Újévi mókázás

Kedves japán ismerőseink részeseivé tettek minket a következőknek: 節分, 立春, 豆撒き. Ennek megfelelően volt tehát 年男, 炒り豆, mi pedig, hogy beájuljanak, előre igyekeztünk Gyuszkóval betanulni az "Oni wa soto! Fuku wa uchi!" mondatokat. Röviden tehát ennyi, de a biztonság kedvéért álljon itt ez hosszabban is. Olvassatok csak nyugodtan tovább, ígérem, megkomolyodom.

Japánban is a Gergely-naptár a hivatalos jó ideje, de ünnepségeikben még emlékeznek a régi holdnaptáros időkre, amely szerint most van az újév, illetve a tavasz kezdete. Ekkor tartják a mamemaki nevű ceremóniát, ami a tavalyról itt maradt és az új évben erre szállingózni szándékszó ártó szellemeket messzire űzi, ezzel párhuzamosan biztosítja az idei egészséget és jólétet.

Biztos ami biztos, evéssel indítottuk. Nem vitás, hogy ez volt a legigazibb szusi, amit valaha ettem. De volt még egy-két érdekesség a menüben pl. szójaszószos csirke kólában. A mamemaki csak az ebéd után következett.

A hagyományok szerint a háztartás egyik tagja, általában a férfi, beöltözik kétszarvú piros szörnynek (oni néven fut, és a japán folklór egyik fontos eleme). A többiek pedig szójababbal vagy mogyoróval dobálják meg az onit, eközben heves kiabálás, aztán ha jól végeztük dolgunkat, szellem el. Ezzel az üldözéses rész pipa. A következő felvonásban mindenki annyi szem babot vagy mogyorót eszik meg, ahány éves, ezzel megjön idénre a szerencse is.

Ennek a szokássorozatnak minden eleme lezajlott, csak minden óvatosan, japán módra, a meghívottak minden paraméterének figyelembe vételével történt. Itt az anyuka öltözött be piros szörnynek, buzogánya nem volt. Kedves szörny volt lényegében, pl. kopogtatott az ajtón, mielőtt megjelent. Aztán kiabáltunk és dobálóztunk, de nem szójababbal, meg nem is mogyoróval, hanem előre házilag legyártott újságpapír-galacsinokkal. (Az volt a fő ideológia ugyanis teljesen jogosan, hogy az apró szemű babok rövid úton úgyis a legkisebb kölkök szájában landolnának. És a galacsinokat hamar össze lehet szedni, ami természetesen iziben meg is történt.) A kapálózó szörnytől a beöltözött anyuka gyereke ijedt meg a legjobban. Lola figyelemmel követte az eseményeket, ő max. akkor ijed meg, ha más gyerek visítozik vagy sír. Túl jó gyerek, na, a rikácsolásokat nem érti, mi lehet. Szörny el, anyuka vissza, baba megnyugszik. Persze a japánoknál még az újsággalacsin is csak japán újságból készülhet. De szegények rendszeresen szoktak Japánból kaját is rendelni...

Utána még tartott Gyuszkó közkívánatra zsönglőrbemutatót, ami nem része a ceremóniának, de meghagyta nekik, hogy gyakoroljanak szorgalmasan tovább. A szerencsehozó babevés csak elvitelre zajlott, kaptunk bőséges zacsi csak nekünk csomagolt mogyorót (így az újabb veszélyforrások is elkerülve - mind a maszatolás-szemetelés, mind a lenyelés). Mindjárt fel is keltem Gyuszkót mogyorót enni, biztos ami tuti, nehogy már lecsússzunk valamiről idén emiatt.