Gyűjtemény

Tavaly nyáron kitaláltam magamnak egy olcsó szórakozást, méghozzá azt, hogy le kéne fényképezni egy csomó különféle rendszámtáblát. Sokkal fontosabb dolgokban is önállóan döntenek az egyes államok, nemhogy ilyen kis jelentőségű témákban. Hamar rájöttem, hogy a legáltalánosabb, mondjuk tagállami jelmondatot citáló hivatalos verziók mellett sok helyen egyéb, trükkösebb rendszámtáblákat is lehet venni, pl. "Szeretem a kutyákat", "Le az abortusszal", "Hajrá x csapat!", stb., ezért aztán ilyeneket is fotóztam az érdekesség kedvéért.

Eleinte könnyen gyűlnek a fotók, pl. alaszkait kb. ötödikként fényképeztem Ithaca belvárosában. Ezen felbuzdulva kicsit módosítottam a célon: már az összes állam rendszámtáblájából akartam legalább egyfajtát gyűjteni. Jelentem, sikerült! Igaz, nem sikerült volna, ha nem utazunk mindenféle irányokba itt az országon belül.

A legbosszantóbb az, amikor látsz egy olyan rendszámot, amilyened még nincs, de nincs nálad a fényképeződ/mobiltelefonod.

A várakozásokkal ellentétben még a hawaii rendszámtábla sem volt elérhetetlen itt a kontinensen. Viszont épp akkor érkezett a slusszkulccsal a kocsihoz egy bácsi, amikor a hawaii rendszámtábláját fotóztuk a Yellowstone-ban, és nevetve mondta, hogy csináljuk csak, nem mi vagyunk az elsők... - szóval a ritkaságokra mások is buknak. :) A kocsi nem a bácsié volt, hanem csak bérelte.

Természetesen a vége a folyamat legkritikusabb része, amikor már csak 1-5 hiányzik. És messziről látod, hogy az összes rendszámtábla ismert színű. Emiatt a dolog kicsit időigényesebbnek bizonyult, mint gondoltam, több mint egy évig tartott. De meglett nagy nehezen Mississippi is! :)

A válogatott, standardabb táblákat tartalmazó termést itt nézegethetitek meg, remélem szerintetek is megvan az 50 + bónusznak Washington DC. Jó szórakozást!

Hollywood

Már rég megígértem Olginak, hogy megírom a cikket a filmstúdióról, csak eközben az egyetemen is tettem egy hasonló ígéretet, kicsit tudományosabb témában, így van mire fognom a lemaradásomat.

A nyaralásunk alatt bejutottam Warner Brothers stúdióiba a nyilvános körbevezetés keretében. Pont olyan, mint amit a Columbo egyik részében látni, hogy a stúdióépületek között elektromos kiskocsival körbefurikáznak pár túristát. Mindig kicsit mást mutatnak, attól függően, hogy éppen hol van látogatható állapotban a munka. Hát, nem egy könnyű műfaj bemutatni egy amúgy működő stúdió életét, és az idő nagy részében olyanokat kellett hallgatni, hogy "Látjátok azt a négy fát? Na az szokott lenni a a Jóbarátokban a Central Park.", valamint ugyanoda mutatva percenként további 5 filmet és jelenetet elsorol, és hogy "Na, ez előtt az épület előtt parkolt le Batman a Batmobillal, de valójában ez nem is épület, hanem csak egy homlokzat, és nincs is mögötte épület. De ugyanez előtt az épület előtt forgatták a tizenkilencedik századi Tokiót Tom Cruise szamurájos filmjében, csak akkor az egészet bevonták bambusszal." Ezeket persze untam, mert gyakran fel sem fogtam az angol cím hallatán, hogy melyik film melyik jelenetéről beszélnek. Három esetet idéznék most fel, amik nekem érdekesek voltak.

Az egyik terecskét pont akkor láthattam, amikor felkészítették egy jelenet forgatására. Ami korábban is nyilvánvaló volt számomra, hogy ilyenkor kifestik a házakat, kirakják a megfelelő kellékeket, odatámasztják a jelenetben szereplő biciklit, virágcserepet. Ami kevésbé volt nyilvánvaló nekem, mint egy sima mozinézőnek, hogy olyan szinten nem igazi semmi, hogy az útszéli tűzcsap is papírból van, amit csak akkor hittem el - mert olyan élethű volt - mikor odamentem, és felemeltem. És a fák is műanyagból vannak, bár volt egy nagy élő fa is a téren, de azon zöld levelek voltak, és egy őszi jelenet forgatására készültek, így - az idegenvezető ezt mondta - a kellékesek egyenként leszedik az összes levelet, és felcsíptetnek elsárgult faleveleket. Most múlt héten jártam a húgomnál, és a kedvenc sorozatában egy jelenetben úgy láttam, hogy pont ez a terecske szerepelt egy pár másodperc erejéig, kicsit máshogy feldíszítve. A tanulság az, hogy ezeknek a kellékeseknek egy pár másodperces jelenet kedvéért is megéri egy hétig dolgozni, és ehelyett nem éri meg elmenni egy igazi helyszínre, mert oda nem tudnák magukkal vinni az összes munkatársukat. (Azaz dehogynem, csak sokkal drágább lenne.)


Másik aha-élmény: sokmindent kézzel csinálnak, és nem számítógépes effektusokkal. Beengedtek egy műhelybe, ahol díszletet festettek, egy városi jelenet hátterét. A hátteret egy becslésem szerint 40 méterszer 20 méteres ponyvára festette ecsettel egy darab ember. A ponyva, amire a város látképét festette, a hatalmas csarnok egyik fala mellett csüngött, és fel-le lehetett mozgatni gombnyomásra. Ott állt szerencsétlen egy szál pemzlivel a kezében, és valami pici részletet finomított, kezében a palettával, mint egy normál festőművész. Csak amit festett, az nem művészet volt, hanem mint egy kilátás egy tetszőleges város tetszőleges erkélyéről.

A stúdió amúgy úgy nézett ki, hogy egy pályaudvarnyi területen kábé húsz darab tornaterem méretű épület sorakozott, azokban voltak a műhelyek és a stúdiók. Mindegyikre ki volt írva, hogy miket forgattak korábban bennük, egészen a 30-as évekig visszamenőleg. Az épületek is olyanok voltak, mintha a múlt század első feléből maradtak volna rájuk, bár a szempont nem a szépség, vagy korszerűség, hanem csupán az, hogy be lehessen tolni bármekkora kelléket. Az egyik ilyen stúdióban élő közönségnek is van hely, egy több száz fős nézőtéren. Ott sitcomokat (vígjátéksorozatokat) forgatnak, így a szokásos díszletet el se kell vinni, mert úgyis minden részben ugyanabban a nappaliban zajlik a legtöbb jelenet. Be lehet menni nézőként a forgatásra, ami egy húszperces rész esetén a teljes napot igénybe veszi. Így ráveszik a felvételre a nézők nevetését is, mert ma már nem bénáznak nevetőgépekkel. És ha nem nevetnek, akkor a forgatókönyvírók, akik ott vannak végig, összedugják a fejüket, és átírják a jelenetet. Ha az sem működik, végül megkérdezik a nézőket, hogy "Mondjátok, most ezen mit nem értettetek?", és a kapott válasz alapján folytatják. Most az Amerikában legmenőbb ilyen sorozat a "Two and a half men" - "Két pasi meg egy kicsi", melynek főszereplője, Charlie Sheen ezzel a pillanatnyilag legtöbbet kereső színész a világon, bármilyen béna is a sorozat.


A filmstúdióba csak én mentem, mert korhatáros volt, de Hollywoodot kicsit bejártuk mindhárman. Vannak természetesen további fotóink mindenféle kapcsolódó dolgokról, pl. a Kodak Theatre-ről, a Hollywood Boulevard-ról, a Rodeo Drive-ról, meg még Beverly Hills villáiről is. Most már tudjuk, hogy az Oscar-díj átadó ünnepség konkrétan egy plázában zajlik, és innen a csillagokkal kirakott járdán pár saroknyira már csupa lepukkant földszintes épületekben gagyi tetoválószalonok, szuvenírboltok, kínai büfék sorakoznak, és hogy a Rodeo Drive-on tényleg nem engednek be az üzletekbe olyan jöttmenteket, mint mi. Hát ilyen dolgok vannak arrafelé.

Gyuszkó, a médiasztár

Gyuszkó Magyarországon járt a napokban, hogy átvegye a Prima Primissima Díj fiatal kutatóknak szóló kiadását, a Junior Prima Díjat.

Benne van a Népszabadságban, meg sok más helyen (pl. Piac és profit - a főcím se semmi, Info rádió, kicsit terebélyesebben ugyanez a Vasárnapi Hírekben), az MFB pedig természetesen egy csili brossúrát is összeállított a díjazottakról, ami innen, a jobb felső sarokból letölthető.

És akinek ez nem lenne elég, majd megnézheti a díjkiosztót a Duna TV-n is.

Friss cikk a Magyar Hírlapból, csoportképpel együtt itt.

Gyuszkó, büszkék vagyunk rád!

Ismét Halloween

Idén október 31. hétvégére esik, ilyenkor van a legnagyobb készülődés, felhajtás. A plázákban időszakosan nyíló boltok elképesztő mennyiségben kínálják a különféle rémisztőbbnél rémisztőbb kellékeket, jelmezeket, maszkokat, lakásdíszeket, sírköveket, csontvázakat, ki tudja még miket. Lehet, hogy érdemes próbálkozni, az idei becslések szerint 6 milliárd dollárt költ el a jónép ilyenkor. Igaz, ennek kb. a harmada nem jelmezre, hanem édességre megy! Mindenféle édességek kaphatóak, mindenféle kiszerelésben, Gombóc Artúr is találna kedvére valót. Az egyik hagyományos cukorkával, a candy corn-nal valahogy csak ezen a héten futottam össze, alakra olyasmi, mint egy kukorica szem, azonban ezen kívül túl sok egyéb jót róla -pl. az összetevőiről- nem lehet elmondani:



Szinte mindenki vesz cukorkát, édességet, mert ha a jelmezes házalók nem kapnak cukorkát, akkor bizony alkalmazzák a trükkjeiket, már ha vannak. Mivel ilyet még nem láttam, megkérdeztem az ismerősöket, hogy milyen trükkök szoktak lenni, és azt mesélte Cheryl, hogy kifejezetten nehéz volt a kertjükben álló fa ágairól leszedni a rátekert WC-papír darabokat az egyik évben. Nem volt gonosz, egyszerűen csak nem volt otthon.



Egyébként teljesen mindegy, hogy milyen napra esik az ünnep, gyakorlatilag már egész héten mindenféle beöltözős program közül lehetett választani, illetve a szokásos programjaink mindegyikén jelmezes gyerekek szaladgáltak össze-vissza. Lolát ez az egész felhajtás a lehető leghidegebben hagyta, egészen ugyanúgy viselkedett, mint a nem jelmezes napokon - amíg mások felvonultak, ő inkább letelepedett a szokásos játékokkal játszani. De azért hajlandó volt egy pár fénykép erejéig tigrissé meg pingvinné válni. Szombat este igazi "trick or treat" körútra is indultunk a környéken. A biztonság kedvéért beraktam egy tubus fogkrémet, hogy ne legyünk nagyon tanácstalanok, ha esetleg a trükközést választaná valaki, de erre semmi szükség volt, mert mindenhol, ahova mentünk (bár tény, hogy csak tökkel jelzett helyekre mentünk) már a köszönés elhangzása előtt hatalmas tál édességet nyújtottak felénk. Lolát a cukorkagyűjtés sem hozta különösebben lázba, legkevésbé pedig konkrétan akkor, amikor egy szakállas bácsi nyitott ajtót.

Idén végre én is faragtam tököt. Semmi különöset nem alkottam, de mégis örülök, hogy ez nem maradt ki. Tudom, hogy máshol is lehet, és egyre divatosabb is tököt faragni, de valahogy mégis csak itt a legigazibb a dolog. És ha nem illik ilyen mosolygósat, hát nem illik. Az enyém most ilyen lett. Holnapra ígyis-úgyis eltűnnek a szellemek a legenda szerint.



A sok program miatt idén kicsit talán érdekesebbek a fotóink, nézegessetek, ha még van kedvetek!

Jajj

Van az az eset, amikor az ember kocsijából ennyi marad:



Jól vagyunk.

Mindenki vezessen figyelmesen, including me.

Október huszonhárom

Különösebben sokat nem töprengtem eddig azon, hogy ma október huszonharmadika van, bár eszembe jutott, hogy otthon eljött egy újabb hosszú hétvége.

Aztán minden kicsit megváltozott, amikor egy kedves barát Ithacából elküldte többek között nekem is a következő verset. És amikor elolvastam, rájöttem, hogy ez pontosan róla (is) szól, azokról az emberekről, akiknek a szülei az '56-os események miatt vándoroltak ki az USÁ-ba, azokról az emberekről, akiknek egy szabad országban akartak életet adni, azokról az emberekről, akiket már valóban nem anyának és apának szólítanak a gyerekei. Ők itt vannak, és így emlékeznek.

David Copperfield

Két híres David Copperfield is van. Kicsit szégyellem kimondani, de nekem a név hallatán először Claudia Schiffer vőlegénye szokott beugrani, és csak utána jut eszembe az árvagyerek Dickens regényéből. Úgy szoktunk blogot írni, hogy kicsit kutatunk a témában, így tudtam meg most a wikipédia jóvoltából a regény eredeti címét:

"The Personal History, Adventures, Experience and Observation of David Copperfield the Younger of Blunderstone Rookery (which he never meant to publish on any account)"

A másik David Copperfieldet, az illuzionistát gyerekkorom óta figyelemmel követtem, hiszen mindig megnéztem a tévében, ahogy lezúg a Niagarán egy hordóban, átmegy keresztül a Kínai Nagy Falon, eltünteti a Szabadságszobrot, kettévágják egy körfűrésszel, kiszabadul egy kényszerzubbonyból egy égő kötélen függve, vagy egy széfbe zárva a sokadik emeleten várja ahogy felrobbantják körülötte a toronyházat. Olyan csúcsokat tart, és nem szégyelli őket felemlegetni, mint például legnagyobb heti jegybevétel a Broadwayn (a futottak-még listán vannak a Macskák és az Operaház Fantomja), és 40 millió eladott jegy a viágon (legtöbb eladott jegy egy szólóelőadótól).

Két estét töltöttünk Las Vegasban a nemrégi nyaralásunk során, és Olgi nagyon ügyesen kifigyelte, hogy David Copperfieldnek pont előadásai vannak az MGM Grand színháztermében. Lolát nem engedik be az ilyen showműsorokra Las Vegasban, de azt találtuk ki, hogy egy-egy show-t meg tudunk nézni, miközben a másikunk vigyáz Lolára. Las Vegasban a szállodákban a hatalmas kaszinók mellett színháztermeknek is szorítanak egy kis helyet, minden komoly szállodában minden este többféle showműsorból - esetleg profi boxból - lehet választani. Nekem David Copperfield előadását, Olginak pedig a Cirque du Soleil egyik produkcióját választottuk. Kis szerencse is kellett, mert Copperfieldnek nem állandó produkciója van, hanem most csak egy három hetes sorozatot tart.

Egy normál méretű, 3-400 fős színházteremben volt az előadás, és a második sorban ültem, ami bűvésztrükkök esetén különösen értékes. Eddig a tévéműsorok alapján gondolhattam volna, hogy az élő kacsa biztos úgy kerül bele a vödörbe, hogy hátulról valaki belerakja, csak egy vizuális trükk miatt nem látjuk, és az élő közönség be van avatva. Így a második sorban ülve, és végignézve a számtalan trükköt, már minden okom meglenne kételkedni a természet törvényeiben, mert az a vödör TÉNYLEG ÜRES VOLT :)

Copperfield előadásából egy kis beszámolót is összeállítottam, bár vizuális anyag nélkül nehéz elképzelni:

1. Illuzionistához méltó módon úgy vonul be, hogy kibújik egy statiszták által tartott vaslap tetején meglibbentett lepedő alól. Még szelet is csinálnak a kedvéért, hogy a haját lobogtassa.

2. Amíg a színpadot rendezték a függöny mögött, mindig bejött egy hülye kacsa.

3. Odaad egy üres vödröt egy nézőnek, aki 1 méterre állt tőlem, a vödör tényleg üres volt, csak a színpad túloldalán a Copperfield valami dobozba tömött egy élő kacsát, amit a végén a vödörből vettek elő. A trükköt eljátszották "lassított felvételben" is egy plüss-kacsával, ami egy ideig inkább csak vicces volt, csak a "lassított felvétel" végén a plüss-kacsa helyett megint egy élő kacsa jött elő a vödörből.

4. Aztán elment a sorban előttem, akár el is gáncsolhattam volna, olyan közel. Még bele is nézett a szemembe, de hamar abbahagyta, mert nem elég szőke, és nem nő voltam.

5. Bemutatta a híres turbinás trükkjét, amiben egyszerűen átmegy egy forgó ventillátoron. Igaz, hogy letakarják egy lepedővel a szerkezetet, de közben néha kilógatja a kezét, bizonyítván, hogy még mindig ott van a lepedő alatt. Aztán az egyik keze még a forgó ventillátor egyik oldalán van, a másik pedig már a túloldalt. Ebben a trükkben volt egy súlyos baleset egy tavalyi előadás során, mikor egy munkatársa beleesett a ventillátorba.

6. Egy néző kiválaszt egy kártyalapot, visszarakja pakliba, megkeveri, elővesz egy élő skorpiót, majd a skorpió előveszi az adott lapot. Ezalatt Copperfield szemei el vannak kendőzve, és azon poénkodik, hogy a skorpióét is el kellett volna kendőzni.

7. Elkéri egy néző (természetesen egy fiatal szőke nő) karikagyűrűjét, kicsit megsuhogtatja felette a kezét, majd elővesz a saját farzsebéből egy gyerekcipőt, aminek a cipőfűzőjébe kötve találja a karikagyűrűt. Ezt a nézőtéri sorok között, pár lépésre tőlem.

8. Belemászott egy dobozba, amiből kilógtak a kezei, lábai, feje. A doboz egy emelvényen volt, és át lehetett látni alatta, még körbe is forgatták, hogy hátul sincs semmi turpisság. Elmentek a statiszták, és ő maga, a kilógó kezeivel elkezdte a dobozt valami csavarszerkezettel egyre kisebbre és kisebbre csavarni. A végén a doboz kábé egy átlagos postaláda méretűre zsugorodott össze, pedig Copperfield kezei, lábai, feje még mindig kilógtak, és mozgatta őket, beszélt. Ott voltam 3 méterre, és egyetlen megfejtést tudok kitalálni: Copperfield össze tudja húzni magát olyan kicsire, mind egy postaláda. Ez a képesség jól jöhet bárkinek, ha repülőn turista osztályon utazik...

9. Átbújik egy két centi vastag vaslemezen. Kábé 3-4 méterre voltam, a vaslemezt a sarkainál alátámasztották egy pár téglával, ő bebújt alá, az egészet leborították egy lepedővel, aztán alulról átnyomta a lepedőt, majd megjelent a tetején.

Tanulság nincs, minden csak illúzió, de nagyon állat volt.

Kandírozott alma

Elég feltűnő jelenség az ABC-kben, vásárokon, valamint csilivili édesség-szakboltokban kapható candy apple, azaz cukros/kandírozott alma. Már rengetegszer láttuk, de csak a napokban raktam be egyet a kosárba. Biztos most az őszi almaszezonban, illetve Halloween közeledtével még a szokásosnál is többet pakoltak ki, vagy csak megszállt az ihlet, hogy "ezt márpedig sürgősen meg kell kóstolni". Az általam választott példány megtévesztésig hasonlított a fotón láthatóra, azaz piros máz borította (ez a leggyakoribb szín), majd mogyoródarabokba forgatták.

Annyira tömény cuccnak néz ki, lehet, hogy ez tartott vissza eddig? Mindenesetre nagyon kellemesen csalódtam, mert a tömeg nagy része mégis csak a hámozatlan alma, és összességében az édes és savanykás íz remekül kiegészítette egymást. Egyszóval ízlett. Úgyhogy nagy dilemmában vagyok a jövőt illetően.

Elég régi termék a candy apple, 101 éve készült az első adag a keleti parton, New Jersey-ben, azóta pedig töretlen karriert fut be. Arra, hogy meddig lehet a témakörben merészkedni, példaként csatolok egy honlapot. Úgy tűnik, bizonyos almaköltemények 13-19 dolláros darabáron is kelendőek!

Szolgálati közlemény

Két hónap múlva indulunk, és remélhetőleg december 16-án érkezünk mindannyian Budapestre. Juhéjjjjjjj!

Sziklák nyugaton

A Grand Canyon a világ egyik legismertebb látnivalója, körülbelül évente ötmillió ember kerekedik fel, hogy megnézze. Az idei számokban már benne vagyunk mi is. Még az is lehet, hogy viszonylag pontos adatokkal rendelkeznek a látogatók számáról, mert ugyan autónként egy belépőjegyet kell csak venni, mint az összes nemzeti parkban, de itt még azt is megkérdezték, hogy hányan ülünk a kocsiban. És ha már megkérdezik, gyanítom, fel is írják valahova.

Szóval. Azért nem évente negyven millióan látogatnak el ide, mint a Times Square-re New Yorkban, mert eléggé eldugott helyen található a kanyon. Persze az eldugott szó teljesen félrevezető. Hogy lehetne már eldugni egy 443 kilométer hosszú, helyenként akár 29 kilométer széles, valamint egy kilométer mély szurdokot? Hát sehogy. Talán helyesebb kifejezés, hogy messze van minden nagyvárostól, és közlekedési csomóponttól.

A hatalmas méret ellenére az egész kanyont csupán három helyen lehet látogatni, megnézni. Mi a - remélhetőleg nem véletlenül - leglátogatottabb déli peremre (south rim) autóztunk. Már itt meglepődtünk, mert abból a sztereotípiából indultunk ki, hogy Arizona csupa sivatag meg kaktusz, a kanyon pedig csupa kő, így aztán gondoltuk, hogy nem nagyon fogunk növényt látni útközben. Na ez nem nagyon stimmelt, egyrészt nem volt sivatag, másrészt nem volt kaktusz. A perem szélén és az oda vezető úton pl. tűlevelű fákkal találtuk szembe magunkat. De az tény, hogy a kanyon csupa kő :).

Természetesen ami ezután jött, az is említést érdemel. Hiába látott már az ember korábban szép fotókat a tájról, a kanyon valós méretei teljesen őrjítőek. Mivel a hosszát úgy sem látjuk, főleg a mélysége, különösen abban az esetben, ha egy szaladgáló kétévessel sétálgatunk... De viccet félretéve, az egész ISZONYAT NAGY, és még annál is nagyobb. Pedig a déli perem látogatható rész mindössze egy harminc kilométeres szakasz. És az egy dolog, hogy gigantikus méretű, de még szép is!



Mi 7-8 órát töltöttünk a parkban, különböző kilátópontok buszos valamint autós látogatásával, valamint a perem közelében húzódó gyalogúton sétálva, viszont ez sem volt elegendő arra, hogy az összes kilátópontról kinézzünk. Vállalkozó szelleműek és túrázó kedvűek egyéb, akár több napos programokat is kipróbálhatnak, pl. le lehet mászni a kanyon aljába, a Colorado folyóhoz, de ennek megvan az a hátránya, hogy valahogy vissza is kell jönni.

Fotózgattunk, bár be kell látni, ez sajnos nem az a téma, amit "le lehet fotózni". A linkről elérhető fotóalbum elején a legendás U.S. Route 66-ről találtok képeket. Ez a négyezer kilométeres út Chicagótól egészen Los Angelesig vezetett, évtizedekkel ezelőtt fő közlekedési csomópont volt, majd új utak építése miatt elvesztette jelentőségét. Erről szól a Verdák c. nagyon édi mozifilm is, egyik kedvencem. Ugye láttátok?

A sziklák kapcsán még egy helyet említek meg, a kisváros neve Sedona. Minden irányban vörös sziklák övezik. Ezek közül mi a képen látható Bell Rock-ra másztunk fel. Jó, nem a tetejéig, hanem kb. csak a közepéig. Eddig tudtunk és bírtunk a nagy hőségben. Csodaszép volt minden. Phoenix-ben is másztunk sziklát, méghozzá egy lyukasat. Ez utóbbi két helyről fotók egy új albumban találhatók, itt. Örülünk, ha minél többen megnézegetitek a fotókat! Ha valaki véletlenségből unatkozik, nagyobb mennyiségben találhat fotókat a hatalmas fákról és sok minden másról is, amiről nem írunk bejegyzést. Például dagi fókákról.

Tűzálló óriásfenyők Kaliforniában

Annyi mindent elterveztünk. Aztán két héttel az utunk előtt kiütöttek a menetrendszerű erdőtüzek Kaliforniában. És nem a nagy los angeles-i erdőtűzre gondolok, amiről a tévében beszéltek, hanem egy kisebb erdőtűzre, ami pont a Yosemite Nemzeti Park közepén tombolt vagy tíz napon át. Sajnos pont azt az utat, ahol be akartunk menni a parkba, lezárták a tűz terjedése miatt. Ami borzasztóbb, hogy pont a tűz útjában volt egy völgy százméteres óriásfenyőkkel.

Már egy hete égett az erdő, és egyre közelített az óriásfenyőkhöz. Csak akkor jöttem rá, a park prospektusának szavaival élve, hogy "AZ ÓRIÁSFENYŐK TŰZÁLLÓAK". Nem mondom, hogy megnyugodtam. Az viszont elgondolkodtatott, hogy ha ezek a fák átvészelnek 2-3000 évet, akkor kell legyen ötletük párszáz komolyabb erdőtűz esetére. Szőrös a kérgük, és ha tűz éri, akkor csak egy kicsit megpörkölődik a felszíne, amiből simán kigyógyul. Van még mögötte pár méter élő faanyag, ami segít neki.

A tűzoltók aztán sikeresen eltakarították a romokat az útról, így az érkezésünkkor már járható volt. A kidőlt/megbillent fák odébb tessékeléséhez az erdészek robbanóanyagot is használnak. Ja! Az erdőtüzet is ők indították, - ilyet rendszeresen tesznek - hogy "karbantartsák" az erdőt, mert különben elburjánzik az aljnövényzet, és egy véletlenszerű erdőtűz sokkal csúnyább pusztítást végezne. Ez a szándékosan rakott tűz viszont váratlanul elszabadult, és sokkal nagyobb területet érintett, mint amire eredetileg gondoltak.

Beszélgetés, mikor elindultunk az óriásfenyőkhöz vezető gyalogúton:

- Fú de nagy, Olgi, nézd már ez milyen nagy! És kicsit máshogy néz ki, mint a többi, ez már tuti mamutfenyő!

- Nem, Gyuszkó, még menni kell egy fél mérföldet, ott lesz az első mamutfenyő.

- Oké, de talán ez is mamutfenyő, és a térképen csak a legnagyobbakat jelölték be.

(Nem volt igazam...)

A lényeg, hogy többféle nagyon nagy fenyő is van. Amik közt először mentünk el, azokat úgy hívják, hogy cukorfenyő (sugar pine). Ezeknek van a világon a legnagyobb toboza, mint amit a fenti fotón a kezemben tartok. Egy másik fajta nagyon nagy fenyő az óriás mamutfenyő (giant sequoia), amit csak fél óra séta után láttunk. Ezek a NAGYON VASTAG fenyők, a világ legnagyobb súlyú élőlényei, mint például a jobboldali fotón Olgival és Lolával a tövében. Hasonlítsátok méretileg a körülötte lévő fákhoz! Egy harmadik fajta nagyon nagy fenyő, az örökzöld mamutfenyő (california redwood), amiket később a tengerparthoz közeli Big Sur erdőben láttunk. Ezek az örökzöld mamutfenyők pedig a legmagasabb fák a világon, van köztük 115 méteres is, így kicsit magasabbak az óriás mamutfenyőknél is, melyek legmagasabbika 85 méter. Az óriás mamutfenyőkben a poén viszont a vastagságuk, mely általában 6-8 méter szokott lenni, de állítólag van egy 17 méter vastag is, sőt, 4 méter vastag ága is tud lenni. Szóval még az 50 méter magasan lévő "vékonyabb" ágak külön-külön önálló faként is megállnák a helyüket.

Felraktam fotókat az első három napról, a Yosemitén kívül van benne San Francisco is. Erről a városról most részletesen nem írunk (egyetlen nem-mel szavazónk is örvendezhet kicsit, mindent az olvasókért, ugyebár), bárkit megkérdeztek, úgyis csupa szépet és jót fog mondani róla.

Szavazás!

Jelentem, családunk eddigi legbonyolultabb, nyugati-parti nyaralása után ismét Ithacában van. Mi most kicsit regenerálódunk, átfésüljük memóriafogasainkat, rendszerezzük a látott érdekességeket. Tehát rajtatok a sor, válaszoljatok!

Olvasnál-e részletes élménybeszámolót?

Igen, már alig várom!

Nem, dögunalom szokott lenni.

Elég, ha fotókat raktok fel.

Válaszaitokat köszönjük! Persze az, hogy mennyire lehet minket ilyen módon befolyásolni, még nekünk sem tiszta.

Azt mondjátok, begolyóztam a kérdőív-fordítási alkalmi melótól? Lehetséges.

New York State Fair

New York Állam "búcsúján" voltunk szombaton Syracuse-ban, Thanh barátunkkal. A húszmilliós állam közös búcsú-fesztivál-kiállítás-börzéjét évente rendezik meg, immár 163-ik alkalommal. A tizenkét napos rendezvény napi átlag 80-120.000 nézőt vonz- ez az egyik legnagyobb/leglátogatottabb az országban, továbbá ez volt a legelső egykoron. Ma olyasmi, mint a BNV, egy vidámpark, egy állatkert, és a debreceni Mihály-napi vásár egyben - területileg is.

A búcsú központjában a mezőgazdaság áll, és mivel New York City kivételével ez az állam elsősorban a mezőgazdaságból él, van itt paraszt bőven, és eljönnek bemutatni tudományukat. Volt:

vajszobor a tejcsarnokban
hordóból csapolt csokistej
tehén-szépségverseny
fogathajtó verseny
szoborfaragás láncfűrésszel
birkanyírás
malacfutóverseny
kakaskukorékoló-verseny
gyapjúfonál-készítés rokkán
lángos-kolbász-sör-fagyi
Oktoberfest
a Cornell University napelemes öko-jövő (csupa rozsda) családi háza
zsiráf-vidámpark-óriáskerék-céllövölde
kolbászevő-verseny
emeletes körhinta
a "világ legnagyobb élő malaca" (Thanh már látott nagyobbat...)
indián falu
jacuzzi-vásár
énekes-táncos tehetségkutató verseny
gyerekből, illetve a ruházatukból kilógó narancssárga cetli, rajta a szülők elérhetőségével-gyerekelvesztés esetére (ezzel a cédulák száma alapján mindenki kalkulált, de pl. mi nem hagytuk el Lolát)

El lehet képzelni, és beszorozni ezerrel, vagy meg lehet nézni a fotóinkat is...

Yellowstone Nemzeti Park

Elmentünk nyaralni!!! És vissza is jöttünk...

Nem kíméltük magunkat, mint Olgi beharangozójából kiderült, úticélnak a Maci Laciból ismert Yellowstone Nemzeti Parkot választottuk. Maci megvolt, egy grizzly, melyet távcsővel tudtunk megfigyelni ahogy ugrándozik a hegyoldalban. Bölényt sokkal többet, és közelebbről láttunk:


A Yellowstone tele van gejzírrel, hőforrással, bölénnyel, antiloppal, szarvassal, medvével, kanyonnal, vízeséssel, bazalthatszöggel, pelikánnal, lásd fotóink: album 1, album 2, album 3, album 4, album 5. Itt további fotók helyett a tudományos megközelítést választom. A Yellowstone kábé két magyar megyényi területen fekszik, vulkanikusan aktív terület, melynek geotermikus energiája gejzíreket, hő-/gőzforrásokat táplál. Az átlagosan 2400 méter magasan elterülő Yellowstone fennsíkról több mint 3400 méter magasig emelkednek a hegyek - a poén tehát nem a hegyek magassága, hanem az, hogy a völgyek szintje is nagyon magasan, minimum 2000 méteren van. A magaslati levegőre a testünk is reagált, konkrétan kiszáradtunk a melegtől, szétvert minket a jégeső, aztán leégtünk. (Ez mind igaz is, de az izgulósabb olvasók kedvéért hozzáteszem, hogy mindet kábé rendben megúsztuk.)

Hogyan talál az ember vadállatra a vadonban? Amúgy nem is olyan nehéz, mert 3000 darab hatalmas bölény nem tud észrevétlen maradni. Másrészről meg nem is olyan könnyű, mert a többi nagyvad szeret elbújni az erdőben, és csak hajnalban, vagy szürkületkor jönnek elő, amikor már nem olyan kedvezőek a fényviszonyok a meglesésükre. Van viszont egy tuti módszer: megy az ember kocsival bárhonnan bárhová a parkon belül, és az amúgy kellemesen ritkás forgalom bedugul, mindenki látszólag ok nélkül leáll az út szélén, és veszi elő a technikát. Állványos távcső, kamera, kinek mije van. Na, ilyenkor érdemes követni a többiek optikájának a vonalát, és általában ott van a bölény, villásszarvú antilop, grizzly, vapiti szarvas, ilyesmi. (Persze az is lehet, hogy mindenki már csak a hűlt helyét nézi mondjuk egy medvecsaládnak...) Gyakran még optika sem kell, hanem a forgalmi dugót egyszerűen egy átvonuló bölénycsorda okozza, vagy még viccesebb, ha nem keresztbe, hanem hosszában indulnak el a tonnás jószágok. Általában békések, bár a szemük olyan furán áll, nemhogy a szarvuk. És úgy mozognak, mint egy lassított felvétel, de nem lennék az útjában, mikor éppen az jut eszébe, hogy begyorsít 60 km/h-ra, amire alaphelyzetben mindnyájan képesek.

Szóval így néz ki egy bölénycsorda és egy autócsorda találkozása. Ja! Kényesebb esetekben felvonulnak a vadőrök is, tudjátok a karimás kalapú pofa, és rászól az autókból kiszálló emberekre, hogy "Vissza lehet csücsülni, nincs itt semmi látnivaló...". Asszem a harmadik vagy negyedik nap jutottunk el oda, hogy Olgi szólt, hogy ott egy bölény, és én már oda sem fordultam, mert csak akkor érdekelt volna, ha egy egész csordáról van szó, és a szarvascsalád mellett is fékezés nélkül hajtottunk el, mert nem volt agancsuk.

Hogy is van ez? Érintetlen természet, de mi csak úgy odamegyünk bárhova kocsival? Az úthálózat azért nem olyan nagyon sűrű: ha akarod, könnyen le lehet rázni a többi embert, vannak a szinte érintetlen vadonba induló, 2-3 napos túraútvonalak is. Mi inkább a kijelölt túraútvonalakon haladtunk, de még a népszerű gejzírek környékén is előfordult, hogy "Na már megint nincs kit megkérni a hármasban-os fotót elkészíteni." Sok változat van a park látogatására: van a sátras-biciklis változat, sokan jönnek Harley Davidsonnal (például nyugdíjas házaspárok...), le lehet parkolni lakókocsival a kempingben, vannak hotelek és faházak a gejzír mellett, illetve vannak motelek a park határán kívüli városkákban - mi ez utóbbit választottuk. Ez amúgy jó ötlet volt, de első este annyira bedugult egy *!#@tt bölény miatt az országút, hogy majdnem kizártak minket az este 9-kor záró motelből. Akkor még fogalmunk sem volt, hogy mi okozhat ekkora dugót...

No, és vannak ezek a (photoshopos???) fotók a gejzírekről:


Nekünk nincs is photoshopunk, és a gimp-hez sem nyúltam, esküszöm... Ezek tényleg ilyenek. A benne még kék víz kifolyik piros színű vízként, majd átalakul zöldre, és végül narancssárga színben pompázva folyik át a szomszédos kristálytiszta színű patakba. Persze nem a víznek van színe, hanem a meder falán tanyázó, hőmérséklettől függő fajtájú mikroorganizmusoknak. Az óvatosság nem árt, mert a gejzírek környékén a talaj el van aknásítva - egy óvatlan lépés a puha talajon, és belerogysz egy újonnan képződő rejtett gőzforrásba, mely az előbb még ott sem volt. Ja! Állítólag a tóból a horgászok régen a kifogott halat úgy főzték meg, hogy még a horgon csüngve belógatták egyenesen a szomszédos hőforrásba.

Lola kicsit félt a gejzírektől. Olyankor a másik irányba nézett, vagy ha mindkét irányban gejzír volt, akkor "elbújt", azaz Olgihoz nyomta a fejét, és becsukta a szemét. De ha kicsit távolabbról néztük, akkor már lelkesen mondogatta, hogy "Pff-pff!", ez lett nála a bugyogó gejzír szinonímája.

Időjárás. Na az nagyon volt, annak ellenére, hogy teljesen egyértelmű, hogy ide csak nyáron szabad utazni. Néha majd megsültünk, nekem még mindig hámlik az orrom az 50-es faktor ellenére. Negyedik nap pedig jégkaparó kellett volna a kocsi szélvédőjére, mert annyira ráfagyott reggel, és a sűrű reggeli köd csak délre szállt fel teljesen. Egy kis hóesés is volt.

Vadnyugat

Elutaztunk nyugatra, Wyoming-ba. Ez az USA legritkábban lakott állama, ahol majdnem három Magyarországnyi területen csupán fél millió ember él. A surgázott imidzs valóban a lovaglós-cowboy-os, Marlboro-reklámos hely. Wyoming nem hivatalos beceneve amúgy pont ez: cowboy állam.

Az útikönyv szerint az "ország legfestőibb" repterén landoltunk (bocsánat, de az ilyesféle jelzők az USÁ-ban naponta többször használatosak, bár az ország helyett sokszor a világ szó csúszik be), mely a Grand Teton Nemzeti Parkban található. Valóban szép, hófödte hegyek fogadtak minket, más kérdés, hogy ennek augusztusban mennyire lehet örülni, ha épp nem síelni vágyunk:


Szerencsére az nem tűnt fel, hogy a leszállópálya ezen a reptéren a legrövidebb az országban.

A fából épült reptér nemcsak azért forgalmas, mert ez az egyik legközelebbi csomópont a Grand Teton Nemzeti Parkkal szomszédos Yellowstone Parkhoz, hanem mert magánrepülők is érkeznek szép számmal, pl. Dick Cheney, Harrison Ford, Sandra Bullock pihen itt rendszeresen. (Egy katalógusból meg a szállodai szobák árából rájöttünk, hogy nem csak fontos nagyváros környékén lehetnek csillagászatiak az ingatlanárak, hanem falusi kis lakások esetén is.)

A reptérhez közeli 9 ezres településen, Jacksonban viszont nem bírtak magukkal, adtak egy nagy adag modernizált ultragiccses vadnyugatot a turistáknak. Tornácos, korabeli szalonra hajazó faházak, fajárda, kalapbolt, és mindenféle szuvenírbolt, ahol vehetsz szarvasagancs-csillárt hatezerért, meg kitömött medvét még sokkal többért (itt biztos önköltségi áron). Szerintük ilyen egy ügyvédi iroda:


Ezen kívül véletlenül az is kiderült, hogy itt rendezik meg "a világ leghosszabb lövöldözését", ami abból áll, hogy évtizedek óta májustól szeptemberig majdnem minden nap (csak vasárnap van pihi) kosztümös színészek előadásában egy korabeli település életképeibe pillanthatunk bele, ahol néhány lövés is eldördül, amitől Lola teljesen jogosan még a produkciótól messze is sírva fakad. (Tipp az olvasóknak: Gyuszkó szerintem rávehető arra, hogy az előadásról készült videót feltöltse.)

Egy konstruktív érdekességet láttunk, nevezetesen a jelzőlámpa nélkül gyalogosátkelők környékén. Az utca mindkét oldalán van egy rikítóan sárga zászlókat tartalmazó oszlop, és ha át akarsz menni, láthatóbbá teszed magad, ha a zebrán ilyen feltűnő zászlóval flangálsz. Aztán amint átértél, az adott oldali oszlopba tűzöd a zászlót, és kész. Enyhén útépítő munkás külsőt kölcsönöz, de azért egész jó ötlet, nem? Jacksonról elég is ennyi szöveg, további fotók ebben az albumban találhatók.

Medvékről embereknek

Hogy akarom-e látni Maci Lacit? Per pillanat nem vagyok benne 100% biztos. Pedig mindenféle okosságot betanultam már a Yellowstone útikönyvből. Most ezeket a tanácsokat veletek is megosztom. Legyünk óvatosak, medvék bizony vannak.

Az alaphelyzet az, hogy nem szabad az embernek 90 méternél közelebb mennie a medvéhez. Eddig nagyjából okés, értem. Na de mi van akkor, ha ő jön közel hozzánk? Vagy ha én megyek közel hozzájuk, anélkül, hogy tudnám, hogy ott egy - netalántán több - medve? A Lonely Planet a következőket ajánlja (mindenkitől elnézést kérek, saját fordítás):

"Találkozás a medvével

Számos védekezési stratégia ismert, de egyikre sincs garancia, hogy működik. (Na kösz, ez aztán bíztató.)

Ha a medve nem lát téged, széliránnyal ellentétes irányba haladva távolodj el tőle tisztes távolságba, és csapj zajt, hogy észrevegye a jelenlétedet.

Ha már észrevett, a szemkontaktust kerülve lassan térj ki az útjából, beszélj halkan, továbbá kezdj el lassan hadonászni a kezeddel a fejed felett. Soha ne fordíts hátat egy medvének, és soha ne térdelj le. Amennyiben a medve támad, nehogy szaladni kezdj, hiszen rövid távon 65 km/órával is tud futni... Még csak ne is kiabálj, mert ezzel csak megijesztenéd a medvét - amitől ő sokkal agresszívabbá válhat.

Gyakoriak az alibi-támadások. Ilyenkor feküdj a földre, gömbölyödj össze, és játszd meg hogy halott vagy, miközben a nyakadat a kezeiddel, a mellkasodat és a gyomrodat pedig a térdeiddel véded. Ne szegülj szembe a medve tapogatózó mozdulataival, mert előfordulhat, hogy megunja a dolgot, és elmegy. A fára mászást is fontolóra veheted, de csak akkor, ha legalább 4,5 méter magasra fel tudsz jutni.

Amennyiben a sátorban, alvás közben támad rád egy medve, az a legvalószínűbb, hogy zsákmányának tekint. Úgyhogy minden eszközzel harcolj, ami csak a kezed ügyébe kerül, még véletlenül se játssz halottat!"

Most meg már nincs mese, mindjárt indulunk. Reményeink szerint 10 napon belül jelentkezünk, ha egész véletlenül nem, lehet, hogy mégis csak érdemes lenne bővíteni ezt -az egyébként sok további kérdést felvető- fejezetet a könyvben.

Dinnyeszezon

Vettem egy darab sárga dinnyét a boltban. Íme:



Ízre megtévesztésig hasonít "a" görögdinnyére. Mondhatni nyilván, mert hiszen az. Kicsit persze bizarr dolog ilyet enni - az ember agya végig kételkedik.

De azon már a sokat látott japán barátaink is mosolyogtak, hogy náluk meg ilyen formájúakat árulnak:



Ezekkel a belső szín ismerete nélkül is van egy kis gond, méghozzá az árcédula: darabjuk ugyanis 10-100ezer jen (20-200ezer Ft). Szerintem termeljünk ilyeneket, és adjuk el nekik féláron! Na, ki van benne?

Heti kérdés

Már többször (tényleg legalább két alkalommal) belecsavarodtam itt abba, hogy pusztán egy név hallatán - tehát arc nélkül - nem sikerült helyesen megtippelnem egy ember nemét. És ez nem csak az idegen, hanem az angolos hangzású nevekkel is előfordul. Konkrétan ilyenkor egy percre tök hülyének érzem magam - lássuk be, otthon az esetek többségében egy nagycsoportos óvodás gyereknek ezzel a témakörrel már nincs problémája.

Egy e heti hír végképp igazolt. Az történt ugyanis, hogy egy Kelly Hildebrandt nevű csaj kíváncsiságból rákeresett a vele megegyező nevű emberekre a Facebookon (itteni iwiw), és talált is egy 100%-os egyezést: ugyanezen a néven egy hapsit. Nyilván azért lett ebből hír, mert találkoztak, összejöttek, volt eljegyzés, és most tervezik az esküvőjüket.

Heti kérdésünk tehát: A magyar utónévkönyvben szereplő keresztnevek között van-e olyan, amelyik fiú és lány gyermeknek is adható? Válaszaitokat kommentek formájában várjuk. Bármit írhattok, a helyes megfejtést még mi is nyomozzuk.

Időutazás

Legújabb kalandunk során 1585-ben találtuk magunkat Warwickben, egy kis angliai faluban, ami nagyon felpezsgett a mai napra, hiszen maga a királynő, Erzsébet teszi tiszteletét a faluban.

Ennek persze nem csak a fele tréfa, hanem az egész, mert nem is Warwickbe, hanem Sterling, NY-ba mentünk, mely minden nyáron otthont ad egy - a fenti kerettörténetbe helyezett - reneszánsz fesztiválnak. A helyszín egy remekül választott 35 hektárnyi(!) terület egy erdős-árnyas domboldalon, ahol nem csak sok különböző poénos házacska fogadott minket, hanem több mint 200 beöltözött színész is. Van, aki közülük csak lófrált és beszélgetett a faluban, van, aki fellépett a 12 színpad valamelyikén, ahol folyamatosan követték egymást az előadások, teljes képtelenség volt mindent megnézni egy nap alatt. A színészeken túl még sok belépőjegyes vendég is beöltözött a korhoz illő szerelésbe, amit vagy a helyszínen béreltek egész napra, vagy otthonról hoztak. Ezek hasonlóan jók voltak, mint a hivatásosaké, de a brit tájszólás hiánya, és a fényképezőgép elárulta, ki nem profi.

Láttunk természetesen lovagi tornát, igazi kardnyelőt, akasztást a főtéren, kiöregedett bohócot, bábszínházat, sólymokat, magát a királynőt, sok kézművest, mutatványost, sárkányfű-árust, mint a Süsüben, és rengeteg, kizárólag emberi közreműködéssel működő korabeli vidámparkba illő játékot. Nagyon kellemes program volt, azóta is ezt ajánlgatom mindenkinek. Ki ne érezne kedvet ezután fotóink nézegetéséhez? Ide klikkeljetek!

Jó hírek

Száz viccben fordul elő az a mondat, hogy "Van egy jó meg egy rossz hírem, melyiket mondjam először?" Ezen a problémán segít, ha az ember kizárólag a következő újságot olvassa:


Positive News, azaz jó hírek. Semmi olyasmi, hogy gazdasági válság, lövöldözés, sikkasztás, államadósság, terrorizmus, atomhatalom, lezuhant repülő, hanem önkéntesek házépítése, bohóckommandó, esőerdők megmentése, legkedvesebb középiskola, új halfaj.

Hja, így könnyű!?

Sárkányhajók

Szombaton a Fingerlakes International Dragonboat Festival-ra, azaz a negyedik Fingerlakes Nemzetközi Sárkányhajó versenyre kukkantottunk be/ki, ahol amerikai (USA, Kanada) csapatok több versenyszámban mérettették meg magukat a Fingerlakes kupáért és ranglistapontokért. Ithaca a Fingerlakes gyűjtőnévvel jellemzett hosszúkás alakú tavak közül a leghosszabb, a Cayuga tó partján fekszik. A tavak irtó mélyek, a Cayuga tó néhol 133 méter. A versenyt a tóba vezető egyik folyón rendezték meg. Fotóinkat itt találjátok!

Hogyan főzzek homárt?

Na, ebből a kérdésből is látszik, hogy milyen nagyságrendű problémáim vannak. De ilyen is csak akkor, ha magamnak generálom a hülyeséget.

Egy pár hete tartott ünneplésre egy homáros helyet is felvetett egy haverom. Én kapásból egy másik étteremre szavaztam, ahol mondjuk szintén olyan kaja volt, amit soha nem próbáltam - hong-kong-i dim sum - ami végül nagyon bejött. Én aztán nem akartam égni, hogy a legkisebb fogalmam sincs, hogy a homár mely részeit kell (lehet) megenni, és ez még hagyján, mert mielőtt az evés szóba jönne, ott a homár kibontásának fázisa is. Így a kínai étteremben legalább csak az evőpálcika használata közbeni bénázásomon mosolyogtak a többiek, de ezt vállalom, ez a téma úgyis hamar kifullad, főleg, hogy általában kanál meg villa is van. Fene érti, hogy miért van kedvem pálcikázni is egy kicsit.

Szóval ez volt az egyik motivációm - hogy majd legközelebb bátrabb legyek az étteremválasztásnál, a másik pedig, hogy a boltokban nem lehet nem belefutni a homárral teli akváriumokba, hűtőpultokba. Úgyhogy vettem egy homárt, egy kicsit, fél kilóst, csak úgy kipróbálni.

Alanyunk fagyasztott volt, ezért azzal a problémával nem szembesültem, hogy ki szeretne mászni a lábasból - élő állatot emiatt állítólag csak összekötözött ollóval szabad odatenni rotyogni. Főzés után püföltem kicsit - jobb híján - a konzervnyitóval, végül sikerült hozzájutnom a különféle helyeken rejtőzködő húsokhoz. Menet közben innen puskáztam, saját folyamatábra erre.

Leginkább annak örülök, hogy Gyuszkót is rábeszéltem a közös homár-vacsorára. Megettük mindet, herkentyű íze volt, de semmi különös. Kíváncsiság kielégítve, következő adag tervben.

Madarak

Az esőmentes hétvégéből a wimbledoni közvetítések idejét kivonva még mindig maradt rengeteg idő, amikor mindhárman beültünk a kocsiba, és nagyon hamar ki is szálltunk. A Cornell Lab of Ornithology-ba mentünk, ami az egyetem madártani kutatóintézete. De nem egy laborban találtunk magunkat, hanem egy természetvédelmi területen, ahol sétálgatás közben madarakat lehet lesni. Az senkit nem zavar, hogy a terület egy főút és a helyi reptér mellett van, úgy tűnik szerencsére, hogy a madarakat sem. Merthogy vannak. Nehéz őket észrevenni, pedig Lola rendületlenül magyarázott meg huhogott nekik - lehet ezért nem volt kedvük közel jönni. Nagyon csinos az erdő, bárhol izgi a pallókból épített hidakon, járatokon mászkálni.

A kutatóközpont épületébe is bementünk, annyira sok tennivaló nincs ott, de néztünk kisfilmet (mozi hármasban!), meg kukkoltunk távcsöveken át, de a legemlékezetesebbnek az ideiglenes szoborkiállítás bizonyult mindenféle hatalmas szürreális vasmadarakkal. Persze van, aki nálunk jobban kihasználja az épületben található erőforrásokat: a könyvtár a világ legnagyobb állathang gyűjteményét rejti, 160 ezres a kollekció, melyek pl. a Harry Potter filmekben köszönnek vissza.

A függetlenség-napi hosszú hétvége két napján is elmentünk ide, de nem jártunk be minden ösvényt, a terület teljes felfedezése még várat magára. Legközelebb csak szúnyogriasztóval felszerelkezve megyünk! Hiába volt ott Gyuszkó, akit imádnak a szúnyogok - ezért én általában meg szoktam úszni, de most pöttyös vagyok.

Betűző Méh

"Spelling Bee", azaz betűző verseny, mely abból áll, hogy a kisdiáknak bemondanak egy angol szót, és azt el kell betűznie. Ez magyarul játszva nem lenne se különösebben nehéz, se érdekes feladat, de az angol nyelvben a kiejtésből a leírásra következtetni igencsak bajos. Továbbá az angolban sokkal több szó van, mint a magyarban, amin tavaly első hallásra kicsit meglepődtünk, de nagyon sok idegen szót befogadtak az angol nyelvbe, melyek kiválóan alkalmasak a versenyzők kínzására.

Kis segítséget is kérhet a diák, például egy teljes mondatot a kapott szóval, vagy egy értelmező kézikönyvi meghatározást, vagy esetleg a szó többféle elterjedt kiejtését hallgathatja meg. Amerikában hagyományosan nagy népszerűségnek örvendenek a spelling bee-k, melyeken bármelyik általános iskolából be lehet jutni a washingtoni országos döntőbe, amit az ESPN és az ABC élő HD-adásban közvetít. A döntőben olyan - úgymond angol - szavakat kaptak, mint machtpolitik, plaidoyer, byssinosis, skeuomorph, kurta. Egy hiba, és kiestél. Ízelítő az elődöntő tévéközvetítéséből - a videón másodikként látható versenyző lett a végső győztes.

Júniusi összefoglaló

Remélem, már minden kedves olvasónk tűkön ül, hogy mikor jelenik meg új bejegyzés. Nos, kicsit sűrűre sikeredett a június, és mivel már lassan vége is, csak egy összegzés következik a történésekről.

A csendes ithacai hétköznapokat egy helyi gyilkosság híre borzolta fel. Hogy mit lehet tudni? A lényeg, hogy egy 24 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy megölt egy nőt. Konkrétabban a feleségét. A gyanúsított és az áldozat is a Cornellen tanult/dolgozott, a fiú azon a tanszéken, ahol Gyuszkó... Az ilyesféle sztorikat kedvelőknek Gyuszkó cikkeket is kigyűjtött, így a horrorisztikus részletek erre keresendők: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11.

Ami pedig minket illet ebben a hónapban: Gyuszkó villámlátogatott otthon, cipekedett a költözésünk miatt, napokig ügyesen nyomta kettesben Lolával, továbbá elkezdett oktatni az egyetemen. Olgi néha kicsit lesántult, katonás menetrend alapján szülőket és hugit idegenvezetett szerte New York államban, új vízeséses parkot fedezett fel a környéken, és többször szülinapozott, abban a reményben, hogy összesen úgyis csak egyet érnek. Lola meg hihetetlen jellem- és karakterfejlődésen esik át éppen. Mostanában nagyon látványos és egyértelmű, hogy egyre összetettebbek a kis fejében a gondolatok. Ezt nem ezen videó alapján mondom, mert ez nyilvánvalóan másról szól.

Csip-csirip

Ha haladni akar az ember a korral, meg követni szeretné, hogy mások miről beszélnek, nincs mese, újabb helyre kell regisztrálni. Hétmillióvalahanyadik felhasználóként én is csatlakoztam a Twitterhez.

Ez a legnagyobb úgynevezett mikroblog-szolgáltatás: egy olyan blog, ahol minden bejegyzés max. 140 karakter lehet. De vajon mi értelme van egy mikroblognak, ha az ember ír blogot? Hát még nem tudom, most tesztelek.

Eddig két dolog biztos:
1. olyan eseményekről is szólhat, amiről az ember nem mesél a blogban
2. kevés a hely egy agyonszerkesztett körmondathoz, így sokkal lazább stílusban írok.

Igazán kíváncsiak megtalálják az oldalamra vezető linket itt jobbra. Nyugi, nincsenek nagy elvárásaim! Tudom, hogy blogolvasóink nagy részét nem kifejezetten érdekelheti egy olyan infó, hogy adott napon hány órakor ébredtem, úgyhogy maradjatok itt továbbra is! Kísérletezni vágyók, időmilliomosok, konstans netezők - ti pedig próbáljátok ki!

Diplomaosztó

Valóban régóta vagyunk itt - ez abból is látszik, hogy véget ért egy tanév, az előző májusi hétvégén volt a Cornellen a diplomaosztó. Csak a kíváncsiságunktól vezérelve nem vettünk részt, már csak azért sem, mert ehhez Gyuszkónak tanszéki dolgozóként kötelező lett volna beöltöznie talárba, és legnagyobb sajnálatomra nem volt kedve.

A diplomaosztót az egyetemi focipályán tartották, a 25 ezres lelátó csurig volt a boldog rokonokkal, a pálya pedig a végzősökkel. BSc, MSc, PhD - mindenkit most ünnepeltek, szabad szállodai szoba 100 km-es körzetben nem is volt azon a hétvégén. A ceremónia eléggé könnyed, kötetlen hangulatúnak tűnik a fotók alapján, vigyorgó rektorral, a talárjaikat és kalapjukat poénosan feldíszítő végzős diákokkal, és strandpapucsban vonuló tanszéki oktatókkal. Érdeklődőknek ezt a másfél perces fotósorozatot ajánlom.

Nyomokat hagyott bennem évekkel ezelőtt, amikor a Hajdú-bihari Naplóban tanév végén rakás kisgyerek 2x2 cm-es fotója jelent meg, alattuk a remek tanulmányi eredményekhez gratuláló családtagok keresztneveinek, titulusainak felsorolásával. Még ilyen "előképzettség" mellett is nagyot néztem az egyik egyetemi lapban megjelent hasonló jellegű, óriási (negyed, fél, egész oldalas) hirdetések láttán. Most döntsétek el, szerintetek nem túlzás ez "egy kicsit"? Bal oldalon több száz diplomázó neve a több oldalon át sorolt több ezer végzős közül - jobbra pedig egyetlen diáknak címzett gratuláció (micsoda süket duma ráadásul). Szerintem tök ciki!

Ithaca fesztivál

Igaz, még nem töltöttünk itt egy évet, de valamilyen szempontból már körbeértünk a naptárban, mert az évenként megrendezésre kerülő Ithaca fesztivál nevű rendezvényen már másodjára vettünk részt nézelődőként. Ilyen rövidet is tudok írni, látjátok?

Newport, Vanderbilt kastély

Bostoni kirándulásunk végén hazafelé jövet nem hagyhattuk ki Newportot, a csinos kisvárost Rhode Island államban, pontosabban "Rhode Island and Providence Plantations"-ben, ez ugyanis a teljes neve USA egyik tagállamának, melyből valahogy kimaradt az, hogy "állam". A "plantation" (=ültetvény) nyilván a korabeli telepesek mezőgazdasági tevékenységére utal. Így az ötven amerikai tagállam közül a legkisebb területű viseli a leghosszabb nevet.

Amerika aranykorában, a tizenkilencedik század végén egy magára valamit is adó milliomosnak kellett lennie egy newporti nyaralójának, melyet egyszerűen "cottage"-nak, azaz kb. kunyhónak neveztek, bár a palota, kastély, villa szavak sem tükrözik hűen az itt fellelhető fényűző gazdagságot. Valami olyasmit kell elképzelni, mint mikor összekeveredik a Ewing és a Medici család, és "most már megint mit kezdjek ennyi pénzzel, egyetemet már alapítottam, kezdek kifogyni az ötletekből".

A legmenőbb kunyhót, a Breakers-t Cornelius Vanderbilt építtette magának a new yorki vasúttársaságból származó vagyonából, hogy nyáron legyen hova kiruccannia Manhattanből. A kunyhót később lánya, Gladys örökölte, aki hozzáment Széchenyi László grófhoz, hogy egy kis nemesi vér is keveredjen a Vanderbilt család vasutas vagyona mellé. 1948-ban Széchenyi grófnő jelképes évi 1 dollárért egy non-profit szervezetnek adta bérbe a kunyhót - ehhez képest elég drága volt a belépőjegy. A harmadik emeleten nem jártunk, mert még mindig ide járnak az örökösök - a Szapáry család - nyaralni.

Onnan nem messze egy másik kunyhót, a Marble House-t (Márvány Ház) Cornelius tesója, William Vanderbilt építtette feleségének szülinapjára 13500 köbméter fehérmárványból. Elváltak, majd felesége itt tartott több nők egyenjogúságáért harcoló rendezvényt. Szintén nem messze, Quahogban lakik a Griffin család, korunk legsikeresebb rajzfilmsorozatának, a Family Guy-nak a főhősei.

Fotóinkat azzal a szemmel nézzétek, hogy mindet sutyiban csináltam, mert amúgy teljesen tilos volt. Csak kétszer szóltak rám, de a memóriakártyát nem kobozták el. És nincs mese, le kellett fotózni a konyhát, mert egy albumban csak a Versailles-stílusú dísztermeket mutatják be. A környéken kocsival további menő villák mellett haladtunk el, de azokat nem néztük meg, pedig ott nem szedtek belépőjegyet. Csak ki volt rakva, hogy "Private Property".

Cape Cod

Boston után a Cape Cod nevű félszigeten is jártunk, mely egy remek kirándulóhely, tele van nyaralókkal. Szerencsére elállt az eső, mire odaértünk Provincetownba, a félsziget végére, ahol - ismét megtudtuk, hogy pontosan itt - láttak először partot a Mayflower utasai, a plimoth-i telepesek. Provincetown érdekes hely, alapvetően egy halászfalu, aminek a központja túristacsalogató butikok, kávézók, bálnanézőbe induló hajók, galériák, szivárványzászlós szórakozóhelyek zűrzavaros egyvelege. Nagyot sétáltunk, ettünk pizzát, ilyesmi.

Cape Cod fele természetvédelmi terület, egy tengerparti sáv, ahova kenuzni, biciklizni, túrázni, fürdőzni járnak az emberek. Nagyon meglepődtünk a növényzeten: tűlevelű erdővel borított homokdűnék borítjak az egészet. Kimentünk egy tengerpartra, a Herring Cove Beach-re, ahol a következő látvány fogadott minket: millió partravetett hering ugrándozott.



Cape Cod-on megnéztünk még egy régi vízmalmot a félsziget elején, Sandwich-ben, és ettünk fincsi rákkaját a Moby Dick nevű étteremben. Íme a képes összefoglaló Cape Codról.

Bostoni Teadélután

---For-Boston---Dropkick-Murphys---kelta-punk-rock---

Az úton végig Dropkick Murphyst hallgatva végül eljutottunk Bostonba a múlt hetvégi utunk során, ahol csak úgy jöttek szembe az amerikai "őstörténet" jelképei. Mindenhol elmondják, hogy "az nem úgy volt, ahogy mindenki ismeri", és így a bostoni teadélutánról is megtudtuk, hogy nem csupán annyi történt, hogy a dühös tömeg a hajóról a tengerbe öntötte a drágán megadóztatott brit teaszállítmányt. (Pedig de...)

Ma a kínai árukat Amerikából viszik vissza Kínába, és így nekik sokkal drágább, mint az amerikaiaknak. Valahogy így volt ez 1773-ban a teával, amit az amerikaiak Angliából tudtak visszavásárolni. Volt Hollandiából csempészett tea is, de a britek - a British East India Company - valahogy megpróbálták lenyomni a drágán megadóztatott teájukat az amerikai gyarmatok torkán.

Bostonban kikötött a brit Dartmouth hajó egy csomó angol teával, és egy új törvény szerint ekkor 20 napja volt kirakodni a teát, behajtani az adót, és visszafordulni Angliába. Sok amerikai már azon felháborodott, hogy egyáltalán hagyták kikötni a hajót. De ha már kikötött, meg akarták akadályozni, hogy kirakodják a teát, mert az adótartozás már akkor megvalósult volna, ha mondjuk kirakodnak, és elhúzzák a csíkot az éj leple alatt. Úgyhogy a bostoni Old South Meeting House-ban összegyűlt 5000 fős tömeg megegyezett, hogy őrséget állítanak a hajó mellé, a kirakodás megakadályozására. Teltek a napok, eljött a határidő, közben megjött még két hajó. A kirakodási-adófizetési határidő napján megint összegyűlt egy 5000-es amerikai tömeg az Old South Meeting House-ban, köztük helyi képviselők, politikusok, kereskedők, közemberek, ahol Samuel Adams (a bostoni sörgyáros, aki később a Függetlenségi Nyilatkozat aláírói közt volt) felszólalása után ment ki egy csoport a kikötőbe megsemmisíteni a teaszállítmányt. Kis fogalmi zavar: ma az ilyesmit egyes amerikaiak egyenesen terrorcselekménynek neveznék...

A jobboldali képen látható az Old South Meeting House tárgyalótereme, ahonnan a dolog indult. Érdekes megfigyelni, hogy amolyan "open space" iroda módjára, fülkésen volt berendezve, hogy minden képviselőnek jusson egy kis zug, számítógép helyett íródeákkal.

További bostoni fotóinkon beszámolunk még Benjamin Franklinről és társairól, egy utcai cirkuszbemutatóról, a Lap Chi-ékkal való közös játszóterezésről, az MIT új cikk-cakkos tarka épületéről, a Love Storyból ismert Harvard-kampuszon látható strandröplabdapályáról, és a Boston Back Bayről.

Plimoth Plantation

Elindultunk a keleti partra, Massachusetts államba kirándulni. Nem valami könnyű még lemásolni sem ezt a nevet (el is rontottam elsőre, haha), ennek az az oka, hogy helyi/indián névből ered. Valami olyasmit jelenthetett, hogy a "nagy kék dombnál". Többféle indián törzs lakott itt az óceán parti területen, aztán egyszer csak megérkeztek az európai hajók, falvakat alapítottak a telepesek, és pár évtizedig csendesen megfért egymás mellett a két kultúra.

Ebbe a korba - a rendezők szerint az 1627-es évbe - pillanthattunk bele egy szabadtéri múzeumban, mely a Plimoth Plantation nevet viseli. Plimoth - korabeli források szerint így nevezték el falujukat a Hollandiából érkező, bár Nagy-Britannia területéről származó telepesek. Ők azok az emberek, akikre az Amerikai Egyesült Államok lakossága ősanyáiként és ősapáiként tekint.

A múzeumban egy wampanoag indián nagycsalád életkörülményeit bemutató területen kezdtük a bóklászást. Kiderült, hogy nem minden indián kúp alakú, bőrrel fedett kunyhókban lakott. Persze itt az északi hidegben nem is csoda, hogy valami melegebbet találtak ki. Mivel érkezésünkkor is hűvös volt, kifejezetten jól esett bent ücsörögni a fakéreggel borított sátorban rakott tűz mellett, az - ugyan nem itt élő, csak itt dolgozó - indián származású embereket kérdezgetni szokásaikról. Mert erre a szisztémára épült a múzeum: a táblák, kiírások helyett a személyes interakcióra. Ez olyan egyszerű ötletnek tűnik, de mégis, sokkal közelebb hozza az emberhez az adott kort. Ha egyet kérdezel, beindul a lavina, és már részesévé is váltál az egésznek, jön az újabb kíváncsiskodó, adott esetben akár banális kérdés, és már el is időzött az ember az indián környezetben.

Innen sétáltunk tovább az európai telepesek szomszédos, kerítéssel védett falujába. Itt is kosztümös szereplők élték "mindennapjaikat", mászkálgattak ide-oda, főztek, dolgoztak, csinálták dolgukat, és kérdések esetén megálltak, és meséltek. Teljesen magával ragadott minket a hangulat, főleg amikor az iskolás csoportok közötti szünetet kihasználva mi is beszélgetésbe elegyedtünk a falu lakóival. Nagyon profik voltak a dolgozók, nem lehetett őket kizökkenteni korabeli világukból. És természetesen betanítottak nekik sok mindent, ami az adott kor emberének ismeretanyaga lehet, pl. jobban ismerték az 1627-es magyar történelmet, mint mi ott hirtelen...

Később ellátogattunk a múzeum kikötőben található részlegébe, a Mayflower nevű hajóhoz, melyen az ide érkező telepesek első hulláma utazott. Jó, ez nem az igazi hajó, hanem az eredeti hajó ötven éve készült másolata. De itt is folytatódott ugyanaz a stílus: korabeli ruhába öltözött utast kérdezgethettünk. Ekkora már Gyuszkó is belejött a dologba...

Hihetetlen poén volt az egész, persze leginkább talán a feladatlapokkal, speciális kérdésekkel felszerelkezett iskolásoknak, de felnőttként is maradandó élmény. A nap hátralevő részét a ma Plymouth néven futó kicsinosított városkában töltöttük, különféle halászlevek kóstolásával, és mivel a nap is kisütött, családi(!) fagyizással. Fotóinkat indiánokról, kosztümös telepesekről itt nézegethetitek.

Uncle Sam

Ismerős a képen látható alak? Már én is láttam posztereken, de csak most jártam a történet végére. Ő Uncle Sam, egy figura, aki általánosságban az egész amerikai nemzetet szimbolizálja, ennek megfelelő színeket öltve magára.

New York az egyik korán csatlakozó államként elég eseménydús helynek mondható az USA történelme szempontjából, nem meglepő, hogy Uncle Sam legendája is innen eredeztethető. Történt ugyanis, hogy a britek elleni háborús időkben, 1812 tájékán a helyiek hordókban szállították a kaját az amerikai csapatoknak. A Troy (=Trója:) nevű faluból származó beszállító hordóin a U.S. betűkombináció szerepelt, a "United States" rövidítéseképp, de a csaták között unatkozó katonák azt eszelték ki hogy ez annyit tesz, mint Sam bácsika (Uncle Sam) ellátmánya. Nagyon nagy képzettársításra ehhez nem volt szükség, a név valóban stimmelt: Samuel Wilson szállította a hordókat.

Ez az egész biztos így is volt, mert a Kongresszus határozatában tényként elfogadta az összefüggést Samuel Wilson és Uncle Sam között. Jók az ilyen legendák, főleg ha nincs belőlük túl sok. Pl. remélem, a rizset senki szerint nem Uncle Ben találta fel.

N*t*l*x

Nem tudom ki hogy van a filmnézéssel, de itt Amerikában talán azzal érnek el legjobb eredményeket a kalózkodás ellen, hogy van alternatívája. Hozzátartozik, hogy itt van fizetőképes kereselet is, de amilyen árakat a n*t*lix nevű cég produkál, arra Magyarországon is sokan átnyergelnének a kalózmásolatok fogyasztói közül.

A n*tfl*x egy tipikus díjcsomagjára befizetsz havonta egy mozijegy árának megfelelő összeget, és utána további fizetés nélkül annyi filmet nézel, amennyi jólesik (vagy rosszul...). Lehet dvd-n, bluray-n, és online nézni a filmeket. "Minden" megvan nekik valamilyen formában, dokumentumfilm, tévésorozat, vadiúj mozifilmek, klasszikusok. Mondjuk 100.000 dvd, 10.000 online és 10.000 bluray. Most csekkoltam le: van közte vagy tíz-húsz magyar film is.

Online a legkényelmesebb, egyszerűen akárhány online elérhető filmet akárhányszor meg lehet nézni. Majdnem olyan, mint tévét kapcsolgatni, sőt jobb, mert bármikor bárhonnan újrakezdhetem.

Dvd esetén az a lényeg, hogy kiválasztasz egy filmet a honlapjukon, postán kiküldik a címedre, aztán vissza kell küldened az ingyenes borítékban. Nincs határidő, viszont a következő dvd-t csak akkor küldik ki, ha egy korábbit visszaküldtél. Ez a postafordultával azt jelenti, hogy elvileg 3-4 naponként új dvd-t kaphat az ember. Az amerikai posta amúgy eddig is megbízhatónak tűnt.

És ebből a havi díjból hogyan jön ki a nekik ez a szolgáltatás? 1. Egyrészt az emberek úgysem fognak állandóan filmeket nézni, így a maximálisan engedélyezett forgalomnál sokkal kisebbet fognak generálni. 2. USA baromi nagy. Egy ilyen cég azért nyereséges, a szolgáltatásuk azért olcsó, mert - mint a net*l*xnek - tízmillió előfizetője van, naponta kiküldenek kétmillió dvd-t. 3. Rég kiszorították az összes vetélytársukat a piacról. 4. Talán a pénzügyi válság vitte lejjebb az áraikat? Ja, de akkor mért lennének nyereségesek, pedig azok. 5. Nyilván különleges tárgyalási pozícióban vannak a postával és a filmforgalmazókkal szemben.

Könyvvásár

Egyszer volt Budán kutyavásár, Ithacában pedig évente kétszer van könyvvásár. Ősszel és tavasszal. Az alkalmanként kb. 250.000 használt könyvet árusító vásár - ami az USÁ-ban a harmadik legnagyobb! - a következőképp működik: a helyiek a megunt, feleslegessé vált könyveiket a könyvtárnak adományozzák. A könyvtár ezeket raktározza, önkéntesek segítségével fél évente rendszerezi, majd egy nagy csarnokban megrendezi a vásárt, és a bevételt saját közhasznú céljainak megvalósítására fordítja.

A vásár három hétvégén át tart. A könyvek árai típusonként meghatározottak, és az idő elteltével folyamatosan csökkennek. Az utolsó nap a legmókásabb, amikor már nem könyvenként megszabott ár van, hanem kupacra megy a dolog: egy egység egy bevásárlószatyornyi könyv. Így hipp-hopp sok olyan könyvet lehet beszerezni, amire semmi szüksége az embernek.

Irtó nagy az érdeklődés, nyitásnál kígyózik a sor. Ithacában minden menő, ami helyi, hippi, használt, újrahasznosítható, valamint lehet önkénteskedni, és a vége az, hogy a közösség egésze "jobban jár". Ezt az egyszerű címet tudják használni, és még a wikin is van szócikk az eseményről.

Már csak azon gondolkozom, hogy tavaly ősz óta ki selejtezett ki ismét húsz darab magyar nyelvű könyvet?

Princeton

Princeton, New Jersey-ben van egy egyetem, aminek a hokicsapata néhanapján megveri a Cornell csapatát. Meg van egy kutatóintézet, aminek szerényen az a neve, hogy Institute for Advanced Study. Első nekifutásra annyit kell tudni róla, hogy itt dolgozott Einstein 20 éven át. Most pedig itt dolgozik egy barátunk, Kun Gábor, őt látogattuk meg.

Az intézet matematikai épületét Simonyi Hall-nak hívják - az űrturistázás mellett ilyenre is futott Simonyi Károly pénzéből - ahol kiváló körülményeket biztosítanak az elméleti kutatáshoz. A közösségi teremben lehet sakkozni:



olvasgatni:



táblára firkálni:



a könyvtárban pedig az alsó polcokon kutakodni:



Ilyen izgi hely ez. Köszönjük Gábornak az idegenvezetést!

Ja, és vonatoztunk is egyet (Lola most először!): elmentünk a modern művészetek new yorki fellegvárába, a MoMÁ-ba. Fotóink mindezekről erre.

Magnólia

Van egy csomó förtelmes, girbegurba fa a kampuszon, igazán ültethettek volna helyettük valami szépet is. Gondoltam eddig. De most kivirágoztak! Magnóliák a kampuszon, kövesd a linket:



Persze szépek is. De! A magnóliák (magyarul: liliomfa) egy nagyon ősi fa, olyan régen fejlődtek ki, mikor még nem voltak méhek, hogy beporozzák, így szirmai strapabíróbbak a "normális" virágokénál, hogy bogarak is beporozhassák.

Ezt, és sok mást is megtudtam a magnóliákról, azt is leírom, honnan. Hu Fuval, egy doktorandusz barátommal beszélgettem a most virágzó magnóliákról, és felvágva a felszínes és/vagy áltudományos ismereteimmel (Ian Stewart: A természet számai), azt találtam neki mondani, hogy "Képzeld, minden virágnak Fibonacci-szám darab szirma van. 3 vagy 5 vagy 8 vagy 13 vagy 21 vagy 34 vagy 55 vagy 89 vagy satöbbi." Ekkor még nem tudtam, hogy Hu Fu második (sic!) volt a kínai biológia OKTV-n...

Jól megkaptam a magamét, hogy mit olvasok ilyen baromságokat, mikor egy valamirevaló kétszikűnek a szirmainak száma 4, vagy 5, vagy azok többszöröse, de nem mindenképp Fibonacci számok, és különben is, a magnóliáknak a szirmainak száma nincs gyárilag meghatározva. Az a lényeg, hogy vannak a növények. Azon belül vannak mindenféle moszatok, mohák, harasztok, nyitvatermők, zárvatermők törzse. A zárvatermők törzse pedig két osztályra bomlik, egyszikűekre és kétszikűekre. Ezt tanultuk bioszból, ugye mindenkinek rémlik? Na, ez kicsit hibás, mert ebbe valahogy nem lehet helyesen besorolni a magnóliákat, ugyanis a magnóliák olyan régen, úgy 100 millió éve fejlődtek ki, mikor még nem váltak szét az egyszikűek és a kétszikűek. Szóval a magnólia se nem egyszikű, se nem kétszikű. Hanem a zárvatermőkön belül vannak egyszikűek, valódi kétszikűek, és magnóliák (meg még pár más dolog is).

Mellesleg, a magnóliák közelebbi rokonai a borsnak, fahéjnak, avokádónak, mint minden "normális" növény. És ha Vágó István kérdezi: a magnóliák nem arról kapták a nevüket, hogy nagy virágjuk van, hanem egy Magnol nevű botanikusról.

A fotóinkon megnézhetitek, milyen közel mentünk a magnóliákhoz!

Filmmustra

Továbbra is halmozzuk az élvezeteket, egy hét alatt háromszor is voltunk Gyuszkóval moziban. A tömbösítésnek is van varázsa.

A helyi mozik végiglátogatása még várat magára, ugyanis mindháromszor a közeli plázába ültünk be. Irtó nagy különbséget nem fedeztünk fel az otthoni moziélményhez képest, esetleg annyi, hogy a termekben a székek háttámlája hátradönthető, emiatt elképzelhető, hogy van, akinek kényelmesebb ezekben órákat tespedni. Azért azon meglepődtem, hogy egy ekkora (kis)városban is 14 termes a pláza-mozi. Nincs tele, de van. Emiatt nincs szükség a "Tizenkettedik sor széle vagy hatodik közepe?" témájú diskurzusokra a pénztárnál.

Először a Knowing/Képlet című filmre vettünk jegyet. Különösebben nem rajongtam az ötletért a trailer megnézése után, a sci-fi ugyanis nem az én világom, dehát el kellett indítani a sort valamivel. Egy összefüggéstelen nagy badarság az egész, a történet szempontjából teljesen felesleges és logikátlan jelenetekkel. Egyáltalán nem volt jó film. Van benne Nicolas Cage, meg természetfölötti jelenségek, ha valakinek ez bejön, hajrá!

State of play/A dolgok állása című politikai thrillerben is sok híres színész felvonultatásával halad az újságírók oknyomozása (Russel Crowe, Ben Affleck, Helen Mirren). Egy BBC-s 6 részes teleregény szolgál a forgatókönyv alapjául, talán ennek hátulütőjeként -nem számoltam, de kb.- 6 csavarral jut el a film a megoldáshoz. Az ötödikig koncetráltam, követtem az eseményeket, de az utsó 10 percben, a hatodik csavarnál, éjfél magasságában kicsit pipa lettem, hogy "de ez még miért kell"? Ezzel felhúztak, persze lehet, hogy csak már fáradt voltam. Szerintem sikerült túlvariálni az egyébként nem túlságosan bonyolult ügyet. De végül is megnézhető.

Talán a szerdai próbálkozásunk nevezhető a legsikeresebbnek, amikor a Duplicity/Kettős játék is sorra került. Persze variálni itt is kell, anélkül nincs film, csak úgy ugrálnak az idősíkok előre meg hátra, miközben Julia Roberts és Clive Owen románca szövődik a felhőkarcolók irodai világában. Ja, és micsoda magyar vonatkozások, kérem szépen! Volt benne Rubik-kocka, meg pár másodpercre fülsértő magyar akcentust villantó -bár a filmben valószínűleg olasz nőt alakító- Osvárt Andrea. Ezek a dolgok a film hat fős közönségében csak minket hatottak meg Gyuszkóval. A rajtunk kívül jelen lévő négy indiai egyetemistát az bírta röhögésre, amikor egy -legalábbis a szerep szerint- Cornelles diák is felbukkant a történetben. Összességében kellemes alkotás.

Ti láttatok mostanában jó filmet? Ha igen, írjátok meg!

Húsvét

Nálunk olyasmi volt a húsvét hétfő, mint bármelyik másik, átlagos hétköznap: Gyuszkó ment az egyetemre, mert a rendes kerékvágás szerint üzemelt minden: volt előadás is, én pedig este beültem angol órára. Egész nap minden bolt a legtágabb sávban nyitva, buszok is járnak, valóban úgy, mint egy tetszőleges hétköznapon.

Az én magyarázatom szerint -apró túlzással- mindenféle vallású ember él itt, és ehhez nem lehet igazítani munkaszüneti napokat, mert akkor alig lenne olyan nap, amin dolgozni lehetne/kellene. (Egy iráni nő mesélte, hogy nálunk ilyen tájban van egy két hetes szünet, amikor az egész ország leáll.) Sok ismerősünk a boltok kirakataiban lát először nyuszit meg tojást együtt, nem ritkák az erre a fura képzettársításra vonatkozó kérdések. Talán nem említettük, hogy bizonyára hasonló okokból a decemberi tanszéki murinak sem karácsonyi buli volt a neve, hanem talán "holiday party".

Hogy csináljak valamit, azért festettem tojásokat. Ahhoz képest, hogy nem voltak célszerszámaim, egész elégedett vagyok velük. Egyetlen helyszíni locsolónknak szerintem igazán bő választék :).