Papírhajtogatás

Hosszú idő után megint hajtogattam egy ugróbékát. Biztos ismeritek, csak lenyomjuk a hátát, és felugrik a béka. Lelkesedésem hátterében - Lola kacagásán kívül - Robert Lang híres origami mester előadása áll, melyet a Cornell egyik előadótermében hallgattam meg kétszázadmagammal. Pedig szedtek belépődíjat is.

Robert Lang tizenöt évig fizikus volt, amit végleg ott hagyott, és ma már az origamiból él. Kitalál és hajtogat újfajta figurákat, könyveket ír, előadásokat tart, még tévéreklámban is használták a figuráit. Részt vett egy százméteres űrteleszkóp műhold összehajtható lencséjének tervezésében. Számítógépes programot írt az origami tervezésre, melyet később az autók légzsákjának szimulációjára is használtak. Beszámolt arról, hogy orvosok egy origami-szerűen összecsukható gyógy-eszközzel kísérleteznek, melyet a véráramba dobnak, és az érszűkületnél kinyitnak, hogy belülről támassza a vérér falát. Egy videó és egy másik videó ezekről.

A geometrián kívül a papír mechanikai adottságait is jól ismeri. Eddig nem tudtam, miért nem kapható négyzet alakú papír a boltban. Mert azok még négyzet alakúak voltak a gyártósoron, csak a technológia sajátosságánál fogva a rostok javarészt párhuzamosan rendeződnek, és ha megváltozik a levegő páratartalma, a papír széltében más arányban duzzad meg, mint hosszában, és ez egy 20 centis négyzetnél akár 1 milliméter eltérést is jelenthet, ami ilyen szinten sokat számít. Lang maga készítette papírt is használ, sőt, olyat is, ami nem fából van, hanem mondjuk pamutból.

Bámulatos figuráit többek között a honlapján lehet nézegetni, ezt mindenkinek ajánlom. Van csigaházból kibújó rák, orgonista orgonával együtt, hegymászó a heggyel együtt, egy hüvelynyi borsó, Klein kancsó, párját enni kezdő nőstény imádkozó sáska, kakukkosóra. Mindegyik egy darab négyzetből hajtogatva, vágás nélkül.

Öltözködés

Ma voltunk dokinál, rutinlátogatáson. Mi első hallásra továbbra sem tudjuk feldolgozni Lola súlyát fontban, meg a testhőmérsékletét Fahreheitban. Sebaj, legalább használjuk a mobilban a számológépet valamire. De résen voltam, így sikerült időben rápillantanom a mérőszalag centimétereket mutató oldalára. Hamar végeztünk, a három szurit is beleértve. Ezek úgy oszlottak meg, hogy először egyszerre két asszisztens támadt egy-egy tűvel, brrr. És ha három oltásra csak egy sírás jut, az nem is rossz.

A doki bácsi egyéb teendő híján szereti a percentiltáblázatok alapján ellenőrizni Lolát, dehát könnyű, csak megnyom egy gombot a gépen, és már ki is rajzolta neki az eddigi görbét. Nagyon szépen halad ám Lola az amerikai táblázatok szerint is, bár méricskélés hiányában nem fog kiderülni, hogy januárban vagy februárban fogja átlépni a 10 kilós "küszöböt".

Így aztán legközelebb remélhetőleg csak két éves korában kell orvoshoz mennünk. Itt minden olyan precízen megy, nagyon szeretnek előre időpontot adni - bár hozzáteszem, hogy azokat be is tartják. Pl. októberben is megkérdezték, hogy január 23-án 10 órakor ráérünk-e. Már akkor is röhögtünk, háát, lehet, hogy igen. (Persze ezeket lehet telefonon is módosítani.) De most nem kérdeztek semmi hasonlót, ez a 8-9 hónapnyi távlat nekik is soknak tűnt.

Azt még nem írtam, hogy szinte minden idegen lehagyja a she-ről az s betűt, ha Loláról megalkotja az első egy-két mondatát, úgy tűnik, azt hiszik, kisfiú. Pedig csak a vérbeli kislányok öltözködnek így egy évesen:

Költözés

Á, nem nálunk, csupán csak a White House-ban. Holnap esküszik fel Obama, és költözik ki Bush. Felvonulás, koncertek, minden egyéb egész Washington DC-ben, de mi fog történni a Pennsylvania Ave 1600 alatt?

10.45-kor elindul Bush és Obama a Capitol Hillre, ebben a pillanatban ellepik a Fehér Ház előtti utat a költöztető kamionok, és vagy száz ember feszes munkába kezd. Hogy miért? Mert már aznap délután ötre mindennek el kell készülnie, amitől az Obama család otthonosan érzi magát. Ez gyakorlatilag a lakónegyed teljes átszabását és újradekorálását jelenti. Onnan indulva, hogy festés, tapétázás, új bútorok a helyükön, minden doboz kipakolva, beleértve az összes használati tárgyat, pl. minden ruha a gardróbban a helyén, azzal bezárólag, hogy a hűtőben és a spájzban a család kedvenc kajái sorakoznak. Mindehhez csak két kis lift áll rendelkezésre, úgyhogy nincs lazsa, a melósok minden perce be van osztva.

A nagy igyekezet azonban néha kevés, és csúsznak be malőrök. Egyszer nagyot néztek, amikor Ronald Reagen 5 helyett már háromkor megjelent, és még természetesen nem voltak készen, illetve este szokott beiktatási bál lenni, és amikor a Clinton család beköltözött, Hillary aznap esti báli ruháját 15 percig kereste a személyzet teljes idegbajban. Hiába, sok stresszes foglalkozás van...

Bushék összes cuccát azért nem most viszik ki, ők már egy ideje pakolásznak. De még búcsúzól ad melót a személyzetnek, ugyanis utolsó napján, ma estére hatalmas vacsorát szervez a Fehér Házba. A hagyomány szerint a búcsúzó elnök egy levelet hagy az újnak, de hogy azt a vacsora előtt vagy után írja meg Bush, és hogy milyen okosságok jutnak eszébe, talán örökre rejtély marad.

Utolsó Kettő

Utolsó két nap még elmentünk Tampába, aztán vissza Miamiba. Tampának van egy óvárosa, Ybor City, szivargyáros negyed volt eredetileg, kábé ilyennek képzelném el Havannát a kommunizmus és a szegénység nélkül.

Aztán még volt egy kis időnk megnézni Key Biscayne-t, egy sziget Miami mellett, nagyon szép piknikezős-strandolós hely, egyúttal a teniszpálya-turizmusunk újabb állomása. Betettük lábunkat a Crandon Park center court-jára mely egy rangos tenisztornának ad otthont márciusban, továbbá az "A" pályájára, ahol a fotóink tanulsága szerint simán két szettben nyertem. És felkerestük Miami megye legrégebbi épületét, mely egy 150 éves világítótorony a Key Biscayne sziget csücskében.

Fotóink Tampáról és Key Biscayne-ről.

Orlando

Orlandót és környékét talán a világ vidámparkjának is lehetne nevezni. Annyi szórakoztató park van errefelé, hogy még a nagyobbakat sem tudnám hiánytalanul felsorolni, pedig elég sokat nézegettük, melyikbe menjünk. Ennek megfelelően nagyjából annyi lehet a szállodai férőhely a környéken, mint a város 200 ezres lakossága. Végül a világ legnagyobb tengeri élővilágot bemutató parkjára, a Seaworldre esett a választásunk, ahol lamantint is láttunk. Egy lamantin olyan, mint egy nagy fóka, csak nincs se keze, se lába. Akár 600 kilós is lehet, és testsúlyának 10%-át kitevő növényt fogyaszt el naponta. Nagyon érdekes állat, sajna veszélyeztetett faj, de Florida partjainál még szabadon is élnek.

Volt sok izgi bemutató, köztük egy bámulatos kardszárnyú delfin show. Íme a felvételünk ennek bizonyos részeiről:



Van a parkban minden, ami szem-szájnak ingere, nem véletlenül látogat el ide évente több mint 6 millió ember. Még pelust is lehet szerezni a babycenterben, mondjuk inkább vigyetek, mert viccesek, darabja 5 dollár. Persze nem tudom, mit lepődtem meg, ez teljesen összhangban van azzal a "rablással", ami már a parkolóban elkezdődik. Ezek a parkok már csak ilyenek. Erre találjátok a többi videónkat és a fotóinkat is!

Kennedy Űrközpont

Floridai "nyaralásunk" harmadik napján Cape Canevaralban a Kennedy Űrközpontot néztük meg, és megtudtunk egy csomó mindent az űrtechnikáról. Például meg kellett magasítaniuk a kerítést, hogy ne másszanak be az alligátorok; a kilövőállomásra egy lánctalpas viszi az űrhajót, de nem aszfalton, hanem kavicságyon; és a most az űrben épülő nemzetközi űrállomás földi összeszerelő mühelyében vasárnap, úgy tűnt, nem dolgoznak. Nézzétek meg a fotós beszámolónkat is!

Falagzi!

Nem tudom, mennyire hagyományos ez a sok elnevezés, de jól van, egy rövid blogbejegyzés erejéig bedőlök, ha már ma van a falagzink! Innen már csak egy nulla és egy helyiérték, aztán itt is az arany. :)

Alligátorok

Ti már ettetek alligátort? Fincsi! Olyan puha a húsa, mint a csirkének. Florida nagy része csupa mocsár, tele alligátorral. Azok a területek, ahol utak és városok vannak, mind mesterséges lecsapolással lettek meghódítva.

A nagyváros forgataga után egy alligátorfarmra és az Everglades Nemzeti Parkba is ellátogattunk. A parkban különféle kijelölt útvonalakon sétálgattunk. Fantasztikus élmény volt alligátorokat a természetes élőhelyükön látni. Ez elsőre riasztónak hangzik, úgy emlékszem, nem is akartam menni, mert megláttam egy fotót, amin egy alligátor sétál át egy úton. De Gyuszkó nem ilyen ijedős ám! Tényleg profik voltak a körülmények, és szuper, hogy mentünk. Óriási a park, van, aki napokra beköltözik lakókocsival, meg olyan autókat is láttunk az út szélén, amelyek környékén nem találtunk senkit - ők bizonyára elmentek a mocsárban kenuzni. Ki hogy fedezi fel a parkot...

Luxusszállóban

Köszönjük játékosaink tippjeit, rejtvényünk megfejtése tényleg Florida. Leszálltunk a repcsivel Miamiban, és bevonultunk egy ötcsillagos szállodába a legmenőbb környéken, South Beachen. Hogy hogy kell a szokásos ár töredékéért abban a csúcsdesign szállodában óceánra néző szobát foglalni, ahol Madonna is tulajdonosa volt az étteremnek, és Bentley áll a kapuban, arról kérdezzétek Gyuszkót. Neki sikerült. :)

Persze itt az all inclusive fogalom ismeretlen, a horror szobaárban semmi nincs benne, hanem szeretnek minden apró szolgáltatásért még újabb sorokat levonogatni a vendégek hitelkártyájáról. Mi is csak találgatjuk, hogy mi lehetett a szobaáron felül további 22 dollár, vajon az, hogy kinyitottam egyszer a hűtő ajtaját, vagy hogy kimentünk a hátsó kapun a strandra? Mindegy is, mert egyrészt király volt, másrészt meg tökre örülünk, hogy csak egy ilyen tételre tartottak minket érdemesnek. Nézegessétek ti is a Miamiban készült fotóinkat!

Rejtvény...

Mint már korábban is írtuk, itt a nagy tó túloldalán nagyon fordulatos az időjárás, most még télikabát sem kell. A fotóink alapján várjuk megfejtéseiteket a fura jelenségre:



Puszi mindenkinek,

Gyuszkó+Lola+Olgi

Minden amerikai...

Minden amerikai hülye? Két eset.

A kocsinkat az éjszaka közepén megszólaló riasztója miatt múlt héten el kellett vinni egy Saab szakszervízbe, találtam is egyet vagy tizenöt kilométerre a várostól. Az egész mintha egy tanya lenne a puszta közepén, még cégtáblájuk sincs az út szélén, amatőr családi biznisz. A város rég eltűnt a horizont mögött, itt már a republikánus szavazótábor uralja a tájat, tán még sarkantyús cowboyok is vannak, á, nincsenek előítéleteim... A műhely irodája egy bútorlappal burkolt ex-istálló, a tulajdonos pedig egy borostás vietnámi veterán, akinek a háborús ereklyéi lógtak a falon, közte egy fotó, amin gépfegyverrel a kezében félig kilóg egy helikopter nyitott ajtaján egy vietnámi rizsföld felett repülve, meg ez a repcsis poszter itt. Az irodában rajtam kívül egy angol öregúr volt, neki is már rég elvették a slusszkulcsát. Miután az angol úr elment, velem is beszélgetni akart a veterán-autószerelő, és meglepett, mennyire értelmesen, érdeklődően reagált. Kiderült, hogy az angol úrtól harminc éve antropológiát tanult a főiskolán. Öt perc után is emlékezett a nevemre, és megkérdezte, helyesen ejtette-e ki. A rendszerváltás előtti időkről érdeklődött, hogy milyen rossz lehetett az ő korosztályának Magyarországon a szocializmusban, aztán meg elkezdte szidni az amerikaiakat, hogy sosem őszinték, bizalmatlanok, nem hiszik el, hogy érdemes lenne lecserélni ezt meg ezt az alkatrészt a kocsiban, és inkább hagyják szétesni a kocsijukat. Meg beszélt valami vietnámi barátjáról, akivel a háború óta tartja a kapcsolatot. Kiderült, hogy a felesége, aki úgy nézett ki, mint egy parasztasszony, egyszer járt Budapesten, harminc éve. Nice city - mondta. Aztán megadta egy ithacai magyar barátjuk telefonszámát, és elmondta, hogy pár éve volt egy magyar autószerelő munkatársuk. Végül egy fél óra után visszakaptam a kocsit, átprogramozták a riasztót. Plusz adtak egy öt oldalas saját készítésű tanács-gyűjteményt, hogy mire érdemes odafigyelni a Saabok esetén. És adtak számlát. Itt ez még az istállóban is szokás ám.

Másik eset, bevásárláskor. Pénztáros felismeri Olgit, hogy helló, na végre látom a férjedet is. Ez csak azért érdekes, mert ez egy nagy bolt, van vagy húsz pénztár. Kábé egy ötven éves bácsi volt a pénztáros, aki tippünk szerint főállásban dolgozik a boltban. Megkérdezte tőlem, hogy mivel is foglalkozom? -Posztdok vagyok a computer sciencen, mondtam. -Jó, de azon belül mivel foglalkozol? -Algoritmusokkal, mondtam, miközben a kosárba raktam vissza a cuccokat. -Aha, mondja a pénztáros, -engem a genetikus algoritmusok érdekelnek, mert jól használhatók a mesterséges inteligenciában a tanulás modellezésére. - mondta a pénztáros, miközben lehúzta a virsli vonalkódját. Itt egyre nagyobbra tátottam a számat, és megkérdeztem, hogy -Miért is foglalkozik mesterséges inteligenciával? -Ja, van egy Ph.D.-m kognitív pszichológiából, és érdekel a dolog. Ott nálatok a tanszéken ki foglalkozik tanuló algoritmusokkal? Még vagy öt percet beszélgettünk, mert jó sok vonalkódot kellett lehúznia. Elmagyarázta, hogy szerinte a sakkprogramok nem okosak, mert nem értik amit csinálnak, hanem csak végignéznek egy csomó állást, és bezzeg az ember okosan értelmezi a helyzeteket, az sokkal hatékonyabb. Egész szabatos tudományos nyelvezettel fejezte ki magát.

Tanulság? Egy autószerelő vietnámi veteránnak is lehet nyitott gondolkodásmódja, és egy ötvenéves pénztáros bácsinak is lehet doktorija. Még próbálom emésztgetni ezt az információt.