Sziklák nyugaton

A Grand Canyon a világ egyik legismertebb látnivalója, körülbelül évente ötmillió ember kerekedik fel, hogy megnézze. Az idei számokban már benne vagyunk mi is. Még az is lehet, hogy viszonylag pontos adatokkal rendelkeznek a látogatók számáról, mert ugyan autónként egy belépőjegyet kell csak venni, mint az összes nemzeti parkban, de itt még azt is megkérdezték, hogy hányan ülünk a kocsiban. És ha már megkérdezik, gyanítom, fel is írják valahova.

Szóval. Azért nem évente negyven millióan látogatnak el ide, mint a Times Square-re New Yorkban, mert eléggé eldugott helyen található a kanyon. Persze az eldugott szó teljesen félrevezető. Hogy lehetne már eldugni egy 443 kilométer hosszú, helyenként akár 29 kilométer széles, valamint egy kilométer mély szurdokot? Hát sehogy. Talán helyesebb kifejezés, hogy messze van minden nagyvárostól, és közlekedési csomóponttól.

A hatalmas méret ellenére az egész kanyont csupán három helyen lehet látogatni, megnézni. Mi a - remélhetőleg nem véletlenül - leglátogatottabb déli peremre (south rim) autóztunk. Már itt meglepődtünk, mert abból a sztereotípiából indultunk ki, hogy Arizona csupa sivatag meg kaktusz, a kanyon pedig csupa kő, így aztán gondoltuk, hogy nem nagyon fogunk növényt látni útközben. Na ez nem nagyon stimmelt, egyrészt nem volt sivatag, másrészt nem volt kaktusz. A perem szélén és az oda vezető úton pl. tűlevelű fákkal találtuk szembe magunkat. De az tény, hogy a kanyon csupa kő :).

Természetesen ami ezután jött, az is említést érdemel. Hiába látott már az ember korábban szép fotókat a tájról, a kanyon valós méretei teljesen őrjítőek. Mivel a hosszát úgy sem látjuk, főleg a mélysége, különösen abban az esetben, ha egy szaladgáló kétévessel sétálgatunk... De viccet félretéve, az egész ISZONYAT NAGY, és még annál is nagyobb. Pedig a déli perem látogatható rész mindössze egy harminc kilométeres szakasz. És az egy dolog, hogy gigantikus méretű, de még szép is!



Mi 7-8 órát töltöttünk a parkban, különböző kilátópontok buszos valamint autós látogatásával, valamint a perem közelében húzódó gyalogúton sétálva, viszont ez sem volt elegendő arra, hogy az összes kilátópontról kinézzünk. Vállalkozó szelleműek és túrázó kedvűek egyéb, akár több napos programokat is kipróbálhatnak, pl. le lehet mászni a kanyon aljába, a Colorado folyóhoz, de ennek megvan az a hátránya, hogy valahogy vissza is kell jönni.

Fotózgattunk, bár be kell látni, ez sajnos nem az a téma, amit "le lehet fotózni". A linkről elérhető fotóalbum elején a legendás U.S. Route 66-ről találtok képeket. Ez a négyezer kilométeres út Chicagótól egészen Los Angelesig vezetett, évtizedekkel ezelőtt fő közlekedési csomópont volt, majd új utak építése miatt elvesztette jelentőségét. Erről szól a Verdák c. nagyon édi mozifilm is, egyik kedvencem. Ugye láttátok?

A sziklák kapcsán még egy helyet említek meg, a kisváros neve Sedona. Minden irányban vörös sziklák övezik. Ezek közül mi a képen látható Bell Rock-ra másztunk fel. Jó, nem a tetejéig, hanem kb. csak a közepéig. Eddig tudtunk és bírtunk a nagy hőségben. Csodaszép volt minden. Phoenix-ben is másztunk sziklát, méghozzá egy lyukasat. Ez utóbbi két helyről fotók egy új albumban találhatók, itt. Örülünk, ha minél többen megnézegetitek a fotókat! Ha valaki véletlenségből unatkozik, nagyobb mennyiségben találhat fotókat a hatalmas fákról és sok minden másról is, amiről nem írunk bejegyzést. Például dagi fókákról.