Art on lake - ez a címe és a honlapja annak az új kiállításnak, amit a Városligetben nyitott a napokban. Méghozzá a tavon!
Mi rögvest teszteltük is a terepet.
Mindenféle modern, leginkább a szobor szóval illethető alkotás került a tóba, eléggé szellősen elosztva. Magyar, de többnyire külföldi képzőművészek munkái. Csak most, csak ide tervezve. :)
Meg lehet nézegetni a szobrokat a parton sétálva, a hídról, vagy akár csónakázás közben is. Mivel 12 év alatt tán még soha nem csónakáztunk együtt, kipróbáltuk ezt is. Poén, hogy senki nem aggódik, hogy esetleg nekimégy az alkotásoknak, lényegében ezt is szabad. (Persze ez nálunk szóba sem került, hiába fújt a szél...)
Még szembeötlő, hogy friss a kiállítás, egyrészt egy-két alkotáson még dolgoztak a vízhatlan horgásznacis melósok, továbbá a Prizma bárban épp előttünk tesztelték VPOP-s pólóba bújt, magukat bizonyára NAV-osnak valló egyének a pénztárgépet, akik majd lehet, rájönnek, hogy a csónakosok nyugtaadási szokásai is vizsgálatra érdemesek.
Teljesen mindegy, hogy ez-e soros EU elnökségünk legnagyobb eseménye, meg azon sem fontos agyalni, hogy az ötlet mennyire egyedi, sok körbeevezhető kiállítás bizonyára nincs. Már csak ezért is bátran ajánlom, hogy mindenki menjen el, aki épp Budapesten jár. Szeptemberig él a lehetőség. Megemlítendő, hogy (fél órát nyugton ülni tudó) gyerekekkel is jó program lehet, a bátor kiskölköknek mentőmellényt is kínálnak, babakocsit pedig a mólón lehet hagyni.
Kedvcsinálónak, és az otthon maradóknak küldjük városligeti fotóinkat új formában (de a szokásos helyen és formában is elérhető):
Kiállítás
Ikertalálkozó
Gyakran megesik, hogy az emberek elsütik a szokásos frázisokat: "majd fussunk össze"/"majd dumáljunk", aztán a megvalósítás várat magára.
Így történt ez a legutóbbi pocakos időszakomban a kórházban megismert csajokkal is. Volt, akivel csak napokon, volt, akivel hosszú heteken át éltünk összezárva. Együtt vadásztuk a szabad CTG gépeket, vártuk a viziteket, együtt álltunk sorba vérvételért, ebédért, végighallgattuk a másik számtalan telefonbeszélgetését, fájdalmát, örömét, betéve ismertük a másik látogatóit, kedvenc színét, tusfürdőjét.
Összefonódott a sorsunk tavaly ősszel, egy közös cél miatt: mindannyian azt az ismeretlent vártuk és vágytuk, hogy egyszer csak betoljanak az ágyunk mellé két egészséges újszülöttet (jaa, egyikőnknél a szám háromra módosítva!), és a lehetőségekhez mérve minél hamarabb hazajussunk mi is és a babák is.
Jó, hogy ott voltunk a Sotén, örülök, hogy pont ők voltak ott, és irtó szuper, hogy mindannyiunknak hiba nélkül megvalósult a fent említett cél.
Most már nem csak mi ismerjük egymást, hanem az ikreinket is összehoztuk. Kisebb feltűnést keltettünk a parkban, dehát ez van, mi már mindannyian tudjuk, hogy színes, izgi és szép az élet ikrekkel. 
Fél évesek. Fél évesek? Fél éveseeek!!!
Nagyjából ennyi idő kellett ahhoz, hogy ne ámuljak-bámuljak rá minden nap többször is arra, hogy egyszerre két picibabánk van. Most már ((kb.)) természetes.
Ikrekkel vannak érdekes pillanatok. Pl. kicsit lassabban lehet haladni az utcán - pedig még nem indultak el a fiúk két különböző irányba. Apropó, utca. Viszonylag egyszerűen ki tudunk menni az utcára, mert mérőszalaggal mentünk babakocsit venni, és egy átment a vizsgán. Így gyerekestül, tehát a kocsi összecsukása nélkül is kiférünk az ajtókon. Visszatérve a lassabban haladásra, az van, hogy az emberek nagyságrendileg 10%-a odajön, és kíváncsiskodik. Az érdeklődők között legjelentősebb számban a nagymama-korosztály képviselteti magát. A skála egyik vége az, hogy "Két fiú? - Igen. - Te jó Isten!", de ennél sokkal gyakoribbak a kedves nénik, akik fürkészik a babáinkat és gratulálnak, majd egy részük elmeséli, hogy az ő saját, esetleg ismerősei iker unokáival mennyire szörnyű volt x évig. Az (ismeretlen) ikres szülők nem annyira dumálósak, általában valamiféle "egy csónakban evezünk", somolygós, részvétteli nézéssel egyszerűen csak ráköszönnek az emberre, és mennek tovább.
Mit is mondhatnék, nem könnyű az alaphelyzet, az biztos. Két csecsemő, akikre nem hatnak az érvek, és egy anya két kézzel, az bizony kevés. Itthon is, orvosnál is, gyakorlatilag bárhol. Mindent meg lehet persze oldani, de nagyon könnyen lehetnek mellékhatásai a helyzetnek. Én szerencsére nem tudlak benneteket olyan sztorikkal feltartani, hogy milyen az, ha harminc percig egymás kedvére üvöltenek, vagy hasonlók, mert csak a napok töredék részében vagyok velük hármasban. Így szerencsére elmondhatom, hogy elég nyugis, mosolygós fiaink vannak.
Különböznek, aha, igen. Néha ezerrel magyaráznám ezt az ismerősöknek, hogy na, itt van a két gyerek egymás mellett, hiszen látod, hogy mennyire ... na és ilyenkor - meg pár fényképen - én is látom, hogy külsőleg iszonyatosan tudnak hasonlítani egymásra. Azért a nagyszülőkkel és a tesómmal számolva már legalább heten stabilan meg tudjuk őket különböztetni egymástól, de tudom, hogy még néhány hűséges fotónézegetőnk is keni-vágja a témát.
Márkó és Kende teljesen hasonló fizikai paraméterekkel rendelkeznek, általában nagyon hasonló fejlettségi szakaszban vannak, így eddig mindig nagyon hasonló dolgokat csináltak. Azért a miképpben, a gyakoriságban, az intenzitásban vannak felfedezhető különbségek, de oké, néha az időzítésben is. Lelki rezdülésiekben természetesen vannak eltérések, asszem egyikük sokkal zsiványabb gyerek lesz, mint a másik. Van konkrét jelöltem is, nem csak úgy általánosságban dobálózom az ilyesféle mondatokkal.
Gondolom, nem túl meglepő, de mindenképpen specialitása a helyzetnek, hogy mivel eddig őket csak az 5 centi - 10 méteres intervallumban mozgattuk egymáshoz képest, jelenleg a fiú-kisbabás élmények leginkább mindkettejükhöz egyszerre kapcsolódnak a fejünkben.
Ők is kapcsolódnak egymáshoz, a szó szoros értelmében, megfogják a másik kezét, és azt tömködik rövidebb-hosszabb szkanderozás után a saját szájukba. De ilyenkor nincs tiltakozás... Viccesek. És nagyon édik, nagyon szépek, nagyon erősek, nagyon jó kölkök. Külön-külön is, de együtt meg aztán totál kész vagyok tőlük. :)
És mint említettem, fél évesek. Hurrá! Vége a macerás elejének. De jó! Persze majd meglátjuk, hogy ezután könnyebb, vagy nehezebb lesz-e.
Íme a bejegyzés főszereplői: 
(Az ötletet Kata Lackónak sütött negyedéves tortájából merítettem.)
Ez nem áprilisi tréfa
Addig jár Gyuszkó és Lola a szemészetre, míg ki nem írnak egy szemüveget. Nagyokos szülők pedig annak ellenére meglepődnek, hogy ők kezdeményezték az egész odajárkálást.
Íme egy friss tavaszi kép, épp három és fél évesen:
Szép, ugye?
Yokohama és Marék Veronika
A Yokohama mellett konferenciáról különösebbet nem tudok írni, bár ha valakit érdekel, csatolom a félórás előadásom slide-jait.
A CP+-on kívül volt még egy magán jellegű programom. Még Amerikában ismerkedtünk meg egy japán családdal, mert ők is Ithacában laktak, egy szomszéd lakásban. Hirominak és Daisukénak egy Lolával kábé egyidős kislányuk van, akit Miyukinak hívnak. Jól összebarátkozunk, azóta is tartjuk a kapcsolatot velük. Szerencsére ők most egész közel laknak Yokohamához, nagyon örültek, hogy összefuthatunk. 
És milyen ajándékot visz az ember egy négyéves japán kislánynak? Na, ezzel a kérdéssel bajlódtunk utazásom előtt pár héttel. Megkérdeztem ezt egy jó barátomtól is, aki japán tolmács lévén járatos Japánban, és egyből adta az ötletet, hogy Marék Veronika könyvet kellene vinni. Marék Veronika (http://www.marekveronika.hu/) már jó harminc éve rajzolja a gyermekkönyveket, ő alkotta meg a Kockásfülű Nyulat, a Kipp-Kopp gesztenyéket, és Lacit és az Oroszlánt. Azt viszont csak most tudtam meg, hogy Marék Veronika könyvei nagyon népszerűek Japánban, olyan szinten, hogy Laci és az Oroszlán már másfél millió eladott példánynál jár japánra fordítva. Az említett barátom ráadásul ismeri is Marék Veronikát, így egy Miyukinak dedikált japán nyelvű "Öcsi és Bátyó"-t kaptam személyesen a csodálatosan rajzolni tudó szerző kezéből. És ezt tudtam odaadni Yokohamában Miyukinak. Ezúton is köszönet és hála az írónőnek.
Hiromiéktól is kaptunk egy csomó ajéndékot, és egyet kell itt most megemlítenem. Mert ők is pont Marék Veronikára gondoltak, és Hiromi készített egy kis táskát egy Laci és az Oroszlán motívummal díszített szövetből. Ők is jól ismerték Marék Veronikát, főleg Hiromi, aki már korábban is olvasgatta könyvtárakban a könyveit.
Később egyszer magamban bementem egy könyvesboltba, ahol sikerült meggyőződni a könyvek népszerűségéről. Marék Veronika könyve egyszerűen ott volt elől, egy könyvesboltban, egy "szigeten". Az a fekete könyv a következő fotón Laci és az Oroszlán. 
Ha már ott jártam, teszteltem a zsonglőrködő matematikus, Frankl Péter ismertségét is. Ki volt írva a könyvesboltban angolul is, hogy hol vannak a matekkönyvek, de ott a könyveken már csak japán betűk voltak, így hamar fel kellett adnom Frankl Péter, azaz ピーター・フランクル könyveinek keresését. Egy eladó azonban azonnal megértette, kinek a könyveit keresem, sajnos egy perces keresés után azt mondta, éppen nincs. Amúgy vagy ötven könyve, tíz dvd-je, és pc-s oktatójátéka is kapható amazon.co.jp/ピーター・フランクル