hiromiéktól is kaptunk egy csomó ajéndékot, és egyet kell itt most megemlítenem. Mert ők is pont Marék Veronikára gondoltak, és Hiromi készített egy kis táskát egy Laci és az Oroszlán motívummal díszített szövetből. Ők is jól ismerték Marék Veronikát, főleg Hiromi, aki már korábban is olvasgatta könyvtárakban a könyveit.


Később egyszer magamban bementem egy könyvesboltba, ahol sikerült meggyőződni a könyvek népszerűségéről. Marék Veronika könyve egyszerűen ott volt elől, egy könyvesboltban, egy "szigeten". Az a fekete könyv a következő fotón Laci és az Oroszlán.


Ha már ott jártam, teszteltem a zsonglőrködő matematikus, Frankl Péter ismertségét is. Ki volt írva a könyvesboltban angolul is, hogy hol vannak a matekkönyvek, de ott a könyveken már csak japán betűk voltak, így hamar fel kellett adnom Frankl Péter, azaz ピーター・フランクル könyveinek keresését. Egy eladó azonban azonnal megértette, kinek a könyveit keresem, sajnos egy perces keresés után azt mondta, éppen nincs. Amúgy vagy ötven könyve, tíz dvd-je, és pc-s oktatójátéka is kapható amazon.co.jp/ピーター・フランクル

CP+ 2011

Két hete egy konferenciára utaztam Japánba, és volt előtte másfél szabad napom, így elindultam Yokohama belvárosában valami random irányban. Rossz idő volt, de mindenféle plázák és csarnokok voltak a környéken, a Minato Mirai 21-en. Szombat reggel lévén minden üres volt. Egyszercsak, számomra meglepetésszerűen egyre nagyobb tömeg alakult ki, és mindenki egy irányba fejlődött, nyilván én a nyomukban. Mint aztán megtudtam, a közelben lévő óriási Pacifico Yokohama csarnokban rendezték a háromnapos CP+ 2011, azaz Camera and Photo Imaging Show (http://www.cpplus.jp/en/) bemutatót, ahol a legnagyobb fényképező-, videókamera-, és kellékgyártók bemutatták újdonságaikat. Nem néztem utána ez-e a témában a legnagyobb bemutató a világon, de sokkal nagyobb nem tud lenni. Aznap több mint 15000 látogatója volt a bemutató csarnoknak, amit úgy kell elképzelni mintha egy teljes IKEÁ-nyi területet oszlopok nélkül egybenyitnánk. A bejáratnál majdnem lepattantam, mert többszáz fős sor állt, és előzetesen is lehetett regisztrálni. Végül pár perc alatt könnyen bejutottam, csak be kellett ikszelnem, hogy európai középkorú férfi vagyok, és kaptam visitor kártyát a nyakamba. Felsorakoztak az ismert nagy gyártók, Canon, Nikon, Sony, Epson, Olympus, JVC, Hasselblad, Sigma, satöbbi. De hatalmas standjai voltak a jelentéktelen kellékek gyártóinak is, mint mondjuk az állványokat gyártó Velbonnak.

Nyilván nálam volt a jókora tükörreflexes gépünk, így ahhoz vagyok szokva, hogy mindig nálam van a legnagyobb, sőt, kapom a tekinteteket, hogy ki ez a barom aki két kiló vasat a nyakában lógatva járkál. Itt viszont a sokezer látogató nagyobbik fele elhozta a saját, ennél még nagyobb fényképezőjét, és állandóan fotózott. Mondtam már, hogy a látogatók 99%-a középkorú japán férfi volt? Ennek megfelelően az egész csarnok tele volt feltűnően felöltöztetett hostessekkel, rájuk aggatva az adott cég logója, és így osztották a szórólapokat. És minden ilyen szórólapot osztó hostess körbe volt véve őt fotózó látogatóval, néha 20-30 egyszerre. Pedig szórólapokon kívül nyilván volt más érdekes látnivaló is. Mint például a baloldalt látható fotón a retró Hasselblad CW503, amit akár az edigitalban simán meg lehet rendelni ötmillióért. Vagy a repülőgépeken szokásos kézipoggyász méretet bőven meghaladó Sigma objektív, a jobboldali képen egy csigamenettel állítható állványra gyutacsolva. Ez már akkora, hogy nem ezt rakod rá a vázra, hanem a vázat rakod rá erre.

Voltak mindenféle prezentációk, és egy kukkot sem értettem, de az egész látvány lekötött vagy 2-3 órán át. A többezer fényképezőgéppel kezében járkáló látogató kedvéért mindenféle látványossággal készültek, hogy lehessen min kipróbálni a saját gépet, vagy esetleg a lánccal lekötött mintapéldányokat. A Sony például bmx halfpipe-pal készült, ahol megállás nélkül nyomták az amúgy alacsony sportértékű ugrásokat a bringások. És sok apró (és hatalmas) érdekesség volt, amit élőben még nem nagyon láttam. Volt például tükörreflexes gépre csatolható mikroszkóp és teleszkóp objektív is, meg volt többféle technológiájú 3D kamera és monitor. Akit érdekel még több részlet, nyitottam erre egy külön fotóalbumot: http://picasaweb.google.com/gyuszko2011/201102CP.

Aktuális fotóink

Itt a 2011-es év, és továbbra is rengeteget fotózunk. Tárhelybővítési stratégiánk nem változott, idei fotóinkat erre találhatjátok meg. A link mostantól a blog jobb oldalán is mindig elérhető.

Lola rajzol

Sokfélét szokott Lola rajzolni, főleg saját ötlet alapján - itt a családunkat rajzolta le. Kár, hogy a videó elejéről lemaradt, hogy a legelső, legjobban sikerült arcot (copfos apát) is ő rajzolta. Érdemes feltekerni a hangot, mert Lola pontosan elmagyarázza miket rajzol. A háttérben Márkó - immár javuló - hurutos krákogása az aláfestés.