St. Patrick's Parade


Megint nagy nap, ezúttal Szent Patrikot ünnepelték, az írek védőszentjét, aki a legenda szerint kiűzte a kígyókat Írországból. Úgy tűnik, az az igazi amerikai, aki ősei közt fel tud mutatni néhány ír alapító atyát. Nyilván Obama is ír származású, mint ahogy a dal is bizonyítja. De ezen a napon mintha mindenki kicsit ír lenne.


Ithacától száz kilométerre van Syracuse, ahol próbálják őrizni a maguk ír múltját. Hát ebből mára a fejjel lefelé álló közlekedési lámpa, és a Szent Patrik Napi Felvonulás maradt, ahol a környék apraja-nagyja, profik, amatőrök, cégek, civil szervezetek mutatják be magukat a kordon mögött álló nézőknek. Tűzoltók, iskolás tánccsoportok, kerületi seriffek, rendőrök, skótdudások, templomi gyülekezet, veterán katonatisztek, kadétok, helyi villanyszerelő vállalkozók, bohócdoktorok, kutyamenhely, idős néni élő malaccal, zöldre festett palotapincsi, rockegyüttes. Összesen több mint száz csoport. Magukkal hozták a csillogósra pucolt régi tűzoltóautót, és az újat is, meg a páncélkocsit. Magukra öltötték az idétlen jelmezeket, vagy a vasalt egyenruhákat. A lényeg, hogy minden zöld legyen - az írek kedvenc színe. Kissrác szalutált a tűzoltóknak. A közönség éljenzett, a rendőröknek is, bár ez csak nekünk volt kicsit szokatlan. Vannak fotóink, és ez a szerkesztett videó:



Olyan hosszú volt a felvonulás, hogy nem bírtuk végignézni... három óra után el kellett mennünk körhintázni.

Körhinta


Ha Syracuse-ban jártok, akkor látogassatok el a helyi plázába. Syracuse 150 ezres város, ugyanakkor a pláza hasonló méretű, mint a WestEnd. Valami ilyesmit vár az ember Amerikától, ugye?

Van benne rakás bolt, de az izgi az, hogy van a másodikon egy 100 éves körhinta! Igen, olyan csicsás. 1909-ben építették, 30 tonna. A rajta található 42 lovat természetesen kézzel készítette egy mesterember, akinek az összesért ezer dollár volt a fizetsége. A körhinta különféle vidámparkokban lakott az USA-ban, mígnem 1985-ben megvette a plázaépítő banda -szóval cégcsoport- 400ezer dollárért. Ezután évekig restauráltatták, az sem kerülhetett sokkal kevesebbe, majd köré építettek egy plázát, aminek a körhinta nevet adták.

Eddig oké, ami még jobb, hogy utazni is lehet a körhintán. Mentünk is egy kört, azaz sokat, ki elégszik meg ma egy körrel? A három sorban elhelyezkedő lovak közül a belső sorban találhatóak 45 kilósak, a középső sorban lévők 68, a külső sor lovai pedig 100 kilót nyomnak. Nekünk persze a legnagyobb, leggyorsabb lovakon volt a helyünk, ki a csuda venne észre minket a fotókon/videón, ha legbelül ülnénk? :)

Íme, Törőcsik és Soós helyett a főszerepben Lola és én, az operatőr pedig Gyuszkó:



Dragon Day


A Cornell Töke után egy másik Cornelles diákcsínyről írok, a Dragon Day-ről (a Sárkány Napjáról), mely egy több mint 100 éves hagyomány a Cornellen. Idén épp péntek tizenharmadikán történt, általánosságban szólva pedig a tavaszi szünet előtti péntekre szervezik.

1901-ben Willard Straight, egy végzős építészhallgató kitalálta, legyen egy ünnepnapja az építészhallgatóknak, és építettek egy Sárkányt, amivel felvonultak a kampuszon. Megjegyzés: róla van elnevezve a Willard Straight Hall, a kampusz közepén található diákklub, menzával, könyvtárral, bálteremmel. Nem a Sárkány miatt, hanem mert az ő pénzéből épült. Straight felnőttként sikeres üzletember volt a J.P. Morgannél, és híres diplomata a pekingi USA nagykövetségen. Tanulságos, hogy egy ilyen rosszcsont diák milyen elismert emberré nőtte ki magát.

Straight fiatalkori diákcsínye a mai napon többet jelent minden szakmai sikerénél. Többszáz hallgató farsangi jelmezbe öltözött, és a Sárkányt végigkísérték portyázása alatt a kampuszon. Ezalatt a Sárkány "megküzd" a műszakisok Főnixével, a műszakis diákok ugyanis megirigyelve a Sárkányt, megteremtették a maguk hagyományát. A műszakis Főnix sajnos nyomában sincs a Sárkány hatalmas méreteinek. A felvonulás végén a Sárkányt rituálisan elégetik a kampusz központi tisztásán.

A felvonulás alatt be kellett mennem egy szemináriumra, úgyhogy kicsit hiányosak a feljegyzéseim. Egy biztos, idén New York Állam egy új rendelete alapján nem engedték elégetni a Sárkányt. Diákcsíny ide vagy oda, az állami és egyetemi rendőrség, tűzoltóság, környezetvédelmisek, és további biztonságiak jelenléte mellett nem merte senki áthágni a törvényt, így a Sárkány a lángok helyett rendhagyó módon csavarhúzó általi halált halt a menet végeztével. Vannak saját fotóim és videóim is.

A Sárkány Napját beharangozó események sorozatáról is be kell, hogy számoljak, bár ezeket csak a hírekből ismerem. Kicsit olyanok, mint amikor a Griffendél megvicceli a Hugrabugot. Vagy fordítva. Korábban olyan is volt, hogy egy élő malacot engedtek szabadon a teázóban, de most az idei események a fontosak.

Két nappal a Sárkány Napja előtt ötven építészhallgató jelent meg az egyetemi könyvtárban, az Olin Library-ben, mondván, szeretnének kivenni fejenként kilencvenkét könyvet, köztük egy-egy MatLab példatárat, de majd holnap visszahozzák. Közben az épületet nem hagyták el, és hangoskodtak.

Egy nappal korábban pedig zöldre festett, félmeztelen, eszement építészhallgatók rohantak át a Duffield Hall-on, a műszakisok főhadiszállásán (pont ahol én is dolgozom), azt ordítva, hogy "Dragon Day":



És még egy ráadás, egy a 20-as évek elejére tett fotó az akkori Sárkányról. (Fotó a wikiről lopva.) Figyelitek a parkoló kocsikat?



Piros, fehér...


Az egyik élelmiszerboltban ragadt meg a szemem ezen a "dolgon". Egészen pontosan így volt kirakva a polcra, fejjel lefelé, a tetejére állítva. Már messziről is látszott, hogy egy hatalmas értelmetlenséggel állok szemben. Három színű zselé egymáson, tele kukoricasziruppal, és mindenféle hasonló vackokkal, mint pl. mesterséges színezékek, xantángumi, végig sem mertem olvasni. Na de a külcsín - a csomagolást leszámítva - az igen! Egyből beindult az ovis memóriakupac bennem, miszerint "Piros, fehér, zöld - ez a magyar föld!"

Biztos nem is sejti a gyártó, hogy ma emiatt is adott el terméket. Persze nekünk csak egyet, mert az ízéről írni sem merek, de egy fotót megért, ugye? Legalább kipróbált Gyuszkó egy olyan beállítást a gépen, amit még sosem.

Azt mondjátok, honvágyam van? Lehet...

Vizit Déj


Ma volt a tanszéken a "PhD Visit Day", vagy jó parasztosan mondva "vizitdéj". Itt még nem törölték el. Elmondom mi ez.

Mennek a végzős diákok doktorálni, csak még nem tudják hova, ezért az egyetemek versengnek a legjobbak kegyeiért. A Cornell Számítógéptudományi Tanszékének ki kell tennie magáért, mert olyan vetélytársai vannak, hogy MIT, Berkeley, Stanford, Carnegie Mellon. Erre van a nyílt nap, egy két napos rendezvény, amikor körbevezetik a potenciális jelentkezőket a tanszéken, a kampuszon, a kollégiumokon, és a városon. Összesen vagy 25 diák jött nézelődni, olyan egyetemek végzősei, mint Yale, Princeton, Chicago, Kanpur (India), Tel Aviv (Izrael). A poén az, hogy a tanszék fizeti a diákoknak az ideutazást, szobát a Hiltonban, teljes ellátást, közös ebédet az oktatókkal, esti bulit. Sőt még ingázó buszt is rendelnek a hotel és a tanszék között. Pedig még nem döntötték el, hogy hova mennek doktorálni. A tanszéki oktatók és kutatók egyéni fogadóórát tartanak, továbbá prezentációt a kutatócsoportok munkájáról (grafikai labor, természetes nyelvek, mesterséges intelligencia, elmélet), az ipari kapcsolatokról, pályázati tevékenységről. Aztán témák szerinti bontásban beszámolnak a tanszéki doktoranduszok a tanulmányaik alakulásáról, és válaszolnak a vendégek olyan kérdéseire, hogy "Heti hány órát foglalkozik veled a témavezetőd? Hol érdemes lakni? És milyen szórakozási lehetőségek vannak?". Egy ilyen kérdezz-felelek szessönre engem is meghívtak. A végén még egy poszter-szessön is volt a főépület aulájában, ahol kábé minden doktorandusz bemutatta az aktuális munkáját, közben mindenféle finomságot rágcsálva.

És senki nem mondta, hogy ezek a vendégek ide fognak jönni doktorálni. Tegyük fel, elmegy a Berkeley nyílt napjára. Ott a kaliforniai nappal sütteti a hasát az egyetem teraszán, és nem a párás ablakon és a ködön át lesi, hogy most hó esik-e vagy eső. Ez is bele tud szólni egyesek preferenciáiba. Hogy a jó franc esne a hőmérőbe.

Emlékeztető


Nagy általánosságban igaz, hogy utólag megszépülnek a dolgok. Könnyen el tudom képzelni, ha valaki megkérdezi tőlünk, hogy itt milyen a tél, az mondom majd: á, nem vészes. Ezért most mindenképp írok, hogy biztosabban emlékezzek.

A tél Ithacában szinte kibírhatatlan. Persze nehogy már ilyet általánosítsak egy pár hónapból, legyen inkább csak annyi, hogy ez a tél tuti kibírhatatlan. (Ugyanakkor mások szerint semmiképp nem kivételes.) Nem kívánom senkinek a tartós mínusz 15 fokot. Főleg nem a tartós -15 fokot enyhébb szélben. Esetleg a tartós minusz 15 fokot erősebb szélben és hófúvásban. További változtatok szabadon. De gyakorlatilag olyan az egész, mint egy hosszú szobafogság. Vagy inkább egy hosszú szobafogság sötétben, mert utálatosan szürke minden.

Nem tudom, mit vagyok oda, nem is esik minden nap hó - ergo nem kell naponta többször kocsit takarítani, vagy arra figyelni, hogy olyan vezetők, akik most látnak életükben először havat (nem a volán mögül, hanem úgy általában) hogy reagálnak az eseményekre. Sőt, képzeljétek, néha annyira meleg van, hogy az összes hó elolvad! De ilyenkor meg attól kóvályog az ember feje, hogy miért kell 20-30 fokot ingadoznia a hőmérsékletnek fél nap alatt kétszer. Mert azzal a lendülettel, amivel ez jött, hirtelen visszaugrik mínusz "sokba" úgyis.

Van, aki kifejezetten szereti ezt az időt, így néz ki:
De kemények vagyunk, és lenyomjuk. Egyébként optimista vagyok a témában, semmi gáz, lehet, hogy már csak két hónap és kisüt a nap! :) Belátom, hogy mégse ingázhat Gyuszkó Floridából a Cornellre, úgyhogy addig is marad a fűtött lakás, meg a Saab-ban szerencsére a fűtött ülés, valamint a traction control. (A tegnapi kivételesen kellemes nap pedig csak erősíti a szabályt.)

Miami reloaded


Visszatérnék a januári miamiii nyaralásunkra/telelésünkre...tényleg... Ahol valami ravasz trükkel egy luxushotelben kaptunk szobát. Mások is jártak ott, így például Sarah Silverman és Matt Damon. Az előbbi az egyik leghíresebb humorista az amerikai tévében, és mint a számból kiderül, *** Matt Damont. A videóban egy perc után kezdődik egy klip, azt kell nézni, és a lényeg, hogy az egészet abban a hotelben forgatták, ahol voltunk. Senkit ne zavarjon a Hollywood felirat, mert az hülyeség, ez a hotel Miami Beachen van. Kicsit fura humorérzéke van ezeknek az amerikaiaknak, mert ezzel a klippel még díjakat is nyertek. Akkor hát jöjjön a klip:



(Kis magyarázat: A csaj régóta a műsorvezetővel járt, és a klip arról szól, hogy most bevallja, hogy Matt Damonnal ***. Ez persze csak vicc. A háttérben a műsorvezető és Matt Damon egy régóta tartó "konfliktusa" áll, akivel jelenetet rendeztek egy korábbi adásban.)

És hogy tényleg ott voltunk, lássátok:



Wow


Egy nem mindennapi esemény történt tegnap Ithaca, NY-ban (van Ithaca Michigan és Nebraska államokban is, de mindkettő icipici falu, egyikben sem lehet olyat csinálni, hogy): Olgi moziba ment! Tulajdonképpen ennyi, amit írni akarok. Nem tűnik valami nagy dolognak, de higgyétek el, már nagyon vártam!

Semmi különös nem történt. Egy viszonylag puttó artmoziba mentünk a belvárosban, aminek szokatlan módon egy sikátorban nyílt a tűzlépcső-szerű ajtaja, és kb. 25 lefelé tartó lépcsőn lehetett megközelíteni. Nem volt szükség helyre szóló jegyre (na nem is ilyet adtak), mert a terem nagy része üresen maradt. Legviccesebb, hogy igaziból bárki bemehetett volna, akár jegy nélkül is, mert nem volt a terem előtt jegyszedő. Egyrészt mert low budget hely, másrészt meg biztos azért, mert ez az eshetőség főleg magyar embernek tűnik fel, és azok meg itt kevesen vannak.

A filmről is írok egy kicsit, bár hogy őszinte legyek, nem érdemli meg. Persze fogalmam sincs, hogy mi alapján ítéli oda az Akadémia az Oscar-díjakat, ez számomra a sokadik díjazott film megnézése után is egyre homályosabb. A magyarul Gettómilliomos címen futó filmhez képest a Disney Csipkerózsikája szinte dokumentumfilm. Persze korántsem azért jó egy mozi, mert megtörténhet az eset, de ez nekem túl sok volt. Két mellékszereplő alakítását és néhány rövidebb jelenetet viszont érdekesnek találtam, de a két órás filmhez képest ez harmatgyenge, 8 Oscarhoz meg végképp.

Amúgy életünkben most először néztük a pár hete zajlott Oscar-díj átadót. Így, hogy főműsoridőben láthattuk, adtunk neki egy esélyt, és kifejezetten szórakoztatónak találtuk. Kicsit furának tartottam ugyan, hogy a színészek nagyobb része annak ellenére, hogy egész életükben szövegeket bifláznak, mégis papírról olvassa a díjazotti beszédét... Persze a spontán dumák sokkal jobbak voltak, nem vitás. Icipicit én is érdekelt voltam a dologban, mert angol órán tippjátékot játszottunk, hogy ki/mi fog díjat nyerni. Képzeljétek, a leghíresebb díjakat, a legjobb film + legjobb színészi alakításokért (fő- és mellékszereplő) járó díjakat mindet eltaláltam, bibi! Tekintve, hogy addig egyik filmet sem láttam, érdekes eredmény. Szerintetek vegyek lottót?

Ezt a filmet a csütörtöki angol órai "kemény maggal" néztük, és forró csokizós-teázós-kávézós-tacós estébe torkollott. Hol vannak már azok az idők, amikor hetente jártunk moziba Gyuszkóval... messze :)

Legalább négy helyen lehet filmet nézni Ithacában, úgyhogy most kitűzöm a célt: mindegyiket fel kell deríteni kettesben!

Két videó


Elsősorban matematikus és programozó ismerőseim kedvéért. Turing-gép! Végre kapható! EXTRÁKKAL!



És egy videó a Rubik-kockát fejtő hároméves kislányról, amit biztos már sokan ismernek. A "hivatalos" Rubik honlapon is szerepel. Vagy mégis csalás? Csak a saját szemeteknek higgyetek: