Hogyan járjunk százezer dolláros suliba?

Van a kampuszon egy - természetesen Cornell égisz alatt működő - menedzserképző suli, az a neve, hogy Johnson School (lásd fotó). Ezen intézmény működési elve a következő: diplomások jelentkezésést várják, és kemény, 2 év folyamatos tanulással és vizsgázással járó, úgynevezett MBA programot (ez olyasmi, mint egy közgázos főnök/vezetőképző) kínálnak a hallgatóknak kb. százezer dollár tandíjért cserébe. Persze ezen az összegen túl még meg kell venni a szakkönyveket, itt kell lakni, biztosítást kell kötni, stb. stb., szóval egyéb költségek is felmerülnek, de a tandíj a legnagyobb kiadás. Hamar betelik minden hely egy évfolyamban ebben a suliban, olyannyira, hogy a suli válogathat a leendő hallgatók között, a diákoknak (vagy a szüleiknek, és/vagy az itteni tanulmányokat diákhitel formájában finanszírozó banknak) pedig a potenciális fizu reményében ez "lazán megéri".

Amikor augusztusban angol nyelvtanfolyamot kerestem magamnak, elmentem egy nyelviskolába tesztet írni. A másfél órás erőfeszítésemnek az lett a vége, hogy nevetve megköszönték a részvételem, és közölték, hogy esetleg tanárnak felvesznek, ha ráérek. Van önkritikám, szóval nyugi, nem vettem őket komolyan, de viccesek. A tesztemet javító néni javasolta, hogy a nyelvsuli helyett esetleg járhatnék a Cornellen valamilyen órára. Így aztán a Johnson School órarendjének tanulmányozása során kiválasztottam egy sávot, amikor ráérek (ez persze megegyezik azzal, amikor Gyuszkónak nincs időhöz kötött dolga), és még a téma is érdekel: számvitel meg vállalati pénzügyek típusú dolgok. Kicsit korán kell kelni, de sebaj.

Tegnap volt az első pénzügyes óra, és a hivatalos órakezdet előtt szépen végigsétált a tanár úr a teremben. Hozzám közeledve már 3 méterről mosolygott, és az első kérdése azt volt, hogy ugye te nem vagy diák? Annak ellenére, hogy kb. velem egykorúak járnak ebbe a suliba, és kinézetre és nemzetiségre is sokféle ember ül a teremben, belátom, hogy elég könnyű volt külső jegyek alapján engem nem oda tartozónak definiálnia. Ugyanis pl. a felelősség és az üzleti világ hangulatának jegyében mindenki hatalmas, csilivili, sulilogót is felvillantó, kb. A5-ös méretű névtáblákkal ül az órákon, a padon kiterített, nagy mapákkal, melyek az előadás kinyomtatott anyagát tartalmazzák és rajtam kívül senki mellett nincs ott a kabátja, mert mindenkinek van saját cuccok tárolására alkalmas szekrénye a folyosón. Aztán kedvesen vázoltam a szitut a professzor úrnak, hogy ez meg ez vagyok, ilyen meg ilyen helyzetben, és hogy szereték ide bejárni. Ő meg, még az utolsó mondatot be sem fejeztem, mosolyogva igent mondott. Úgyhogy szinte hivatalosnak érzem magam. :)

Jó, nyilván, így nem lesz ilyen menő diplomám, de nekem már az is jól esik, hogy szakmai szókincset hallgathatok. És amikor bejelenti a tanár az óra elején, hogy melyik vasárnap(!) milyen vizsga lesz, akkor én, a többiekkel ellentétben, csak mosolygok egyet magamban.