Halloween

A keltáknak, valamint az ír és skót bevándorlóknak hála, a mai napon is van mit ünnepelni: itt a Halloween, a szellemek napja! A szellemeket pedig el kell ijeszteni. Ennek megfelelően Lola ma egy kis sárkány mellett hintázott. Mert többek között a következő szokások terjedtek el: a kölkök (egészen kis csecsemőktől a tinikig, meg esetleg az őket kísérő felnőttek is) jelmezbe öltöznek, házról házra járnak, és begyűjtik az édességeket, ellenkező esetben megtréfálják a házigazdát. Sokan tököt faragnak, bele mécsest tesznek. Gyuszkó is kipróbálta a dolgot, mint látjátok, nagyon fegyelmezetten dolgozott :). Idősebbek szórakozása, hogy erre az alkalomra kísértetkastélynak öltöztetett házat járnak végig, esetleg máglyát raknak, vagy jelmezes házibulit tartanak. Vettem édességeket, és kint a tök az ajtó előtt, remélem, páran beugaranak hozzánk is! Az ide vágó fotóinkat itt nézegethetitek meg. Ugye jópofát faragott Gyuszkó?

A tök legendája

Legenda született 1997. október 8-án: a Cornell töke. Mindenki látott már tököt: itt Halloween közeledtével nem lehet nem belebotlani. De ez a tök felkerült egyenesen a Cornell legmagasabb pontjára, a McGraw Tower tetejére. Máig nem derült ki, hogyan került oda. És ott maradt vagy öt hónapon át. Nyomozott az egyetemi rendőrség. Közvetítette a CNN, NBC, MTV, cikket írt a New York Times, de persze legtöbbet a helyiek foglalkoztak vele: a Cornell Daily Sun külön "Pumpkin Watch" rovatot nyitott. Beindult a találgatás, hogy hogyan lehet oda felmászni, és még az igazgató is tréfálkozott, hogy biztos földönkívüliek voltak. Felrakni sem lehetett könnyű, de az "partizánakció" volt, levenni viszont nem merte senki, mert a torony 53 méter magas, így egy ideig talán abban bíztak, hátha lepottyan. Vajon tényleg tök-e, vagy ha hónapokig bírja, talán csak egy műanyag figura?

1998. márciusában még mindig fent volt a viseltes tárgy a torony tetején, és kiírtak egy pályázatot a diákoknak a tárgy pontos azonosítására. A győztes csapat madzagokkal háromszögelve felküldött egy meteorológiai ballont, rajta egy kamerát és egy tüskés bigyót, amivel mintát vettek a tökből, végül azt elektronmikroszkóppal vizsgálták, de a 30 oldalas jelentésükben pontos következtetést nem tudtak levonni.

Az egyetem felállított egy ötfős bizottságot növénytani, biológus és botanika professzorokból, akikre az a feladat várt, hogy ha majd lekerül a tök, megvizsgálják. A tök sorsa akkor pecsételődött meg, amikor egy daruval mentek fel a toronyba, azzal az egyértelmű céllal, hogy véget vessenek a mókának. Az egyetem attól tartott, valakinek a fejére fok esni egy darab tök, ezért lekerítették a területet. Az egyetem igazgatója már készült a daruval a magasba libbenni, de a próbamenet során a daru tévedésből nekilökte a kabint a torony tetejének, és a tök 1998. március 13-án délelőtt 9:18-kor leesett. A lepottyanó tököt így is többszázan várták, sokan a tornyot és a tököt mutató pólóban.

Egy fellépése azonban még volt a töknek, mert mindenki a bizottság bejelentésére várt. A kiváncsi tömeg előtt a boncolást levezető bizottság elnöke, egy botanika professzor bejelentette, hogy "Ez egy cucurbita pepo, azaz egy tök." Erről ki is adott egy tanusítványt, hozzátéve, hogy a tök hiányos állapota - nem voltak benne magok - miatt nem lehetünk teljesen biztosak a dologban, valamint hogy az egész vizsgálat alatt azzal a hipotézissel élt, hogy a tárgy a Földről származik. Az ünnepségen átadták a diákpályázat fődíját, egy könyvutalványt és egy, a tököt ábrázoló rézkarcot, majd egy fúvósnégyes előadása kíséretében felavatták a tök egy darabját kiállító vitrint. A tökdarab a biológusok minden igyekezete ellenére bomlásnak eredt, és később felismerhetetlenné vált. A maradványok ma a tököt dicsőítő iromány társaságában az egyik pszichológia professzor szobájában találhatók.

Csíny letudva! Whodunit? Még mindig nem tudni. Mindenesetre most már ti is hallottatok a Cornell kampuszon elkövetett leghosszabb és legrejtélyesebb trükkről.

Sztereotípiák

Otthon sok emberben leegyszerűsítve az a kép él az USÁ-ról, hogy itt kövérek és buták az emberek. Eddigi tapasztalataim alapján határozottan kijelentem, hogy ez nem így van. Igaz, Ithaca nem valami reprezentatív környezet egyik tényező pontos megítéléséhez sem, mivel onnan indulunk, hogy a város kb. negyede csúcsértelmiségi, fele pedig a világ egyik legjobb egyetemén tanul.

A kövérségről most csak annyit, hogy a legtöbb ázsai származású nő mellett 120 kilósnak érzem magam. Szó mi szó, fincsik a sütik a boltokban, meg én is kifejlesztettem egy almás édességet, és ezek mellett nincs mérlegünk se. Azért ennyire csak nem lehet rossz a helyzet...

A másik téma, azaz hogy "a közérthetőség jegyében mindent jól rágjunk szájba" azonban létezik, és ma találtam rá egy remek példát, amit gyorsan meg is osztok veletek. Itt most hétvégén kell az órákat átállítani, egy órával vissza. A szomszéd házak lépcsőházaiban található postaládákra a következő lapot ragasztotta ki a közös képviselő:


A szöveg szerint egy órával kétféleképp(!) lehet visszaállítani az órákat, vagy vasárnap hajnali kettőkor, vagy pedig lefekvés előtt, szombaton. Világos. A legjobb azonban maga az ábra, ugye? Eleve, hogy rajzoltak egy ilyet, amit utoljára kb. elsőben kellett, csupa vicc. A rajzot követve, lehet, hogy az a szabály vonatkozik az átállításra, hogy csak az óra kismutatóját szabad mozgatni, a nagyot nem? Hmm, akkor ez mégis csak trükkös. Vasárnap hajnal kettőig hátha kitalálom a megoldást. :)

Ha már itt járunk, jön a másik kedvencem erről a hétről, a mikrós pattogatott kukorica csomagolásáról idézek: "Popping may take more or less than 2 minutes 30 seconds", azaz a kukorica 2,5 percnél hosszabb vagy rövidebb idő alatt készül el. Be kell látnunk, hogy ez egészen valószínű.

A zidőjárásról

Ma elkezdett esni Ithacában a hó. Olyan nagy valamit azért (még) nem kell elképzelni, mert a földön nem maradt meg, de akkor is. Talán tényleg itt a tél. Amiről annyit kell tudni, hogy a tél meteorológiailag ugyan itt is csak három hónapig tart, de a télre hasonlító időjárás akár fél évig is elhúzódhat. Van, aki ezen szeret viccelődni, hogy ennyi meg ennyi hó esett tavaly ekkor meg ekkor, van, aki csak annyit mond, hogy annyira azért nem kell megijedni, mert teljesen kibírható. Mint mindenhol máshol, itt is vannak enyhébb és durvább telek, kíváncsian várjuk, az idei milyen lesz.

Eddig egyébként várakozáson felül alakult az idő, nyáron volt 90 fok is, mármint Fahrenheit, (amit néha sokkal többnek éreztünk). Amin még mindig meglepődök, az az, hogy itt nagyon nagyon nagyon változékony az időjárás. Szóval az nem túlságosan jó módszer, ha az ember kinéz reggel az ablakon, és ez alapján eldönti, hogy pl. mit vegyen fel, mert a semmiből egy perc alatt bármikor jöhet egy hatalmas eső, szél, stb. De ugyanígy, rossz időből is lehet jó, akár rövid időre, akár hosszabbra, így szerencsére vénasszonyok nyarát is élvezhettünk októberben.

Időjárás-jelentést egyáltalán nem nézek, legalábbis a TV-ben, ezek a Fahrenheit-fokok annyira nem hoznak lázba, nekem aztán mindegy, hogy 40, 57 vagy 68 van. így aztán a legbiztosabb, ha itt a meleg nappaliban az asztalnál ülve nézem az olvadó hópelyheket, meg hallgatom a szelet, ami néha bizony eléggé belengeti a fákat. (Ez persze jól hangzik, de azért annak ellenére, hogy semmi kedvem nem volt reggel kimenni a lakásból, ma már voltam pénzügy meg magyar órán is.)

Hogyan járjunk százezer dolláros suliba?

Van a kampuszon egy - természetesen Cornell égisz alatt működő - menedzserképző suli, az a neve, hogy Johnson School (lásd fotó). Ezen intézmény működési elve a következő: diplomások jelentkezésést várják, és kemény, 2 év folyamatos tanulással és vizsgázással járó, úgynevezett MBA programot (ez olyasmi, mint egy közgázos főnök/vezetőképző) kínálnak a hallgatóknak kb. százezer dollár tandíjért cserébe. Persze ezen az összegen túl még meg kell venni a szakkönyveket, itt kell lakni, biztosítást kell kötni, stb. stb., szóval egyéb költségek is felmerülnek, de a tandíj a legnagyobb kiadás. Hamar betelik minden hely egy évfolyamban ebben a suliban, olyannyira, hogy a suli válogathat a leendő hallgatók között, a diákoknak (vagy a szüleiknek, és/vagy az itteni tanulmányokat diákhitel formájában finanszírozó banknak) pedig a potenciális fizu reményében ez "lazán megéri".

Amikor augusztusban angol nyelvtanfolyamot kerestem magamnak, elmentem egy nyelviskolába tesztet írni. A másfél órás erőfeszítésemnek az lett a vége, hogy nevetve megköszönték a részvételem, és közölték, hogy esetleg tanárnak felvesznek, ha ráérek. Van önkritikám, szóval nyugi, nem vettem őket komolyan, de viccesek. A tesztemet javító néni javasolta, hogy a nyelvsuli helyett esetleg járhatnék a Cornellen valamilyen órára. Így aztán a Johnson School órarendjének tanulmányozása során kiválasztottam egy sávot, amikor ráérek (ez persze megegyezik azzal, amikor Gyuszkónak nincs időhöz kötött dolga), és még a téma is érdekel: számvitel meg vállalati pénzügyek típusú dolgok. Kicsit korán kell kelni, de sebaj.

Tegnap volt az első pénzügyes óra, és a hivatalos órakezdet előtt szépen végigsétált a tanár úr a teremben. Hozzám közeledve már 3 méterről mosolygott, és az első kérdése azt volt, hogy ugye te nem vagy diák? Annak ellenére, hogy kb. velem egykorúak járnak ebbe a suliba, és kinézetre és nemzetiségre is sokféle ember ül a teremben, belátom, hogy elég könnyű volt külső jegyek alapján engem nem oda tartozónak definiálnia. Ugyanis pl. a felelősség és az üzleti világ hangulatának jegyében mindenki hatalmas, csilivili, sulilogót is felvillantó, kb. A5-ös méretű névtáblákkal ül az órákon, a padon kiterített, nagy mapákkal, melyek az előadás kinyomtatott anyagát tartalmazzák és rajtam kívül senki mellett nincs ott a kabátja, mert mindenkinek van saját cuccok tárolására alkalmas szekrénye a folyosón. Aztán kedvesen vázoltam a szitut a professzor úrnak, hogy ez meg ez vagyok, ilyen meg ilyen helyzetben, és hogy szereték ide bejárni. Ő meg, még az utolsó mondatot be sem fejeztem, mosolyogva igent mondott. Úgyhogy szinte hivatalosnak érzem magam. :)

Jó, nyilván, így nem lesz ilyen menő diplomám, de nekem már az is jól esik, hogy szakmai szókincset hallgathatok. És amikor bejelenti a tanár az óra elején, hogy melyik vasárnap(!) milyen vizsga lesz, akkor én, a többiekkel ellentétben, csak mosolygok egyet magamban.

Cornell Big Red

Kimentünk a stadionba megnézni, ahogy a Cornell focizik a Colgate ellen.

A Colgate University neve nem hazudik, ugyanis a fogkrémmel közös őse egy bizonyos Bill Colgate. De nekünk ők csak a vendégcsapat, még a becenevüket sem tudom. A Cornell becenevét viszont tudom, Cornell Big Red, és a kabalafigurájuk egy maci. Egy régi fotón látszik is egy kölyökmedve, amint a focipályán pacsizik a játékosokkal. Most csak jelmezes maci volt, bár nem kellett volna messzire menni egy igazi medvéért, ugyanis New York államban több ezer medve él vadon, csak tavaly lőttek vagy nyolcszázat. By the way, őzet tavaly kétszázezret lőttek, de ez sem "segít", egyre többen vannak, állítólag vagy húszmillióan.

A meccs kicsit egyoldalú volt, és magyarázkodhaték, de minek, tény ami tény, kikaptunk 38-22-re, meg sem izzadtak a Fogkrémesek. Pedig ők csak vagy ötven játékossal jöttek, míg a Cornell több mint százzal. De mért is ne magyarázkodjak? Tök igazságtalan volt az egész! A Cornellen nincs sportösztöndíj, a Colgate hallgatóinak pedig nyolcvan százaléka sportösztöndíjas. És a Fogkrémesek eleve két osztállyal feljebb szerepelnek, az egyetemi elsőosztályban, míg a Cornell a harmadosztályban, az Ivy Leagueben. Az Ivy League-et amerikai futballban az NCAA III-ba sorolják, a Fogkrémesek pedig NCAA I. Mellesleg az Ivy League - bár a legtöbb sportágban elmarad az országos élvonaltól - nagyon híres, ugyanis a következő egyetemek játszanak benne: Princeton, Harvard, Yale, Cornell, Brown, Columbia, Dartmouth, UPenn. Két hete a Harvardot verte meg Cambridgeben a Big Red. Jégkorongban az Ivy League az elsőosztályban van, tavaly például egyszer a Cornell a Madison Square Gardenben játszott, ma pedig az USA junior válogatottal 3-3-at. Nem valami könnyű jegyet venni a hazai meccseikre sem, de majd igyekszünk.

Mi maradt meg a mecccsől? Folyton elejtették a labdát, a Fogkrémesek pedig elfutottak vele. A lényeg viszont a körítés volt, mint mindig, ha nem a hazai csapat nyer. Egy durván százötven fős zenekar kísérte a meccset, mind Cornelles egyenruhában. Félidőben a pályán, különben a pálya szélén és a lelátón mászkálva játszottak, himnusz, birodalmi induló, Indiana Jones, ilyesmi. Volt hot-dog. Voltak pom-pom-lányok, vagy ha úgy tetszik, chearleaderek, akik néha háromemeletes piramisba álltak, és onnan a magasból potyogtak le a kevésbé ügyesek. Szerencsére készen állt a pálya szélén a hordágy és a mentőautó, bár valszeg inkább a focistákra gondoltak. Mögöttünk két nyugdíjas néni ült, őket is alig lehetett visszatartani, úgy szurkoltak és/vagy szidták a csapatot. Összehasonlítva a Buffalo Bills meccsével: itt jobb volt az idő, sokkal jobb volt a zenekar, de béna volt a csapat, és nem repült el vadászgép a stadion felett. Illusztrációként néhány fotó és videó:

A csapat:



A zenekar, mely a bemondó szerint a világ legjobb sétáló zenekara:



A chearleaderek két emeletes piramisa:

Megbizatás

Képzeljétek, megint önkénteskedhetek. Az egyik angol tanárom, Jacqueline egy kéréssel fordult hozzám tegnap, kérésének tárgya pedig egy szakácsköny lefordítása.

De hogy hogy is? A tanáromnak van egy kedves barátnője itt Ithacában. Egy idős néni, aki magyar származású. A második világháborúban menekült el Magyarországról a családjával, végül az USÁ-ban telepedtek le. A szakácskönyv az övé, az édesanyja receptjeivel van teleírva több mint száz oldal, magyarul. Jacqueline azt szeretné, ha ezek a receptek megmaradnának az utókornak. Végül is ez jó gondolat, támogatom. A néni már nem tudja elolvasni a könyvet, mert nagyon rossz a látása, és a családtagjai sem, mert ők nem tudnak magyarul.

Így aztán bekapcsolódtam a megmentő akcióba. Most első lépésként megpróbálom magyarul begépelni a szöveget. Azt kell mondjam, hogy nem kis feladat már ez sem. Legalább 60 éves a könyv, benne többféle kézírás. A tinta néha kicsit elmosódott, esetleg a túloldalról átüt, a papír néhol a szöveget elhalványítva megsárgult, a széleken helyenként töredezett. Eddig az első gyors nekifutásra az első 10 receptet néztem meg, de mindegyikben vannak számomra kérdőjeles (olvasás alapján, az összefüggések keresése nélkül egyelőre felismerhetetlen) szavak. És a használt terminológia sem semmi (pl. "20 dkg czukorpor" -ez még megy, de mi az, hogy "a lisztet leforrázzuk"?), de nem baj, mert a fordítást még nem vállaltam el...

Szülinap

Lola baba egy éves nagylány! Két bulija is volt, az első most vasárnap, magyar társaságban, a másodikat pedig sikerült az igazi szülinapra szervezni, a lakóparkban lakó kedvenc játszótársakkal. Így Lolának már három tortája is volt, azzal a rendhagyó elvvel, hogy háromszor egy az is egy, ugye? Babánk az első gyertyájának eloltását nem bízta a véletlenre, sajátkezűleg intézte, így a mai tortánál már nem volt ennyire lelkes. Na dehát miért lett volna, ha - mint kiderült - a marcipános baracktortáért jobban megéri küzdeni, mert finomabb, mint a feketeerdő. Van ilyen.

Pici Lola baba nagyon ügyes volt az elmúlt egy évben, nőtt több mint 20 centit, hízott több mint 6 kilót, növesztett 7 fogat (nem fogacskát, ezek bizony veszélyes fogak már), rengeteget okosodott és rengeteget ügyesedett, valamint már 365 napja napról napra egyre csak szebb és szebb. Egyetlen egyszer sem esett le se az ágyról, se a pelenkázóról, se sehonnan, egyszer sem ijesztett ránk semmilyen betegséggel vagy valami egyéb akcióval. Rendes gyerek, de a lényeg, hogy jók vagyunk együtt. Mi hárman. :)

Lolának három cipője is van, bár még csak a bentit használjuk, mert még nem szaladgál. Már várom, hogy mikor fog. Viszont a mászást tökélyre fejlesztette, nagyokat lehet vele kergetőzni egy-két pelenkacsere alkalmával, komolyan mondom, ha nem koncentrálok ezerrel, nem érem utol...

Az alvás a rekordokról szóló bejegyzés óta szuperül megy, az éjszakák legkésőbb este 8-tól reggel hétig tartanak, és ezeken kívül még napi két pihi van.

Jöjjenek akkor most is a kedvenc dolgok, mint a hírességek esetén:
- kaja: csirkehusi, sajt, kenyér, ebben a sorrendben, mindegyik az önálló falatozás módszerével, a fél évvel ezelőtt említett banán már a fasorban nincs ezekhez
- mondóka: egy, megérett a meggy...
- dal: egy kismalac, röf, röf, röf
- játék: nincs kiemelkedően kedvenc, hacsak nem az a képződmény, amit Gyuszkó választott tegnap a Cornell Store-ban
- nem játék: kulcscsomók, szemüveg, fényképezőgép
- ujjak: ha szopizásról van szó, a legfinomabbak a bal kéz mutató és középső ujjai egyszerre
- mondás: bralölalölalölalööö, vagy valami ilyesmi, nézzétek meg az új videókat, valamint pápápápápápáááááááá.
A mumus az továbbra is a körömvágás. De én álmában ilyesmivel nem akarom zavarni.

És mik még a menő dolgok mostanában? A séták alkalmával Lola már érdeklődve figyeli az állatokat, mutatóujjal mutatja a mókusokat, és követi őket a szemével. De a UPS-es meg a FedEx-es csomagkihordó autók is érdekesek. A haverokkal szokott pacsizni, és csúszdázni is szeret. Na meg majmoskodni a tükörben, és egy helyben támaszkodva állva fel-le mozogva ugribugrizni. Valahol itt tartunk most, hogy ismét október elseje van.