Minden amerikai...

Minden amerikai hülye? Két eset.

A kocsinkat az éjszaka közepén megszólaló riasztója miatt múlt héten el kellett vinni egy Saab szakszervízbe, találtam is egyet vagy tizenöt kilométerre a várostól. Az egész mintha egy tanya lenne a puszta közepén, még cégtáblájuk sincs az út szélén, amatőr családi biznisz. A város rég eltűnt a horizont mögött, itt már a republikánus szavazótábor uralja a tájat, tán még sarkantyús cowboyok is vannak, á, nincsenek előítéleteim... A műhely irodája egy bútorlappal burkolt ex-istálló, a tulajdonos pedig egy borostás vietnámi veterán, akinek a háborús ereklyéi lógtak a falon, közte egy fotó, amin gépfegyverrel a kezében félig kilóg egy helikopter nyitott ajtaján egy vietnámi rizsföld felett repülve, meg ez a repcsis poszter itt. Az irodában rajtam kívül egy angol öregúr volt, neki is már rég elvették a slusszkulcsát. Miután az angol úr elment, velem is beszélgetni akart a veterán-autószerelő, és meglepett, mennyire értelmesen, érdeklődően reagált. Kiderült, hogy az angol úrtól harminc éve antropológiát tanult a főiskolán. Öt perc után is emlékezett a nevemre, és megkérdezte, helyesen ejtette-e ki. A rendszerváltás előtti időkről érdeklődött, hogy milyen rossz lehetett az ő korosztályának Magyarországon a szocializmusban, aztán meg elkezdte szidni az amerikaiakat, hogy sosem őszinték, bizalmatlanok, nem hiszik el, hogy érdemes lenne lecserélni ezt meg ezt az alkatrészt a kocsiban, és inkább hagyják szétesni a kocsijukat. Meg beszélt valami vietnámi barátjáról, akivel a háború óta tartja a kapcsolatot. Kiderült, hogy a felesége, aki úgy nézett ki, mint egy parasztasszony, egyszer járt Budapesten, harminc éve. Nice city - mondta. Aztán megadta egy ithacai magyar barátjuk telefonszámát, és elmondta, hogy pár éve volt egy magyar autószerelő munkatársuk. Végül egy fél óra után visszakaptam a kocsit, átprogramozták a riasztót. Plusz adtak egy öt oldalas saját készítésű tanács-gyűjteményt, hogy mire érdemes odafigyelni a Saabok esetén. És adtak számlát. Itt ez még az istállóban is szokás ám.

Másik eset, bevásárláskor. Pénztáros felismeri Olgit, hogy helló, na végre látom a férjedet is. Ez csak azért érdekes, mert ez egy nagy bolt, van vagy húsz pénztár. Kábé egy ötven éves bácsi volt a pénztáros, aki tippünk szerint főállásban dolgozik a boltban. Megkérdezte tőlem, hogy mivel is foglalkozom? -Posztdok vagyok a computer sciencen, mondtam. -Jó, de azon belül mivel foglalkozol? -Algoritmusokkal, mondtam, miközben a kosárba raktam vissza a cuccokat. -Aha, mondja a pénztáros, -engem a genetikus algoritmusok érdekelnek, mert jól használhatók a mesterséges inteligenciában a tanulás modellezésére. - mondta a pénztáros, miközben lehúzta a virsli vonalkódját. Itt egyre nagyobbra tátottam a számat, és megkérdeztem, hogy -Miért is foglalkozik mesterséges inteligenciával? -Ja, van egy Ph.D.-m kognitív pszichológiából, és érdekel a dolog. Ott nálatok a tanszéken ki foglalkozik tanuló algoritmusokkal? Még vagy öt percet beszélgettünk, mert jó sok vonalkódot kellett lehúznia. Elmagyarázta, hogy szerinte a sakkprogramok nem okosak, mert nem értik amit csinálnak, hanem csak végignéznek egy csomó állást, és bezzeg az ember okosan értelmezi a helyzeteket, az sokkal hatékonyabb. Egész szabatos tudományos nyelvezettel fejezte ki magát.

Tanulság? Egy autószerelő vietnámi veteránnak is lehet nyitott gondolkodásmódja, és egy ötvenéves pénztáros bácsinak is lehet doktorija. Még próbálom emésztgetni ezt az információt.