Plimoth Plantation

Elindultunk a keleti partra, Massachusetts államba kirándulni. Nem valami könnyű még lemásolni sem ezt a nevet (el is rontottam elsőre, haha), ennek az az oka, hogy helyi/indián névből ered. Valami olyasmit jelenthetett, hogy a "nagy kék dombnál". Többféle indián törzs lakott itt az óceán parti területen, aztán egyszer csak megérkeztek az európai hajók, falvakat alapítottak a telepesek, és pár évtizedig csendesen megfért egymás mellett a két kultúra.

Ebbe a korba - a rendezők szerint az 1627-es évbe - pillanthattunk bele egy szabadtéri múzeumban, mely a Plimoth Plantation nevet viseli. Plimoth - korabeli források szerint így nevezték el falujukat a Hollandiából érkező, bár Nagy-Britannia területéről származó telepesek. Ők azok az emberek, akikre az Amerikai Egyesült Államok lakossága ősanyáiként és ősapáiként tekint.

A múzeumban egy wampanoag indián nagycsalád életkörülményeit bemutató területen kezdtük a bóklászást. Kiderült, hogy nem minden indián kúp alakú, bőrrel fedett kunyhókban lakott. Persze itt az északi hidegben nem is csoda, hogy valami melegebbet találtak ki. Mivel érkezésünkkor is hűvös volt, kifejezetten jól esett bent ücsörögni a fakéreggel borított sátorban rakott tűz mellett, az - ugyan nem itt élő, csak itt dolgozó - indián származású embereket kérdezgetni szokásaikról. Mert erre a szisztémára épült a múzeum: a táblák, kiírások helyett a személyes interakcióra. Ez olyan egyszerű ötletnek tűnik, de mégis, sokkal közelebb hozza az emberhez az adott kort. Ha egyet kérdezel, beindul a lavina, és már részesévé is váltál az egésznek, jön az újabb kíváncsiskodó, adott esetben akár banális kérdés, és már el is időzött az ember az indián környezetben.

Innen sétáltunk tovább az európai telepesek szomszédos, kerítéssel védett falujába. Itt is kosztümös szereplők élték "mindennapjaikat", mászkálgattak ide-oda, főztek, dolgoztak, csinálták dolgukat, és kérdések esetén megálltak, és meséltek. Teljesen magával ragadott minket a hangulat, főleg amikor az iskolás csoportok közötti szünetet kihasználva mi is beszélgetésbe elegyedtünk a falu lakóival. Nagyon profik voltak a dolgozók, nem lehetett őket kizökkenteni korabeli világukból. És természetesen betanítottak nekik sok mindent, ami az adott kor emberének ismeretanyaga lehet, pl. jobban ismerték az 1627-es magyar történelmet, mint mi ott hirtelen...

Később ellátogattunk a múzeum kikötőben található részlegébe, a Mayflower nevű hajóhoz, melyen az ide érkező telepesek első hulláma utazott. Jó, ez nem az igazi hajó, hanem az eredeti hajó ötven éve készült másolata. De itt is folytatódott ugyanaz a stílus: korabeli ruhába öltözött utast kérdezgethettünk. Ekkora már Gyuszkó is belejött a dologba...

Hihetetlen poén volt az egész, persze leginkább talán a feladatlapokkal, speciális kérdésekkel felszerelkezett iskolásoknak, de felnőttként is maradandó élmény. A nap hátralevő részét a ma Plymouth néven futó kicsinosított városkában töltöttük, különféle halászlevek kóstolásával, és mivel a nap is kisütött, családi(!) fagyizással. Fotóinkat indiánokról, kosztümös telepesekről itt nézegethetitek.