Tévedtem

Méghozzá akkor, amikor azt írtam a legutóbbi kommentben, hogy Lola nem emlékszik a nevében szereplő betűkre, illetve hogy nem használja azokat.

Bizonyítékul itt egy spontán mű, amit az oviban készített, csak úgy, a kupacnyi angyalka és autó rajza között fogadott:



Vagy itthon egy másik permutáció is előfordult:




Sokszor mennyivel többet tudnak a gyerekeink, mint gondoljuk...
Például Márkó és/vagy Kende is tud(nak) titokban, tehát feltűnés nélkül függönyt kiharapdálni.

Ui: Ez a 200. bejegyzésünk! Ennyit írni!?

Alkotások

Lola rajzol. Sokszor, sok érdekeset. Néha alig akarja abbahagyni. A hét terméséből szemezgetünk. Lola azt üzeni, hogy ő már ovis, szóval már nem csak irkafirkákat tud. Na, nézzük!

Elsőnek jöjjön egy katica. Szigorúan 4-3 megosztásban kerülnek a pöttyök a katica kitinszárnyára. Az, hogy az alsó szárnyak is pöttyösek, legyen művészi szabadság. Megjegyzem, hogy az egyik alsó szárny körvonalát én rajzoltam, de csak felszólításra, és csak azután, hogy Lola megmutatta a másik szárnnyal, hogy is kell...



Balra hóember, virágos fátyolban. A jobb oldalit Gyuszkó rajzolta, de a lábait annak is Lola. A végén természetesen azt magyarázta, hogy ez a hármas "anya-apa-Lola".



Feketével egyik kedvencem, egy egyperces művelet eredménye, a királylány és a királyfi. De a rózsaszín embereknek is van története.



Hú, itt van minden. Hóemberek, felhők, nap, a jobb szélen a felhőkből kiadós eső is esik. Középen autó és virág, felettük, a felhőkhöz közel LABIRINTUS. Nem, nem azt mondta, hogy fagráf, hanem határozottan azt, hogy labirintus.



Középen, satírozott kék színnel látható a kör alakú medence, amibe balról - a naphoz hasonló alakú CSAPból - befolyik, jobbra pedig kifolyik a víz. A medence partján piros fürdőruhás kislány. A kép bal sarkában, a pillangó alakhoz hasonlító képződmény az alkotó szavaival "CSÚSZDÁK CSAK FELNŐTTEKNEK". A kép jobb sarkában, a nyomtatási dátum felett pirossal és narancssárgával ábrázolódik ki a FAGYIOSZTÁS jelenete. Pirosban a fagyis és kezében a tölcsér. Narancssárgával a székek, mert hogy oda mennek az emberek, nekik bizony sorba kell ülni a fagyiért. Megvan?

Háziverseny

Néha még szoktak mászni a fiúk, ezért megpróbáltunk egy "ikres" videót csinálni erről a korszakról. Íme:

A kocka - újratöltve

Sokszor voltunk júniusban a bölcsiben. Nem csak azért, amiért szoktunk, azaz hogy egyedül még nem teheti meg Lola oda és vissza az utat, hanem mert ritka események zajlottak.

Egyik nap berobbantunk mind az öten a gyereknapi rendezvényre. Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere, sőt, tavalyhoz képest is csomó újdonsággal rukkoltak elő. (Jó, pónik csak az ovis gyereknapon voltak, ez igaz, de nyerő helyzetben van az, aki mindkettőre hivatalos.)

A bölcsis gyereknapon két dologra csodálkoztunk rá. A fontosabbik, hogy Lola már egész bátran mászókázik. A másik témán a tombolavásárlók nem elhanyagolható része hozzánk hasonlóan meglepődhetett. Merthogy nyertünk eeegy: pálinkáspoharat!

A tombola úgy zajlik, hogy a szülőket kérik meg, arra, hogy vigyenek a bölcsibe játékokat, ezeket ott rendszerezik, becsomagolják, aztán aki akar, vesz tombolát, ezzel támogatva a bölcsit. Tavaly kifejezetten meglepődtem, hogy milyen jó dolgokat sorsoltak ki, így idén még értelmesebb dolgokat emeltem le a játékbolt polcáról. Tippem szerint egy kedves merketinges szülő pedig csak a homlokára csapott, hogy "Ja, mára kellett volna tombola-ajándékot hozni?", azzal kinyithatta a céges kocsija csomagtartóját, és amit ott talált, behajította a bölcsibe, hiszen kisorsolásra került számtalan (különböző, de nem meglepő módon ugyanazon céghez köthető) pálinkáspohár, likőr logós pincér-tálca, ilyesmik. A gyerekek meg ott rohangáltak a nylonzacskókba csomagolt üvegpoharakkal az udvar kövén. Ezúton is köszönjükszépen / mondjon le.

A másik nagy esemény az volt, hogy Lola elballagott a bölcsiből. A batyuban kapott gyűszűnyi pogácsát már aznap este benyomta, a batyu másik kincséből, a jövőben nélkülözhetetlen buborékfújóból pedig még a bölcsiben begyűjtött egy extra darabot a vezetőnőtől. Így kell ezt csinálni. (Egyúttal belátom, semmire nem megyek azzal, hogy az én ballagási pogácsáim évtizedek óta a tarisznyáikban porosodnak.)

Búcsúzunk a bölcsitől. Olyan nagy gyereknek éreztem Lolát, amikor először léptünk be oda, de tagadhatatlan, most, másfél év elteltével már sokkal nagyobb, sokkal ügyesebb, sokkal cserfesebb, és sokkal önállóbb. Köszönjük mindenkinek, aki ebben segített. Szerettünk pont oda járni, és remélhetőleg még fogunk is.

És is elégedett vagyok magammal. Az első ovis szülői végén rásasoltam a jelekre az óvónénink papírján. Tudjátok, tavaly még dilemmáztunk az ilyesmin. Most pedig a "jaajj, valami lányosat" keresgélő anyukák között gondolkodás nélkül lecsaptam a kockára. Most már tudom, hogy jó az nekünk.

Természetesen Lola is szokott az ún. "kisbaba játékok"-kal játszani. Egyik reggel a következő képen látható formációt rakta ki egy szempillantás alatt az EGRES-től kapott építőjátékból:


- Lola, ez mi? - kérdeztem ártatlanul, kb. csak hogy beszéltessem.
- Hát kocka. - válaszolta ő a lehető legtermészetesebb módon.
Megint odanéztem, és láttam, hogy végül is tényleg.

Ikertalálkozó

Gyakran megesik, hogy az emberek elsütik a szokásos frázisokat: "majd fussunk össze"/"majd dumáljunk", aztán a megvalósítás várat magára.

Így történt ez a legutóbbi pocakos időszakomban a kórházban megismert csajokkal is. Volt, akivel csak napokon, volt, akivel hosszú heteken át éltünk összezárva. Együtt vadásztuk a szabad CTG gépeket, vártuk a viziteket, együtt álltunk sorba vérvételért, ebédért, végighallgattuk a másik számtalan telefonbeszélgetését, fájdalmát, örömét, betéve ismertük a másik látogatóit, kedvenc színét, tusfürdőjét.

Összefonódott a sorsunk tavaly ősszel, egy közös cél miatt: mindannyian azt az ismeretlent vártuk és vágytuk, hogy egyszer csak betoljanak az ágyunk mellé két egészséges újszülöttet (jaa, egyikőnknél a szám háromra módosítva!), és a lehetőségekhez mérve minél hamarabb hazajussunk mi is és a babák is.

Jó, hogy ott voltunk a Sotén, örülök, hogy pont ők voltak ott, és irtó szuper, hogy mindannyiunknak hiba nélkül megvalósult a fent említett cél.

Most már nem csak mi ismerjük egymást, hanem az ikreinket is összehoztuk. Kisebb feltűnést keltettünk a parkban, dehát ez van, mi már mindannyian tudjuk, hogy színes, izgi és szép az élet ikrekkel.

Fél évesek. Fél évesek? Fél éveseeek!!!

Nagyjából ennyi idő kellett ahhoz, hogy ne ámuljak-bámuljak rá minden nap többször is arra, hogy egyszerre két picibabánk van. Most már ((kb.)) természetes.

Ikrekkel vannak érdekes pillanatok. Pl. kicsit lassabban lehet haladni az utcán - pedig még nem indultak el a fiúk két különböző irányba. Apropó, utca. Viszonylag egyszerűen ki tudunk menni az utcára, mert mérőszalaggal mentünk babakocsit venni, és egy átment a vizsgán. Így gyerekestül, tehát a kocsi összecsukása nélkül is kiférünk az ajtókon. Visszatérve a lassabban haladásra, az van, hogy az emberek nagyságrendileg 10%-a odajön, és kíváncsiskodik. Az érdeklődők között legjelentősebb számban a nagymama-korosztály képviselteti magát. A skála egyik vége az, hogy "Két fiú? - Igen. - Te jó Isten!", de ennél sokkal gyakoribbak a kedves nénik, akik fürkészik a babáinkat és gratulálnak, majd egy részük elmeséli, hogy az ő saját, esetleg ismerősei iker unokáival mennyire szörnyű volt x évig. Az (ismeretlen) ikres szülők nem annyira dumálósak, általában valamiféle "egy csónakban evezünk", somolygós, részvétteli nézéssel egyszerűen csak ráköszönnek az emberre, és mennek tovább.

Mit is mondhatnék, nem könnyű az alaphelyzet, az biztos. Két csecsemő, akikre nem hatnak az érvek, és egy anya két kézzel, az bizony kevés. Itthon is, orvosnál is, gyakorlatilag bárhol. Mindent meg lehet persze oldani, de nagyon könnyen lehetnek mellékhatásai a helyzetnek. Én szerencsére nem tudlak benneteket olyan sztorikkal feltartani, hogy milyen az, ha harminc percig egymás kedvére üvöltenek, vagy hasonlók, mert csak a napok töredék részében vagyok velük hármasban. Így szerencsére elmondhatom, hogy elég nyugis, mosolygós fiaink vannak.

Különböznek, aha, igen. Néha ezerrel magyaráznám ezt az ismerősöknek, hogy na, itt van a két gyerek egymás mellett, hiszen látod, hogy mennyire ... na és ilyenkor - meg pár fényképen - én is látom, hogy külsőleg iszonyatosan tudnak hasonlítani egymásra. Azért a nagyszülőkkel és a tesómmal számolva már legalább heten stabilan meg tudjuk őket különböztetni egymástól, de tudom, hogy még néhány hűséges fotónézegetőnk is keni-vágja a témát.

Márkó és Kende teljesen hasonló fizikai paraméterekkel rendelkeznek, általában nagyon hasonló fejlettségi szakaszban vannak, így eddig mindig nagyon hasonló dolgokat csináltak. Azért a miképpben, a gyakoriságban, az intenzitásban vannak felfedezhető különbségek, de oké, néha az időzítésben is. Lelki rezdülésiekben természetesen vannak eltérések, asszem egyikük sokkal zsiványabb gyerek lesz, mint a másik. Van konkrét jelöltem is, nem csak úgy általánosságban dobálózom az ilyesféle mondatokkal.

Gondolom, nem túl meglepő, de mindenképpen specialitása a helyzetnek, hogy mivel eddig őket csak az 5 centi - 10 méteres intervallumban mozgattuk egymáshoz képest, jelenleg a fiú-kisbabás élmények leginkább mindkettejükhöz egyszerre kapcsolódnak a fejünkben.

Ők is kapcsolódnak egymáshoz, a szó szoros értelmében, megfogják a másik kezét, és azt tömködik rövidebb-hosszabb szkanderozás után a saját szájukba. De ilyenkor nincs tiltakozás... Viccesek. És nagyon édik, nagyon szépek, nagyon erősek, nagyon jó kölkök. Külön-külön is, de együtt meg aztán totál kész vagyok tőlük. :)

És mint említettem, fél évesek. Hurrá! Vége a macerás elejének. De jó! Persze majd meglátjuk, hogy ezután könnyebb, vagy nehezebb lesz-e.

Íme a bejegyzés főszereplői:



(Az ötletet Kata Lackónak sütött negyedéves tortájából merítettem.)

Ez nem áprilisi tréfa

Addig jár Gyuszkó és Lola a szemészetre, míg ki nem írnak egy szemüveget. Nagyokos szülők pedig annak ellenére meglepődnek, hogy ők kezdeményezték az egész odajárkálást.

Íme egy friss tavaszi kép, épp három és fél évesen:


Szép, ugye?

Bréking

Kicsit le vagyunk maradva az eseményekkel itt a blogban, de a rend kedvéért ezen a fórumon is büszkén kiáltjuk ki a nagyvilágba, hogy megszülettek fiaink: Pap Kende és Pap Márkó.

Ilyenek voltak születésük napján, 2010. október 13-án:



Ezen a héten pedig végre kiszabadultam a kórházi száműzetésből, így ötösben is tudunk családi fotót csinálni:



Köszönöm az összes felmenőmnek, hogy a testem ilyen parádésan küzdött meg a nagy feladattal, továbbá Lolának a türelmet, valamint hogy törte az utat, hogy ilyen érett, egészséges tesói születhessenek, a nagyszülők eddigi segítségét, továbbá puszi mindenkinek, aki gondolt ránk, aggódott értünk, érdeklődött, kíváncsiskodott, meglátogatott. Köszi még egyszer, jól esett!

A picibabákról

Mit lehet - és mit nem lehet még - tudni a picibabáinkról?

• Ketten vannak. Ez biztos.

• Szépen nőnek. Legutóbb nagyon hasonló méretűnek látták őket, és korábbi papírok bányászásával azt is kiderítettem, hogy mindketten nagyobbak, mint Lola volt éppen ilyenkor.

• Sokat mozgolódnak. Van, hogy egyszerre, van, hogy külön-külön - persze nem mindig tudom kategorizálni.

• Még nem derült ki, hogy egy- vagy kétpetéjűek-e. A helyzet az, hogy mindkettejüknek külön kis birodalma van odabent, tehát lepényből és burokból is jutott nekik saját. Mi ezek alapján ott járunk, hogy 97%, hogy kétpetéjűek, és 3%, hogy egypetéjűek. Ezt Gyuszkó számolta ki egyszer valamennyi nezetés után, szóval biztos így is van.

• Jelenleg megoszlik a minket vizsgáló orvosok (2) véleménye a nemeiket illetően. A közös nevező az, hogy az egyikük fiú. A többit találjátok ki!

• Az eddigi vizsgálatok alapján csupa jó hírt kaptunk, minden a legnagyobb rendben levőnek látszik.

• Keresztnevek választásával nem haladunk.

Lola rajzol

Mutatok nektek két alkotást, most készültek szombaton. Jöjjenek az első figuratív ábrázolások Lolától!

Az elsőn jobbra Lola, balra anya látható. Az igazsághoz tartozik, hogy másnap apát is odarajzolta Lola erre a táblára, a jobb felső sarokba, de mi ezt tartottuk eredeti műnek, így ez marad meg az utókornak.


Apáról is készült kép, íme:


Nektek tetszik?

Cseresznye vagy kocka

Hogy mi is történt pontosan? Felhívtam egy kerületi önkormányzati bölcsődét azzal a szöveggel, hogy helyet keresek a kölkömnek. Nem 2011 vagy 2012 januárjára, ami egy gyakori eset, hanem mostanság, mondjuk 1-2 hónapon belül. Mindez egy hete történt. Ma pedig eljött a furcsa pillanat: Lola bölcsibe ment. (Meg én is.)



Tudom, tudom, mázlisták vagyunk. Viszont még egy stratégiai döntés maradt mára: cseresznye vagy kocka?

Ismét Halloween

Idén október 31. hétvégére esik, ilyenkor van a legnagyobb készülődés, felhajtás. A plázákban időszakosan nyíló boltok elképesztő mennyiségben kínálják a különféle rémisztőbbnél rémisztőbb kellékeket, jelmezeket, maszkokat, lakásdíszeket, sírköveket, csontvázakat, ki tudja még miket. Lehet, hogy érdemes próbálkozni, az idei becslések szerint 6 milliárd dollárt költ el a jónép ilyenkor. Igaz, ennek kb. a harmada nem jelmezre, hanem édességre megy! Mindenféle édességek kaphatóak, mindenféle kiszerelésben, Gombóc Artúr is találna kedvére valót. Az egyik hagyományos cukorkával, a candy corn-nal valahogy csak ezen a héten futottam össze, alakra olyasmi, mint egy kukorica szem, azonban ezen kívül túl sok egyéb jót róla -pl. az összetevőiről- nem lehet elmondani:



Szinte mindenki vesz cukorkát, édességet, mert ha a jelmezes házalók nem kapnak cukorkát, akkor bizony alkalmazzák a trükkjeiket, már ha vannak. Mivel ilyet még nem láttam, megkérdeztem az ismerősöket, hogy milyen trükkök szoktak lenni, és azt mesélte Cheryl, hogy kifejezetten nehéz volt a kertjükben álló fa ágairól leszedni a rátekert WC-papír darabokat az egyik évben. Nem volt gonosz, egyszerűen csak nem volt otthon.



Egyébként teljesen mindegy, hogy milyen napra esik az ünnep, gyakorlatilag már egész héten mindenféle beöltözős program közül lehetett választani, illetve a szokásos programjaink mindegyikén jelmezes gyerekek szaladgáltak össze-vissza. Lolát ez az egész felhajtás a lehető leghidegebben hagyta, egészen ugyanúgy viselkedett, mint a nem jelmezes napokon - amíg mások felvonultak, ő inkább letelepedett a szokásos játékokkal játszani. De azért hajlandó volt egy pár fénykép erejéig tigrissé meg pingvinné válni. Szombat este igazi "trick or treat" körútra is indultunk a környéken. A biztonság kedvéért beraktam egy tubus fogkrémet, hogy ne legyünk nagyon tanácstalanok, ha esetleg a trükközést választaná valaki, de erre semmi szükség volt, mert mindenhol, ahova mentünk (bár tény, hogy csak tökkel jelzett helyekre mentünk) már a köszönés elhangzása előtt hatalmas tál édességet nyújtottak felénk. Lolát a cukorkagyűjtés sem hozta különösebben lázba, legkevésbé pedig konkrétan akkor, amikor egy szakállas bácsi nyitott ajtót.

Idén végre én is faragtam tököt. Semmi különöset nem alkottam, de mégis örülök, hogy ez nem maradt ki. Tudom, hogy máshol is lehet, és egyre divatosabb is tököt faragni, de valahogy mégis csak itt a legigazibb a dolog. És ha nem illik ilyen mosolygósat, hát nem illik. Az enyém most ilyen lett. Holnapra ígyis-úgyis eltűnnek a szellemek a legenda szerint.



A sok program miatt idén kicsit talán érdekesebbek a fotóink, nézegessetek, ha még van kedvetek!

Princeton

Princeton, New Jersey-ben van egy egyetem, aminek a hokicsapata néhanapján megveri a Cornell csapatát. Meg van egy kutatóintézet, aminek szerényen az a neve, hogy Institute for Advanced Study. Első nekifutásra annyit kell tudni róla, hogy itt dolgozott Einstein 20 éven át. Most pedig itt dolgozik egy barátunk, Kun Gábor, őt látogattuk meg.

Az intézet matematikai épületét Simonyi Hall-nak hívják - az űrturistázás mellett ilyenre is futott Simonyi Károly pénzéből - ahol kiváló körülményeket biztosítanak az elméleti kutatáshoz. A közösségi teremben lehet sakkozni:



olvasgatni:



táblára firkálni:



a könyvtárban pedig az alsó polcokon kutakodni:



Ilyen izgi hely ez. Köszönjük Gábornak az idegenvezetést!

Ja, és vonatoztunk is egyet (Lola most először!): elmentünk a modern művészetek new yorki fellegvárába, a MoMÁ-ba. Fotóink mindezekről erre.

Április

Április elseje itt is a bolondok, viccelődés napja, az azonban nekünk sokkal fontosabb, hogy Lola másfél éves lett. Ez alkalomból szövegelés helyett - úgyis csak mindenféle okosságról és ügyességről írnék - két friss videót csatolok nektek.

Bár Lola kedvenc olvasmánya mostanában egy Avon-katalógus, egyhuzamban 15 percig is lapozgatja, az én könyvemből is "olvas" néha kicsit:



A következőn pedig dobol, valamint zenére tapsol, táncol:



Nektek melyik tetszik?

Ipszilon

Van egy labdajáték, az a neve, hogy racquetball. Az általunk ismert játékok közül legjobban a squash-ra hasonlít, mert ütővel kell ütni a labdát egy zárt, magas, fehér- ill. üvegfalú téglatest alakú teremben. Egy érdekesség: szemüvegben kell játszani, "csak" amiatt, hogy a nagyon gyors labda ne nyomja ki a szemed. A profik akár 200 mérföld per órával ütik, minket meg még nem mért senki. :) Egyébként mind az ütő, mind a labda természetesen speciálisan ehhez a sporthoz van gyártva. Tessék nézni, ilyen alakváltozásokra képes a gömb alakú labda a falon pattanva:

A sport szabályainak további alapos ismertetésétől eltekintek, hiszen be kell valljam, fogalmunk sincs az egészről. De egy ilyen apróság minket egyáltalán nem akadályoz meg a kiteljesedésben.

Szabadidős sporttevékenységünk rusnya téli időben helyileg egy YMCA-re korlátozódik, ami épp egy köpésre van hozzánk. Pár hónapja személyes tapasztalattal tudjuk alátámasztani, amit a Village People már megénekelt. Tudjátok, hogy "It's fun to stay at the Y.M.C.A." - és mindenki mutogatja közben a disco-ban ugrálva a kezével a betűket. (Mások kedvéért ez az Irígy hónaljmirígy himnusz alapját képező dal, megint mások kedvéért ... na jó, ebbe most ne menjünk bele.)

Az YMCA (Young Men's Christian Association, kb. Fiatalemberek Keresztény Szövetsége), amit ma mindenki csak úgy emleget, hogy "the Y" [/d̪iː waɪ/], eredetileg egy keresztény szervezetként indult Angliában: 150 éve az utcán lézengőknek adtak meleg helyet és kedves szavakat. Azóta "kicsit" kinőtte magát a szervezet: az USA-ban 2686 darab YMCA van, ezek összesen 21 millió (!) tagot számlálnak, valamint fél millió önkéntes is segíti a munkát az alkalmazottak mellett. Céljuk manapság egy olyan hely biztosítása BÁRKINEK, aki a szabadidejét hasznosan szeretné eltölteni.

Én eddig még csak a mi "Y-unkban" voltam, ez egész egyszerűen ez semmi más, mint egy sportcentrum. Beiratkozhatsz bérletesnek, vagy olyat is lehet, hogy pl. egy órára szóló jegyet veszel, és a következő dolgokat csinálhatod akár a hét minden napján: kosár, pingpong, biliárd, úszás, szauna, kondi, futógépek, egyéb cardio-gépek, meg van rakás csoportos óra is, pl. biciklizés, karate, yoga, pilates, step, triatlon, kick box, úszásoktatás, ilyesmik, a legtöbb különböző szinteken is fut. Emellett gyerektorna, gyerekbalett, gyerekkarate, stb. És remélem, a racquetball-t már írnom sem kell. Ennyi, erről szól, semmi másról. Azaz ezeken kívül jeles napok alkalmával összejöveteleket is szerveznek a tagoknak. Legutóbb talán Valentin-napi muri volt.

A hab a tortán, hogy két gyerekmegőrző is működik a komplexum területén, egy kisebb, egy nagyobb gyerekeknek. Ez nagyon nagyon király, hogy egy helyen vagyunk mi meg a kölök, a sport meg a játszás. ((Tessék nekem megírni, hogy van ilyen hely Budapesten? Ha nincs, csináljunk!)) Az meg csak az eper a torta habjának tetején, hogy Lola imádja az egészet, alig lehet hazarobbantani. Ha beviszem a játszóba, egy másodperc múlva már nem létezem számára. Ha érte megyek, ugyanez: felkutatom a teremben, odamegyek, köszönök neki, végül is néha talán észrevesz, de csak játszik tovább.

Az YMCA jelmondata: Activate America! És ez nem kamu, komolyan mondom, sikerül is nekik. Mindenki ide jár: kicsi, sovány, magas, kövér, még kövérebb, csecsemő, nyugdíjas, fiatal. Komplett osztályok suli után, családok, diákok. Mindenki. A faliújságon láttam, hogy Ithacában egy 98 éves bácsi is tag. :)

Öltözködés

Ma voltunk dokinál, rutinlátogatáson. Mi első hallásra továbbra sem tudjuk feldolgozni Lola súlyát fontban, meg a testhőmérsékletét Fahreheitban. Sebaj, legalább használjuk a mobilban a számológépet valamire. De résen voltam, így sikerült időben rápillantanom a mérőszalag centimétereket mutató oldalára. Hamar végeztünk, a három szurit is beleértve. Ezek úgy oszlottak meg, hogy először egyszerre két asszisztens támadt egy-egy tűvel, brrr. És ha három oltásra csak egy sírás jut, az nem is rossz.

A doki bácsi egyéb teendő híján szereti a percentiltáblázatok alapján ellenőrizni Lolát, dehát könnyű, csak megnyom egy gombot a gépen, és már ki is rajzolta neki az eddigi görbét. Nagyon szépen halad ám Lola az amerikai táblázatok szerint is, bár méricskélés hiányában nem fog kiderülni, hogy januárban vagy februárban fogja átlépni a 10 kilós "küszöböt".

Így aztán legközelebb remélhetőleg csak két éves korában kell orvoshoz mennünk. Itt minden olyan precízen megy, nagyon szeretnek előre időpontot adni - bár hozzáteszem, hogy azokat be is tartják. Pl. októberben is megkérdezték, hogy január 23-án 10 órakor ráérünk-e. Már akkor is röhögtünk, háát, lehet, hogy igen. (Persze ezeket lehet telefonon is módosítani.) De most nem kérdeztek semmi hasonlót, ez a 8-9 hónapnyi távlat nekik is soknak tűnt.

Azt még nem írtam, hogy szinte minden idegen lehagyja a she-ről az s betűt, ha Loláról megalkotja az első egy-két mondatát, úgy tűnik, azt hiszik, kisfiú. Pedig csak a vérbeli kislányok öltözködnek így egy évesen:

Hószünet

Egész éjjel esett a hó, kb. 20 centi. A helyi iskolák vezetőjének hatásköre eldönteni, hogy mikor van hószünet. Na, ma volt. Azt mérlegelik, hogy az iskolabuszok biztonságosan el tudnak-e jutni a suliba. Ha nem, valóban bezár az egész suli, semmi napközi vagy hasonlók, úgyhogy mókás lehet helyet keresni reggel hirtelen az iskolás korú kisgyerekeknek. Persze mindjárt megkérdezem Gyuszkót: lehet az is mókás volt, ahogy kiásta a kocsit a fehér buckából, és megpróbált a hókupacon át kitolatni.

Mi ismerünk egy iskolást, aki kivételesen nem örült a mai hószünetnek. Katharinának, német barátunknak ugyanis nyolc év után ez lett volna az utolsó napja amerikai iskolában, mert jövő héten Németországba költöznek. Minket is elért tehát a búcsúzkodás. Irtó fura dolog, hogy ebben a városban nem csak mi, hanem az összes ismerősünk, továbbá a város lakosságának nagyobbik fele is ideiglenesen tartózkodik.

Ha nincs suli, és van hó, akkor legalább lehet Lolával szánkózni:



A hó olyan reakciókat váltott ki Lolából, mint a Mikulás - semmi különöset. Szerintetek vajon minek kell a szánkón ülni, amikor már menni is lehet?

Babajel

Megpróbáltam kiléptetni Lolát az általa már jól begyakorolt és sok különféle helyzetben alkalmazott "mama-papa-baba-pápá-vauvau-dukkádukká" szövegkörnyezetből, és képzeljétek, sikerült!

Mert az a helyzet, hogy Lola már sok mindent megért, csak még nem tudja érthetően elmondani, hogy miket is gondol. Ezért aztán egy hete bevetettem az első babajelet.

Hogy mik is azok a babajelek? Egy amerikai könyv szerint, aminek az első nyolcvan oldalát akár két bekezdésben is meg lehetett volna írni- de tudom, akkor nem lett volna mit kiadni, különféle jelek halmaza, amiket a babák mutatni tudnak, és jelentés is kapcsolódik hozzá. Egy jelnyelv tehát, kb. mint a siketeknél, csak sokkal egyszerűbb, mert ugye parlamenti közvetítést nem kell tolmácsolnunk a gyereknek, de egy-két jel azt hiszem, ugyanaz. A könyv végében azonban a jelek leírása egész hasznos, olyan jeleket mutatnak be, amely mozdulatok a tapasztalatok alapján nem bonyolultak a babáknak, tehát könnyen utánozhatók és egyértelműek, de saját kútfőből is lehet jeleket alkotni. Nem a jelek dömpingje/mennyisége a lényeg, hanem a kommunikáció intenzívebbé tétele.

A sapka jelét kezdtem el először tanítani Lolának. Sapka úgyis van a könyvekben valakin, és hát köztudott, hogy Lola minden nap sokat olvas, meg sapkát minden nap felveszünk, ha kimegyünk, úgyhogy relatíve gyakran említhető tárgy. (Persze nem ez tűnik a legfontosabbnak, dehát az Lolánál a legtöbb esetben egyértelmű, ha éhes, vagy álmos, meg ilyesmik.) Egy hét után, naponta párszor mutatva a sapka jelét, ami a saját fejünk kézzel paskolása, odáig juttott Lola, hogy:
- ha a könyvben sapkás figurákat lát, néha paskolja a fejét,
- ha Gyuszkót meglátja sapkában, paskolja a fejét,
- ha meghallja azt a szót, hogy "sapka", úgy, hogy nem mutatjuk a jelet, néha paskolja a fejét!
- és a kedvencem, hogy magától asszociálni is elkezdett, vagyis megmutatja, hogy a babák gondolatvilága még nincs számunkra, felnőttek számára nyilvánvaló sablonokba rendezve: a jelet nem csak sapka értelemben használja, hanem amikor a kedvenceit, a két henger alakú csörgős Lego elemet egymás tetejére tette, megpaskolta a fejét, aztán rögtön világos lett számomra is, hogy a felső darab az valaminek a teteje, tehát sapka. Jó, mi?

Úgyhogy ezek után van kedvem további jeleket kipróbálni, csak még nem találtam ki, melyike(ke)t.

Szülinap

Lola baba egy éves nagylány! Két bulija is volt, az első most vasárnap, magyar társaságban, a másodikat pedig sikerült az igazi szülinapra szervezni, a lakóparkban lakó kedvenc játszótársakkal. Így Lolának már három tortája is volt, azzal a rendhagyó elvvel, hogy háromszor egy az is egy, ugye? Babánk az első gyertyájának eloltását nem bízta a véletlenre, sajátkezűleg intézte, így a mai tortánál már nem volt ennyire lelkes. Na dehát miért lett volna, ha - mint kiderült - a marcipános baracktortáért jobban megéri küzdeni, mert finomabb, mint a feketeerdő. Van ilyen.

Pici Lola baba nagyon ügyes volt az elmúlt egy évben, nőtt több mint 20 centit, hízott több mint 6 kilót, növesztett 7 fogat (nem fogacskát, ezek bizony veszélyes fogak már), rengeteget okosodott és rengeteget ügyesedett, valamint már 365 napja napról napra egyre csak szebb és szebb. Egyetlen egyszer sem esett le se az ágyról, se a pelenkázóról, se sehonnan, egyszer sem ijesztett ránk semmilyen betegséggel vagy valami egyéb akcióval. Rendes gyerek, de a lényeg, hogy jók vagyunk együtt. Mi hárman. :)

Lolának három cipője is van, bár még csak a bentit használjuk, mert még nem szaladgál. Már várom, hogy mikor fog. Viszont a mászást tökélyre fejlesztette, nagyokat lehet vele kergetőzni egy-két pelenkacsere alkalmával, komolyan mondom, ha nem koncentrálok ezerrel, nem érem utol...

Az alvás a rekordokról szóló bejegyzés óta szuperül megy, az éjszakák legkésőbb este 8-tól reggel hétig tartanak, és ezeken kívül még napi két pihi van.

Jöjjenek akkor most is a kedvenc dolgok, mint a hírességek esetén:
- kaja: csirkehusi, sajt, kenyér, ebben a sorrendben, mindegyik az önálló falatozás módszerével, a fél évvel ezelőtt említett banán már a fasorban nincs ezekhez
- mondóka: egy, megérett a meggy...
- dal: egy kismalac, röf, röf, röf
- játék: nincs kiemelkedően kedvenc, hacsak nem az a képződmény, amit Gyuszkó választott tegnap a Cornell Store-ban
- nem játék: kulcscsomók, szemüveg, fényképezőgép
- ujjak: ha szopizásról van szó, a legfinomabbak a bal kéz mutató és középső ujjai egyszerre
- mondás: bralölalölalölalööö, vagy valami ilyesmi, nézzétek meg az új videókat, valamint pápápápápápáááááááá.
A mumus az továbbra is a körömvágás. De én álmában ilyesmivel nem akarom zavarni.

És mik még a menő dolgok mostanában? A séták alkalmával Lola már érdeklődve figyeli az állatokat, mutatóujjal mutatja a mókusokat, és követi őket a szemével. De a UPS-es meg a FedEx-es csomagkihordó autók is érdekesek. A haverokkal szokott pacsizni, és csúszdázni is szeret. Na meg majmoskodni a tükörben, és egy helyben támaszkodva állva fel-le mozogva ugribugrizni. Valahol itt tartunk most, hogy ismét október elseje van.

Egyéni rekordok

A pekingi olimpia jegyében jelentem, a családunkban is sorra dőlnek meg az egyéni rekordok.
A legfontosabb az éjszakai (kaja, és ébredés nélküli) egyhuzamban alvás csúcsa: Lola este fél kilenctől reggel fél hétig aludt.

Ezzel párhuzamosan nekem is sikerült megjavítanom az elmúlt több mint háromszáz napra jellemző alvásidőmet: este 10-kor lerogytam a kanapéra a nappaliban, és - hihetetlen, de igaz - fél hétig megszakítás nélkül aludtam. Meg egy kicsit délelőtt is...

Házi nevetés-rekordot is tart Lola, egy pár napja történt nagy attrakció egyik részletét itt találjátok, a folytatást pedig, aki még bírja, a videók link alatt: