Staycation

"Staycation" egy angol szó arra, hogy vakáció, csak nem utazunk el. Ma például Lolával felmentem a budai várba. Hétköznap Lola bölcsiben van, így Olgival néha el tudunk menni helyekre - egészen olyan messzire, ameddig Olgi el tudja cipelni az egyre nagyobb pocakját. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hétvége általában a vakáció mínusz egyszerese, mert olyankor naphosszat szórakoztatnunk kell Lolát olyanokkal, hogy játszótér, legózás, rajzolás, bolt vagy mese. Amiatt nem izgulok, hogy majd három gyerekkel egy hétvége a vakáció mínusz háromszorosa lenne, mert három gyerek majd egymást elszórakoztatja, így a mínusz háromnál egy sokkal kisebb abszolútértékű negatív szorzóra számítok. Ezt a sejtésemet egyelőre semelyik háromgyerekes ismerősünk nem tudta megerősíteni.

Visszatérve a vakációnkra: három hete egyszer elmentünk moziba, múlt héten az úszó EB-n voltunk egy délelőtt, ezen a héten pedig a szentendrei skanzenben voltunk.

Az Úszó Európabajnokságot a Margitszigeten rendezték idén, pont úgy mint 2006-ban. Akkor szinkronúszókat néztünk meg a tütüjükben kalimpálva bohóckodni a vízben. Idén meg a rendes úszók és a műugrók délelőtti futamjait láttuk, amiken érmeket nem osztottak, csak a továbbjutásért küzdöttek. Ekkor is megteltek a többezres lelátók, és óriási szurkolást nyomtak a szurkolók. Hihetetlen látni, hogy ezek háromszor olyan gyorsan tudnak úszni mint egy normál ember.


Ilyenkor nem is Európa ötvenedik legjobb úszóját érdekes nézni, mert egyrészt kit érdekel, másrészt a tévében jobban lehet látni. Viszont olyat is láthat az ember, amit a tévében nem mutatnak. Például ahogy a műugrók a tízméteres torony tetején megtörlik magukat egy törülközőben, és aztán ledobják a három emelettel lentebb a földre, a medence mellé - a törülköző néha pedig fennakad egy korláton vagy egy tévékamerán. Aztán ott vannak a hatalmas kábelkötegek összebarmolva a sarokban, és a műholdas közvetítőkocsi a kavicságyas parkolóban kitámasztva.




További fotóink az úszó EB-ről szóló albumban.

A szentendrei skanzenben kábé húsz éve voltam nagyszüleimmel. Mivel akkor nem voltam fogékony az ilyesmire, emlékeimben a skanzen azóta kábé öt darab primitíven berendezett ház formájában élt. Most megelőlegeztem a bizalmat, hogy ennél biztosan sokkal érdekesebb lesz. Az, hogy skanzen azt jelenti, hogy régi, máshol épült házakat szétszednek, és a skanzenben újra összerakják, majd korhű berendezéssel bemutatják.


Szentendrén több mint 200 épületet lehet látni, köztük lakóházak, iskola, kovácsműhely, istálló, temető, templom, kisvonat, borospince, pékség, kékfestő műhely, polgári lakás, vízimalom, szélmalom. Nagyon tetszettek a gyerekjátékok. Ezek az elmúlt 2-300 év életmódját mutatják be, az ország minden szegletéből, sőt, az adott kor Magyarországának területéről. Így például a mai Szolvákia területén, Nemesradnóton szedtek szét pár éve egy házat, ami most itt Szentendrén van kiállítvan, a két hónapja átadott, észak-magyarországi falvakat bemutató egységben.



Ha van bármi hiányérzetem, akkor az az, hogy inkább csak távolról lehetett nézegetni a dolgokat, és nem nagyon lehetett bemenni a szobákba. Ez persze érthető, hiszen főleg eredeti tárgyakkal rendezik be, amiket nehéz lenne pótolni. Talán azzal lehetne a fiatalabb generációhoz is közelebb hozni a kiállítást, ha némelyik házat, műhelyt utángyártott alkatrészekkel raknának tele, amiket nem kellene ennyire sajnálni. Megjegyzem, lehet, hogy ilyenek vannak is, csak nem tűnt fel nekünk.




Erről is vannak további fotóink.

Lolával pedig a budai várban voltunk. Babahordozóval, kettes villamossal, és gyalogosan. Érintőlegesen láttunk valamit a Mesterségek Ünnepéből is, de a lényeg az volt, hogy kiránduljunk egyet, mert neki minden új. Próbált kútból inni, na az még nem ment. A macskakő viszont nagyon tetszett neki. A szőnyeg-, csipke-, és kosárkészítés nem érdekelte, és a kilátás sem, hanem mikor kimentünk a várfalhoz, akkor meglátott egy legyet, és azt kellett volna elkapnunk. (Beszélgetés vázlata: "Nézd, Lola, az ott a parlament." Mire Lola: "Nézd, apa, itt egy légy. Kapd el!")



A turizmus itteni helyzetéről egy pozitív szituáció: Lolával csak úgy simán a várba akartunk felmenni, mit sem tudva a Mesterségek Ünnepének pontos helyéről, és hogy belépőjegyet kell rá venni. És mikor megmásztuk a vár keleti lejtőjét, akkor szólt egy biztonsági őr, hogy mehetünk is vissza lefele, mert csak belépőjeggyel lehet bemenni. Mi igazából csak még 20 métert akartunk továbbmenni, át a vár többi részébe, ahova már nem kell jegy. Ekkor a biztonsági őr észrevette Lolát a hátamon, és belépőjegy nélkül átvezetett azon a 20 méteren. Ez volt a pozitív történet, ugyanis egy biztonsági őr jófejségből megspórolt nekem egy csomó szintkülönbséget.